Népújság - Zempléni Népújság, 1945 (1. évfolyam, 15-66. szám), 1945 (1. évfolyam, 15-66. szám)

1945-10-21 / 53. szám

I. évfolyam. 53. szám Sátoraljaújhely, 1945. október 21. Arai ÍO pengő A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT ZEMPLÉNVÁRMEGYEI LAPJA — MEGJELENIK HETENfflNT KÉTSZER Ha bare kellett, fiát lesz bare Egy nyilaskereszttel díszített röpcédulát szórtak a vasúti kocsikban., Hungarista T est vér szavazz Te is a Kisgazda pártra“ Pesti egyetemeken nyilas ifjoncok verekedést ren­deztek. Sárospatakon „Halál a "kommunistákra“ falfelirat jelent meg. A gyülevész nap­lopó tömegek kinyújtott karral Szálasit éltettek. Soha nem mondtuk, hogy a Kisgazda Párt reakciós, de megállapítottuk, hogy amióta először hangzott el a Kisgazda Párt kongresszusán a paraszt sztrájk jelszava, a multat vissza­váró, az üzemi bizottságokat fájlaló, az 1000 holdjaikat visszasíró reakciós banda a Kisgazda Pártot tekintette annak a gyűjtőhelynek, ahon­nan a népi demokrácia ellen rohamra indulhat. A Kisgazda Párt vagy nem tud, vagy nem akar az uszájába kapaszkodó kártékony elemektől megsza­badulni és arra kényszerit bennünket, hogy a veszély lokalizálására nem csak az égő tüzet oltsuk, de a veszélyez­tetett szomszéd házakat is védelmezzük. A pesti válasz­tások tanulságait csak egyes, igazán demokratikusan gon­dolkodó kisgazdák vonták le, mig az 13000 holdas grófi lapszerkesztő, a kakastollat visszakivánó »Régi Urak* a GyOSz és a bankok urai győ­zelmi mámorban úsznak. Saj­tójuk, külföldi hírszolgálatok által szeretné bebizonyítani, hogy a pesti választás a de­mokrácia megnyilvánulása volt. Budapest munkássága és a vidék dolgozói kifejezésre juttatták, hogy értékelik a budai svábok, a Belváros heréi és az Espresso lovagok harcizaját. A munkásság megmozdulása gondolkodóba ejtette már azo­kat, kik tényleg az ország sorsát a szivükön viselik. Lát­ják azt a veszélyt, amit a pat­kányok felszínre merészkedése idézett elő. Valljuk és hirdet­jük továbbra is, hogy az or­szágot a MKP tervei alapján 3 év alatt fellehet építeni és fel fogjuk építeni! Ehhez a 3 tényező, munkásság, paraszt­Független Kisgazdapárt egyenlő Hyilaspárt • E ;y nyila*keresztet ábrázoló j röpiratot fogtak cl Miskolcon, ! amint éjjel 2 órakor szórták az utcán. A röplraton felhívják a nyila­sokat, hogy szavazzanak a Kisgazdapártra Lesújtó tény e röpirat a Független Kis­gazdapártra. Ez a röpcédula végleg leleplezi a Kisgazda Pártot még a? elölt a kisszámú „hivő léltrk“ dőlt is, kik azt hiszik, hogy a Kisgazda Párt egy demokratikus párt, Érzel a röpcédulával világosan megmufaija a reakció, Szálasi bandái, hogy hol gyülekeznek támadásra a de­mokrácia ellen. E röpcédulát és annak terjesz­tőjét két sátoraljaújhelyi vasutas elvtársunk Stofán Jenő és Zborai István a miskolci pályaudvaron fog­ták el. Azonnal átadták a röpcé­dula terjesztőjét a rendőrségnek, ahol az eljárás már meg is indult ellene. A rendőrség nyomában van a röpcédula kiadójának és a nyomdának ahol készült. Tehát; ha nyilas világot akarsz, ha ismét azt akarod, hogy fiad, férjed vágóhídra menjen, ha azt akarod, hogy a még épségben maradt házak, vasutak ismét le legyenek rom­bolva, ha azt akarod, hogy ismét hadifoglyok legyenek hozzátartozóid, Szavazz a Független Kisgazdapártra! Fehér Zoltánt letartóztatta a Népügyészség Tanúvallomásában fasiszta propagandát használt Lengvári védelmében Óriási érdeklődés előzte meg Lengvári Sándor volt hadnagy, adóvégrehajtó háborús és népei- lenes bűnügyének tárgyalását. A Népbirőíág reggel 9 órakor kezdte meg a tárgyalást ás az este 7 óráig tartott. A tárgyalás során felsorakozott ian.uk súlyosan terhelő vallomá sokat tettek, miszerint Lengvári i Sándor szadista módon viselkedett 1 alárendelt honvédekkel, leventékkel : munkasto'gálatosokkai, valamint a I gettó felszámolásánál szerzett el- ; vitathatatlan „érdemeket“. Nem I riadt vissza á legbrutáüsabb esz- j közöktől sem és pozícióit a saját j meggazdagodására használta fel A tárgyalásra jellemző volt, arni még eddig egyeben népbnósági tárgyaláson sem fordult elő, leg­alább 100—150 főnyi hallgatóság vett részt egész nap. . Fehér Zoltán, aki nem rég sza­badult az internálásból tanúvallo­mása során elmondotta, hogy őt egy Patai nevű százados többször felszólitotta, hogy lépjen be a Ke­leti Arcvcna! Bajtársi Szövetségébe, mert az nemes célokat szolgáló egyesület Be Is lépett, mert mint tanúvallomása során elmondotta, I látta, hogy a múlt háború rokkant­jain senki sem segített és koldu­lásból, különböző árucikkek utcán való árusításából kellett magukat fenntartani. Később ő maga is látta, hogy milyen nemes célokat szolgál a Keleti arcvonal Bajtársi SzövcMság és az nem volt fasiszta egyesület. Ekkor a népügyész ur javaslatot tett azonnali letartózta­tására és a közönség felháborodva } kiálltotta: mi van itt kérem, fa­siszta propagandát folytatnak/? A nagyközönség percekig tüntetett Fehér Zoltán ellen, mig ez elnök rendet tudott teremteni. A bíróság tanácskozásra vonult vissza és a tárgyalást úgy a vád, mint a vé­delem részéről bejelentett újabb tanuk kihallgatása után fogja foly­tatni és uj tárgyalási napot tűz ki. Fehér Zoltán letartóztatása ügyé­ben pedig tekintettel arra, hogy nem a népbirőíág hatáskörébe tartozik, ezért a Népügyészségnek kell határozni A népügyész azon­nal elrendelte Fehér Zoltán letar­tóztatását és a tárgyalás a legrö­videbb időn belül meg is lesz tartva. (Tekintettel a tárgyalások iránti nagy érdeklődésre, kérjük a Nép- biróságot, hogy a tárgyalásokat a nagyteremben tartsák. Fűteni nem szükséges, ahol ennyi ember van.) Iparosok! Kereskedők! Napról-napra súlyosabban érezzük az elvitathatatlan drágaságot. Raktáraink kifogynak. Feldolgozott vagy eladott árucikkeink Y*-ed részét sem tudjuk visszavásárolni, öregségünk kilátástalan. Nyug­dijunk, betegsegélyzőnk nincs. Magunknak kell kezünkbe venni sor­sunk intézését. Jöjjünk el mindannyian a vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartandó kereskedői és iparos gyűlésre a Vár­megyeház nagytermébe. Legyen ott pártkülönbség nélkül minden kartársunk 1 A Kommunista Iparosok és Kereskedők Bizottsága ság, értelmiség szoros együtt­működése a feltétel. Minden ..hátsó gondolat nélkül, mi to­vábbra is ezzel a három ténye­zővel fogunk együtt dolgozni! De a múlt tanulságain okulva nem esünk többé abba a hibába, hogy a demokrácia jogait, kártevők és szabotórök felhasználják és saját fegyve­reinket ellenünk szegezzék. Mi a legszélesebb vélemény megnyilvánulásának vagyunk hívei. Mi harcoltunk azért, hogy a legdemokratikusabb választói rendszer alapján jöjjön létre az első igaz népi Nemzetgyű­lés. De ha a reakció nyilaske­reszt fegyvereivel jön, Szálasit élteti „a földreformot akarja megreformálni“ olyan fegyve­reket alkalmazunk, amelyet a veszéllyel szemben használni kell. Fegyvertárunk nagy. Fegyvereink különbözők. Szí­vesebben demokráciával és meggyőzéssel élünk, de ha ránk kényszerítik, akkor arze­nálunk többi eszközeit is igénybe vesszük a reakció visszaszoritására! Ágoston János

Next

/
Oldalképek
Tartalom