Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1888
4 korszak; a Jövő“ pedig a bizonytalanság labyrinthja volt, a melyet megközelíteni alig mertünk; s ma, jelen századunk e rövid korszakában — merész vállalatok, magasra törő eszmék, kielégithetlen érzékfeletti vágyak a múlt s jövő felderítésére ösztönöznek bennünket. Ilyen kedvező alkalom nyílt számunkra a jelen pillanatban is, midőn a tudomány szövétnékét tartva kezünkben, kísérletet teszünk betekinteni a sötét múltba s a beláthatatlan jövőbe, melyeknek határai jóllehet a végtelenségig terjednek előttünk, azért mégis jól esik egy pár lépést megkísértenünk a végtelenség birodalmában. Meglehetünk róla győződve, hogy nem fogunk tévutakon járni, csak a természet törvényei által kijelölt utat ne téveszszük el szemeink elöl. A mindent tudni vágyó, áldozatot s fáradságot nem ismerő emberi törekvés a természettudományok teréről már eddig is annyi szellemi kincset gyűjtött s halmozott össze, hogy alig vagyunk képesek azoknak értékét felbecsülni; de annál ügyesebbek azokat saját hasznunkra fordítani. Az ember hivatása nemcsak abban rejlik, hogy társadalmat alkosson s a meglevők kizsákmányolása által anyagi jólétét biztosítva leélje napjait; hanem életfeladatát képezi az is, hogy a természetet a maga czéljaira felhasználni tudja; mit. csak akkor érhet el, ha törvényeit kikutatja s magát a természet szokásaihoz alkalmazza. Helyesen jegyzé meg Reclus midőn azt mondja: „Hogy az ember a természeti erőket hatalmába kerítse s azokat hasznára fordítsa a legelső feltétel, hogy azokat ismerje. Az emberen áll a természet művét kiegészíteni“. A természet művét kiegészíteni pedig egyedül az ember van hivatva, de csak addig a határig s akkor, ha munkája a természet törvényeivel nem ellenkezik. Minthogy az emberi élet. egész lefolyásában képmása a természet működésének, ennél fogva önkényt arra van utalva, hogy minden lépésében a természet működését kövesse, föltéve ; ha azon czélt a melyért teremtve van könnyen elakarja érni. Az ember gyarlóságánál fogva a többi teremtményekkel együtt önmagára van utalva. De mint legtökéletesebb földi lény, kibontakozva az állatíasság ösztönéből — melynek sokszor áldozatul esik -— ismervén a természetet, mely oly bölcsen van berendezve, ha feltalálja azon utat, mely pálya futását fogja képezni s végre czélját elérte földi élete lefolyásában,
