Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1947-03-02 / 9. szám
1947 március 2. Zempléni Népnjftág 3 maggar kommunisták ellen. Tervszerűen rágalmazták a demokráciát ás elsősorban a kommunista pártot, a nehézségekért, a beszolgáltatásért, az alacsony életszínvonalért, de még a szárazságért és az aszálykárért is a kommunistákat okolták. Hátráltatta a demokrácia er*in°k munkáját Sz i«( h^gv ibberi a meg) l ben a :ze- renrsi cukorgyár kivételével nincsenek nagyüzemek, de a cukorgyár is tulajdonkepen . csak két hónapig nagyüzem. Nem volt a megyében illegális kommunista párt, nem volt szervezett ellenállás, nem fejlődtek ki a harcban jó kádereink. Ezért küzdött nagy nehézségekkel az első időkben a mi pártunk és a magyar demokrácia. II hivatal is hitbizoinány A közigazgatás sem a népért volt a múltban, a köztisztviselők hitbizománynak érezték hivatalukat és még a felszabadulás után is az volt a helyzet, hogy sok köztisztviselő nem ismerteid, hogy azért vannak, hogy a parasztokért és munkásokért dolgozzanak. Az erdő hivatalok urai hivatalaikból us/.itottak in Zemplénben is sok esetben a demokrácia eilen. , Zemp'én megye széles terűiden határos Szlovákiával. Éppen ezért mélyen megdöbbent • bennünket a szlovákiai magyarság üldözése. . Nagyon fájdalmas dolog ez, súlyosan érinti nemcsak a szlovákiai magyarságot, de az egész magyar népet és mi kommunisták elsősorban tiltakozunk és harcolunk a 3zl'v*k'd magyarok üldözése ellen. Senki ne rágal mázzá azonban a mi pár 'unkát a kisebhsépi jogok következetes védelmezőjét a a szlovák sovinizmus túlkapásai miatt. (Úgy van, úgy van I) Hibáink a reakciót segítik Segítene a reakciót mun- kájibun az is, hogy a mi pártszervezeteinknél is vo! tak nWák. Bár a többi pár toknál sokkal több ilyen jelenség voll, de ha ketten Csinálják ugyanazt, az nem ugyanaz. A kommunistákat a magyar nép nagyitóiivegen I keresztül figyeli és ha pel ) dáu! Nigy, aki Kommunista^ ! berúg, art mondják: a I om- j* mu isfáK részegesek, mig ha más pártb li csinálja ezt, I azt mondj k: a Nagynak jó j kedve van. A földomlásnál is előfordultak hibák, a föld osztó bizottságok nem mindenütt dolgoztak jól, de mi i azt mondjuk: meg mi dig jobb, mint a semmilyen főid *osztás (Dübörgő taps és éljenzés) Hol a reakció ? Ha a reakció tevékenysé gél nézzük, felvetődik a kérdés : van e, volt e összeesküvő Zemplénben ? Ha rend őrileg ez nem is mutatható ki — hangsúlyozta Aczél elvtárs — de a Paraszt82ö vétség itt is uszított a beszolgáltatás ellen, elsikkasztotta a bakancsot és a kékkövet. A Független Ifjúságot itt sem parasztok, hanem ludovikás, njugatos ficsurak vezetik. Egyes kisgazdapárti vezetek munkája itt Zemplénben másból nem állt, mint uszításból a demokrácia ellen, a földosztás eilen, a. kommunisták ellen, az uj gazdák ellen, júliusban akadt képviselő a megyebeli, aki azt mondta, hogy'letud, hogy augusztus 1 én lesz forint, de augusztus 2 án tnár csak B-forint lesz. Kiálltak a nagy malmosok magántulajdona mellett ugyanazok, akik lö ezer földhözjutta tott zempléni család tulajdonával szem ben 85 nagybirtokos magántulajdonát akarták visszaállítani. A reakció támadásainak állandó célpontja a rendőrség. Miért fáj nekik a rendőrség? Azért, mert fegyveres erij^ nem lehetett felvonultatni a paraszt és a munkás ellen (nagy taps.) Ha voltak is hibái a rendőr ségnék, óriásit fejlődött az utolsó hónapokban. Ez a rendőrség a nép rendőrsége Jt azért van, hogy félelemnélküli életet biztosítson a dolgozó népnek, de féljenek töte a nép ellenségei Fiatal államvédelmi osztá lyunk a mostani hetekben bizonyította be az összees küvés felgöngyölítésével, hogy érti a mesterségét Kflíön m -g ktll dicsérni a rendőrségen belül határrend őrségünket, amelyik a legne hezebb viszonyok között, ál dozatokkal és fáradsággal nem törődve látja el nehéz szolgálatát. (Taps.) Megyénkben is sok helyen kinyiit már a "becsületes pa rasztok szeme. Megelégelték azokat a vezetőket, akik a hátuk mögé tujva a reakció érdekeit szolgálják. A parasztság rájött, hogy az ősz szeesküvés az 6 létérdekeit veszélyeztette. Napró -napra jönnek hozzánk a demokrata kisgazdák,dolgozzunk együtt. Mi szívesen dolgozunk együtt a Kisgazd?páit demokratáival, de re várják az», hogy mi seperhessünk az ő portájuk elöy, söpörjék ki ők maguk a portájukat, induljon meg végre náluk a tisztogatás. - • Javul a munkásgység A többi pádokról szóivá, a Nemzeti Parasztpárről sajnos nem sokat beszélhetünk, megyénkben nem végez elég aktiv munkát. Szociáldemokrata testvérpárunkkal a viszonyunk komolyan megjavult Váll váll mellett dolgozunk együtt és a munkásegység megerősödését napban elősegítette az, hogy Kovásznay elvtárssal, a Szociáldemokrata Párt zemplénmegyei liikárával jól együtt tudunk működni. Reméljük, a muri' kásagységel a jövőben még szorosabbra ludjuk fűzni. (HosBzantarló taps és éljenzés.) Zemplén megye szegény megye... Ezután áttért Aczél elvtárs Zemplén vármegye gazdasági viszonyainak ismerteti sére. Zemplén megye szegény m*gye — mondotta. A pa- rasdíág szegénysége kihat a kisiparosok, kiskereskedők és «7 értelmiség helyzetére is. A reakció előretörése erősen hatott megyénk gazdasági’életére. A megyében a leállító t üzemek tömege, kiaknázatlan bányák vannak. Szedünk van, kaolinunk van. t A reakció nyíltan sza botál, azt akarja, hogy az életszinvo nal ne emelkedjék,-hanem a nyomorúság fokozódjék A parasztság el van kese red ve, meri nem kap segítséget. lit, ahol az országban a legjobb bor terem, egy forint húszért k- Heti az őszön elkótyavetyélnie borát és most, mire 4.50-r’e f-Imént az ára, már nincs bora. Döntő kérdés a megyében a vetőmag kérdése. Az ujgazdák az ősszel a kenyerüket vetették el, most már csak ocsu és szemét akad a kamrában. Dolgot parasztságunkat legjobb: n a vetőmag hiánya keserűi el. A legfontosabb feladat vetőmag szerzése és gondoskodás arról, hogy megyénk- , ben minden talp- alattnyi föld be legyen vetve. «* (Nagy laps.) Pártszervezetünknek most ez az egyik legfontosabb feladatuk. Befejezni a földreformot 1 Még egy dö fiiadat a I földosztás befejezése. Nyil- I vánvaló, ho-y tervszerű i munka folyik a földreform | befejezése eilen. Javasolom j — emelte f?l hangját Aczél j t ívtárs —, hogy a bonferen- { cia utasítsa a megyei bízott- j ségot, hogy julius 1-re tüz- ; zel vassal harcolja ki a föld- í reform befejezését. (Viharos I éljenzés.) A 3 éves terv feladatai Zemplénben Hozzá keit latnunk Zemplén vármegyében a 3 eves terv kidolgozásához. A bőd jogközi járás az ország egyik legalkalmasabb területe kertgazdálkodásra A kertghz ddkodáshoz azokban »/ is szükséges, hogy feldolgozó üzemek. ko>zervgyárak, svt- ritők létesüljenek, ahol a piraszíiág termékeit feldolgozzák. A 3 éves terv első szakaszában helyre kell áili tani a? alsóberecki i Bodrog hidat hogy a Bodrogközt bekapcsolhassuk Zemplén vármegye vérkeringésébe. Államosítani kell a Bodrog közi Gazdasági Vasutat (nagy tips), hogy megfi.elhí tó áron u'azhassék a. megye lakossága. Az egész megyében ki kell építeni a keskenyvá gányu gazdasági vasutakat és a megfelelő útrendszert. A Hegyalján meg kell szervezni a boréttékesitő sző vetkezeieket, hogy ne kerül jön a tőkések kezére a parasztok keserves munkája. Minden járásban Iraktorállo másokat kell szervezni, gé pekkel segítségére sietni a parasztságnak. Segíteni kell a paraszti becsületes szövetkezeteket, elsősorban a föld mivesszövetkezeteket. Tűrhetetlen, hogy az MSzK millió kát zsaroljon .ki a parasztságból. A paraszt soha mm éiteUc tneg, hogyan kerülhet a vetőmag 58 -60-70 forintba, amikor az MSzK 37 forintért vette el tőle a búzát és még a szállítás költségeit is a termelőnek kellett viselnie. Az elhagyott kastélyokat rendezzük be iskoláknak éE üdülőknek a parasztság és munkásság számára. A házhelyek beépítésére építési kölcsönöst kell szerezni. Meg kell oldani a villanyvilágités kérdését az egész megyében. Ezen a téren példát vehetnek Tiszalucról. Tisza'uc kezde ményezésével elérte a2t, hogy már a 3 éves terv első évé ben bevezetik a községbe a villanyt. Minden község, üzeni és város dolgozza ki saját viszonylatában a 3 éves tervet. Ne féltse tőlünk se Duöay doktor ur — emelte fel sza váí Aczél elvtárs — se genii más a dolgozó parasztságt magántulajdonát. A 3 éves terv végrehajtásával a parasztság magántulajdonát erősítjük nálunk soha nem látott mértékben és nem a nagytő késekét. (Úgy van, úgy van!) Európá balra tart A továbbiakban Mezei elv- társ felmérte pártunk erejét, ismertette szervezeteink gyengéit és jó oldalait. Az erőviszonyok számunkra kedvezően alakultak — mondottá. A kommunisták a kö rülöttünk levő országokban mindenütt előretörtek és szerte Éuiúpabaa a uepek vezetői lettek. A választások eredményei mind Délkelet- Európában, Romániában, Bulgáriában, Jugoszláviában, Lengyelországban, mind pedig nyugaton, Franciaor- ban, Olaszországban azt mutatják, hof:y Európa balra tart (nagy taps) Az egyik legkomolyabb probléma Zemplénben, a félelem kérdése ma már elosztóban van. Akik a földreform során nem mertek jelentkezni a földért, ma már tüzzeP vassal harcolnak érte. Fordulat az aprómunka felé Ezután pártunk fejlődéséről számolt be Aczél elvtárs. öt hónap alatt jelentős párt- tiszto atást hajtottunk végre, ez alatt az idő alatt több mtnt 3000 uj elvtárs lépett be Zemplén megyében a pártba (óriási’ taps.) Októberben pdrtiskoldt indítót funk, a vezető elvtársak egész sora került ki azóta a párt- iskoláról. (Nagy taps!) Jelentős fordulat állt be pártunkban: az aprómunka megkezd.se. Lenin dvíájs mondta: minél kevesebb fel. fújt frázist, minél több hétköznapi tettet. Falujáró csoportjaink kint a falvakban segítettek a nép apró bajain, a községek * gondjain, így például Ricsén és Cigándon rendbehozták a fürdőház ka-- zánjdt. Megyei panaszirodánk több mint 400 panasszal foglalkozott és sikeresen 155 panaszos ügyet intézett el, nemcsak egyes emberek gondjait, de falvak közös problémáit is.-Ez nemcsak felülről történt ;meg, a' me gyei bizottság részéről, de felismertek ennek jelentőségét" lent is az elvtársaink. Vig elvfárs Megyaszőn például utánajárt, hogy a szegény népnek fája legyen. Csomós elvtárs Vajdácskán a hadiözvegyek részére harcolta ki a fát. Mészáros elvtárs Révleányváron pedig addig járt utána, amíg elintézte, hogy legyen a tanyáknak iskolája. (Hosszantartó viharos taps) Egyetlen falu se legyen kommunista párt nélkül • Érezheró ennek haiasa a taglétszámunk emelkedésén. Sátoraljaújhelyen a taglétszámunk több mint a duplájára emelkedett és a párt- szervezet- tagjainak több mint 50 százaléka nő (nagy taps.) Emelkedett a tagdíjfizetés is. Ma 84 pártszervezetünk van a megyében, csupán 5 helységben nincs még pártszervezetünk Április 1 lg el kell érni, hogy egyetlen helység se legyen a megyében, ahel nincs kommunista párt. Minél több elvársat bevonni a . vezetésbe Foglalkozott Aczél eivtars ezután a kommunista sajtó kérdésével és a Zempléni Népújságról megállapította, hogy színvonala ßo- kat fejlődött. Ezután a kommunista vezetők feladatairól beszelt. A kommunista vezetőnek úgy kell dolgazni, hogy feleslegessé tegye magát — mondotta. Minél több elvtársat kell bevonni a vezetésbe. Sokan türelmetlenek. Jó, ha valaki azért türelmetlen, mert kevés az eredmény és ezért