Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)

1947-12-31 / 54. szám

Zempléni Népújság 1947 december 81. „9 tömegsport támogatása a Kommunista Fírt sportprogramja" — mondotta flczél György országgyűlési képviselő az asztali teniszverseny dij kiosztásán 4­------—----------------------------­Az elmúlt vasárnap kerQlt sor az asztali teniszverseny nyerteseinek díjkiosztására. A verseny, amely két hónap­pal ezelőtt a Kommunista Párt újhelyi sportszakosz­tályának kezdeményezésére indult meg, az elmúlt héten végétért. A versenyen 10 csapat küzdött a bajnokságért Csathó József az MKP újhelyi titkára megnyitó be- sz*‘d?b. n ismertette a baj­nokság lebonyolítását. 10 csapat versenyén közel 100 versenyző indult. A verseny nyerteseinek Aczél György elvtárs, ország- g/üié si képviselő ünnepélyes keretek között osztotta ki a dijánál. A versenyzőkhöz szólva beszédében rámuta­tott a demokratikus tömeg­sport fontosságára. — A kommunisták nem csak a hidak építésével, a lerombolt épületek rendbe hozásával törődnek, hanem a sport fejlesztésével is, — mondotta Aczél eivlár?. Sok »literi kívánt és a sportolók további támogatását»- Ígérte. Az eredmények szerint kei alt sor a dijak kioszíásárí. 1. dij S. Máv AC 5 drb ezüst érem, 2 5 kg cukor, 20 drb cigaretta. 2.üij Pénz­ügy 5 drb ezüst érem, 5 liter tokaji aszubor, 20 drb cigaretta. 3. díj Városháza 5 drb bronz érem, 3 5 liter furmint bor, 20 drb cigaretta. A Dohánygyár, Szoc dem. párt, Kommunista Párt, Ke reskedtlmi/A., Közmüvek, Kereskedelmi/B. és Rendőr­ség csapatai között osztották szét a többi értékes dijakat Sporthírek — Az MKP sportszak­osztálya ezúton is értesíti az asztalteniszezőket, hogy januárban az MKP rendezé­sében piros asztalitenisz versenyt rendez. Felkéri mindazokat a párokat, akik részt akarnak venni ezen a versenyen, hogy benevezésü­ket december 31-ig Írásban az MKP sporiszakosztályá- nak nyújtsák be. — Értesülésünk szerint az S. Máv AC és az Egyetértés labdarúgócsapata a bajnok­ság befejezésével pihenésre vonul, hogy január közepén Legközelebbi, karácsonyi számunk de« cember 24-én reggel Jelenik meg. MOZI December 20, 21, 22 és 23 ári, szombat, vasárnap, hétfő és kedden Tarzán titkos kincse. Amerikai film. Előad sok kezdete hétköz nr-p 6 . ■ 8 órakor, vasárnap 4, 6 és 8 órakor. frits erővel kezdhessék meg a tornatermi edzéseket. — Az Egyetértés tavisszal megerősített csapattal akar indulni a tavaszi bijnokság- ban. A vezetőség máris több vidéki játékossal folytat tár­gyalásokat. A zempléni falvakért! Az MKP pályázati felhívása A Magyar Kommunista Párt Zemplénvármegyei Bi­zottsága felhívja a Zempléni Népújság minden olvasóját és barátját, kik a megye községeinek nehéz gazdasági, szociális és kulturális hely­zetén javítani szeretnének és ezzel kapcsolatban ötleteik vannak, hogy készítsenek községpolltlkal javaslatot és küldjék be pályázataikat. Mi valójában a község­politika? Községpolitikán azt értjük, hogy átgondoljuk a falu problémáit, megállapít juk mire lenne szüksége a község lakosságának, mrg keressük a megoldást es a megvalósítás módjiit. Községpolitikai feladat pél­dául a községi háztartás egyensúlyba hozása, hogy a község fedezni tudja kiadá­sait saját bevételeiből. Meg­oldás; takarékoskodás, az adófizetés megjavítása, uj jövedeiemforráiok (mészége tő, községi daráló, olajütő, stb.) beállítása. A mezőgazdaság fej lesztese is igen fontos téT adat. Megoldás: községi trá­gyatelep építése, szőlőtelepí­tés, kerlgazdálkcdás elősegi tése, gyógynövény termelés, méhészkedés stb. bevezetése. Fontos cél a fcözkutak, közművek javítasz. Meg­oldás: uj DekOtö utak léte­sítése, régiek rendbentartása, a község villamosítása, uj kutak ásása, a régiek rend­behozása. Az egészségügy terv­szerű fejlesztése is a köz* ségpolitikához tartozik. Mag- oidás: orvosi rendelő léte­sítése, egészségház rendbe­hozása, szülőszoba beren­dezése. A község utcáinak tisztántartása, vízlevezető ár­kok tisxtitás», stb. Most télen nehéz a gyér mekek tanulásénak bizto­sítása. Megoldás: tüzelő meg­szerzése ablakok beüvege zése az iskolának, szegény gyermekeknek ingyen füzet és tankönyv stb. Az iskolán kívüli oktatás keretén belül mezőgazdasági, háziipari, politikai és más ismeretter­jesztő tanfolyamok rendezése. Könyvtár, olvasókör meg- alakitíss. Az itt felsorolt példák csak vázlatosan ismertetik a köz­ségben esetleges megoldandó feladatokat. Természetesen minden községben más és más megoldásra váró felada­tok vannak. A pályázatban meg kel! írni miért van szük­ség a javaslat megvalósítá­sára és főként pontosan meg keli határozni, hogyan Ithd a javaslatot megvalósítani. Pályázati feltételek: Minden zemplénmegyei la­kos pályázhat, férfiak, nők, öregek, fiatalok egyaránt, pártkülönbség nélkül. A ja­vaslatokat kézzel vagy gép­pel írva lehet beküldeni, a Zempléni Népújság szerkesz­tősége Sátoraljaújhely, címére minél hamarább, de legké­sőbb 1948 március 1 ig. Egy személy több javaslat­tal is pályázhat. Dijak: 1. dij: 1 drb uj eke, 2. dij: 1 drb uj kapálógép, 3. dij: A Szabad Föld 1 évi ingye­nes megküldése. 4. dij: A Zempléni Népújság 1 év ingyenes megküldése. 5—9. dij: 1 — 1 drb uj kasza. 10. dij: A Szabad Föld félévi ingyenes megküldése. 11. dij: A Zempléni Népújság félévi ingyenes megküldése. 12— 16 dij: 1 — 1 drb uj kapa. 17. dij: A Szabad Föld ne­gyedévi ingyenes megkül­dése. 18. díj; A Zempléni Népújság negyedévi ingye­nes megküldést, 19 dij: A Hároméves 'Tervet ismer­tető könyv. 20. dij: A Zemp léni Népújság 1 havi ingye­nes megküldése. A bíráló bizottság tagja}; Úszta Gyula főispán, Aczél György országgyűlési képviselő, az MKP megyei átkára, dr. Vaszkó István vármegyei tiszfifőorvos, Bak- say Pál műszaki főtanácsos, az Allamépitészeti Hivatal vezetője, Zalán Rezső vár­megyei számvevőségi főnök,. Harglttal József az MKP megyei bizottságának tagja, Tudjuk azt, hogy Zemplé; i megye dolgozói felismeri k ennek a pályázatnak fontos­ságát, hiszen a cél: a megye köiségainek gazdasági, szo­ciális és kulturális felemel­kedése. Reméljük, hogy ol­vasóink minél több jó ja­vaslatot fognak beküldeni. A legjobbak« t a Zempléni Népújság leközii, s azok megvalósítását az MKP Me­gyei Bizottsága teljes erejé­vel segíteni íbgja. A pályázatta] kapcsolatos minden kérdésre felviiágoai - tást a szerkesztőség ad. Jó munkát kívánunk! A Magyar Kommunist* Pírt Zompénvírmegyti. Braot taté« Ne menjen rendőrhöz látogatóba a börtönből szökött betörő Eppin szüleinél volt láto­gatóba Sátoraljaújhelyen Da csat József rendőrörmester, amikor este látogató érkezett hozzájuk. Amikor a kis ter­metű fiatal embtr belépett a lakásba, rögtön felismerte: Csákó Mihály volt, a több szőrösen körözött rovottmultu betörő. Éppen jó helyre nyi­tott be. Félóra múlva már bent hüsölt a rendőrkapi­tányság fogdájában. A 26 éves, foglalkozásnélküli csa­vargót a budapesti rendőr ség már régóta körözi. Leg­utóbb Hatvanban hadifogság bői hazatért századosnak adta ki magát és pénzt csalt ki szeretteiket hazavárő hadi fogoly hozzátartozóktől. Csákó bünlajstroma igen nagy: mint katonassökevény, Ember sport-ion adás! TOTO ■Lgrntl hogy Ma|y»rorszit réozt HndlUUj vegyen az olympián? Akarsz minden faluba a portpályát ? Akarod a magyar stadiont? Akarod a tömegsportot ? A célok érdekében fogad); nyerhetsz! Tipszelvények kaphatók: trafikokban, osztály sors­játék árusítóknál, posta­hivataloknál, Ibusznál Tipszelvény ára 3.30 Ft kedves vendégeimet, Hogy a Széchenyi étterem ben esténként hangulatos, kombinált zenekar játszik, vezeti Jónás Aladár Szíves pártfogást kér Kocsis Ferenc ▼endéglós — Megdézsmálták isme rétién tettesek a tokaji vasút­állomás raktárát és onnan gumicsizmákat és élelmiszert vittek el. A rendőrség nyo­mában van a tettesnek. — A bortolvajok fel­törték a pincét. Rtpka Já­nos tokajá .szőlősgazda bor- pincéjél feltörték. Kéthekto- literes boroshordót felbon­tottak, a bor egy részét ma­gukkal vitték, a többit kifo lyatták. A rendőrség elfogta a boríolvajokat: Talpas 1st ván 24 és Molnár J**sef 19 éves fiatalembereket, akiket, átadott a sátoraljaújhelyi ügyészségnek. A Magyar Kommualata Pirt xampltnvirmcgyci lapja Palalöa ixerkesxtS: HETESI FERENC Falclöa kiadd t MAGOS OáBOR Nyomatott i aa .EOYENLÖSÉO* könyvnyocriik»» ■itara llaúlhclv háromszor szökött meg a Margitköruti fegyházból, egy­szer a rabkórházból, kétszer pedig a Msrkó utcai börtön­ből. Szökései után mindig hazajött és munkához látott, s a Demeter banda egyik „nagyképességü* tagja lelt, résztvelt a sorozatos betöré­sekben. Még saját rokonát sem kímélte meg, akinek leg­utóbb a lakásába mászott be az ablakon keresztül és ruha- nemüekct lopott el tőle. Be­ismerte azt is, hogy egyik éjszaka a Pincekert vendég­lőből nagyobb mennyiségű lisztet vitt el. Ezentúl majd jobban fognak vigyázni rá, hogy meg ne szökhessen, de ha egyszer talán kiszabadul, biztos, hogy ő sem fog többé rendőrhöz látogatóba menni. A Panasziroda hírei: Sátoraljaújhely. A sof- főrök kérelmére múlt héten adott válaszunkat helyesbit- jflk, mert elírás történt: már decemberre megküldték Sá­toraljaújhelynek a 10 tonna benzint és ezentúl minden hónspban rendszeresen meg fogja kapni. Tiszakarád. A Föld mi- vesssö vet kezet és Kincs Már­ton elvtárs kértek italmérési engedélyt, s ennek megszer­zéséhez a Panasziroda tá­mogatását. A Pénzügymi­nisztérium Kincs Márton elv- társ javára döntött, mert 4 gyermekes, hadirokkant, s mint ilyen feltétlenül első­sorban jogosult. Ha a köz­ségben mód van a kocsmák szamának felemelésére, ak­kor segítségére leszünk a Szövetkezetnek is, hogy szin­tén kaphasson italmérési en­gedélyt. Sárospatak. Varga Fe­renc és Éliás András rendőr bajtársak lakásügyeiben az alispánt hivatal helyben­hagyta az elsőfokú döntést. Tehát a lakást elfoglalhat­ják, — tudomásunk szerint ha fellebbeznek is, annak nincs már halasztó hatálya. Becaked-tanya. Toronyi Sándor leszerelési ügyét ké­relmünkre a Honvédelmi Mi­niszter kedvezően elintézte és 2271/1047 szám alatt uta­sítást adott a leszereltetésére. Ha hazaérkezik, kérjük, láto­gasson meg minket. Rátka. Blstey Éva tanító­nőt értesítjük, hogy közben­jártunk az Illetményhivatal- nál, ahol megígérték ügyé­nek soronkivüTi elintézését áa illetményeinek azonnali ki­utalását. Értesítsen minket, megkapta e már. Nagy terjedelemben 1948. évi naplármelléRlellel jelenik meg a ZEMPLÉNI NÉPÚJSÁG KBNÁCSONYI SZÁMI

Next

/
Oldalképek
Tartalom