Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1895
plomai, Kolostorai és Javai, kik az Országból eltávozlak, más Egyházi Személyeknek adományozhatok, — vagy Iskolák építésére, és Irodalmi (Szin) Játékokra fordíthatók legyenek, melyekben az Ifjúságot nem Haereticus, vagy Gyanús, hanem Katholikus Taníló oktassa. Eme határozottan hozzáadott büntetés alatt. Hogy ha valaki ily nemű Egyházi Javakkal a már nyilvánított renden, és módon kivül visszaélne, az olyant ezekhez hasonló neműek gondozásától és intézkedésétől, mint akkor úgy most megfosztani kellene. És minthogy az említett Sel- meczbányai Akatholikusok, mind azért, hogy az eíí'éle Elhagyatott Szerzetesi Javakhoz és Templomokhoz semmiféle Patro- nátusi Joguk nem volt. Mind pedig (azért), hogy azokat a Templomokat, és Javakat az előbb nyilvánított módon, és renden kivül, részint csak saját magán használatukra, részint pedig Akatholikus Iskolák Építésére fordították, az említett Templomokra, és Javakra nézve Minden Gondozásukat és Sá- fárkodásukat nyilván elvesztették. Ennek fordultával, minden, másra való tekintet nélkül, a Község oly jelentékeny részét képező Katholikus Polgártársaiknak, a több Templom közöl egyet átengedni tartoznának. Azért mi ama gondoskodásunk-, és szorgoskodásunknál fogva, melylyel a Kegyeletesek fentar- tandó Alapítványai iránt viselkedni kötelességünk, hogy a már egyszer Istennek felajánlott és az 0 tiszteletére szentelt Egyházi Javakat Alapítóik Szándékával Ellenkező használatra ne fordítsák. Az előbb jelzett, mint az előre bocsátva volt, nevezett Selmeczbánya Városunkban valaha líatholikusok által) Katholikus Czélokra Alapított és emelt több Templom közöl egyet, most a Kamarai Ház közelében Levő Kórházit, mely egykor (mint azt a tőszomszédos Klastrom romjaiból nem homályosan következtetni lehet) valamely Rendű Szerzeteseké volt, de azok Elköltözésének következtében elhagyatva maradt és Királyi Javadalmazásunkba került, melyben egyébiránt, mondják, Kamarai Tisztviselőinknek régi ülőhelyei most is megvannak; a Mi Királyi Patronatusi Jogunk hatalmánál fogva, melyet, hogy Magyarországunk- és hozzá Tartozó Részeinek minden Egyházában, és Javadalmazásában, Magyarország haj- dankori más Szent Királyainak, tudni illik, a mi boldog emlékezetű Elődeinknek módjára, teljes Joggal fentártunk és gyakorolunk, arról kiválóan ismeretesek vagyuk, a fölebb nevezett