Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1891
28 rály megparancsolta, hogy a féktelen urak jelenjenek meg előtte és büntetésül megengedte a szegény népnek, hogy a rajta elkövetett jogtalanságért verje meg jól a két főurat. — Mire a két nemes bosszútól lihegve Lengyelország ellen hozták a lithvá- nokat, kiknek vezeLőkül szolgáltak. A mint a lithván hadak Visztulához érkeztek Zavihoszt mellett, a túlsó partra akartak átszállani, de ott nem volt hid, azért kellett volna nekik átuszniok, mely czélból Psonka Péter ment előre és sekély helyre találva, hosszú rudakkal megjelölte a helyet. A mint eltávozott halászok jöttek erre és észrevették a jeleket, azonnal árulásra gondoltak, kiszedték a rudakat és nagyon mély helyre áltették. Éjjel oda érkeztek a lithvánok azonnal hozzá foglak az átkeléshez; Psonka mutatja a rudakat, mire a lithvánok nagy számmal egyenesen a vízbe rohannak; de a feneketlen mélység egymásután elnyeli őket. A lithván vezérek látván hadseregüknek nyomorult pusztulását árulásnak vették azt és a két vezető lengyel főurat a Visztula partján álló fűzfára fölmagasztalták, íme a két áruló elvette méltó jutalmát. Kázmér természeténél fogva csendes, nyugodt, megfontoló ember volt, a háborút nem szerette, de mihelyest megtámadták bátran sikra szállt. De a belpolitikájára és nemzetköz- gazdászatára nézve nem volt párja. Lengyelországnak még eddig nem voltak írott törvényei, melyek mindenkire kötelezők lettek volna. Nagy Kázmér összeszedte a használatban levő törvényeket és két külön könyvben kihirdette azokat 1347-ik évben a vislici országgyűlésben (statutum Vislicianum), mely szerint a királynak minden alattvaló rangkülönbség nélkül engedelmeskedni tartozott. Sok visszaélést megszüntetett, így pl., hogy lengyel emberek peres ügyekben kénytelenek voltak Mag- deburgba menni. Ügyességéről sokat lehetne említeni; a hova csak nézünk még most is vannak emlékek nagy tevékenységéről. Városokban, mint Krakó, a Kázmér város rész még mai napig tanúságot tesz emberbaráti intézményeiről. A közmonda azt tartja róla, hogy Lengyelországot ő tette nagygyá, hogy előtte az országban többnyire faházak voltak, alatta pedig mind kőházakká lettek. Különösen szerette a köznépet, mert hozzáférhető volt a legszegényebb ember számára is, szeretett a szegény emberekkel leereszkedőleg beszélgetni, s kikérdezte őket minden ügyes
