Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1893
4 Jelen voltak a tanulók cs. és kir. apostoli Felségeiknek, a királynak és a királynénak névünnepén tartott ünnepélyes isteni tiszteleten, junius 8-án, mint a koronázás évfordulóján, isteni tisztelet volt. Hivatalos látogatás. Dunay Ferencz, kir. tanácsos és besz- terczebányai tankerületi főigazgató úr, 1894. márczius 13-án, 14-én és 15-én tartotta hivatalos látogatását; meghallgatta minden osztályban mind a tanárok előadásait, mind a tanulók feleleteit s látogatásának eredményét a január 16-án, a tanár- testülettel megtartott gyűlésben közölte. Tanári kar. Pernek Ödön, kegyes-tanítórendi áldozópap, házfőnök, gymn. igazgató, a gymn. alumneumi egyesület alapító tagja s elnöke, Selmecz-Bélabánya szab. kir. város törvényhatósági bizottságának választott tagja; tanította a görög nyelvet az V. és a németet a IV. osztályban, heti 8 órában. Hommer József, h. tanár, az 1. osztály főnöke, tanította a magyar nyelvet az I., és a latint az I. és IV. osztályban, heti 19 órában. Huber József, városi tornatanító, tanította a testgyakorlást az I.—VI. osztályban, heti 10 órában. Nagy József, kegyes-tanítórendi áldozópap, h. tanár, gymn. hitszónok, a gymn. alumneumi egyesület vál. tagja; tanította a hittant az I.—VI. osztályban, a görögöt a VI.-ban, heti 17 órában. Rády József, kegyes-tanítórendi áldozópap, h. tanár, a gymn. alumneumi egyesület vál. tagja, a IV. osztály főnöke, a történelmi, földrajzi szertár és éremgyüjtemény őre; tanította a magyar nyelvet a IV., a történelmet a 111.—VI. osztályban, heti 17 órában. Szabó János, kegyes-tanítórendi áldozópap, h. tanár, a gymn. alumneumi egyesület vál. tagja, a természet- és mennyi- ségtani szertár őre, a III. osztály főnöke; tanította a földrajzot a III., a mennyiségtant az I. és III.—VI. osztályban, heti 18 órában.