Népújság - Zempléni Népújság, 1945 (1. évfolyam, 15-66. szám), 1945 (1. évfolyam, 15-66. szám)

1945-08-26 / 38. szám

1945. augusztus 26. ZEMPLÉNI NÉPÚJSÁG 3. oldal. Dr. Borbély Endre főispán elvtárs nyilatkozaté a rendőrségről ős a rőiirteriesztlsrfll Több oldalról felmerült az elmúlt napokban sz a kívánság, hogy avat kozzam bele a rendőrség munkájába és akadályozzam meg egyes személyek letartóztatását, továbbá ne engedjem, hogy egyes rendőrtisztek elbocsájtassa- nak, illetőleg hatálytalanítsam a főkapi­tányság által felmentéit rendőrtisztek el- bocsájtását, másrészt pedig távolítsák el egyes rendőrtiszteket helyükről. Az előadottakra tekintettel szükségét látom a vármegye nb. közönségét tájékoztatni a főispán jelenlegi jogköréről a rendőr- hatóságok irányában. „A főispán jogosított figyelemmel kí­sérni a rendőrhatóságok működését és óvást emelni olyan intéz kedéseivel szem ben, amelyet az állami, vagy egyéb közérdekkel ellenkezőknek talál. Ha a rendőrhatóság ezt figyelmen kívül hagyná, akkor a belügyminiszterhez az intézkedés sérelmezett részén* k mtg- váiiozlatása, valamint a törvénytelenül eljárt rendőrhatósági személynek felelős­ségre vonása iránt köteles javaslatot tenni. Nyilvánvaló és smyosdbb beszá­mítás alá eső jogszabálysértés esetén és amikor a sérelemből veszély szar- mazhatik, a főispán a rendőrhatósági tisztviselőt, iiie*ve alkalmazottat állásától azonnaii hdtaiíyal felfüggesztheti. Et- irányu rendelkezését azonban részletes Indokolással haladéktalanul táviró utján jelenteni tartozik a belügyminiszternek.“ Megnyugtatásul közlöm a vármegye nb. közönségével, hogy a rendeletben biztosított jogommal a vármegye érda kében eddig is éltem, a szükséges in­tézkedéseket és jelentéseket minden esetben megtettem és azt a jövőben is meg fogom tenni. Azonban nem áll módomban, de nem is volna ésszerű a rendőrhatósági intézkedéseknek elébe vágni azzal, hogy hatalmi szóval meg­akadályozzam egyes személyek őrizetbe vételét. Ugyancsak nem volna ésszerű az sem, hogy alapos kivizsgálás nélkül rendőrtiszteket állásuktól felmentsek, vagy pedig a f Jettes hatóságuk által elbocsájtottakat kivizsgálás nélkül állá­sukba visszahelyezzek. Nekem, mint főispánnak csupán „be­mondásra“ tények nélkül nem volna okos dolog állást foglalnom egyik fél érdekében sem. Ha igy tennék, akkor túlzás nélkül mondhatnám, hogy ma Zemplén vármegyében alig volna ember szabadon, mert mindenkire tudnak valami rosszat mondani „jóakarói“. Eddigi működésem ala't úgy láttam, | hogy Zemplén vármegye tipikus példája annak, ahol az emberek meggondolat ianul, alapos ok nélkül egymást je- lentgetik fel. A fentiek előrebccsájtása után közlöm végül a vármegye közönségével, hogy a rendőrségi ügyek kivizsgálására a Belügyminiszter Úrtól egy rendőri szak- bizottság kiküldését kértem. Ezt a szak- bizottságot a Belügyminiszter Ur már ki is jelölte és ennek vezetőjéül dr. Zékány József budapesti rendőrfőkapi­iányságon szolgálatot teljesítő rendőr- tanácsost bizla meg. Ez a bizottság ki fogja vizsgálni úgy a sárospataki járási rendőrkapitányságon, mint a sáloralja- ujh lyi rendőrkapifán/Ságon észlelhető mindennemű szabálytalanságot. Felül­vizsgálja a vármegye területén működő rendőrtisztek eddigi munkáját és meg fogja aliapitani azt is, hogy kik azok a rendőrtisztek, akiket esetieg még ez­után kell elbocsátani. 9 FérahiPíBrieszlihöz! Az u'óbbi időben a lakosság körében oly nyugtalanító hírek keitek szárnyra, Eleve elkészültünk rá, hogy a reakció az adózás terén is elkövet mindent, hogy szabotáljon, országunk demok­ratikus felépítését s meghiúsítsa a dől gozó* szociális helyzetének javulását. Azt is tudjuk, hogy a legerősebb reakció a nagy adózók, az uj gazdagot*, feke­tézők, üzérek, a társadalom élősdieiböl regrutáiódik. A gazdasági rend helyreállításának, az infláció megakadályozásának egyik fő feltétele az állam jövedelmének adó zás utján való biztosítása. Ez: nagyon is jól tudja a reakció s azért igyekszik a legaljasabb eszközökkel csődöe jut­tatni az adóigazgatást. Megakadályozza az egyszerű, könnyen érthető, könnyen végrehajtható csürés csavarás mentes, kibuvásnélküli törvények, redeletek ki­adását, azok azonnali végrehajthatóságát vagy hatékony végrehajtását. Adóbeval­lásaikat nem a valóságnak megfelelően állítják ki, határidőket nem tartanak be, a törvényes rendelkezéseket kijátszók, fdlebeznck, nem fizetnek, iöviden: szabotálnak. Bizonyíték erre a forgalmi adó-bevallások. A köztudomásúan nagy forgalmat elért adózók szemérmetlenül jelentéktelen bevételeket vallottak be. Elsikkasztották a dolgozók, a fogyasztók által megfizetett, s a kincstár által rájuk bízott adót. Szabotálják a rendeletileg előirt pénztárkönyvek vezetését, a blok­kok kiadását, hogy forgalmuk ne legyen ellenőrizhető. A pénzügyön tömegével vannak a blokk adás elmulasztása miatt felvett jegyzőkönyvek. A kereskedelmi társulatok és ipar­testületek vezetőséget, valamint a köz­ségi elöljáróságok nem állottak hivatásuk magaslatán, amidőn hagyták magukat a reakciós adófizető tagjaik által meg­téveszteni és olyan forgalmi adó-beval­lás helyességét igazolták, melyek a helyi viszonyokkal csak egy kissé ismerős, laikus előtt Is nyilvánvaló, hogy a be­vallott bevételek nem felelnek meg a valóságnak. Eddig a munkásság egyedül viselte s viseli az újjáépítés legsúlyosabb i hogy a szlovákok a közeli napokban megszállják egész Zemplénvármegyét. A lakosság megnyugtatása érdekében közlöm, hogy hivatalos köröknek erről tudomása nincs, ezeket a híreket felelőt len egyének terjesztik. A határok meg­állapítása a Nagyhatalmak által tartandó béketárgyalások feladata lesz, éppen ezért óvva intek mindenkit a valótlan hirek terjesztésétől. Amennyiben pedig a határkiigazitásról lesz szó, ez Zempiénvármegyére csak kedvező lehet, ugyanis a Szövetséges haderő jói tudja, hogy Zemplénvármegye területén kisebbség csak elenyésző cse­kély számban van, mig a jelenleg Szlovák fennhatóság alatt lóvó Zemplénvármegye terű étén nagyszámban élnek magyarok. Sátoraljaújhely, 1945 augusztus 24. Dr Borbély Endre főispán. terheit. Fizikai és szellemi rohammun­kával ó/iási háborús károkat hozott helyre, megindította a közlekedést, a szállítást, a közigazgatást, általában a gazdasági életet. Mértékletes bérköve- telereikkel (nem beszélve a köztiszí viselők immár elviselhetetlenül csekély fizetéseiről, mely már puszta létük fenn­tartására sem elég) példát mulattak a mértéken felüli óldozathozatalra. Mindez erkölcsi és jog alapot ad neki arra, hogy egyrészt a többi, jószándéku demokratikus rétegektől is megkívánja a fokozottabb áldozathozatalt az adó­fizetési kötelezettség lelkiismeretes telje­sítését, másrészt, hogy a reakció ellen az adóztatás terén is vegye fel a leg­kíméletlenebb harcot. Mert anyagi hozzá­járulás nélkül nincs újjáépítés! A de­mokrácia akkor csak a jelszavak zűr- zavara marad 1 Éppen ezért a Kommunista Párt követeli: A pénzügyi kormányzat hajtsa végre a reakciós elemek azonnali eltávolítását úgy a .legislativ, mint az irányitó és végrehajtó szerveinél; gondoskodjon egyszerű, világos, azon­nal végrehajtható, eredményt biztosító adótörvényekről, illetve rendeletekről, amelyekéén nem lesznek kibúvók, ki­zárja a hosszadalmas eljárásokat s nem lesznek könnyen kijátszhatók; gondoskodjon olyan irányitó és végre­hajtó szervekről, amelyek biztosítani tudják az adótörvények gyors és pontos végrehajtását; gondoskodjon arról, hogy a szabotáló adózók elten minden hosszadalmasabb eljárás nélkül, a legsúlyosabb megtorló intézkedések tényleg foganatosíttassa­nak is, s ne csak Írott fenyegetések maradjanak. Ismételjük: az adózás és az adóztatás elszabotálása az uj demokratikus or­szágunkat alapjaiban ingathatja meg. A reakció ezen a téren már is szerve­zetten és erősen dolgozik. Ezért a reakciós nein fizetők ellen statáriális végrehajtást követelünk I Rövidítsék meg a magyar demok­ratikus tömegek szenvedéseit! Move, Mone tagok és egyéb lomok Ezen egyesületek nevei egyeseknek igen kellemes emléket jelentenek, má­soknak viszont kik éppen ezen egyesü­letek tagjainak „jóvoltából“ lettek jog­fosztottak a legkellemenetlenebbeket. A MOVE és MONE tagság jelentette a múltban az értelmiség e részéről a megbízhatóságot. MOVE és MONE tag lehetet az,' ki eléggé „soviniszta“ volt, ki eléggé jól m gtudta védeni önök ér­dekeit mások rovására, és ki feltétlen hűséges kiszolgálója volt az akkori hi­vatali kiskirályoknak. Hűségesen tudta a talpáinyalni, főispánoktól kezdve lefelé és fölfelé a hatalmon levőknek. Óriási előnyöket is jelentett ily egyesületek tagsága, de hangsúlyozzuk, mindig a mások rovására. Ezek karrieristák voltak mindenkor és mint ilyeneket, ma is ott látjuk őket csörtetni azok mellett, kik őszinte szán­dékkal és nem karrier vadászáéból dol­goznak. Városunkban bőven akadnak ilyen egyének. Orvosok, vezető állásban lévő tisztviselők, sőt az utóbbi időben letar­tóztatott népügyész is MOVE vezér volt. Megette saját „kölykeit*, igaz, hogy csak egy kis részét, tehát már ideje volt, hogy az őt megillető helyre kerüljön. De vájjon mikor kerül sor a többiek­re? Vannak bőven ilyen „urak* kik azt hiszik elfelejtettük a múltat. Da nem kell egyebet csinálnunk, mint „a pók­hálót“ kissé lekaparni és már ott állnak teljes meztelenségükben. Nyitott könyv ők valamennyien. Ma is visszavárják és társadalmi életükben a re időit élik és nem hajlandók tudor ásd venni, az idők változásait. Politikai „díszvacso­rák“ „bizalmas" megbeszélések egy-két közös, továbbá egy néhány váilverege- tés és „leurambátyázás“ ezek az ők eszközei. Ezt csinálták a múltban is, ezt folytatják ma is és mégegyszer kér­dezzük, vájjon mikor kerül sor ezekre is? Meddig lehet még a társadalom e lomjainak szabadon élni ? Postai Értesítés 1945 évi augusztus hó 1-től az ér­téklevél, kézi és betét csomagforgalom újra megindult. A biztosítási dij 4000 P ként 20 P, 5000 pengőn felül „meg­olvasva“ is fel lehet értéklevelet adni., biztosítási dij 4000 pengő. A postahivatalnál letétbe helyezett 1000 pengős cimletü bankjegyek ellen­értékét teljes névértékben a hivatal augusztus hó 1-tól visszafizeti, még azok részére is aki az előbbi rendélet alap­ján akár egy. akár több letéti helynél 4 daraaot meghaladó, de összesen leg­feljebb 20 darab 1000 pengős cimletü bankjegyet helyeztek letétbe. Éi-tesités, A sátoraljaújhelyi nép szövetkezet ér­tesül a gazda közönséget, hogy termény vásárlását megkezdte, a nagyállomási raktárhelyiségében. Megbizotlja: ifj. Ribó György terménykereskedő. Adómorált követelünk 9 reakció szabotálja az adófizetést

Next

/
Oldalképek
Tartalom