Zempléni Kisujság, 1947. január-november (1. évfolyam, 1-49. szám)

1947-06-01 / 23. szám

P«!v tatái a 2* oldalról. Egy másik alkalommal 15 q lisztet vittek Lomniczer borkereskedőhöz, amelyért (első bőrt és talpat hoztak, igaz, hogy ebből a munkásság is ka­póit. Egy 5 q ás tételt a következőkép osztottak ki Budapesten : dr. Fridmann ügyvéd I q, tűzoltók szakszervezete I q és a Molnár utcában egy ismeretlen egyén 3 q lisztet kapott. De nem­csak Pestre hanem Pálházára is szál­lítottak lisztet. Egyszer 8 q-át, másod Eltűnik a szén Még 1945-ben történt, hogy a városi villanytelep a vágóhidtól 255 q szenet vett kölcsön világitás céljára. 1946-ban a polgármester saját kezű aláírásával 31 métermázsát, s később novemberben 190 métermázsát vett vissza a közmüvektől. Ebből a szén­ből azonban a közvágóhid csak né­hány mázsát kapott vissza. Az első alkalommal vissza vett 31 mázsa sze­net egy autó gumijavitó vállalat kapta. szór 15 q át, harmadszor 19 q át. Az utolsó pálházai fuvarnál visszafelé a polgármesternek 3X2 ürm. összesen 6 űrm. fát hoztak. A soffőr ugyanak­kor magának is hozott 2 ürm. fát, amiért azonban a malom 126 forintot akart a soffőr fizetéséből levonni. A nagy tételeken kivül ilyen apró téte­lekben is folyt ki a liszt a s.ujhelyi hengermalomból, s mind ez a stabili­záció idejében. További 2 vagon szén sorsáról a polgár- mesteren kivül senki nem tud pontos adatot. S amikor a 190 métermázsa szenet a közmüvektől elszállították, a városban a szénhiány miatt szünetelt a világitás. Ugyanakkor a szén, vagy annak ellenértéke teljesen nyomtala­nul eltűnt Sem mint készpénz, sem mint érték nem szerepel semmiféle formában a város anyagi javai között. — szünetel a villany Pénz, bor, cukor és semmi... Ez is az inflációban történt. A polgármester közellátási alapot létesí­tett, hogy ennek segélyével további árusítás céljaira a hatósági bolt részére áruk szereztessenek be. A közellátási alap pénzét először kölcsönadták a városi tisztviselők havi fizetésének ki­fizetésére. Három hét múlva ugyanez a számszerinti összeg került vissza a közellátási alap pénztárába, tekintet nélkül a pénz akkori rohamos romlá­sára és ennek következtében erős elértéktelenedésére. Ekkor a polgármes­ter rendelkezésére, hogy a pénz további romlását megakadályozzák, az egész pénzen 2 hektoliter bort vásá­roltak. A bort azonban rövid idő múlva felcserélték 70 kg. cukorra. A eukor pedig egy szép napon nyom- talanu eltűnt, s ugyanakkor a közel­látási alap véglegesen kimúlott. A cukor egy újhelyi kereskedőhöz került, ezen keresztül csodálalosképen a szerencsi cukorgyárba. Természetesen ez nem szerepelt a város aktáiban, erről csak a polgármester ur tudott. Borból autó, autóból dollár... 1946 tavaszán a polgármester a kép­viselőtestület tudta nélkül a külkeres­kedelmi igazgatóságtól 150 hl. bor kiszállítására kért engedélyt a város nevében azzal, hogy rekompenzációs alapon behozhasson két drb. egyen- kint 4—4 tonnás teherautót. Az en­gedélyt megkapta azzal, hogy a két teherautón felül elszámolni tartozik a Nemzeti Banknak a maradvány valu­tával. A városnak bora nem volt. A polgármester az engedélyt átszármaz- iatta Teitelbaum Vilmosnak, aki vi­szont Fischer szerencsi borkereskedő­től 8 centes áron vásáiolta meg a bort s 20 centes áron adta el. Tei­telbaum az üzletet saját zsebére bo­nyolította le és a városnak 1 darab másfél tonnás használt teherautót jut­tatott, amelyet mint használhatatlan értéket a németek akisállomáson hagy­tak. A város erre az autóra közel 30.000 forintot költött már eddig. Az ellenértéket képező borért beszedett valutával a város azonban a Nemzeti Banknak mind a mai napig nem szá­molt el, holott a kitűzött határidő már rég lejárt. Hogy a valuta hova folyt be és hova lett, ennek semmi nyoma Amíg egy akta eljut odáig... Ezekből az adatokból pontosan ki­tűnik, hogy nemcsak a közellátás cél­jait szolgáló lisztet, hanem a szenet, a cukrot és a bort is elfeketézték, el­üzletelték a városnál- Az is megálla­pítható, hogy mindezekért elsősorban a felfüggesztett polgármester a felelős, mert hisz mint a legtöbb adatból lát­ható, a kérdéses ügyekben legtöbbször maga intézkedett. Ennek ellenére fel­vetődik a kérdés, hogy lehetséges-e az, hogy ilyen nagyarányú szabályta­lanságok, visszaélések sorozatát a pol­gármester egyedül tudta volna elkö­vetni és ne lettek volna.segítő társai? Ezt azonban már a vizsgálat hivatott megállapítani. Illetve már erre régen hivatott lett volna! Érthetetlen ugyanis, hogy a közel egy éve megindult vizs­gálat, még mindég nem fejeződött be és nem derített fényt a homályos üz­letekre s nem fedte fel a teljes igaz­ságot. Az akta elindult és egyik kéz­ből a másikba és onnan megint vissza került, csak éppen az illetékes felsőbb hatósághoz nem. Nézzük meg mi tör­tént pontosan az aktával: A városnál a fegyelmi vizsgálat el­indult 1946 VII. 25-én. A fegyelmi vizsgálatot kiterjesztették 1946 novem­ber 29 én. Dankó István polgármes­tert első Ízben felfüggesztették 1946. december 5-én. A felfüggesztést visz­2 ZEMPLÉNI KIS ÚJSÁG. szavonták ugyanezen év december 23. napján. Talán karácsonyi ajándékként? A vizsgálóbiztos az iratokat átadta a tiszti főügyésznek december 29 én. A tisztj főügyész az iratokat visszaad­ta 1947 január 3-án, kiegészítés vé­gett. A tiszti főügyész január 25-én újra megkapta az iratokat és február 6-án kiegészítés végett újból csak visz- szaadta a vizsgáló biztosnak. A tiszti főügyész április 14-én az alispántól 15 napi haladékot kért. Április 22-én a tiszti főügyész újra megkapta az ira­tokat és kiegészítésre újra visszaadta a vizsgálóbiztosnak. így ment ez köze egy éven keresz­tül. Egyik kézből a másikba és vissza. Tagadhatatlan, hogy igen bonyolult, sokfelé elágazó tnyag, de azért mégis ennyi idő, egy kicsit sok a kivizsgá­lásra. Ezek után érthető, az a széleskörű érdeklődés, amely a május 30 i pén­tek délutáni rendkívüli képviselőtestü­leti közgyűlés iránt megnyilvánul. Re­méljük, hogy ezen rendkívüli közgyű­lésen végre a nyilvánosság elé kerül a fegyelmi vizsgálat eredménye és in­nen már rohamlépésekkel megy tovább az ügy a törvény utján ... — Dr. Czilbecz István orvos-fogorvos f. hó 27-én kezdi meg rendelését Sátoraljaújhelyben Kazinczy utca 3. I. em. (Dubay féle házban) Rendel: d. e. 9 —10-ig d. u. 3—5-ig. Jtem történt semmi... Gsak két kassai száműzött találkozott a fBodrog partján, csak két maggat hajolt össze esett, szép, szomorú fejekkel piros pünkösd napján a pataki Rákóczi vár tövében. jH régmúlt ‘ sűrií kődéből hirtelenül kibontakozva bukkantak egymásra s a váratlan találkozás boldog révületében idézgették a közös emlékek hol édes, hol bus mozzanatait. jVtegelevenedett a múlt, visszatért a régi féng, a derűs, boldog kassai magyar élet... JCessrgö szavaik delejes áramában megrezdült az Grbán- harang mélgen kongó hangja, a Gsermelyvölgy karcsú fenyőinek szilaj zúgása, a jjíernád ezüst fodrainak lágy csobogása, a fur­csa erdő tölgyeinek sejtelmes suttogása. Smlékezésük nyomán dú­san peregtek a képek, a kuruc város csodaszép mozaikdarabkái: magasba szökkent a dóm kecses sziluettje, kibontakoztak a Jor- gách és íDessewffy paloták nemes kontúrjai, lomhán terpeszkedett az immár „S!ován“-ná vedlett Schalkház patinás saroképülete. JYÍegmozdultak a házak és az utcasorok, megszólaltak az ősi kö­vek: magyar zsnét sugárzott magából a rokokó-szinház, magyar emlékeket a múzeum neobarok palotája s az ódon h^zak történelmi levegőt ásító hiis udvarai. Ős folyt a szeánsz: az idézgetések forró transzában életre keltek az árnyak: a köztemető és a kis Rozália sirkert örökre megpihent lakói, apák, anyák, ‘barátok, ma­gyarok, magyarok, magyarok... Jlfem történt semmi... Csak két kassai száműzött találkozott a 3od- rog partján, csak két magyar hajolt össze esett, szép, szomorú fejekkel piros punkösd napján a pataki Rákóczi vár tövében. S kicsordult gungos fájdalmuk­ból egg ifju-ösi könny, magyar könny: miért is?... Templomból a perselyt, a fűszeriizletből likőrt és szalonnát Három betörés történt kedden éj­jel a város főútvonalán. Betörök jár­tak a görög katolikus templomban, ahonnan egy perselyt vittek el, amely­ben körülbelül 60 forint volt. Ugyan­csak ismeretlen tettesek betörtek a Domán féle füszerüzletbe, ahonnan likőröket, szalonnát, cérnát vittek el vittek el a betörők kb. 600 forint értékben. A harmadik betörést Bertók Lajos füszerüzletébe kísérelték meg, de csak a redőny egyik zárját sikerült a betörőknek fel- nyitniok, úgy hogy az üzletbe nem tudtak bejutni. A rendőrség mind­három betörés ügyében megindította a nyomozást. DREHER sörlerakat PAVLOV1TS ZOLTANNÉ SÁTORALJAÚJHELY, MOLNÁR ISTVÁN-UCCA 2. Üres sörös üvegeket megvételre keresünk Letartóztatták dr. Gát Ferenc ügyvédet Az uzsorabíróság rendelkezésére néhány nappal ezelőtt őrizetbe vették dr. Gát Ferenc toícsvai ügyvédet. Dr. Gát Fe­renc állítólag a közellátási bőrökkel üzérkedett és ennek kere­tében egyéb bűncselekményeket ís elkövetett. Gát Ferenc dr. védője az őrizetbevétel ellen felfolyamodással élt, az uzsorabíró­ság azonban ezt elutasította, úgy, hogy a tolcsvaí ügyvéd to­vábbra is letartóztatásban marad. — A kassai Rom. Kát. Egyház megye püspöke özv. Fejes Ernőné, dr. Orbán Kálmánná és Mattyasovszky Kálmán sátoraljaujhe'yi lakosokat, 1947. évi junius hó 1-én kezdődő hatállyal, a sátoraljaújhelyi Rom. Ka!. Egyházközség képviselő testületének rendes tagjaivá nevezte ki. — Nógyszázhetven orvosi állás vár betöltésre az „0TI“-ná!. Az Országos Társadalombiztositó Intézet pályázatot hirdet 470. szerződéssel eddig be nem töltött, jelenleg ideig­lenesen megbízás alapján ellátott vi­déki rendelőintézeti és körzeti kezelő- orvosi, valamint vállalati pénztári rendelőintézeti és magánrendelőjeben működő szerződéses orvosi állásra. Pályázni az Intézet bármelyik helyi- szervénél beszerezhető űrlapon lehet. Hatáiidő 1947. junius 21. A pályá­zati űrlapot a szükséges okmányokkal az állásra illetékes helyiszervnél kell benyújtani. Részletes felvilágosítással ugyancsak az illetékes helyiszervek szolgálnak. — Tokaj-hegyaljai Pínceszövet- kezetet állítanak fel Sátoraljaújhely­ben. Vasárnap junius hó I-én Tokaj- hegyaljai szőlősgazdák és szőlőbirto­kosok értekezletet tartanak, amelyen a Tokaj hegyaljai pinceszövetkezet fe’állitását beszélik meg. A pince­szövetkezet célja : uj alapokra fektetni a Tokaj hegyaljai szőlő és bortermelést. Az értekezleten a földmivelésügyi minisztérium részéről, a szőlészeti és borászati osztály vezetője Irányi Jó­zsef kisérletügyi főigazgató és dr. Kosinszky Viktor Agrár-tudomány­egyetem szőlészeti tanszékének a ve­zetője vesznek részt. Az értekezletet Zemplénvármegye főispánja hívta egybe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom