Zempléni Kisujság, 1947. január-november (1. évfolyam, 1-49. szám)

1947-02-09 / 7. szám

A Magyar Köztársaság egyéves fennállásának ünneplése Pártunk a „Női tagozat“, a „Vasu­tas csoport“ és a „Független Ifjúság" bevonásával bensőségesen ünnepelte meg f. hó 1-én d. u. párthelyiségében az évfordulót. A Himnusz eiéneklése után dr. Bisztray László városi tiszti főügyész, magasszárnyalásu beszéde­ben méltatta a nagy nap jelentőségét. Beszédében többek között rámuta­tott a Köztársaság megalakulását meg­előző szomorú időszakra, amikor a teu­ton düh szabadságukért küzdő haza­fiakat lőtt agyon büntetlenül, amikór legjobbjainkat elhurcolta, bebörtönözte, amikor emberek százezreit emberi mi- voltunkat megszégyenítő módon de­portálja. Az ágyuk határainkon bömböitek, a tankok magyar földön dübörögtek és feltartóztathatatlanul közeledett a fa­sizmus igája alól felszabadító Vörös Hadsereg, a kificamodott agyú gonosz­tevő kalandorok hazug propagandával és ködös jelszavakkal a magyar népet ősi fö djenek elhagyására akarta rá­venni, mert itt élet úgy sem lesz többé. A magyar hép ősi ösztöne őrködött felettünk és a dolgozó munkások, pa­rasztok, értelmiségiek helyükön ma­radva várták be a felszabadítókat. A magyar nép megérezte a törté­nelmi pillanatot és kezébe vette a nemzet sorsának irányítását, nehogy továbbra is idegen érdekekért és cé- iokért lelketlen kufárok arassák le a dolgozó magyar milliók minden verí­tékének és munkájának gyümölcsét. Megrázó szavakkal ecsetelte a fa­siszták pusztításait és ebben az óriási pusztulásban a magyar dolgozók egy­másra találtak, szorosan fogták egymás kezét és elkezdiék a semmiből, az tiszkös romokból újjáépíteni az orszá­got, hogy mindenkinek aki jó szán­dékkal van jusson itt kenyér, jusson hajlék, legyen rend, nyugalom, békes­ség, biztonság. Éhezve, fázva, rongyo­san, hajiék nélkül, sokszor ágyutűzben folyt a munka, hogy felépítsük demo­kratikus alapokon nyugvó országunkat. Az emberfeletti újjáépítési munka közepette hajtottuk végre a földrefor­mot, meiy a parasztság évszázados ál­mát valósította meg. A legdemokratikusabb választójog alapján megválasztott Nemzetgyűlés 1946 február 1.-én megalkotta az 1946. évi 1, törvénycikket, mely a ma­gyar nemzet korszerű államformáját a demokratikus köztársasági államformá­ban határozza meg és egyhangú lel­kesedéssel Tildy Zoltánt a szabad- ! ágjogok régi harcosát választotta a harmadik magyar Köztársaság első elnökévé. ünnepelni jöttünk, ünnepelni a Köztársaság kikiáltásának első évfor­dulóját, ünnepelni a magyar nép ki- ipadhatatlan erkölcsi erőforrásait, fe- -gyelmét, munkakészségét mely az ösz- szes környező államok fölé emeli, mert a legmostohább körülmények között is elől halad az újjáépítésben és ál­lamalkotó képe ségben. A Köztársaság jelentőségével fog­lalkozva megállapította, hogy a Köz­társaság jelenti a dolgozók millióinak politikai es gazdasági jogai elismeré­sét, a társadalmi egyenlőséget és min­den munka egyforma megbecsülését. Felsorolta az 1946. évi I. t. c.-ben biztosított és az állampolgárokat meg­illető természetes és elidegeníthetet­len jogokat. A Köztársaság jelenével foglalkoz­va méltatta a stabilizáció jelentőségét és köszönetét mondot a Szövetséges Nagyhatalmak támogatásukért és min- aaa— [EM—WIW 4 ZEMPLÉNI KIS ÚJSÁG den dolgozónak akik ezért oly nagy áldozatot hoznak még ma is. A jövő célkitűzésekre vonatkozóan hangoztatta, hogy minden áldozat árán meg kei! védenünk a Köztársa­ságot minden támadás ellen, hogy biztosíthassuk a magyar nép nehezen kiharcolt jogait és véresen megfizetett vívmányait. Sohasem volt nagyobb az áru ás mint az, mely ma a nemzet egységét akarja megbontani. Egyetemes, átfogó, az állami és tár­sadalmi feladatokat magában foglaló gazdasági és politikai terv kidolgozá­sának szükségességét hangoztatta, hogy az ne csak bel, de külpolitikailag is kellően alá legyen támasztva. A bel politikai a'átámasztást a közjogilag is elismert szakszervezeteken, mint a nemzet szerves egységein az egész dolgozó társadalom összefogásán látja kivihetőnek. Hivalkozott a vértanúhalált halt Bajcsy Zsilinszky Endre azon mondá­sára „Egyetlen pillanatra sem tévesz­tettem szemem elől azt, hogy magyar vagyok és hogy Magyarországon magyarnak, magyar életformákat kell kifejleszteniük, föld és lélek, test és idegek é* a történelem valóságából.“ Amig ezen az utón haladunk nincs mit féletni a nemzet életét bármilyen vadul is zúgjanak körülötte a történelmi viharok. Hangoztatta a pártok összefogásá­nak szükségességet, mert a jövőt csak úgy nyerhetjük el és vehetjük birtokba, ha politikai szenvedélyeink nem fajul­nak el annyira, hogy elhomályositsák történelmi tudatunkat és ha minden párt es oszfályérdek felett egységes nemzet tudunk maradni. Beszédet Széchenyi e mondásával zárta be : „Ha nem is Vagyunk egy véleményüek, magyarok maradunk azért mégis mindnyájan, mit soha nem kellene felednünk.“ Női tagozatunk három lelkes tagja Oriovits Valéria, Szarka Baba és Fi- ló Tesza régi magyar dalokat énekel­tek, nagyon kedves és gyakorolt össz­hangban általános tetszés mellett. Tep- liczky Ottó a Független Ifjúság elnö­ke Ady Endre „A tűz márciusa“ c. költeményét szavalta mély érzéssel Az örökbecsű „Cremonai hegedűst" he­gedűn művésziesen adta elő Koren Béla a Független Ifjúság tagja. Szent- pétery Piroska, a csehek által kiűzött és törhetetlen magyarságáért sokat szen­vedett Írónő saját szerzeményű költe­ményeiből adott elő néhányat s mü- yészi előadását a hallgatóság megha- tottan élvezte, A meleg, családias ünnepélyt Ke- rényi István Máv. főtiszt, a vasutas ta­gozat tagja zárta be. Közismert mű­vészetével szavalta el a Szózat- ot. Hirdessen a Zempléni Kis Újságban Akar .. Ön ELEGÁNSAN JÁRNI? FORDULJON BIZALOMMAL PAKSY GYULA ÚRI SZABÓSÁGÁHOZ SÁTÓRAIJAÚJHELY RÁKÖCZI-UTCA 3. SZ. 1———■ Értesítés a Dolgozók Tanítóképzőjébe való beiratkozásra A sárospataki Ref. Tanítóképző" intézet kellő számú jelen'kező esetén 1947. évi március hó 1.-én meg­nyitja a dolgozók tanítóképzőjét. Felvehetők olyan kenyérkereső, 4 középiskolát végzett, tehetséges fér­fiak és nők, akik a 18. életévüket betöltötték, de még 45 évesek nem múltak el. A tanítás a délutáni órákban tör­ténik, a hallgatók d. e. kenyerkereső munkáját nyugodtan végezhetik. Az oktatás dijtalan. Egy-egy osztály tanítási ideje, tar­tama 6 hónap. Az V. évfolyam egy év. A nem Sárospatakon lakók szállást közösen bérelhetnek, étkezést az in­tézetben kaphatnak, ugyanolyan fize­tés mellett, mint a rendes tanulók. Vidékről való bejárás megengedeti. Jelentkezni Iehet|l947. évi”február hó 8-ig. Ezen határidő meghosszab­bítható (Szerkesztő) Szathmáry jFerenc tanítóképző intézeti gyak. isk. tanító­nál d. e. 8—I óráig az intézetben, vagy a lakásán d. u. órákban (Rákóazi u. 44. sz.) A jelentkezésnél bemutatandó :’;a) születési anyakönyvi kivonat b) az előző tanulmányokról szoló bizonyít­ványok, c) a kenyérkereső foglalko­zás igazolása, d) poiitikaifmegbizható. ság igazolása (igazoló bizottsági [ha­tározat, igazolás alá nem eső szemé­lyeknél az illetékes elöljáróság vagy szakszervezet, üzemi bizottság igazo­lása. Felhívás a járdák letakaritására A lehullott sok havat a ház- tulajdonosok és lakok ntgy szorgalommal igyekeznek a járdáról letakarit^ní, de feltűnő, hogy sok ház előtt a járdán marad a nagy tömeg hó. Ezt természetesen a járó-kelők le­taposták. Ebből még nem lett volna különös baj. De most, hogy az olvadás rohamosan megindult az a helyzeti, hogy azok, kik nagy fáradsággal a havat járdájukról letakaritották a szomszéd Je nem takarított járdájáról az olvadó hóié oda folyik. így kárba veszett min­den munkája, mert az oda folyt hóié éjszaka megfagy s nappal elolvad s járdája tócsa lesz. Felhívja ezen körülményre az illetékes hatóság figyelmét, hogy kötelezzék az illető ház vagy lakás tulajdonost (legyen az esetleg egy közület). hogy a járdát haladéktalanul tisz­títsa le. Szemtanúja voltam, hogy egy ilyen elhanybgolt járdán többen csúsztak, illetve estek el. Szerencsére héz és lábtörés nélkül. Egyelőre." Szombaton, február 8-án, vasár­nap, február 9-én és hétfőn február 10-én Csárdás királynő orosz filmujdonság, azonkívül ké­pes híradó és kiegészítő műsor. Kedden, február 11-én, szerdán, február 12-én és csütörtökön, február 13-án Ot év az Ördög szigeten Zola Emil hires drámája, újdonság, azonkívül képes hiradó és kiegészítő műsor. Már a toronyórát is ellopják Az ískeí kastély toronyorá- jál ellopták. A tettest elfogtak. Feljelentőit lelövéssel fenyegette. Házkutatást tartottak az óra- kedvelönéí s az órán kívül fegyvert is találtak az illetőnél s azért a rögtönítélő bíróság fegyverrejtegetásért tíz évi fegy- házra Ítélte a jómadarat. 1947. évi február hó 20.-ig meghosszabbították a fasiszta sajtótermékek beszolgáltatását Illetékes helyről közlik, hogy a fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek beszolgáltatásának végleges határidejét február 20.-ig meg­hosszabbították. Ezeket a sajtó­termékeket február 28.-ig át kell adni a papirgyáraknak feldolgozásra vagy a helyszínen meg kell semmisíteni. Zemplén dolgozik A győri újságból értesültünk arról, hogy Győr vármegyében 30 ezer hold megmüveletlen föld van. Büszkék lehetünk gazdáinkra, mert vármegyénk­ben a megmüveletlen terület kb. 100 hold körül mozog, de ez is csak azért maradt mű­veletlenül, mert kimondott rossz minősége miatt nem volt érdemes azt eddig megmű­velni. Felelős kiadó: Ruszinkó Jenő Lapunk megjelenik minden szombaton. Hirdetések milliméter soronként. Telefon: 78 szám. Folyószámla: Magyar Általános Hitelbank Fiókja. Nyomatott: Vajda-nyomda Sátoraljaújhely.

Next

/
Oldalképek
Tartalom