Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1880
23 visio vagy látomás, midőn alakokat látunk magunk előtt melyek a külvilágban nem állnak előttünk. így a beteg sokszor látni vél személyeket ágya mellett, ha senki sincs is a szobában. De egészséges állapotban is megtörténik bár igen ritkán, a midőn azt hiszi az ember tisztán lát valamit, sőt kételkedik is benne — igaz lehet — o ez vagy sem, és sokszor kétségkívül elhiszi, elvitathatván meggyőződésévé válik, hogy ő azt látta vagy halottá, — pedig egéb sem volt a dolog mint saját agyának szüleménye — halló vagy látóidegének rezgése. E visio vagy látomás alapja a kísértetekről való meséknek. Bátran elmondhatjuk tehát, hogy sokszor saját emlékeink, képzeteink üldöznek, kisértenek, s a kisértetek a tudomány fóruma előtt csak is mint létezett visiok, látomások szerepelnek. Hogy az emberiségnek több mint fele hisz a kísértetekben, sőt hogy van elég máskülönben felvilágosult ember, ki saját tapasztalatából tud egyet mást elmesélni, hogy a különféle csodás dolgokról, egész könyvtárt lehetne összeírni, csak onnan magyarázható, hogy sok ember között már sok visio fordult elő. Azon képzetek melyekkel az ember leginkább foglalkozik és foglalkozott, bizonyos domináló helyzetet biztosítanak maguknak az öntudatban, mint egy criteriumot, vagy censurat gyakorolnak a többi befogadandó képzetek felett. Innen van hogy némely tárgyak vagy foglalkozások iránt majd semmi érdeket sem tanúsítunk, sokszor unalmas ránk nézve az mi másnak a legérdekesebb. Ez alapja annak is, hogy kiki a saját tárgya és saját foglalkozásáról szeret beszélni, és a legtöbbször azon balvélemónybe esik, hogy az másnak is érdekes. Azért az, ki az emberekben cl tudja lesni azon szeretetet, mellyel bizonyos tárgyak iránt viseltetnek, s azon kezdi meg, vagy arra tereli a társalgást, — ügyes társalgó lesz, s azt az emberek hamar szeretetreméltónak, okosnak keresztelik el. Sokkal nehezebb azonban a feledést előmozdítani, azaz készakarva feledni akarni, mint emlékezni. Sokszor szeretnénk is felejteni egyet mást, de nem birunk. Ha azonban mind annak ellenkezőjét tesszük a mit eddig az emlékező tehetség előmozdítására felhoztunk, előbb utóbb czélt érünk. Ha tehát
