Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1882
lépett, melyen hogy valaki boldoguljon — s egyúttal boldogítson másokat — e négy kellék kívántatik: tudomány, türelem, folytonos lelkesedés, nevelni tudás. Ezeket egyesíteni tudni, beleélni magát a tantermek ideális, sajátságos világába, ezt összhangzásba hozni a saját, a társadalom életével; egyszerre mintegy többféle életet élni; a tudományok mai állását hirdetni, bíráskodni és nevelni egyszerre, nagyon nehéz feladat. A tanár a tudománynak, a társadalomnak s tanítványainak él, a jelenben a jövő társadalmát formálja. S mi mindezekért a lelkiismeretes tanár jutalma? Betöltött hivatásának nemes tudata! Kincs és hatalom nem az ö számára termettek. De hiszen a költi) szerint: „Tarka pompás toll nem ékesiti A madárt sem, a mely zengedez!“ O e nehéz feladatot közel negyedszázadig teljesítette. A Parka végre elvágta életének fonalát s uj hazát adott neki. Emléke azonban köztünk él, mint élni fog számtalan tanítványainak szivében. Mi az elköltözöttnek volt tanártársai, kegyeletünknek adunk kifejezést, midőn az elhunyt emlékét megújítjuk; collegialis szeretetünk és tiszteletünknek rójuk le adóját, a midőn a boldogultrol e helyen is megemlékezünk; tanuló fiatalságunk érdekében végre kötelességet teljesítünk, a midőn volt tanáruk és nevelőjük emlékére hiván fel figyelmüket, lelkűkben a hála, tisztelet és szeretet nemes érzését keltjük fel. Vessünk tehát rövid pillantást az elhunyt élettörténetére.
