Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1898
38 Fájdalommal meg kell emlékeznünk ama nagy veszteségről, mely segélyző egyesületünket Goldbrunner Sándor egyesületünk alapitó tagjától, megfosztotta, ki még az utolsó időben szivén hordta ezen intézet érdekét, melynek ő egykor jeles tanítványa volt és azért utolsó végrendeletében 500 forinttal adományozta meg a segélyző egyesületet. Áldás és béke lebegjen a felejthetetlen elhunyt drága porai felett! A segélyző egyesület kebelében oly örvendetes mozgalom indult meg, mely a közkívánatnak már régen lángoló érzületét fellobbantotta. Ugyanis Platzer Ferencz, rendes választmányi tag f. é. január 28-án tartott ülésben azzal az inditványnyal lépett fel, hogy a segélyző egyesület mozgalmat indítson a .6 osztályú gymnasium 8 osztályú főgymnasiummá való kiegészítése tárgyában. Ezen nemes indítvány egyhangúlag elfogadtatott és ennek végrehajtásával egy szűkkörű bizottság bízatott meg Liha Antal választmányi tag elnöklete alatt. Miért ezen bizottság egy értekezletet hivott össze február 10-ére, mely értekezlet elhatározta, hogy egy kérelmi felterjesztést intéz a Nagyméltóságú vallás és közoktatásügyi m. kir. ministeriumhoz, egyúttal e mozgalomról értesíti az esztergomi Bíboros Herczeg Prímás Ő Eminentiáját. úgyszintén Tarkovich József v. b. t. t., miniszter- elnökségi államtitkár Ő excellentiáját, nem különben Zichy Jenő v. b. t. t. Ő Nagyméltóságát, a kir. tankerületi Főigazgatóságot és a Főtisztelendő és Nagyságos Rendfőnökséget. A Nagyméltóságú vallás és közoktatásügyi m. kir. Minister Úr Ő Excellentiájának a kérelmi felterjesztést többtagú küldöttség Nagyságos Podhragyay Pál prépost úr vezetése alatt adta át, valamint ezen küldöttség tisztelgett Tarkovich József államtitkár úr ő . Excellentiájánál is. Mindkét helyen biztató választ kapott a selmeczbányai küldöttség. Kívánatos volna, hogy ezen igazságos ügy minél előbb kedvező megoldást nyerjen!