Zempléni Népújság, 1946 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1946-12-08 / 50. szám

2 1916 december 8 Zempléni Né p ii j a A g ifmi ir ~ i Népbiróság előtt Sátoraljaújhely rettegett iőszolgabirája Az ügyvéd beteg — a tárgyalást elnapolták MAMA Irta: József Attila. Már egy hete csak a mamára gondolok mindig, meg-megállva. Nyikorgó kosárral ölében, ment a padlásra, ment serényen. £n még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen fQi a padlásra. Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám t i ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba. Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óiiás ő szürke haja lebben az égen, kékitőt old az ég vizében • 1937. december 3-án futott a halál elé József Attila, a mai ma­gyar irodalom legnagyobb költője. .Harminckét évem elszeielt 8 még havi kétszáz sose telt" írja utolsó versei között és e sorokban benne van korának egész nyomorúsága, tragédiájának egyik legfőbb oká is Nélkülözés, be'egség és a ké­sőbb elhatalmasodó idegbaj e'len állóképességét teljesen aláásták Lassan gurult a ehervonat Bala­tonszárszón, amikor hirtelen sza­ladni kezdett a leeresztett soro r pó felé, átbújt alatta és két vagon közé feküdt a sínre . , . Petőfi és Ady mellett leghatal­masabb egyénisége a magyar költésiéinek. Halálát nemcsak a magyar munkásosztály siratta még. Költészetével az egész ma­gyar nemzetet szolgál'a, halálá­nak évfordulóján az egész nem zet e nlékezése száll felé. A városi rendőrkapitányság kívánságára készségg I kö­zöljük, hogy múlt heti „Csem- pészrazla- cimü cikkünkben megjelent azon állítás, hogy a csempészek a konzervet megették, nem f lel meg a valóságnak A csempészek csak kérték a konzervet, de nem kapták meg. Fegyverünk a tudás Hazetértek Lácára a három­hetes pártiskoláról ifj. Móric K. Lajos és Ballök Bertalan elvtársak. Kedden este zsúfo­lásig megtelt a lácai párt helység, hogy meghallgassák beszámolójukat. Nemcsak a párttagok jelentek meg, de a pártonkivQli vagy más párt­beli lakosok közül is sokan. Örömmel tanultunk, hogy másokat is taníthassunk — mondotta beszédjében ifj. Móric K. Lajos és a hallgató­ság nagy lelkesedéssel ígé­retet tett, hogy egymást támo­gatva fognak tanulni, hogy megszerezhessék a demo­kratikus Magyarország fel­építéséhez legszükségesebb fegyvert — a tudást. Sátoraljaújhely rettegett főszolgabírójának, Lehoczky Lajosnak ügyét tárgyalta szerdán a riépbiróság. Ami Iyen korlátlan kiskirály volt valaha, olyan jelentéktelen senkinek szeretné most ma pit feltüntetni. Kis szürke Hitler-bajusza idegesen izeg- mozog, néha kényszeredet­ten elmosolyodik, de kono kul és megátalkodotton tagad Nem tehet semmiről, nem emlékszik semmire. A szó kásos módon akar kibújni a felelősség alól. 1939-től 44 ig a háborús és népellenes bűnök egész sorozatát követte el. Háborúra uszított a szovjet ellen. ,Emberek — mondotta — nekünk ha kell, ásóval, ka pávai és kaszával Is meg kell védeni az országunkat.“ Ami kor a veszély jön, akkor p-rsze felült a ponyvás sze kérre és nyugatra hajtott — az ásót, kapát azoknat hagyta itt, akik mindig do'- hodak vele. Nagy hatalma volt a fő­szolgabírónak. Kezében volt íz internálás és rendőri fel ügyelet alá helyezés fegyverp, sőt munkaszolgálatra i< be hivathatod akárkit. Különö sen a zsidókkal igyekezel! Az uzsorabiróság decem­ber 2 i tárgyalásán Pócsi egyesbiró elé kerültek az árdrágitási Ügyek 13 ügyet tűztek ki, de csak két ítéletet hoztak, mivel az ügyek ja varészében vagy a vádlottak nem jelentek meg, vagy az ügyészség elejtette a vádaL A két ügy, amelyben iteletet hozlak: Jákob János és neje bodroghalmi lakosok hagy madrágitáséit 8-8 napi fog házat kaptak, Tilmann Gyula hegyközi fuvaros pedig fa drágításért 2 hónapol kapott, de fellebbezett. Az egyik tárgyaláson vita keletkezett, mert a vádlott szerint nem történt árdrágí­tás. Császárhust árult ugyanis és az a hentes szerint abban az időben a császárhus ári nem volt megszabva. A vád lottat felmentették. „kitolni“. Több magyar állampolgárságú zsidóval 1941 ben annyira „kitolt", hogy a deportálásukkal mrg sem álltak a Dnyeszter vaty a Visztula hullámsirjáig. Dj nemcsak a zsidók voltak ül dözöttek. A Csehszlovákiából visszacsatolt területekről he teaként háromszor is be kellett járni a rendőri felügyelet alá helyezett «kommunistáknak, sokszor félnapokat gyalo golva. A szektans f-i<vak egész lakosságát rettegésben tartotta behivójegye’<k«l. A falu ügyében eljáró pipot durván kilökte az irod jVból Rövid a hely vétkeinek H Torzsáson akna robbant. A nehéz téglákkal megrakott szekér a téglagyárnál dülő- utra fordult, hogy megfövi ditse az utat, és pár lépés után bekövetkezett a szeren csétlenség. Két halálos áldó zat volt és több sebesültet kellett kórházba szállítani. Véleményünk szerint a 8800-as rendelet nemcsak a megszabott árak túllépésére ir elő büntető rendelkezéseket, hanem az úgynevezett ár­uzsorára is. Árdrágítást tehát úgy is el lehet követni, ha a kereskedő nem azt a ha szonkulcsot számítja fel, amit megengedtek, vagy ami a szakmában a szóbanforgó árucikknél szokásos. A biró ságnak hasonló esetben a törvénynek ezeket'a rendel kezéseit is alkalmazni kell, máskülönben nem tudunk a feketézés ellen kellő eréllyel fellépni. Az uzsorabiróság követ kező tárgyalási napja decem­ber 16-án lesz. Reméljük, I hogy a tárgyaláson meg nem i j Menő vádlottak ellen a leg- I szigorúbban fognak fellépni. sorolására, hiszen egész mü ködése nem volt egyéb a népeilenes bűnök soroza tártál. Lehoczky m ndent tagad. Úgy viselkedik, mint egy pat kány. Arra sem emlékszik, hogy mi volt a MOVE és miért vállalta az elnöki tiszt­séget. Hiiom tanú mondja szemébe az elfövi t It ember­telenségeket. de nem akar beismerni semmit. A tárgyalást az ügyvéd betegségére való tekintettel elnapolták. Tudomásunk van azonban olyan budapesti nép \ bírósági tárgyalásról, aho aj het^g Ügyvéd helyett a rép A halálosvégü aknarobba­nás rátereli a figyelmei hő sie8 áldozatvállalással dől gozó aknakuia*óinkra. Élet­veszélyek között do'gozn k, szinte már komik a halállal. Teljesitméuyeikről és áldó zataikról az alábbi néhány szám beszél. A volt miskolci honvéd kerület területén 1945 tavasz tói 166 községben végzett az aknakutató szakasz lőszer megsemmisítést és 771 hol dón szedett fel telepített akná­kat. Több helyen 400 tonná­nyi lőszert kellett hatástala­nítani és megsemmisíteni. Ezen munkálatok közben 16 halálos és két sebesült áldo­zatuk volt A szomszédos és a deb receni honvéd kerület terü­letén dolgozó aknaku'ató szakasz 30 község határát elhagyott lőszertől és 2 község határát 55 holdon aknától tisztított meg. Több mint egy millió 20 mm tói 21 cm ig ter­jedő űrméretű különféle lő szert, 496 darab bombát és 14.453 kézigránátot hatásta­lanított és semmisített meg. 8 halálos és 2 súlyos sebesült áldozattal adóztak a lakosság biztonságáért. A nagyarányú műszaki bíróság a hallgatóság sorai­ból rendelt ki védőügyvédet. \ tárgyalások húzása helyett nem lehetne ezt a módszert nálunk is kipróbálni ? A ha­sonló ügyek tárgyalását pe­dig helyezzék át a \nagyte- rembe. mert az érdeklődök nagy számára a népbiróság- nak feltétlenül tekintettel kell lenni. * Szombaton, nov. 30 án Joó Kálmán rendőralhadnagy­nak a demokratikus rendőr ség ellen elkövetett bűnügyét tárgyalták. A tárgyalást el­napolták. Hétfőn Lácára szállt ki a Népbiróság, Czire Károly ricsei és Qáll József lácai volt jegyzők népellenes bűn­ügyének tárgyalására. Mind­két vádlottat felmentették. Nem lesz ez túlzás? munkákat kiváló műszaki fel* I készültséggel biró, nagy szak' I tudásu, töretlen szellemű aknászaink a sok nehézség ellenére kiváló eredménnyel végezték el. Felsőbb rendelkezés foly tán — nem utolsó sorban taka­rékossági okokból — az akna- kutató szakaszokat átszervez­ték és központi vezetés alá, önálló aknakutató század kötelékébe helyezték. Akná­szaink a megalakuló 1. ön­álló aknakutató század köte­lékében munkájukat továbbra is a 4. honvéd kerület terü­letén végzik. Itt még 14% község határában szétszórt lőszer és 2840 holdas akna­mező vár hatástalanításra. Sokszoros hála és köszönet jár aknaszedőinknek. Mun­kájukat életveszély közben végzik, jövedelmük mégsincs annyi, mint a legszerényebb feketézőnek. Aknászainknak további munkájukhoz hasonló szor­galmat, lelkesedést és katona- szerencsét kívánunk. A feke­tézőknek p.dig azt, hogy leg­alább annyi százalékot akasz- szanak fel közülük, ahány százalék az aknaszedők közül szerencsétlenül jár. Jáire vár az olaszliszkai ^listázott főjegyző ? Nem jelennek meg a vádlottak az uzsorabiróság tárgyalásán Akna, bomba, lőszer... €mberáldozatok árán tisztogatják aknászaink az országot Dolgozók Szövetkezete A d y-t é r 3. Á jó minőségek beszerzési forrása Kísérje figyelemmel árainkat Hány szobára van szük­sége az olaszliszkai B listá­zott jegyzőnek ? Jászai Pál volt f j'gyző a kepviselőtes tOlet határozata ellenére sem hajlandó a hat szobás községi jegyzői lakásból kellőt áten­gedni az újonnan megbízott ideiglenes jegyzőnek, Gacsdj Ferencnek. 3 hónapja már, hogy a B-luta lezajlott és a lörvénydl mes állapot még mindig fennáll. jászai azt várja, hogy csoda történik és a B lista revízió során még visszaveszik. Váj­jon mig a csodavárás tart, az uj főjegyzőnek állandóan Tiszakarádról kell bejárnia, hogy munkáját elvégezhesse? Miért nem lép közbe a fe­lettes hatóság — nemcsak az uj főjegyző, de a falu lakosságának érdekében is? vasárnap délelőtt Zempléni Népuj Ság agitációs nap. Gyülekezés reggel 8 órakor a városi pártszervezetben. Agitálj te is, gyüjtsél előiízetőket! Este 7-kor: Miisoros est és lánc a Vigadó nagylennében

Next

/
Oldalképek
Tartalom