Zempléni Népujság, 1948 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1948-03-28 / 13. szám
Felvidéki Újság 6 -------------határozatát. Ki kel! hangsúlyozni, hogy a döntést semmiféle szenti rneiiíálizmus nem befolyásolhatta. Az Intéző Bizottság minden egyes tagja átérezte, hogy a kizárásokkal megteremti a lehetőségét annak, hogy a Szociáldemokrata Párt meglévő hűséges tagjai, akik a belotdali forradalmi gondolat mellett tettek hitet az Egységes Munkás1948 március 28 párt harcos tagjaivá váüjansk. Túl tették magukat a határozat hozói mindennemű helyi, baráti és egyéb kapcsolatokon, szigorúan sztmelőtí tartva azokat a szempontokat, amelyet a párthüség, osztály- hűség maradéktalan betöltése jelent. Lapunk más helyén közölt arcképekből minden egyes elvtársunk megállapíthatja, hogy azok, skikJ a párt kizárt soraiból, méltatlanokká váltak arra, hogy a munkásosztály tagjai lehes senek. Eívtársak! Tekintsék a fenti szempontokat és úgy vegyék tudomásul, hogy azok szükségesek voltak pártunk harcos, forradalmi szelleme szempontjából, szükségesek voltak, hogy elvárainkkal boztá foghassunk demokráciánk megerősítéséhez és végezzük építését az Egységes munkáspárton beiüi annak a hatalmas épületnek, amelynek kapui a szocializmus felé nyílnak.' Pintér Emil Tóth István központi megb- megyei titkár. Intézdbizottsági ta ok: Kovásznál Rezső Erdei Pál Gyárfás József Sipos Rudolf _ Alpár Geyza Rilyák Iiona jkv réz. Felelős szerkesztő: Tóth István Felelős kiadó: Alpár Oésa im mini inihii I iwiiirii i urai ii nmiimirmi ii r i iMininimf—nan ih m i »■■■»« Rákóczi, Kossuth népe ! Zempléni hazafiak! Rákosi szól hozzátok április 4-én Sárospatakon! Legyetek ott mindannyian í Szobe k András és Aczél György elvíársak ssztották ki Monckon az új MKP tankönyveket Monok, Kossuth Lajos szülőfaluja volt az első köz ség az országban, ahol ki- ositottaK a Magyar Kommunista Fán uj tagsági’könyveit. Az elmúlt vasi nap az ünnepi körítőibe öltözött kastély kert tea «árta a község egész le kossága, de kü lönösen a nyolctzáz kommunista a nsgy pillanatot, amikor kiosztják az uj píroz- szinü, vászonkötésü tagsági könyvet, amelyet a magyar nép hatalmas és erős pártjának vezére, Rákosi Mátyás elviárs aláírása díszít. Az MKP központi vezető ségének névében Szóbele András elvtárs közellátási államtitkár, a Megyei Bizottság, élén Aciél György elv társsal jelenlek meg az ünnepségen és adták át Monok kommunista dolgozóinak az uj pártkönyvet. — Büszkén és szeretettel viseljétek szivetek fölött ezt a tagsági könyvet — mon dotta Szobek elvtárs ünnepi beszédében — mert ez a könyv ahhoz a nagy pátihoz való tartozást jelenti, amely megvéd benneteket, parasztokat és minden dolgozót a kizsákmányolástól és építő erejével biztosítja mindannyiunk számára a gazdag és boldog jövendőt1 Jutalom a jól dolgozó földmüvess^övetkezeteknek A föidrnüvesesugyi kor mányzat a megye részére 10 mázsa lucerna vetőmagot utalt ki, amelyet a vármegyei gazdasági felügyelőség, az UFOSZ, FÉKOSZ és a MOSZK javaslatára a sárospataki, pácini, szerencsi, bőd roghalomi, tiszaluci, tiszaka- rádi, cigándi, iaktaharkányi, megyaszói és tolcsvai fö'd müvesszövetkezeteknek juttatott jő és eredményes munkájuk e;ismeréséül. A szövetkezetek kötelesek tagjaik körött minden térítés nélkül kiosztani a vetőmagot azzal a feltétellel, hogy minden egyes gítzda a második évben egy kg mag helyeit 1 kg és 40 dkg ot visszaad a szövetkezetnek, amely a gyt j- iVt magot íisiiitás után ugyanilyen feltételek mellett fogj i szétosztani. — Sorozás. Sáícraljauj , hely polgármestere felhívja az 1927. évben születetteket, i hogy a fősorozás megtartása végett április 8 árt reggel 8 órakor a Városháza tanácstermében elővezetés terhe j alatt jelenjenek meg. A fel j hivás vonatkozik azokra t% 1 1925. és 1926 ban születet j allitáskötelezettekre is. akik besorozva még nem lettek. ! MOZ I Március hő 27 , 28 éi 29-én, szombaton, vasárnap j és hétfőn A megtalált évek. i amerikai filmujdonság. Március hó 30., 31. és április hő 1-én, keddeo, i szerdán és csütörtökön Viher i kapitány. Olasz kalandor j film. Épitőanyagkeretkedés iparomhoz toké* társai keresek. Cím a kiadóban. Értesítés Értesítem az igen tisztelt közönséget, hogy a Hbíllicttrd Játéktermeméi új vezetéssel —- szigorúan csak a dolgozók részére — március hó 27-én, szombaton megnyitom. Elsőrendű espresso fekete, Kalla-féle cukrászsütemény ek, új ping-pong asztal, biliiá:d, sakk, dominó áll a vendégek rendelkezésére. Nyitás: hétköznap á. u. 1 óra, szombat, vasárnap d. e. 9 óra. Szives pártfogást kér : Békési Bertalan Tartóshuüám (dauer) garanciával iff. 6éc/.I Andor női fodrászmesier Sátoraljaújhely, Kazinczy-u. 9. udvarban, (C í m r e ii g y e 1 n i i) ELADÓ családi ház, két szoba, kor.y hí ég melók helyiségek kel, kerttel, term • gyümölcsössel is bad’Kézbői Sátorai],íjjhely, Drugcth ucca 2i SPORT A Panasziroda hírei: Lelkes játékkal simán Egyetértés — Rózsaszínt- mártoni BSE 4:0 (2:0). Váltakozó támadások után a 32. percben Nagy eredményes, 1:0 az Egyetértés ja vára. A 35. percben Nagy középre játszott labdája a rózsaszentmárioni balhátvé- deí érintve Moidován elé kerül. aki kapufejé kanyarodva jobbiábba! a balfelső sarokba bombáz. 2:0. A rőzssszent- mártoniakat nem töri le a gói, erősen támadnak, de gólt nem érnek el. Szünet u‘á i nagy iramma! indul meg a mérkőzés, az RBSE a veszélyesebb, de az győzött az Egyetértés Egyciet tea vcdciiiíc Erdeivel az élen mindent ment. A 8 percben Nagy—Ju hász—Moidován akció után, Moidován eredményes. 3:0. Lassan feljönnek a róz.sa- szentmártoniak is. Több gólhelyzetük adódik, de csatá raik lövését nem kiséri szerencse. A 40. percben Gergely partdobását Juhász fejjel a kapuidé futó Moidován elé játssza, aki futtából védhe tetten gólt rug a rózsaszent- márfoniak hatójába. 4:0. Még némi mezőnyjáték és vége a mérkőzésnek. * Az S. MAV-AC csatársora nagy gólhelyzetekben csak egy gólt tudott értékesíteni B.MÁ V-A.C—Muónöitúúi VMTK 1:1 (1;1). Vasárnap az S. Máv-AC Mezőkövesden az MVMTK val játszott bajnoki .mérkőzés», amely nagy érdeklődést keltett úgy az újhelyi, mint a kövesdi siurkolók táhorá ban, mert az S. Máv AC eddig még Mezőkövesden nem győzött. Az S. Máv- AC selypi veresége után nem nagy bizalommal lehetett a csapat jó szereplését várni. Ez a jóslás beigazolódott, mert a mérkőzés döntetlenül végződött. Az újhelyiek csatársora gyenge játékot mutatott, amely azt bizonyította, hogy a csatársora hullámvölgyben van. A mérkőzés elején Nyirkos által az S. M^v AC szerzi meg a vezetést, de röv'd időn belül egyenlít az MVMTK. A mérkőzés további részében az újhelyieknek bőven akad gólhelyzetük, kü önösén Vad Köszönslnyilvánitás Ezúton mondánk köszönetét mindakoknak, akik felejthetetlen draga jó gyermekünk elhunytával mély fájdalmunkban osztoztak. Fülöp és Faragó család íí. i.Cu, úü ^óiii. p.c.enöíg uralkodik az egész csatárso ron. A védelem kiköszörülve a selypi veresig hibáit, most biztosan állta a helyét. Bcdrogkereszturi MTK— Rakamaz 2:2 (2:1). Bodrogkereszlur. Vezette: Sánta. Goi övök: Skapinyecz, Kéri, ill. Lányi és Janei. Erős iramú mérkőzésen a jobb BMTK érdemelte volna mrg a győzelmet. Vasárnapi Sportműsor: S. MÁV-AC — Egyetértés barátságos húsvéti rangadó mérkőzés d. u 3 órakor. Bodrogkereszturon: SZÍT Táncsics-BMTK „Zempléni újonc rangadó“ mérkőzés d. u fél 4 órakor. Újra kapható Lőw-nél (Ady- tér 1) Osztálysorsjegy! Már most vegye meg I Elveszett 23-án, kedden j hajnalban a Már állomás—Jus- j tus-utca útvonalon egy férfi esernyő. Megtaláló Kisvasút irodájában 50 forint jutalomban részesül. 1 Vásártéren Löwinger-íéle I\Á2Z el£ÉL€lÓ Értekezni: Vágó Béláné, Húsvéira Táncsics-tér 3. borát ismét Zínner Miklós-tfll v e < j -y e | Széchenyi tér 23. A O Y T O L L. Pehely 60 Ft-tól Tol!: la fehér 20, félfehér 12. tarka 6 Ft-tól kezdve. Qözölt vagy tiszta. Mintát vagy 1 kg próba csomagot küld Rubies k Jenő, Békéscsaba. Tel.t 244. Bodrogolaszi: Gér^si Míkíős elvtárssai közöljük, hogy az Országos Földhivatal részére haszonbérfizetés ellenében id. Tóth János részére juttatott házban utalt ki lakást, illc-tvé házrészt ideiglenesen. Sárospatak: Pusztai András eívíárs részére közbenjárásunkra Béla nevű kiskorú gyermek után a Honvédelmi Minisztérium 1948, jtnuár 1-től nevelési járulék kot folyósít. Tárcái: Hunkó János, Nagy Ignác és Tokaji József elvtarsainkka! közöljük, hogy végrehajtási ügyükben ügyér szünk : Dr Verő Sándor elv- társ előterjesztést tett a tokéjt Jtírásbirősához. Ü^yük remélhetőleg kedvező elintézést nyer Takács Pál elvtársiéi megbízatást nem kapott Verő elviárs, igy az ő nevében nem tudott előterjesztést tenni. Taktaharkóny: Honfi Ede ny. kalauz elviáraat értesítjük, hogy a Közlekedési Minisztériumtól nyert felvilágosítás szerint az egyesület alapszabályai szerint 440 Ft nyugdíjazási segély illeti. Ennek utolsó részletét 190 Ft ot 1948 február 7-én utalták ki részére. Ebből levonásba került 82 Ft tagdijhátrálék. A nyugdíjhátráiék részletezéséről ha felkeresi Panaszirodánkat, pontos felvilágosítást adhatunk. így nyugdíj segély iránti követelése teljes egészében kielégítést nyert. Figyelem! Hölgyeim! Amerikai eljárású Nylon íarl<ós dauer jutányos áron garanciával Sántha Andor úri és női fodrásznál Rákóczi-u. ÍZ Drága pénzért j állandóan megveszem ilevágni! italát ha 20 cm-nél hosszabb | Gécíi Irén fodrászmester j Sátoraljaújhely, Kazinczy-*. 4 A Magyar Kommunista Párt zctdplén vár megyei lapja Felelős szerkesztő: HETES! FERENC -Faléi*» Kies«!: MAOOS «ÁBOR Nyomai )St: « KO-. Kn tö'Sfi-i- May HttUMUUttlMtV