Zempléni Népujság, 1948 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1948-05-16 / 21. szám
1948. május 16. Äcw.p.Hn J —-----------—3 A Bodrog idei első áldozata Örvéiybi került ás vízbefslt egy diák A sárospataki alsóhatárí gazdák győzelemre akarják vinni a „Bodrogköz gyöngyét“ 63 zempléni községben folyik már négy lendülettel a mezőgazdasági termelési verseny Alig néhány hete, hogy Zemplén megyében megalakultak a községi termelési verseny bizottságok, — a megye legjobb, legöntudato- sabb, hazafias érzelmű parasztságát már is magával ragadta a munkaverseny láza. 68 községben folyik már a versenyzés, a szövetkezetek, hegyközségek, legeiőtársula tok és a gazdák közölt. Ehhez a versenyhez most újabb lelkes csoport csatlacsomot termelő gazdákat. A patakiak 60 holdon termelnek kiváló paradicsomfajtái, amelyet „A Bodrogköz Gyöngyének“ neveztek el. Most beakarják bizonyítani, hogy kitartó, szorgalmas és szakértő munkájuk nyomán a «Bodrogköz [gyöngye* bármilyen másfajta paradicsom mai felveszi a versenyt és a bodrogközi föld nem csak gabonatermelésre, hanem a szakértő kéz munkájának kozott. Az elmúlt héten a j nyomán, kc-rtgazdálkodásra sárospataki-alsóhatári gazdák j is alkalmas, termelési versenyre hívták ki a Hatvan-környéki paradiA zempléni gazdák a győztes megyék között szeretnének helyet foglalni. Ha a munkát igy folytatják és még több gazda kapcsolódik bele ebbe a hazafias versenybe, ez sikerülni fog. Hiába uszítanak a falvakban megbújt reakciósok, a 100— 200 holdas nagygazdák a verseny ellen, hiába terjesz lenek rémhíreket, a „zempléni parasztság — ahogyan Aczél György elvtárs mondotta legutóbb, — már tudja, hogy a reakció ugat, a magyar nép halad. Épp úgy, mint a kolhoz mesét, a versenyről terjesztett rémhíreket is már csak a falu bolondja hiszi elu. A munkaversenyben győztes lesz az egész magyar nép! Hogyan, lett élüzem a sátoraljaújhelyi Máv íütőházból ? A negyedik szabad május 1-én a dolgozó nép hatalmas ünnepén nagy kitüntetésben részesültek a sátoraljaújhelyi Máv lütőház dolgozói: szorgalmas és jó munkájukért kitüntették Őket. Üzemük „élüzem lett“, az ország legelső, a népi demokráciáért legjobban dolgozó Öze inek sorába lépett. A föiő ház 135dolgozója, mozdonyvezetők, fütök, lakatosok, segédmunkások és tisztviselők büszkék erre a kitüntetésre. Arról, hogy hogyan kerültek az elsők közé, az élüzemek sorába, Szepesi Gusztáv elvtárs, a fütöház főnöke ezt mondja. — 1945 tői kezdve, amikor a felszabaduláskor romokban felrobbantva találtuk az egész üzemet, azon igyekeztünk minden erőnkkel, hogy eltüntessük a fasiszták pusztításait. Azóta a fülőház épületének egy részét felépítettük, s ez évben elkészült a teljesen szé! rombolt mozdonyfordifó korongunk is. Hiányos szerszámokkal, rossz felszereléssel dolgoztunk, de mindent megtettünk, hogy csökkentsük a vasúti kocsik, mozdonyok javítási költségét, hogy előkészítsük a mozdonygépeket, a menetrendszerű indításra. Még nincs hét hónonja, hogy a iutónáz jnunsaver senyre hivta ki az egri ffliö- bázat. De egymás között is indítottak versenyt. Az uj helyi állomás 12 mozdonya közül 4 mozdony személyzete áll versenyben. A mozdonyvezetők közül Horváth József és Lég rád i István Siklósi Sándort és Setényi Oézáf, Móri Lajos és Lom- niczi Lajos Kalász B°lát és Kiszeiy Pétert, a velük együtt dolgozó fniők C-.o^grádi Mihály és Krajnyák Bertalan Spek Ferencet és S‘ra Józsefet, Cziü József és Kucsera József Simkó Jánost és Móré Bertalant hívták ki versenyre. —■ Most amióta kitüntettek bennünket, — mondja Kalász Béla eívíárs főmozdonyvezető, — mindannyian belefeküdtünk a munkába, a dicsőség kötelez bennünket I Hisz a munkavrrseny ben mindenki győztes lesz, az egész magyar nép! A vasutasok, — akiknek munkája biztosítja ma már „ békebeli* köz lekedésünket — tudják, hogy ez a gyö zelern számukra és minden dolgozó számára megteremti a nyugodt és gondtalan meg élhetést. Az eimuit vasárnap délután Novak Nándor 21 éves sátoraljaújhelyi kereskedelmi iskolai lar.u‘6 diáktársaival együtt kirándult az alsőbe- recki-i Bodrog partra. Levet között, beugrott a vizbe, át akarta úszni a folyót. Amikor már a túlsó parttól mintegy két méternyire volt, őrvénybe került. Segélykiáltásaira a parlonállők közül többen a vizbeugrottak, hogy kimentsék, de akkorra már elmerült a vízben. Holttestét csak késő este találták meg. Megint Jószivli“ Yolt az ojhelyi törvényszék: tO havi börtönre ítélték a sikkasztó Szakács Bélát A Zempléni Népújság megírta, hogy Szakács Béla olsszliszkai községi tisztviselőt sikkasztás miatt letartóztatták. A lefolytatott vizsgá lat megállapította, hogy Szakáé? 3600 forintot sikkasztott el a falu dolgozói által befizetett közmunka váliságból. A sátoraljaújhelyi törvény- szék dr. Tóth tanácsa Oiasz- liszkán tárgyalta e héten az ügyet és elfogadta a korrupt tisztviselőnek azl a véd^ké- :-ését, hogy az elsikkasztott hivatalos pénzt „vissza akarta fizetni*. Ezért „sz enyhítő körülményekre tekintettel“ Szakács Bélát 10 havi börtönre ítélte. A múlt héten egy csendőrrel, most pedig a demokratikus államot súlyosan meg károsító sikkasztóval szem ben volt jószivü dr. Tóth László tanácselnök ur büntető tanácsa. Ennek a Szakácsnak eszeágában sem volt visszafizetni a sikkasztott összeget s csak leleplezése és letartóztatása után adták össze a pénzt rokonai. Vájjon ezt tartották az ítélkező bíró urak enyhítő körülménynek ? Tanulj jobbanl Versenyeinek már a diákok is A Magyar Diákok Nemzeti Szövetségének helyi csoportja a Kereskedelmi iskolában is megalakult. Rálco$£ MáiyáO: Kőtelező az ebek oltára Sátoraljaújhelyen kormányrendelet értelmében míjuB 21-én, 22-én a vágóhídon oltják be veszettség ellen a város kutyáit. A kötelező oltáshoz, — amelynek dija 5 forint — megkötve keli elő- vezelni a kutyákat, A következő láncszem pártunk elméleti színvonalának emelése I Látogatás az Esze Tamás pártískolában Valamikor ebben a szép, nagy ablaku emeletes kastélyban a Sennyey báróék élték gondtalan, fényűző életüket. Jött a felszabadulás, a földesurakat elsodorta a dolgozók ereje. A kastély azóta más hivatást tölt be. A báróék helyét az MKP Esze Tamás pártiskclájónak hallgatói foglalták el. Nem kiuzsorázott cselédek*görnyednek már hétrét alá zaiosan a henyélő, pőffeszktdő föhlesur előtt. A felszabadult nép fiai, uj és régi gazdák, gyári munkások, kisiparosok, kiskereskedők, jegyzők, tisztviselők, — sőt orvosok jönnek el ide 3 hétre, hogy megtanulják, hogyan kell épitent a népi demokráciát, a dolgozók igazi hazáját. Együtt... A jelenlegi 3 hetes iskola már a második, ahol kommunista és szociáldemokrata dolgozók együít tanulnak, együtt készülnek a munkára, amelyet a falvakban, üzemekben, a Magyar Dolgozók Pártjának szervezeteiben fognak végezni. Épp Kovács Gábor elvtárs, az iskola vezetője tart előadást, £ mikor belépek a tanterembe — majd kérdéseket ad fel a hallgatóknak. Ezen az estén a magyar demokrácia 3 esztendős fejlődését tárgyalják. A polgári meg a népi demokráciáról esik a szó. A hatalom a népé! — A népi demokrácia, válaszol egy feltett kérdésre Huttkai Erzsébet egy fiatal szociáldemokrata elvtársnő — népuralmat jelent, amely ben az összes dolgozók veszik át a hatalmat. — Ennek a hatalomnak a parasztság is részese már — szólal fel egy bckecsi ujgaídi Orosz Lajos elvtárs. — Hiába igyekezett a régi úri rendszer szétválasztani a dolgozókat, a munkás, a paraszt és az értelmiségi a népi demokráciában megtalálta egymás kezét. Sorba jelentkeznek a többi hallgatók is: Sánta elvtárs a bodrogkereszturi jegyző. Csordás elvtárs révleányvári ujgazda és a többiek. Sorolják azokat az állomásokat, amelyeken a felszabadulás óta a nép eljutott győzelméig és szétverte a régi rendet vÍ88Zí.várókat. Nem telt le még csak 10 nap a 3 hétből, máris világosan látják azt az utat, amelyen a dolgozókat a Magyar Kommunista Párt ve zette a teljes felszabadulás és felemelkedés felé. Tudják ók azt is már, amit Rákosi Mátyás elvtárs tűzött ki feladatul, következő láncszemként a nép legjobbjai, az ország építését vezető kommunisták elé: A következő láncszem „S most azt akarjuk, hogy pártunk továbbra is az élen járjon, hogy az eddiginél fokozottabban szolgálja a magyar nép boldogulásának, felemelkedésének ügyét, elméletünket, ezt a bizonyos irányult fejleszteni kell“. kel haladhassanak előre a tudás fáklyájával világítva meg az utat dolgozó népünk felemeikedése, a szocialista társadalom felé Ennek az elméletnek az elsajátítása felé teszik meg az első lépéseket az Esze Tamás pártiskola hallgatói. És készülnek a további ta- nálásra, hogy biztos léptek- h A Szövetség célja az, hogy a diákifju8ág körében megalakítsa az önkormányzatot és a diákok, tanáraik vezetésével maguk oldják meg problémáikat. A kereskedelmi iskolai szervezet már meg is választotta a vezetőséget. Elnök lett Juhár Zoltán IV/b, évf. tanuló, főtitkár Tóth Ferenc IV/b. évf. tan. és Mészáros Irén IV/1. évf. tanuló. Az egyes szakosztályokat is a diákok vezetik, tanári felügyelet mellett. A kereskedelmi iskola ifjúsága is bekapcsolódott a „Tanulj jobban“ mozgalomba és a tanulmányi munkaversenybe. A verseny az osztályok tagjai, az egyes évfo- fyamok" és különböző iskolák között folyik. Az osztályok falain ki van függesztve a verseny, jelenlegi állása, ill. a tanulók rangsorolása. A tanulmányi versenyen kívül a IV. éves tanulók megépítették a röplabda pályát. A sportszakosztály megrendezte az osztályok közötti labdarugó bajnokságot, melyet a harmadik évfolyam nyert meg. Joó Sándor JCorthyt várta vissza Kornltzer András széphalmi lakos a község utcáján többek előtt rágalmazta a kormány tagjait, majd kijelentette, hogy „fütyül a demokráciára, lesz még egyszer 1919“. A debreceni népbiróság e héten Miskolcon tárgyalta az ellenforradalmat visszaváró sváb bűnügyét. Három havi fogházra Ítélték,