Kir. kath. nagy-gymnasium, Selmecbánya, 1874
V — „Machbetje; Lear királya és Hamletje“ örök mesterpéldányai e műfajnak. — De ne gondoljuk, hogy bármely a népszáján élő monda, vagy rege alkalmas színi alapnak. Az olyanok, melyekből a megoldható tények kizárvák, vagy egész költött alapra épitvék s még nagyszerű érdek és cél által sem vezéreltetnek, nem szolgálhatnak alapúi, s nem is elégíthetik ki a nézők igényeit. így pl. teljesen igazolatlan lenne azon szinköltőnek eljárása, ki a selmeci Pacher-stollen aknáról hallottakat, vagy más aknáról is fenlevő népképzelemből eredett regeféléket megjeleníteni akarná. Az említett bányáról, illetőleg aknáról azt beszélik ugyanis, hogy szép tündérleányok fehér ruhában jártak egykor a bányába, s majd ez, majd más bányász pillantá meg őket, mikép meztelen lábbal a nedves, olykor jeges földön táncolának; de addig dús áldás is volt az aknában ; a hevér nem szorult nyomorult bérére, csupán az aranypor, melyet ruhájából naponként kivert, dússá tévé őt; az akna visszhangzott a szerencsések örömdala és vendégeskedéseitől. Egy nap ittasan azon gondolatra jöttek, hogy a táncoló tündéreknek cipőt vesznek, nehogy meztelen lábuk megfázzék; de mióta a vörös cipőt oda tették, nem jöttek meg többé a tündérek, s azóta nincs is áldás az aknán; azok más a Mihály aknába költöztek, honnan hasonló tett szintén elűzte őket. — Ebben a különböző érdekek által előidézett bonyodalmak láthatókká nem tétethetnek. — De másrészt a mondailag hősi tárgyakban nem épen oly szegény nemzetünk, hogy abból egy teremtő lélek maradandó becsű színművet ne állíthatna elő. A költőmüvészeti szépség, az eszmegazdagság a történeti tárgyakban is jelentékeny; mig az erkölcsi hatás itt éri el tetőpontját. A történeti színműhöz ugyanis mindenkor valamely erkölcsi eszme van kötve, s ha a színiró nem kimerítő történetet, hanem ajánlatos és tiszta jellemvonásokat állít elő, lehetlen, hogy a kor, a személyek jelleme jótékony befolyással ne legyen jelen helyzetünkre s erkölcsi állapotunkra. A történeti tárgy mig egyfelől a nemzetiségre, másfelől az erkölcsisógre is jótékonyan hat; magában foglalván e két irányt, mint melyekből legtöbb haszon háramlik a nézőközönségre. Valamint az építészet nagyszerű remeiket még romjaikban is csodáljuk, megelevenítve történeti emlékeinket, hogy a múltban éljünk: épugy ragadja meg figyelmünket a történeti hős, ki hosszas küzdelmeinek még bukása után is nemes s megragadó jelenség. Az ily művekben a művészt illeti a dicsőség, ki a történet napszámosai által összehordott anyagot egészszé alkotja; de felszúrnithatlan azon haszon, mely ily egyesek dicsőségéből az emberiségre háramlik. — Az anyag rendezésnél a jellemvonások azok, melyek fő figyelmet érdemelnek. A hű és találó jellem a leglényegesebb; mert fesse csak valaki a magyar előtt Árpádot gyávának, nem gyönyörködni, de boszankodni fog. Nem kevesebb figyelemmell kell lennie a tényálledékra sem, főleg ismert történelmi eseményeknél. írjon valaki színmüvet, melyben Mátyás király harcban esik el, ki fogják nevetni. Végre jó hatással van a polgári élet mindennapi jeleneteiből merített színmű is nemesbülésünkre. E művek a családi élet körében mozognak s a születési ktilönségekből kifejlő mellékeseményekkel együtt alkotják a színi jelenség harmadik faját. Hogy ennek is meglegyen hatása, az osztálykülönbség élénk kiemelésétől kell főlep őrizkedni. Ha az ily színműben az ármányok és cselek által szőtt bonyodalmakból kitürése és szilárd elhatározása után ki vergődik a hős, diadala bizonyára a nézőké is; ha pedig bukik, bukását ők is érzik, s a részvét fogja őt kisérni. Ezek után kétséget sem szenved az, hogy a színmű minden faja, ha költészeti erő, színi élénkítés és erkölcsi alap vezérli, hatással bir szellemi életünkre. — Az ember erkölcsi világát ugyanis nem az anyagiasság képezi. Jól tudták ezt a régi görögök, kik a szinirodalomnak létrehozói. Nem nevezték ők a színészt ingyenélőnek mert nálok szónok, bölcsész történetíró, festő, szobrász és színész époly tiszteletben állt, mint a tábornok, vagy államférfiú. Komoly volt hivatása, mely őt a vallásai, az állammal s általában az állami erkölcsi renddel a legszorosabb összeköttetésbe hozta. Meg is term ette ez áldásos gyümölcseit, s a görög nemzet nagy zöme a tiszta erkölcsi érzettől soha el nem tért; mert mig szomorújátékaik félelem és szánakozás által a szem edélyeket tisztították és nemesítették addig vigjátékaikban a ferde szokások és meggondolatlan lépések gunyoltattak ki, úgy, hogy az illetők ezt látva, hasonlóktól őrizkedtek. — Mai színműveinknek is eme jóravezető irányt kell megtartani, hogy a hatás el ne maradjon. Mutathatunk is föl több oly színművet, melyekben egyrészt a magasztos lelkeletű egyének önfeláldozása a vallás, haza és igazság javáért erősíti bennünk az említettel szeretetét; másrészről az erkölcsi rend megsértéséből bekövetkezett bukás és legtöbbször súlyos büntetés nem rállit-e elénk példákat, melyekből tiszta erkölcsi tanulságot vonhatunk? S ha hiszsztink azt, hogy irodalmunk van hivatva Árpád országának lakóit egy erős lánccá összefűzni s egy érzeményt táplálni úgy el kell ismernünk azt is, hogy e nemzeti egységnek, az erkölcs és. ízlés nemesítésnek orvosa és ápolója a szinmü. Tóth György tanár.
