Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)

1947-02-23 / 8. szám

Zemplén megyében nincs ' A hideg időjárás kedvez á viz 4—-----—■—-— Zempléni Sé p u j ü ü e Szerte az országból riasztó hírek érkeznek az árvízve­szélyről. A tavalyi tél enyhe volt és aránylag kevés csa padék esett, ezért a hídron­csok ellenére a tavaszi ol­vadást simán megusztuk. Az idén sok helyen eltüntették már a roncsokat, azonban még mindig sok roncs aka­dályozza a viz lefolyását. Ezen a télen sok hó esett, ezért féló, hogy hirtelen ol­vadás esetén, ha a zajlás megindul, egyes területeken árvízveszély lép fel. Érdeklődtünk a folyam mérnöki hivatalban, van-e kilátás Zemplén megyében az olvadás megindulásakor valahol árvízre. dést jeleni különösen Sálor­aljaujhe'y részére a Ronyva szabályozása. Itt a főfeladat a klilligymí nisztériumra vár, minél sür­gősebben le kellene folytatni Csehszlovákiával a tárgya­lásokat'a Ronyva szabályo­zására Ha sikerülne a meg­egyezést létrehozni, a lerom­bolt hidak helyett már az uj Ronyva medre felett lehetne a hid?kai felépíteni. ánizmzely lefolyásának Az időjárás árvízvédelmi szempontból kedvező volt, •mert a múlt heti erős olva­dás után egy hetes fagy következett és ez aiatt az idő alatt a csapadék egy része szépen lefolyt Ha kel­lemetlen meglepetés közbe nem jön és túl hirtelen ol­vadás, nagy eső vagy hó nem duzzasztja meg a ío ly’óka', az idei tavaszt Zem­plénben árvízveszély félHH érjük meg. Már vagy két hete történt, hogy megkértük az alispán urat, vizsgálja ki, miért szállí­totta le a tiszaluci jegyző az ellátatlanok üsztfíjadsgjáí i 6 20 kilóról 3.50 kilóra. Amint j kiderült, arra hivatkozott a | jegyjö ur, hogy megnőtt az j' ellátatlanok száma, azért kel- ! lett leszállítani- a fejadagot. Nem hisszük el, hogy nem tudta a?t a jegyző ur, hogy ilyen esetben az uj eliátat- !ar*fck száméra pótlólag kell igényelni kiutalást. Azért sem hisszük el, mert ezt a vár- | megyei főjegyző mondotta neki. Mit számit az neki, 36 bázktlyipyli------------­pgát orozta el Megyaszóii i Imi Ér és néhány nagygazda Zemplén megye helyzete árvízvédelem szempontjából megnyugtató — tájékoztattak bennünket. A hídroncsok leg­nagyobb részét eltávolították, komoly akadályok nincsenek. Az árvédelmi tölrések ion gálódásait kijavították, c«sk a telefonvezetéket nem tu i ták még minden szakaszon helyreállítani. A tavalyihoz képest a helyzet ma lénye­gesen jobb. Hátrányt jelent a múlthoz képest az, hogy az árvizvé delmi társulatok1 anyagi fe- dezete kimerült és az egy­szerű eszközökön kívül egye­bet nem tudnak nyújtani. Az állami támogatás azonban már útban van, 5 millió forintot bo . csátottak rendelke­zésre árvízvédelmi célokra és* ebből Zemplén* megye is megkapja a maga részét. A továbbiakban égető kér­Egy földhivat-di előadó és három mérnök szállt ki a Zemplénmegyei Földhivatal megbízásából ftbiuir 6 án Megyaszfira a.házhelvkijelö lések ügyébíü, N gy törvény rudó ember volt, mégsem á ^örvény érsdmébín jártak fi, mert összedugtak Fjeket az 50-60 holdasokkal, azokat pedig nem kérdeztek meg, akik érdekében éppen kint j irt sk. Jegyzőkönyv és beküldőt levél tanúskodik arról, hogy a Földhivataltól kik ti dórt urak sem az uj,?a?dák kép viselőj t, az UFOSí'V eem a Nemzeti Bizottságot, sem a kö/s gi elöljáróságot nem 1947. II. hó 13-án a sátor­aljaújhelyi Hívatásos Népzenészek Szak­csoportja megtartotta vizsgáját, Lévay Adél oki. zenetanárnő elnöklete mellett. kérdezték meg, ellenben összehívták azokat a gazdá­kat, akik a házhely juttatás- ná! kis-ijátitást szenvedtek és csereingatlant kaptak, dr; a juttatások elbíráláséhoz semmi körük nincs. A jegy­zőkönyvet a Nemzeti Bízott-' r*ág és az UFOSz elnökért kívül a községi biró és a jegyző is aláírta. A jegyzőkönyv szerint muíyibán átnézték a jogo­sultak névjegyzékét és 36 oí a stjái szakállukra löiőitete belőle. Törö'ték például Har- kácsi Dezsönét, akinek férjé hadifogságban * van, nagy­szüleinek 600 négyszögöles portáján meg négy másik családdal lakik, a szülei is élnek és a várható örökrésze negyedrész porta nagyszülei­nek és szüleinek halála urán. Férjének szülei is élnek, az ő házukban is négyen van­nak testvérek. Törölték. Ladányi Gábort, aki édesanyjával es bátyjá­val gazdálkodásra teljesen alkalmatlan portán lakik 280 négyszögöles telken. Ehhez is hármait vannak testvérek és hogy ne kelljen házhelyet adni, beíratták, hogy a bátyja gyengeelméjű Pedig a bátyja telj-:s joggal rendelkező, adó­fizető magyar álfán polgár, aki az öccfc kafo ai szolgá­lata alatt ellátta öccse helyeit is a gazdaságot Hasonló-* képen „vizsgáink felül“ és uhSitofták vissza a többi igé yiök jo őrültségét is. kém fog sikerülni! Hi a töidhivaiad ur<ik a dolgozó nép helyett a nagy gardák pártját fogják, ám maguk lássák követxezmé- nyeit, ha a nép elfordul tő­lük. Az MKP megyei Panasz­irodája természetesen ebben a kérdésben is a dolgozók pártjára állt és meg fogja akadályozni, hogy a Föld­hivatalon keresztül ne a nép, hanem néhány nagygazda akarata érvényesüljön. MÓRA FERENC: KEVÉLY KEREKI azt megkívánta, hogy ő előtte Móra Ferenc író és régész 1879-ben született Kiskunféleg>- liázán. Mint a szegedi városi* könyvtár és ntuzettm őre, beha­tóan foglalkozott Szeged és kör­nyékének emlékeivel. A szegedi Napló főszerkesztője volt. A Pe- tőfi-társaság tagja volt és titkára- a szegedi Dugonics-társaságnak. Újságírói ténykedésén kivül mint . - költő, növella- és regényíró és a gyermekirodalom és ifjúsági iro­dalom miivelője tűnt ki, • A kevély Kereki történetét a nagyapámtól hallottam. Ő volt a legmódosabb ember a 8zentmártoni határban, ahol a nagyapám zsellérkedett. Házainak, pusztáinak, major­ságainak maga sem tudta a számát. Négylovas hiaón járt tán még az udvarra is, aranyból volt tán még a csizmavakaró kése is. No, ez nem lett volna hiba, csakhogy a kevélysége még a gazdaságánál is nagyobb m volt Kereki usamnak. — Aki pénzes, legyen ké­nyes, — ez volt a szava já­rása s ugyancsak tartotta is magát ehhez a törvényhez. Eszéért, éfdeméért senkit meg nem süvegeit. Hanem mindeííbi lekapj * a ft jénva- lót, akinek kisebb a ga­rasa az övénél. Arra aztán ő is rávicst ritoíia a fogát nagy leereszkedően, hanem a süvegét akkor se billen­tette meg. — Ha én mindenkinek vissza köszön né k, mindig jár na a karom, mim az óra sétálója, — szokta tnondo gatni kevéiyen. A nagyapám nagyon s?o moru alkalommal látta elő­ször a kevéiy Kereteit. Arra virradóra, mikor a faujuk porrá égett. Éppen áron ta­nakodtak szegény kárvallott emberek, hogy rakhatnának uj fészket, mikor közéjük kocsikázotí a kevéiy Kereki. Hej, sietett is ám mindenki lekapni a süvegét a . nagy ur előtt. — Hátha megszállja a jó lélek — gondolták maguk­ban — és vet egy kis se gfdelmet a falunak. Kevély Kereki mindössze csak mérges szemeket vetet?, mikor a sok fedetlen fej kö­zött meglátott egy darutoilas süveget valami nyurga fiatal­ember fejében. Ho szu, sá­padt legény volt, csak nagy, fekete szeme égd', mint a parázs. Valami szegény ván­dorló diák it heteit, látszott a szegényes ruháján, a po­ros csizmáién — Hát az miféle jöit-ment ott? — horkant oda mérge­sen Kereki. — Tán cinegét tartogat a süvege alatt, hogy nem meri megemelni? — Nem ismerem az urat — felelte csendesen a diákféle. — Micsoda, hát nem le­het énbelőlem kinézni, hogy ki vagyok, mi vagyok? — kiabálta Kereki nekivörö­södve. —»■ K*pja le a süve­gét fiatalember, m rí száz sárga csikó fická előzik a zsebemben. Éppen most eresztették ki s körmöd mé­nesből őket. Aztán ráütöd a zsebére úgy, hogy megcsendültek benne az aranyak; De rnár erre még hátat is fordított a legény. 8 csak úgy a váUa fölül szólt vissza. — Meg nem süvegelem senki száz aranyát. Összenéztek a falubeliek, méri tetszett nekik a beszéd, de annál jobban megzava rodoú Kereki. — Nini — mosolygott kín­jában — hátha megfeleznénk a száz aranyat? Ölvén arany­ért mér csak megbillentheti a sipkáját az ilyen szegéőy diák ? A szegény diák megcsör reníette markábán az öfven aranyat, belect untatta a mentéje zsebébe, aztán le­gyintett a keiével. — Hja, atyámfia — mod mér csak igy fis-telte Ke reki uramat — neki ni is van most annyi aranyam, mini .kegyelmednek, hát akkor mórt köszönjek én kegyet mednek előbb, mint kegyel med nekem ? De már erre egészen meg hökkent kevély Kereki. Kü­lönösen, mikor észrevette, hogy a falu népének bána­tában is mosolyog a. szála­sad a, No Kereki, mindjárt oda lesz a becsület 1 Ezt a csúfságot el kell kerülni minden áron. Meg is próbálta, nagyon alázatosra fogva a szót. —- Kedves öcsém uram 1947 február 23. hogy ezer tiszaluci gyerek szájából vette ki a kenyeret, hogy a demokrácia hitelét ásta alá azzal, hogy az aszály­kár következtében a legna­gyobb nehézségekkel küzdő közeilátást még rontani akarta, sőt rontotta is Neki ez — amint az eset mutatja — tényleg nem számit. De igenis számit azoknak a dol- go, óknak, akiknek a szájá­ból kivette a falatot. S ezek megkövetelik az ilyen népellenes cseleke­deteknek a legszigo­rúbb megbüntetését. Az alispán kivizsgálta az ügyet és bebizonyosodott, hogy mindez valóban .meg is történt. Csak akkor esett le az állunk, amikor meg­tudtuk, hogy már a büntetés kiszabása is megtörténni 20 forint pénzbírsá­got kapott a jegyző ur Vájjon melyik reakciós volna olyan bo’ocd, hogy ne kö­vessen el naponta népellenes bűntetteket, ha mindezért 20 forint büntetés jár. Taián igaza van az alispán urnák, aki erre azt mondotta, hogy ha népelienes bűntett, úgy az Államvédelmi Osztályra tartozik Reméljük, hogy az Államvédeimi Osztály majd megnézi kicsit magának a jegyző urat. De azért legyen se>bűd megmondanunk, hogy a demokratikus közigazga­tástól az ilyenfajta büntetés kiszabása a paragrafus betű­jének talán megfelel, — de nekünk és a tiszaluci káro­sultaknak — nevetséges. * * GONDOLJ A BETEGEKRE, A HADIFOGLYOKRA, TEHÁT • SIESS! ADJ! SEGÍTS! i — kérlelte szépen — fo­gadja el tőlem még ezt az ötven aranyat is és tiszteljen meg érte a köszöntésével. A diák eltette a másik ötven aranyat is és ráför­medt K rekire: — Hát már mért köszön ­nék én kendnek, mikor kend­nek üres a zsebe, az enyé­met meg száz aíany huzza. Aki pénzes, legyen kényes, akinek meg üres a zsebe, az háromszor is kapja le a süvegét a magamformáju módos ember előtt. Lett erre olyan kacagás, hogy tán még most is hallja kevély Kereki, pedig lóhalá-. iában vágtatott ki a faluból. A dják ember pedig arra nyomban szétosztotta a száz aranyat a leégetíek közi, aztán hátat fordított nekik és igyekezett el a hálálko- dások elől. — Jaj, csak a nevét mondja még legalább, diák ur — rimánkodtak neki — hogy legyén kit áldani még az unokáinknak isi — Petőfi Sándornak hív­nak — szólt vissza a diák £ búcsúzéban meglengette a darutollas süvegét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom