Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1947-06-08 / 24. szám
Zempléni tfépnjság 1947 junlus 8. Pögel Imre: i fóldreiormot október 1-ig be kell fejezni Az újgazdák kötelessége támogatni azt a pártot, amelyik érdekeikért harcol Az UFOSz főtitkárának nyilatkozata a Zempléni Népújság számára Vármegyei értekezletet rendezett junius 5 én, Űrnapján az UFOSz Zemplén megyei szervezete. Az értekezleten Dögéi Imre nemzetgyűlési képviselő, az UFOSz országos főtitkára tartott beszámolót. A Zempléni Népújság munkatársa, aki résztvett az értekezleten, nyilatkozatot kért az UFOSz főtitkárától az ujgazdák kérdéseire vonatkozólag. Dögéi Imre az alábbi nyilatkozatot adta. Ml « véleménye a zenitén! ujgazd&królT Mai értekezletünk bebizo nyitotta azt, hogy az ujgaz- dák szükségesnek tartják az UFOSz t minden reakciós, vagy más állítással szemben. Az értekezlet a legnagyobb egyetértésben zajlott le, szemmel látható volt, hogy a zempléni ujgazdák az eddigi nemtörődömségből felébred tek, látják tisztán a hibákat és megvan már minden lehetőség, hogy tanulva a múlt ban elkövetett hibáikon, ezt jóvá tegyék. Ml az elsőrendű feladata az UFOSz-nak ? Elsőrendű feladata az UFOSz-nak, hogy a telekkönyvezési elősegítse, minden uj földosztást megakadályozzon, vagyis október 1 re minden szin aiatt befejezze a telekkönyvezési. Ez két szempontból fontos. Poii- tikai és gazdasági szempont ból. Gazdasági szempontból azért, mert csak igy biztosítható a 3 éves terv sikeres végrehajtása, ha a kisemberek biztosak lesznek abban, hogy a juttatott földet nem lehet elvenni tőlük, tehát a magántulajdon rögzítve van. Politikai szempontból pedig azért fontos a telekkönyve- zés, hogy a reakció kezéből kihúzzuk azt a fegyvert, hogy a földhözjuttatottakat bizonytalanságban hagyja és kot hozmesével rémitgesse. Ez a két szempont teszi szükségessé a telekkönyvezés gyors befejezését. Milyen más feladata van még az UFOSz-nak? Az UFOSz feladata még az, hogy gazdaságilag támogassa az ujgazdákat, vagyis minden eszközzel hasson oda, hogy az ujgazdákat megerősítse, biztosítson a számukra megfelelő vetőmagot, igaerőt, termelőeszközöket és a szükséges hiteit. Fog-e az UFOSz további hitelt kiharcolni az uj- gazdáknak ? Erre feltétlenül szükségük van az ujgazdáknak. Ezt csak akkor látjuk biztosítva, ha sikerű! a három nagybankot államosítani. Ez az előfeltétele annak, hogy tudjuk biztosítani az ujgazdák számára a szükséges hitelt és ezen keresztül tudjuk biztosítani azt is, hogy a bankok a hozzájuk hitelért forduló gazdákat nem árvereztetik el, mint 1932 ben tették. Ml az előfeltétele anrak, hogy az ujgazdák gazdaságilag megerősödjenek ? A gazdasági helyzet mindig összefügg a politikai helyzettel. A földreform révén az ujgazdák hozzájutottak a földhöz, azonban hogy azon gazdaságilag megerősödjenek, szükséges az, hogy a politikai hatalomnak is részesei legyenek. Most az ujgazdák feladata az 1945- ben elköveteti hibán tanulni, amikor is politikai éretlenségük folytán szavazataikkal a reakciót bejuttatták a törvényhozásba, aminek aztán sok visszásság lett a következménye. Most ezt az uj gazdáknak jóvá kell tenni. A felszabadulás óta volt elég idő arra, hogy láthassák az ujgazdák, melyik politikai párt hogyan harcolt értük és természetesen kötelességük azt a politikai pártot A szerencsi cukorgyár falujáró munkásai junius 1-én Mádra szálltak ki, ahol ki- egyengeiték az iskola ledöntött vaskerítését, kapcsokkal látták el és 6 részben meghegesztették. Rendbehozták és meghegesztették ezenkívül 4 lakóház vaskapuját, éleztek 100 baltát, 40 kétágút és 18 csákányt éleztek és hegesztettek. 4 kapa, 2 kocsitengely és 1 satufej került még hegesztésre, ezenkívül megfoltoztak 150 lábast és meg- fenekeltek 15 vedret és tálat. támogatni, amelyik az ő ér dekákért harcolt. Hogyan alakul a viszony az ujgazdák és a régi gazdák között ? Ma még az ujgazdák és a régi gazdák közölt van egy bizonyos nézeteltérés, aminek meg kell szűnni és meg is fog szűnni rövidesen. Nem lehet különbség és nem lehet vita ujgazda és azon régi gazda között, aki szintén maga családjával együtt munkálja a földet. Vita esetleg azokkal a gazdákkal lehet — és ez természetes —, akik eddig is meg ezután is bérmunkásokkal munkáltatják meg a földjüket. Az ujgazdák és régi gazdák között teljesen a vita csak akkor szűnik meg, ha az ujgazdák gazdaságilag megerősödnek, nem keli kölcsönkérni igát és szerszámot a régi gazdáktól, lesz nekik is. Ezért kell arra törekedni, hogy az ujgazdák talpraállása minél előbb meglegyen. Ebben segíteni kell a régi gazdák nak is az ujgazdákat, mert csak akkor tud a parasztság kiállni az érdekei mellett. Ez érdeke a régi gazdáknak és ujgazdáknak egyaránt — fejezte be nyilatkozatát Dögéi Imre. A község lakossága nagy szeretettel fogadta a falujáró munkásokat, akik szabadidejükben végzett Munkájukkal a parasztság és munkásság közötti összefogást fűzték szorosabbra. — Esküvő. Mallnovszky Gyula, az Egyenlőség nyomda szedője és Bernáth Gizella május 7-én, szombaton délben 12 órakor tartják esküvőjüket a róm. kát. templomban. (Minden külön értesítés helyett.) SZÜLETÉS HÁZASSÁG HALÁLOZÁS Sátoraljaújhely anyakönyvébe az elmúlt héten az alábbi adatokat jegyezték be: Születés: G. Bodi István és Nagy Etelka Taktaszada fia, István, Terebesi János és Molnár Katalin fia, László, Tóth Károly és Orosz Ilona fia, Károly Zoltán, Baranyai Győző nyomozóhadnagy és Galap Margit lánya Va lérla, Kovács István és Matyi Etelka, Sárospatak, lánya, Mária, Kertész Sándor Máv segédtiszt és Kulcsár Erzsébet fia, Sándor János. Házasság: Pudlis József és Broda Ilona, Czeglédl József, Tárcái és Hadas Julianna. Halálozás: Vocskó József kőműves 53 éves, Hersch- mann Gyula Bodroghalom 37 éves, Csontos Bertalan villanyszerelő 37 éves, Simra Anna 79 éves, Didik Borbála 40 éves. Megnyílik a kereskedelmi leinőttek tagozatának III. évfolyama A kereskedelmi középiskola 1947. szeptemberében megnyitja a felnőttek tagozatának III. osztályát, melyre felvehetők azok a 21. életévüket betöltött férfiak vagy nők, akik elvégezték a kereskedelmi középiskola II. osztályát, továbbá különbözeti vizsgával felvehetők a felső kereskedelmi iskola II. vagy a női kereskedelmi szaktanfolyam II. évfolyamát végzettek is. Felvilágosítást az iskola igazgatósága ad. Köszönetnyilvánítás Alulírott özv. Csontos Bertalanná köszönetemet nyilvánítom mindazoknak, akik férjem, Csontos Bertalan villanyszerelő halála alkalmából engem és fiamat részvétlátogatásukkal felkerestek. Özv. Csontos Bertalanná Árpád-u. 39. — Orvosi hír. Dr Czll- becz István orvos folyó hó 27 én, kedden megkezdi rendelését Kazinczy u. 3.1. em. (Dubay-féle házban) Fogbetegeknek rendel: délelőtt 9-11-ig, délután 3-5-ig. Erdöhorváti-i legények garázdálkodása Ujhelyben Hatósági közeg elleni erőszak ügyében jött be tárgyalásra hat fiatalkorú erdőhorvátit legény Ujhelybe. A tárgyalás után a Molnár István-utcai zsibpiacon alkudozni kezdtek egy kerékpárra és közben összetaposták a földre helyezett holmikat. Emiatt nézeteltérés támadt köztük és Palatínus János piaci árus között. Verekedés tört ki, amelynek során székMagáról az értekezletről — helyszűke miatt — beszámolót nem áll módunkban közölni. Alábbiakban csupán az értekezlet által — pontok szerint — egyhangúan elfogadott határozati javaslatot közöljük: 1. Az UFOSz junius 51 Zemplén megyei értekezletén a legmélységesebben elitéljük az összees küvőket és vezérüket, Nagy Ferencet, aki szökésével ország világ előtt nyíltan beismerte bűnösségét. 2. Követeljük, hogy tisztítsák meg a közéletet és a Kisgazdapártot az összeesküvőkkel cimboráid, oda nem való elemektől. 3. Csatlakozunk a Magyar Kommunista Párt javaslatához és követeljük, hogy a beszolgáltatás — ha szükség van rá gyenge termés esetén — csak 15 holdon felül kezdődjék. 4. Követeljük a három nagybank államosítását. 5. Követeljük az iparcikkek árának leszállítását augusztus 1 ig. 6. Bizalommal tekintünk az uj kormány mun kája elé, de várjuk az intézkedéseit demokratikus magatartásának bebizonyitására. 7. Követeljük, hogy a telekkönyvezést október 1-ig fejezzék be és a telekkönyvi hatóságok kövessenek el mindent a munka menetének meggyorsítására. Szerencsi íalujárók Mádon Tudjuk, hogy sok szegény magyar bakát kényszerltettek ki nyugatra a háború utolsó szakaszában a németek és a nyilas tisztek. Voltak azonban olyan nyugatosok, akik nem maradtak meg a nyugati fogolytáborokban, hanem fiatalságuk, kalandvágyuk miatt, vagy — és többnyire ez esett meg — azért, mert vaj volt a fejükön és nem mertek hazajönni, vé- gülis az Idegenlégióban kötöttek ki. Laptársunk, a Zempléni Kis Újság, idegenlégiós magyar flu levelét közli. A fiú Viet-Namban harcol a szabadságáért küzdő gyarmati sorsban élő nép ellen. Idegen, akinek semmi köze a franciák gyarmati háborújához, mégis beállt zsoldosnak a francia reakció elnyomó hadseregébe. Barátja hasonlóképen cselekedett, aminek jutalma az lett, hogy a szabadságukért harcoló partizánok — a levél szerint — autóval együtt a levegőbe röpítették. A Zempléni Kis Újság ezután a következőt idézi a levélből: .megfogadtam, hogy ha egy partizánt elfogok, saját magam ölöm meg, mert bosszút esküdtem a barátom hatáláért*. A fiú nyilván azt folytatja, amit barátai 1942/43-ban a Szovjetunió területén, később pedig lS44-ben saját hazájában csináltak: az igazi hazafiakat gyilkolja. Ezen nem csodálkozunk, ebhez már úgy látszik, hozzászokott. Azon csodálkozunk azonban, hogy a Zempléni Kis Újság nem tanult a magyar és orosz nép, az európai népek végtelen szenvedéseiből, nem tanult a Bajcsy- Zsilinszkyek, Tarcsayak, Kissek, a Ságváriak, Rózsák, Schönherzek mártírhalálából és szégyenpir nélkül, szánakozó hangon idézni meri a szabadság és nemzeti függetlenség egyik elvetemült ellenségének sorait. —-------3 kel és biciklipumpával az árus feleségét leütötték. A verekedés után el akartak szökni, de a rendőrség elfogta őket. Kihallgatásuk után az ügyészségre kerültek. — Hallgasd a Magyar Kommunista Párt heti rádió- hiradóját. Minden kedden délután 5 órakor. Babakelengyék I/a. minőségben nagy választékban mindenféle mosóanyag szép színekben Férfi és női szövetek állandó nagy raktára Reich Jenő textilkereskedő Rákóczl-utco 10