Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1947-12-31 / 54. szám
a Karácsonyi ajándék at szegén; gazdagoknak III. ÉVFOLYAM 54. SZÁM. Ára: 40 fillér SÁTORALJAÚJHELY, 1947 DECEMBERÜL Az Anyag és Árhivatal merénylete a falusi dolgozók allen A Kommunista Párt íillaLk ozoíl az Igazságtalan lexíllfegy elosztás ellen Aczél György elvtárs távbeszélőn tárgyalt a Gazdasági Főtanáccsal, a rendelet sürgős megvalósítása érdekében 150 ezer forintét adott a Tervhivatal Zemplénmegyének a decemberi közmunkákra A december hónapban kiadott textilelosztási rendelet jegyrendszere a falusi dolgozók között egyaránt nagy felháborodást keltett. A rendelet amely úgy intézkedik, hogy falvakban csak az 5 holdon aluli gazdák kaphatnak trxtiljegyet, kizárja a szegény, sok gyermekes uj és régi gazdákat, a hatósági textiljuttatásból. Megtörtént az, hogy a rendelet ízsrint egyes községekben — példiui Karcsán is, ahol az ujgatdák több mint 5 hold föld juttatást kaptak és 6—8 gyermekük van, nem kaptik taxtil- jegyet, ugyanakkor a 25 holdas nagygazdák nős fiai, akik egy háztartásban élnek E héten szerdán Q. V. Puskin, a Szovjetunió budapesti követe felkereste dr. Molnár Erik elvtárs, külügyminisztert és átnyújtotta a Szovjetunió kormányának a magyar kormányhoz intézett egyzékéf, amely köiii, hogy apjukkal, de a nevükön nincsen föld, textiljegyet kaptak. As Anyag és Arhivalal sza bofáló nápellencs elnökének, Varga Rívánrak ez az ujsbb merénylete a dolcoió nép ellen a zempléni falvakban is hatalmas filháborodásf keltett. N«pok óta tömege sen jönnek a falvakból a kill dötíségí k Aczél György elv- társhoz, megyénk országgyűlési klpvisíiöjéhez, hogy tiltakozzanak a népellenes textilrerdelet ellen Aczíl György elviárs az egyik küldöttség jelenlétében pénteken délelőtt azonnai felhívta távbeszélőn Vas Zollán elvtársat a Gazdasági Főtanács főtitkárát és a megye paraszta szovjet kormány a migyar kormány kérésére hozzájárult ahhoz, hogy az 1947 évre eső 600 ezer métermázsa búzában teljesítendő jóvátételt Magyarország csak 1948-ban szállítsa le. Molnár elvtárs, külögymi sága nevében tiltakozott a texIHjegyrendszer felháborító igazságtalansága ellen. Kérte, hogy a Uxliljtgy rendszert változtassák meg a dolgozó parasztság érdé kelnek megfelelően Vas Zoltán élvtárs s.omba'ta Budapestre kéríe fei a Kommunista Pán Zemplénmegyei Bizottságának egyik küldöttét, hogy személyesen is meg tárgyalhassa a f.ilu.i do!go zók pinsszát és igy váltói taihsseon azon hí igazságtalan rendeletén, amely éppen a szrgínyparasztságot zárja ki most karácsony előtt a hatósági tex!iiel áfásból. niszter a magyar kormány őszinte köszönetét és háláját tolmácsolta a Szovjetuniónak ezért a nagylelkű és megértő gesztusáért, amely lehetővé teszi, hngy a magyar nép kenyérellátása a következő termésig biz'oíittasEék. A 3 éves terv keretén be- i tilt előirányzott közmunkákra ebben a hónapban is jelentői* összegeket ulaií ki a kormányzat. Zemplén megyében ax elmúlt hónapokban megkezdett közmunkákat folytatni fogják, sőt újabb építkezések is indulnak. A Tervhivatal a munkanélküliség enyhítése érdekében újabb közérdekű munkálatok megindítására utált ki pénzt Zemplén megyef részére, ősz- szegen 150 ezer forintot. Ebbő! 3z összegből rövidesen hozzákezdenek Mád község A kormány a dolgozók karácsonyi segélyének tárgyában rendeletet adott ki, amely sz. ríni ti kő.srolgáiati alkalmazottaknak és nyug- d'ja^oknak, fravj fkei^ül* 25 százalékát kell karácsonyi segély címen kifizetni. A kollektiv szerződések hatálya alá tartozó dolgozóknak — akik heti fizetést kapnak —, egyheti fizetésüknek megéízaki kijáratánál lévő ut átépítéséhez 20 ezer fon t költséggel. A kőbányákban folyó kitermelés folytatására 20 ezer forintot utalt ki az Aüamépiíészcti Hivatalnak a Tervhivatal, mig a Bodrogközben folyamatban lévő csatornázást munkálatok folytatására 80 ezer forintot kap a Tiszaszabályozó Társulat. Sátoraljaújhelynek a Ronyva tisztítására és csa'ornázási munkálataira e hónapra ujsbb 30 ezer forin’ segélyt utal- utaitak ki. feleiő összeget — akik havonta kspják meg illetményeiket —, rendszeres illetményeik 25 százalékát kelteit karácsonyi segélyként kifizetni. A rendelet előírja, hogy a karácsonyi segéíy össrege 30 forintnál kevesebb és 400 forintnál több nem lehet. A segélyt a munkaadóknak december hó 20 ig kelleti kiíizetni. Hazajött hadifogságból a bodrogolaszí honvédek gyilkosa A «zoTjetkosmáay^hacálLsegítsége biztosítja kenyerüket: Nem kell jóvátételi búzát szállítanunk A karácsonyi segélyt december 20-íg kellett kifizetni fllexits jyorgy kultnszállamtitkár Zemplénben a pedagógusok értekezletein Az elmúlt héten vasárnapon a zempléni pedagógusok a járási székhelyeken összegyűltek, hogy megtárgyalják megoldásra váró problémái kát. Az értekezleteken Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon, Szerencsen és Ricsén részt vett dr. Alexlts György elviárs közoktatásügyi államtitkár, Aczél György elvtárs ország gyüíéii képviselő kíséretében. Karos 3 éves terve Ax MKP karosi szervezetének kezdeményezésére a koalíciós pártok együttesen kidolgozták a község 3 éves tervét s már meg is kezdték azokat a munkálatokat, amelyeket saját erejükből végre tudnak hajtani. Legelőször a köztemetőhöz vezető ut építéséhez .fogtak hozzá. Az eddig használhatatlan utat rendbehozzák, járhatóvá teszik. Naponta 15 fogatos jármű és 20 munkás dolgozik itt. Ott vannak közöttük, elöljárnak a munkában a pártok vezetői. 3 év alatt még sok mindent akarnak megvalósítani: apaállatiitái- lót, két közkutat építenek, fásitjik a község hasznavehetetlen területeit. Köxös erővel segítenek a hadigondozottakon. Fokozzák a mező gazdasági termelést. A fulu külső és belső területein tevő utakat saját erejükből kijavítják. A karosi dolgozók ezzel a kezdeményező munkájukkal példát mutattak a zempléni községeknek. Minden községnek, a demokratikus pirtok és a lakosság köxös összefogásával el kel! készíteni 3 éves tervét, amelynek végrehajtása nyomán valóra válik majd a jelszó: virágr.ó mezőgazd ág, jómódú, müveit parasztság. Székely László 150 mázsa só érkezett Uj helyre Sátoraljaújhely városnak és a járásnak 150 mázsa sói utaltak ki a napokban. A szállítmány meg is érkezeit és azt szét is osztották a kereskedők között. A megye székhely 80 mázsát, a járás kereskedői pedig 70 mázsát koptak. Ez a mennyiség biztosítja a karácsonyi disznóvágások idejére a gazdák tószükségletét. Néhány nappal ezelőtt Kecskeméten letartóztatták Szüle László századost, aki a háboiu alatt zászlósIjpa- rancsnok volt és 1944-ben Bodrogolasziban razziát tartott a megszökött, bujkáló Négynapos ünn A Karácsony előtti hétre a kormány szabályozta a dolgozók munkaszür.napjait és az üzletek záróráját. December 21-én, vasárnap telje* munkanapot kel! tartani, mig a kétnapos karácsonyi ünnep uián 27én, szombaton, — hogy a dolgozók 4 honvédek után. Két szökött katonát Kelecsényi Istvánt és Cziráki Lajost elfogatott és a községben kivégeztetett. A gyilkos zászlóaljparancs- nokol a sátoraljaújhelyi ügyészségre szálliiották. I karácsonykor napig egyfolytában ünnepelhessen és pihenhessenek — munkaszüimapot tartanak. Az üzletek december 21 én vasárnap este 8 óráig lesznek nyitva, mig a karácsony előtti napon 24-én déiután 4 óráig. Önként kitelepültek — nem tetszett nekik Szlovákiában Internáltak két fasisztát Nemrégiben Vágardón néhány fasiszta demokrácia- ellenes tüntetést szervezett. A tüntetés vezetőit Sd/rányos Lukács, B liatizott rend<?7t barátjával ás névrokonával Sáfrányos Jánossal együtt internálták, egy elbolouditcli íuiancoi Pothuricxky Mátyást pedig rer dóri f ‘flryelet alá helyezet az államvédelmi osztály. A honvéd határvadászok a napokban kőt jogtalan határátlépőt vettek őrizetbe: Gulyás Zsuzsannát, aki ez év áprilisában Nyíregyházé ról önként kitelepült Szio vákiába és Kovács Mihályt, aki Nánásócsáról szintén önként jelentkezett kitelepülés re. Mind a ketten magyarok voltak, de szlovákoknak vallották magúkat, csak hogy kitelepülhessenek. Khallga fásuk során elmondották, hogy Magyarországon «okkal j *bb soruk voH és ezért határozták el, hogy engedély náikDI állandó ittariőzkodásra visszaszöknek. Mint szlovák állampolgárokat mindkettőjük í visszatoloncolják C :h Szlovákiába.