Kir. kath. főgimnázium, Selmecbánya, 1907

Dunay Ferenc.

1831—1907.

Meghalt egy jó ember. Ha egyéb erényei sem lettek volna, mint az az egy, hogy jó volt: akkor is méltó lenne rá, hogy kegyeletes szeretettel őrizzük emlékét. Abban a hivatásában, melyen lelke egész vonzalmával csüngött, a jóság vezérelte minden tettét. Mint egyszerű munkás és mint elöljáró is a szivét vitte bele munkájába. Épen azért áldásos volt a működése.

Egyszerű és szürke ember volt Dunay, de erkölcsi jelleme komoly, elméje mélyen gondolkodó. Mint tanár és főigazgató a kötelesség szigorú elvét hirdette, mert sokat dolgozott és tanult ö maga is. De nem a feltűnést kereső, hanem a csendes munka embere volt. A kitüntetések hiú hajhászása nélkül élete végéig tartó, becsületes munkával szolgálta a közéletet, Isten adta erejéhez mérten művelte és előbbre vitte a tudományt. Nem azért, hogy munkájáért érdem vagy haszon jusson osztályrészül, nem: az önzetlen munka harcosa volt ö.

De a tudás embere is volt. Hogy az élet forgatagában felküzdötte magát, abban jó szive, erkölcsi ereje mellett tudása és széles körű műveltsége is segítette. A müveit európai és óklasszikai nyelvek birtokában, a világirodalom gazdag ismeretével és tollával vívta ki magának azt, hogy tudósnak nevezhettük. Szabad és müveit szellem volt a szó legszorosabb értelmében, aki csak az erkölcs, becsület és kötelesség korlátáit ismerte.

De a dolgok gondolkozó elméjébe mindig a szivén át jutottak. Kedélyén kedves humor és derült világfelfogás hú1*