Népújság - Zempléni Népújság, 1945 (1. évfolyam, 15-66. szám), 1945 (1. évfolyam, 15-66. szám)
1945-09-06 / 41. szám
1. évfolyam. 41. szám Ara 3 pengő Sátoralaúlhely, 1945. szeptember 6. ZEMPLÉNI NÉPÚJSÁG A MAGYAR KOMMUNISTA PART ZEMPLÉNVÁRMEGYEI LAPJA - MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER VEZÉRCIKK HELYETT Bangoli a sirospatati iltimi taaliljamdl Kttlpolitikal hírek: Európa szén ellátása ezen az éven sok nehézségbe ütközik. A tengeren túli államok szállítani nem tudnak, ezért úgy határoztak, hogy Ruhr-vidék fokozott kitermelésével oldják meg a szén ellátást. Angliában megszűnt a sajtó cenzúra. Moszkva és az egész Szovjet Unió ünnepli a győzelmet és a háború befejezését. A keleti tűzfészek széttaposása meghozta a békét. A Szovjet Legfelsőbb Tanácsa szeptember 3-át győzelmi ünnepnek nyilvánította. Sztálin generalisszimusz ebből az alkalomból rádió beszédet mondott a Szovjet népeihez. A görög helyettes miniszterelnök lemondott. Csehszlovákiában nagy gyermekparalizis járvány dühöng. Angliából fognak gyógyszert Prágába szállítani. 24 ágytdörgés Moszkvában. A Szovjet nép lelkesen ünnepli Sztálin generalisszimuszt és a hős Szovjet katonákat. A Szovjet Unió belépése a Japánok elleni háborúban, a háború elhúzódását akadályozta meg. A világ fölött a béke és a győzelem lobogója leng. A Groza kormány Moszkvába érkezett. Groza látogatást tett Sztálin generalisszimusznál. Franco tábornok utasítást kapott, hogy vonja vissza hatóságait azokról a területekről, ahová 1940-ben helyezte. Tokió megszállását az amerikai csapatok holnap kezdik meg. Mennyit kell beszolgáltatni? A Magyar Nevelők Szabad Szak- szervezetének sárospataki és sátoraljaújhelyi csoportja, átképző tanfolyamra gyűlt össze Sárospatakon. Az iskolai év küszöbén, a legutolsó pillanatban valósult meg a gondolat. Éreztük ennek szükségességét, fontosságát, felhivtuk lapunkon keresztül az illetékeseket. A tanfolyam egybegyült. Sokan voltak. Bodrogköz eldugott helyeiről is eljöttek, mindenki várta, hogy végre megkapja az utravalót, amit uj helyzetünk parancsol, kíván. Átnéztük a tanfolyam anyagát. Minden előadás címében szerepel a »demokrácia“ szó. A mozaik- szemen összeállított tárgysorozat semmi logikát, semmi következe tességet nem árul el. A központi kiküldött és az egri előadók mellett helyi nevek szerepelnek. A tanfolyam befejeztével meg kell vizsgálnunk, mennyiben szolgálta az átképzés a kitűzött célt. Bálintné Kovács Erzsébet központi előadó négy előadásba próbálta a tanfolyam hallgatóit meggyőzni azokról az elvi kérdésekről, amelyek nélkül a tantermek levegői még ma is helytelen szemléletek mentsvárai lennének. Népi demokrácia felé haladunk. Az iskola és a nevelő munkája ennek a célnak a szolgálatában álljon. Azok a jelszavak, melyek a múlt rendszer jellemzői voltak: kereszténység, hazafiasság stb., helytelen ér telmezésben és beállításban semmi másra nem voltak jók, mint arra, hogy az uralkodó osztályok biztosítsák uralmuk létfeltételeit. Ezek az osztályok pedig önző érdekeik szolgálatával gondoskodtak arról, hogy figyelmen kivül hagyják a nép kívánságait, jogos érdekeit. A népi demokrácia munkása, a népért dolgozó nevelő a múlt tévedéseit felismerve találja meg a helyes utat. Az előadó igyekezett feladatait az utasításoknak megfelelően elvégezni, mégis sajnálatos tény, hogy az ott összesereglet tanítói kar a kiküldött előadó megállapítását sokszor nemtetszéssel fogadta. Különösen és érthetetlenül hangzott Lukács József újhelyi tanár nagy tetszéssel fogadott előadása. Úgy éreztük, mintha 1939. egyik szemináriumán vennénk részt. »Történelmi koreszmék“, valami ilyen cimü fedte előadásának lényegét. Mindenről volt szó, de koreszmékről egyaránt nem hallottunk. Annál erősebben zuditotta hallgatói felé lelkiségét, amit egyszerűen igy nevezhetnénk ma: fasiszta. Ilyen tapintatlanul, meggondolatlanul, időszerűtlenül beszélni átképző tanfolyamon !! Érthetetlen számunkra. Meg vagyunk alázva, porig sújtva, a történelem legnagyobb tragédiája szakadt reánk az elveszett háborúval, netn látunk kiutat, egyetlen kiutat, egyetlen megoldás van Deák Ferenc i bölcsességgel hallgatni, visszavonulni. Bizony jobb lett volna még a tanfolyam előtt Lukács tanár urnák is ezt a bölcsességét alkalmazni. A sovinizmus^ a nacionalizmus megbotránkoztató hirdetője volt a beszéd. És ami a legjobban lehangol: a hallgatók viselkedése. Zugó tapsban együtt tüntettek az előadóval. Komolytalan, meggondolatlan hangok. Nincs értelme, hogy a hozzászólások és egyébb helytelen esetek felett tovább elmélkedjünk. Azonban véleményünket nem hallgathatjuk el. A magyar nevelői karnak szüksége van átképzésre. Az uj körülmények különös gondot kívánnak. Gyermekek és az ifjúság széles tömegei várják, hogy felelősséggel biró irányítók utat mutassanak. A pataki tanfolyam után joggal kérdezhetjük van e biztosíték a magyar dolgozó társadalom számára a nevelői karban? Tudatában van e hivatásának, tud e dolgozni azon a2 utón, amely annyira világos és egyenes? Bízunk abban, hogy a nevelők széles tömege megtalálja helyét a mai életben, munkása lesz a népnek, a népi demokráciának. Észrevételeink után pedig bízunk abban, hogy Lukács Józsefek nem fogják rontani a tantermek levegőjét és vagy meg fogják találni ők is a helyes utat,-vagy pedig valójában visszavonulnak. A Közellátásügyi Miniszter 102.000— 1945. K. M. sz. rendetete 4. §, 1. A gazdálkodó köteles a kenyér- gabonából learatott terület minden kataszteri holdja után az alábbi mennyiségeket a cséplés befejezésétől számított 15 nap alatt valamelyik vásárlással megbízott kereskedőnek (az alábbiakban: kereskedőnek) hatósági áron megvételre felajánlani. Ha a learatott terület: A francia szocialista párt a francia radikálszocialista párt legutóbbi megbeszélései eredményesen végződtek. Megegyezés jött létre arra vonatkozólag, hogy a radikál-szoci- alista, a szocialista és a kommunista pártok, valamint az »Emberi Jogokat Védő Liga“ jelöltjei a küszöbön álló választások során együttműködnek. Az együttmőködés kiterjed a választási kampányra és a választás utáni együttműködésre. 25 kg. 2 kát. holdnál nagyobb de 4 kát. holdat nem halad meg, 50 kg, 4 kát. holdnál nagyobb de 6 kát. holdat nem halad meg, 60 kg, 6 kát. holdnál nagyobb de 8 kát. holdat nem halad 90 kg, 8 kát. holdnál nagyobb de 10 kát. holdat nem halad meg 100 kg, 10 kát. holdnál nagyobb de 20 kát holdat nem halad meg 110 kg, 20 kát. holdnál nagyobb de 30 kát. holdat nem halad meg 150 kg, 30 kát. holdnál nagyobb 50 kát. holdat nem halad meg 200 kg, 50 holdnál nagyobb 250 kg. E pártok jelöltjei kötelezik magukat arra, hogy hűek maradnak a Nemzeti Ellenállási Tanács programjához, amelyet kormányprogramnak tekintenek. Megegyezés jött létre a pártok árnyának megfelelő kormányalakítás elvére nézve is. A választások- lefolytatása során felmerülő kérdésekre vonatkozólag az együttműködő pártok további megbeszéléseket folytatnak. 2 kataszteri holdat nem halad meg ü három munkáspárt megegyezett Franciaországban