Zempléni Népújság, 1946 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1946-08-04 / 32. szám
4. oldal ZEMPLÉNI NÉPÚJSÁG '1946. augusztus 4. Tájékoztatásul közöljük a mezőgazdasági munkások bértervezetét mely valószínű minden változtatás nélkül fog életbe lépni: A tervezet leglényegesebb újítása, hogy az órabér mellett bevezeti a teljesítmény keresetet. Ez annyit jelent, hogy az aki kétszer annyit kapál meg, kétszer annyit keres függetlenül attól, hogy életkora és neme szerint első, másod, vagy harmadosztályú munkásnak számított eddig. Ehhez hasonló újítás az is, hogy az állatok nevelésével és kezelésével megbízott cseléd számára 1 csikó, vagy borjú után 10 P, egy háromhetes kort elért malac, vagy jerke után pedig 2 P jutalom (prémium) fizetendő. Ugyancsak a termelés növekedését célozza a fenti újításokon kívül a javaslatnak az a része, amelyik a részes munkások számára a rész kereseten felül biztosítja — átlagon felüli termelés esetén — a többlettermésnek külön még 5—10 %-át. Az órabér azok számára, akik nem teljesítmény szerint lógnak dolgozni I. osztályú munkás esetén átlagmunkán 30-tői 36 pengő fillérig terjed, nehéz, vagy szakszerűséget igénylő munkán pedig 38-tól 45 fillérig. A summás havibér élelmezés mellett 200 kg kenyérgabona ésr 2(ftó! 32 békepengőig terjedő készpénz, élelmezés nélkül a summások 100 kg kenyérgabonával és 4 tői 9 P-ig terjedő összeggel többet kapnak. A bentkosztos és kommenciós cselédek járandósága természetben valamivel kevesebb, mint a jelenleg érvényes felsőhatár, a nekik járó készpénz azonban jelentősen több, mert hiszen az I. osztályú kommenciós cseléd készpénz járandósága évente 120—160 P, a bentkosztosé pedig 160—200 P. Az Országos Munkabérmegálla- pilő Bizottság az ‘idő rövidsége miatt ez alkalommal maga fogja megszabni az egyes megyékre érvényes béreket. Figyelembe fogja venni a földek minőségét, a háború okozta károkat és az elmúlt időben kialakult szokásokat és ezek elapján fogja megszabni, hogy a gazdasági év hátralevő néhány hónapjában mit kell majd fizetni Nógrád vagy Békés megyében a mezőgazdasági munkásoknak. A most megállapítandó bérek nemcsak az év hátralevő részére érvényt sek, hanem az 1946—1947 gazdasági évre is, azzal a megszorítással, hogy a vármegyei bizottságoknak jogukban áll majd október 1-éig terjedő időben, az Országos Bizottsághoz módosító javaslatukat felterjeszteni. Az ojtőan/ag beszerzésének megkönnyítése és ilymódon a sertéspestis elleni védekezés hatályosságának biztosítása céfjábő', a miskolci Qazdakamara előterjesztésére, a földmivelésügyi miniszter közölte, hogy sertésojtőanyagot máskép, mint sertésért az Ojió- anyagtermelő Intézet biztosítani nem tud. Ezért a miniszíer fontosnak tartja, hogy a községek szervezzék meg a kollektiv „ser- tésért-szérum“ csereakciót, tehát akik ojtatni akarják a sertésüket, A „HANGYA” kezelésében a VIGADÓT MEGNYITOTTUK Jó borokról gondoskodva Oláh Kálmán zenekara muzsikál Sertéspestis elleni ojtóinpg beszerzés a rendeletnek megfelelő sertést a szérum ellenértékekáp bocsássák a szcTumtermelő intézetnek rendelkezésére. A hivatalos közlönyben, a Miniszter 20.300/1946. sz. vo iratkozó rendelete, minden községházán megtalálható. A miniszteri Ieirai|álláspontja, hogy a sertéspestis elleni szérumtermelés később, amidőn a szérumtermelő intézetek forintért megvásárolhatják a sertést, és a takarmányt nagyobb mértékben megindulhat és akkor a szérumot a vállalatok pénzért is kiadhatják. Ffikttt ügyvédi védelem A szellemi újjáépítés legfontosabb intézménye a Népbiróság, amelynek célja, hogy a háborús és népelienes bűnösök megbüntetésével olyan közéleti légkört teremtsen, amelyben a demokratikus szellem eszményi kialakulása biztosítva van. A népbiráskodásról szóló rendelet az egészen csekély jelentőségű ügyektől eltekintve a kőtelező védelmet írja elő, hogy ezen intézkedés előmozdítsa a feltétlen igazságosság elvének az érvényesülését. Ilyen esetekben tehát a Népbiróság vezelőbirája kérés nélkül és hivatalból rendel ki a helybeli ügyvédek közül védőt, aki fegyelmi felelősség terhe alatt köteles tisztét legjobb tudása és lelkiismerete szerint betölteni. Miután tudomást szereztünk arról, hogy egyes esetekben a vádlottak hozzátartozói a megbízott védőnek olyan rtagy természetbeni juttatásokra kötelezik magukat, hogy a teljesítés a család megélhetésiét veszélyezteti és minthogy a népbirósági intézménytől távol áll az, hogy még közvetve is ártatlanokat sújtson és egyesek az eljárásból aránytalanul nagy hasznot húzzanak, erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy figyelmeztessünk minden érdekelt Személyt arra, hogy szükség esetén a védelemről a Népbiróság vezetője gondoskodik. A Népbiróság egyébként az igazságot keresi és nem engedi meg azt, hogy ez az igazság agyafúrt mesterkedések és ügyvédi fogások és okoskodások között eltűnjék. Nagyon téved tehát az, aki azt hiszi, hogy ha a védőt jól megfizeti, ezzel magát vagy hozzátartozóját az igazság érvényesülése alól kivonja. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy az ügyvédnek joga van szabadon egyezkedni a munka - dij tekintetében, de nincs joga mások helyzetéből a kifejtett munka értékét magasan meghaladó vagyoni haszonra tenni szert, mert ez a jó erkölcsbe ütközik, mert ez feketézés. A demokráciából pedig az ilyen szellemnek el kell tűnni 1 Ezt a közönség is, de az ügyvéd urak is vegyék tudomásul. Korpa és olajpogácsa igénylése tehéntartó gazdák részére A Közellátásügyi Miniszter 10 350/1946. számú rendeletében, mely a Magyar Közlöny május hó 1 én keit, 98-ik sz. látott napvilágot, a zárolt ipari abraktakarmá- nyoknak, igy tehát a korpának, olajpogácsának, stb. a tehéntartó gazdák részére való kiutalásról gondoskodott. A kiutalást a Tejtermelők és Tejszövetkezetek Országos Szövetsége, Budapest, IX,, Köztelek u. 8. végzi. A miskolci Qazdakamara ezúttal hívja fel a tehéntartó agrártársadalmat, hogy már csak a tejbeszolgáltatás megkönnyítése céljából is az ínséges községek arra ráutalt tchéntartó gazdái szükségletüket Írják haladéktalanul össze. Egyidejűleg tüntessék fel beadványukban, hogy milyen gyenge a község szálastakarmány és abraktakarmány, valamint búzatermése, stb. Az igy elkészített sürgős kiutalást kérő beadványt írja alá a Községi Elöljáróság, a Termelési Bizottság s azután soronkivül be kel! mutatni láttamozás ás javaslás rávezetése céljából, a vármegyeházán lévő közellátási bizottság vezetőjének. A kérelmet azután ajánlottan kell feladni a T. T. O. Sz. címére Budapestre, hogy a kiutalás mielőbb megtörténhessen. // PETŐFI Ezen a héten volt 97 év " fordulója annak, hogy a segesvári Csatatéren elesett a magyar szabadság és a világ- szabadság lánglelkü hőse: I’etfffl Sándor. Most, amikor Magyarország a világ párizsi itélöszéke előtt áll szolgalelkü volt urainak bűne miatt, oda- kiáltjuk a szigorú Ítélkezőknek: Nézzétek, Petőfit is adtunk mi a világnak! És ha Párizs messze van és nem hallatszik odáig a szavunk, akkor át- kiáltjuk a szomszédos népeknek. És ha az időlegesen bedugult fülek ott sem hallják meg, akkor elsuttogjuk a ml magyar népünknek: Csakazértis legyetek méltók Petőfihez! — Követendő pőfriu. Mic8kó József elvtárs a bereckii hid építéséhez felajánlott 25 dib ácskapcsot. Forintért vasat, zománcedényt festékárut GNZRÉNTI G ÉZA vaskereskedőnél, Rákóczi-utca 1. Vásároljon a „Szabadság" könyvesboltban Saját értlekében jegyezzen részvényt a Dolgozóit Szövetkezetébe Egy részvény ára 18 forint. Jegyezni lehet a Magyar Kommunista Párt helyiségében, Petőfi-utca 2. Milyen lesz a mezőgazdasági iübísé, bére