Zempléni Népujság, 1948 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1948-09-05 / 37. szám
1948 szeptember 5 Zempléni Jf é p n j s & g---------—----3 Országos ünnepségek szeptember 19-én Monokon, Kossuth szülőfalujában „Azoké legyen a föld, akik maguk művelik“- mondják a szegényparasztok liszakarádan, ahol megalakul a földbérlQ szövetkezet Kevés volt az úri birtok, sok volt a szegény cseléd- ember Tiszakarádon. így aztán 45 ben, a földosztáskor egy-egy nincstelennek nem jutott több, mint 2-3, vagy 5 hold. A katonáknak, meg akik később jöttek haza fogságból pedig még egy öl sem jutott. Pedig volt és van is föld a határban: de az mind nagybérlit. „Meddig járjunk még elvtárs a zsirosparasz- tokhoz harmadába Kapálni mikor kapunk mi is haszonbérbe földet*? Ezt kérdezték Karádon évek óta mindig ha gyűlést tartottunk. Most azután megjött a rendelet: 25 holdnál nagyobb bérlete senkinek nem lehet. A nagybérleteket a földmunkásoknak meg a szegényparasztoknak juttatja a kormány, a Dolgozók Párt jának javaslatára. Vasárnap jött ki a rendelet, de kedden délután már gyűlésre jöttek össze Karádon a szegényparasztok, Amig a gyűlés kezdődik, csoportokba verődve beszélgetnek. Számolják össze a sok nagybérletet. Itt van a Nyárias tanyán Tompa Pálné, aki a saját 60 holdja mellett még 60 bérle tét dolgoztat cselédekkel meg részesekkel. Az Őrszem tanyán meg a sárospataki katolikus egyház 200 holdján Dein Oyörgy postatanácsos a bérlő, — sorolja Géczl István 3 holdas ujgazda. — Neki sem kérges a tenyere, mert kiadja a földet harma- dába, felesbe. Az újhelyi egyháznak is van vagy 200 holdja, azt is a kulákok bérlik — folytatják a sorolást. A Tölgyfái Dániel, akinek 40 hold saját földje van, meg H. Bata Felháborodást keltő esemény történt a napokban Mikóházán. A történet úgy kezdődött, hogy a sátoraljaújhelyi államvédelmi osztály névtelen levelet kapott, amely közölte: Matyi János szőlő- pásztor katonai fegyvert és lőszert rejteget csőszkunyhójában. A rendőrség a gondozott állapotban lévő puskát a lőszerekkel együtt meg is találta, —• a szőlőpásztor legnagyobb meglepetésére, aki ;— amikor előállították, — határozottan állította, hogy nem tud a fegyverről és azt nem rejtette el. Az államvédelmi osztály a nép érdekeit képviseli, nem célja hát ártatlan emberek börtönbe juttatása. Ezért vizsgálatot indított a névtelen levélíró személyének kiderítésére. Sikerrel. A levelet Újházi Miklós mikóházi lakos irta, aki hosszú idő óta Ferenc, — ezek sem maguk dolgozzák, kiadják nekünk szegényparasztoknak felesbe, igy spekulálnak vele. De ennek is belelleq zeit Ezt megtudják a karádi 8zegériyparasztok a gyűlésen, ahol Rendes András elvtárs, a FÉKOSZ megyei titkára, meg Völgyesi János elvtárs, a megyei bizottság tágja, magyarázzák el nekik a haszonbérletekről szóló rendeletet. Azt, hogy 8 napon belül be kell jelenteni, össze kell Írni a jegyzőknek a nagybérieteket, meg keli alakítani a földbérlő bizottságot és a földet kishaszonbérbe oda kell adni a szesényemberek- nek. Minél előbb, hogy a munka ne szenvedjen kése delmet. • A kulákok is tudják már a rendeletet. Még meg sem alakult a földberlő szövetkezet, már tesszük a rém híreket. Ahogy Azari János mondja: — Azzal akarják vadítani a népet: a bériő- srövetkezetben együtt kelt majd menni szántani, ka pálni, bevezetik a kolhozt. Hatalmas nevetés zug fel a teremben ezekre a szavakra. S ez válasz a falusi kizsákmányolóknak: a nép nem hiszi már a hazugságaikat. Tudják, hogy a bérlőit zttvetkezei segíti őket traktorral, hogy szánthassanak, vetőmaggal, hogy vetni tudjanak. De válasz az is, ami a gyűlés végén történik: megalakítják a földbériőbi- zottságot, meg is választják a tagjait: F. Karászi Jánost a FEKOSZ részéről, ü. Karászi Dánielt az UFOSZ rémint orvvadász és bortolvaj állandó rendőri megfigyelés alatt állott. Matyi János Újházi násza és már régóta haragos viszonyban állottak egymással. A nyomozás kiderítette, hogy a katonai fegyvert lőszerekkel együtt 1945 óta Újházi rejtegette, s [néhány héttel ezelőtt, — hogy börtönbe juttassa Matyi Jánost, — becsempészte a csőszkunyhóba. A póruljárt bosszúállót fegyverrejiegetés és hamis vádaskodás miatt letartóztatták és átadták az ügyészségnek. Rákosi Mátyás új keresztfia Mezőzomborban Orosz János elvtárs feleségének kisfia született. A csöppség neve: Mátyás. Keresztapja: Rákosi elvtárs, aki babakelengyét küldött uj keresztfiának. széről. Megbízzák Dobronyi Zeigmondot a földbérlőszö- vetkezet megalakításával, póttagnak a bizottságba beválasztják örszemtanyáról Katona Miklóst, Nagyhomokról meg Ftkt Bélát. Sötét este van, amikor vége a gyűlésnek. Elmenő- félben vagyunk már, de még az öreg Lukács János szava ide hallik: — Nem basás- kodnak többé a zsírosok feleltünk. Azoké lesz majd a föld, akik maguk művelik... (hetes!) Augusztus utolsó hetében Sátoraljaújhelyen több napon keresztül rossz volt a kenyér minősége. Utána jártunk: miért kellett a lakosságnak keserű, ragacsos és fekete kenyeret enni, ugyanakkor amikor az uj termés következtében, kenyerűnk országos viszonylatban javult. A következőket állapitotíuk meg: augusztus 22 én, ja sátoraljaújhelyi pékek részére az alsóregmeci malom szállította a lisztet. A liszt régi, állott, szemetes volt és a pékek kilószámra találtak benne kukacot. Ebből sütöttek többen kenyeret a közeilátás számára. Hogy ez megtörténhetett, az nem lepi meg azokat, akik tudják, hogy a regem ci malom bérlője az a Helman József, aki a „báró“ Waldbott-ura- datomnak volt az intézője. A meglepő és különös az, hogy a nyugato3 uradalmi intéző — aki ellen a feözelA sárospataki gimnáziumnak eddig egy fiókiskolája működött Tokajon, amelynek tanulói minden évben Patakon vizsgáztak. Most az államosítással kapcsolatban a tokaji dolgozók azzal a kéréssel fordultak az MDP meA közelmúltban letartóztatták Párnahaj András tisza- karádi községi tisztviselőt. Kiderült róla, hogy a lakos ság által befizetett adók össze géböl sorozfosan, iöbbszázA jó munkának bizonyi téka: az elmúlt hónapban a határvadászok a rendőrséggel együtt 90 gyanús személyt tartóztattak le a határ mentén, akik engedély nélkül akartak átszökni Szlovákiába, illetve Magyarországra. Ami1802 szeptember 19. Ezen a napon született Monokon megyénk és hazánk nagy áliamférfia, népünk dicsőséges szabadságharcánk vezére: Kossuth Lajos. Ez évben, a szabadságharc 100 ik évtor-, dulóján. népünk szeretettel készül Kossuth Lajos születésnapjára. Szülőfalujában ezen a napon országos ünnepségeket rendeznek, a kormány küldötteinek részvételével. Zemplén megye törvényhatósága ebből az alkalomból itt tartja meg díszközgyűlését. Itt gyülekezik majd a zempléni falvak, de egész Északmagyarország muitban már folytattak vizsgálatot a hatóságok — szállíthat a közellátás részére. Méghozzá romlott, szemetes és férges lisztet. A Sátoraljaújhelyi Rendőr- egyesület kérelmére Kádár János eivtárs belügyminiszter engedélyezte, hogy a csehszlovák határrendészeti hatóságok tagjai baráíságoslabds- íugó mérkőzést játszanak az újhelyi rendőrök csapatával. A mérkőzést követő héten a Annak a hatalmas, milliós károkat okozó összeesküvésnek, amelyet a legutóbb lepleztek le a földművelésügyi gyei bizottságához, hogy bővítsék ki és fejlesszék önálló gimnáziummá az eddigi fiók- iskolát. így lehetővé válik 26 tokajkörnyéki község ifjúságának kulturális felemelése. Az MDP megyei bizottsága támogatja a tokaji dolgozók kérését. szoros sikkasztást követett el. A sátoraljaújhelyi törvényszék az elmúlt héten iárgyalta Párnahaj ügyét. Egyévi börtönre ítélték. óta a két ország között a baráti kapcsolatok kimélyül- tek, s a magyar és szlovák határmenti közegek együtt dolgoznak, — lealkonyulő- félben van a csempészek 8zerercsecsillaga. népe. A nagy ünnep előkészítése már megkezdődött. Az előkészítő bizottság elnöke: Dr Bisziray László alispán, tagjai: Tétényi József elvtárs, az MDP Megyei Bizottságnak tagja, Mucsl Imre vármegyei főjegyző, és Zalán Frigyes vm. jegyző már megkezdték az ünnepség részletes tervének kidolgozását. A magyar nép szeptember 19 én Kossuth szülőfalujára tekint és ünnepel majd. Ünnepli a nagy hazafi által hirdetett szabadságeszmék megvalósulását. Kiváncsiak vagyunk arra, kinek a mulasztása következtében történhetett ez meg? Ezért, sürgős és szigorú vizsgálatot kérünk I tervek szerint a rendőrcsapat Szlovákiába, Királyhelmecre látogat barátságos mérkőzésre. Ebbői az [alkalomból a határrendőrség korlátolt mennyiségű utilapok kibocsátásával a lakosságnak is lehetővé teszi, hogy részt vegyen a baráti sporttalálkozón. szőlőjét! minisztériumban államvédelmi szerveink, 84 letartóztatott vádlottja van. Közöttük Csengery Tibor miniszteri tanácsos, aki a mezőhegyes állami birtoknak volt a vezetője és mint ilyen szabotálta éveken kereszten mezőgazdaságunk újjáépítését. Csengerynek tőbbezef hold birtoka volt Nyíregyháza környékén, amelyből meghagytak számára 100 holdat. Zemplénben is volt szőlőbirtoka, amelyet a földreform idején a megyei földhivatal akkori reakciós vezetői nem osztottak fel. Csengery Tibornak, az összeesküvőnek, a parasztság ellenségének, Tolcsván és Bod- rogzsadányban 8 hold szőlője van. Vegyék el tőle és adják kis- haszonbérleibe dolgozó parasztoknak és földmunkásoknak ! Betörtek a borospincébe Tóth József sátoraljaújhelyi szőlősgazda Fecske utcai borospincéjének lelakatolt ajtaját vasárnapra virradó éjszaka feltörték és onnan egy hordó, mintegy 2 hektó bort vittek el. A rendőrség erélyes nyomozást inditoft a betörők kézrekeritésére. Póruljárt a névtelen levélíró kiderült, hogy fegyvert és lőszert rejtegetett Hogyan kerültek a kukacok a közellátási kenyérlisztbe? Romlott lisztet szállított a pékeknek az alsóregmeci malom Tokaj gimnáziumot kér Az MDP támogatja a dolgozók kérését Egyévi börtönre iíélíék a tiszakarádí sikkasztó községi tisztviselőt Jól dolgoznak a zempléni határvadászok és határrendőrök A magyar-csehszlovák barátság jegyében . . , Labdarugó mérkőzést rendeznek Királybelmecen és Sátoraljaújhelyen a magyar és szlovák határmenti hatóságok Vegyék el az összeesküvő Csengery tolcsvai