Zempléni Kisujság, 1947. január-november (1. évfolyam, 1-49. szám)
1947-09-07 / 37. szám
Bujkáló SS-ek, benderísták, vagy bérgyilkosok követték Hallotta már? el a mádí családírtást a fővárosi sajtó szerint, amelyik még a halott gyermeket is föltámasztotta, csak az igazi gyilkos nyomára nem tud vezetni... Már harmadik hete, hogy Mádon, a Szilvásvölgy egyik borházában borházában borzalmas kegyetlenséggel legyilkolták Borcsik János 52 éves kertészt, 37 éves másállapotban lévő feleségét és 9 éves kisfiát. A szerencsi és tállyai rendőrség azóta is nyomoz, sőt már belekapcsolódott a nyomozásba a miskolci és budapesti rendőrség is, de a megdöbbentő bűntény rejtélyét még mindig nem sikerült megol- daniok, a bestiális gyilkos nem került rendőrkézre. SS-ek, vagy benderísták A mádi csaiadirtással kapcsolatban a fővárosi sajtó a legelképesztőbb rémhíreket közölte. Csaknem egyidőben az egyes pesti lapok szerint, bujkáló SS-ek, a szentendrei gyilkosok irtották ki Borcsik Jánost és családját, mig ugyanezen a napon más fővárosi lapok „jólértesült“ riporterei arról számoltak be, hogy Szlovákiából átszökött benderísták okozták a mádi vérfürdőt. Ezek a lapok még azt is tudják, hogy Borcsik János néhány héttel ezelőtt résztvett a benderísták üldözésében s ő mutatta volna meg a hatóságoknak az utat, ahol a benderisták átszöknek Csehszlovákiából magyar területre. A cikkíró természetesen megfeledkezett arról, hogy Mád nem a határszélen fekszik s szinte lehetetlen, hogyha benderista át is jutott volna a határon az eljuthatott volna Mádig. De különben is, szó sem volt benderisták elleni üldözésekről, mert magyar területen csak a nép fantáziájában és a fővárosi lapok hasábjain voltak bende- risták. Feltámadt a halott kisfiú Egy másik fővárosi lap a túlzott szenzációhajhászásban már odáig ment, Enni jó. inni jó, Gyuri-bácsi kocsmájában minden jóKossuth Lajos huszonegy Nézzen be, bv» arra megy Finomitott, világítópetróleum kapható Puskás és Mádinál. APRÓHIRDETÉSEK Hirdessen ebben a rovatban. Minden hirdetés 20 szóig 2 forint. Egyéb hirdetési áraink: szöveg és keretes hirdetések milliméter soronként 0'30 Frt. Bankoknak és nagyvállalatoknak 50 százalék felár, közgyűlési és mérlegközlemények 1 '50 Frt. milliméter soronként. Orvosi, halálozási és esküvői hírek 10'— Frt. megjelenésenkint, Újságárus magas jutalékkal felvétetik. Jelentkezni lehet a „Zempléni Kis Újság“ kiadóhivatalában Felelős kiadó s Kemény András Lapunk megjelenik minden szombaton. Előfizetés: negyedévre 6, félévre 12, egész évre 24 forint. Szerkesztőség és kiadóhivaial: Sátoraljaújhely. Széchenyí-tér 3. Telefon: 78 szám. Folyószámla: Nemzeti Hitelintézet Fiókja. Nyomatott: Vajda-nyomda Sátoraljaújhely hogy feltámasztotta a halottat is. A lap ugyanis azt irta, hogy Borcsik Tibor 9 éves kisfiú fedezte fel szülei borzalmas meggyilkolását. Azt ugylát- szik nem tudta a cikkíró, hogy Borcsik Tibor 9 éves kisfiú is az áldozatok között van, mert a gyilkos egyetlen egy lövéssel repesztette szét a koponyáját. Mi van a bérgyilkosokkal? Akadtak egyes fővárosi lapok, amelyek az S3 és benderista szenzációkon túl, most már bérgyilkosságnak minősitik a Borcsik család kiirtását. Teljesen felelőtlenül egy népbirósági üggyel hozzák kapcsolatba a mádi drámát s azt állítják, hogy Borcsikot azért gyilkolták le, mert ő lett volna a koronatanú lllésházy tábornok népbiró- sági ügyében. A cikkíró azonban nem vette azt a fáradságot, hogy uiánané zett volna jobban az lllésházy ügynek mert akkor megállapította volna, hogy Borcsikot még é'etében kihallgatták ebben az ügyben és igy még életében megtette vallomását. A cikkirónak illenék tudni azt is, hogyha a terhelő tanú meg is bal, a vallomása azonban fennáll s a bíróság ezt elfogadja. Különben is egyáltalán nem valószínű, hogy egy olyan népbirósági ügy, ahol a vádlott szabadlábon van és igy védekezik, annyira terhelő iehetett volna Borcsik vallomása, hogy ezért a Tiz évvel ezelőtt történt. Hogy a sátoraljaújhelyi törvényszék életfogytiglani fegyházra Ítélte Halász Szabó Sándor sárospataki lakost, aki szere- lemféitésből megölt egy embert. 1944- ben amikor a fogházak és fegybázak feloszlottak Halász is szabadlábra ke rü!t. Ez év júniusában, mikor az ügyészség a régi bűnügyeket vizsgálta felül, megállapították, hogy Halász még nem töltötte ki büntetését és elővezették, hogy folytassa büntetésének kitöltését. Néhány héttel ezelőtt az életfogytiglani fegyházra ítélt kihallgatásra jelentkezett, melynek során feljelentést tett fegyverrejtegetésért féltestvére Váróczy István sárospataki lakos ellen. A feljelentés alapján a rendőrség Váróczy lakásán házkutatást tartott, ahol egy maniicher és egy mauser fegyvert találtak elrejtve. Váróczy azonban előadta, hogy a fegyverek a fegy- házban lévő féitestvérének Halász Szabó Sándornak tulajdonai s azokat ő rejtette el. A tanuk kihallgatása során Váróczy védekezése igazolást nyert. A fegyverrejtegetés ügyét a napokban tárgyalta a aátoraljaujhelyi törvényszék. A nyomozati adatok, valamint a tanuk kihallgatása igazolták, hogy a fegyvereket nem Váróczy, hanem a feljelentő Halász Szabó rejtette el. A törvényszék Váróczyt felmenvádlotlnak érdekében állt volna őt megöletni. Ki a gyilkos? Túl a fővárosi lapok szenzációin és azoktól teljesen függetlenül a rendőrség tovább [folytatja a nyomozást a Borcsik csatád gyilkosa után. Minden kétséget kizáróan megállapította a nyomozás, hogy a gyilkosságot olyan ember követte el, aki Borcsik közvetlen ismerőseinek körébe tartozik. Az eddig őrizetbe vett 25 gyanúsított köz- züí 24 et a rendőrségről már elenged ték. Közöttük van Csontos is, akit az életbenmaradt 5 éves Borcsik Csaba gyanúsított a borzalmas váddá1, de akinek a becsületéért az egész falu népe kezeskedett s akinek sikerült alibijét a gyilkosság idejének elkövetésére bizonyítani. A 25 ik gyanúsított azonban még mindig rendőri őrizetben van. Ez a gyanusitott nem tud alibit igazolni és olyan terhelő momentumok merültek fel ellene a nyomozás során, melyeket még a nyomozás teljes sikerének érdekében nem lehet nyilvánosságra hozni, de csaknem minden kétséget kizáróan amellett szóinak, hogy Borcsik Jánost és családját ő gyilkolta le. Minden valószínűség szerint a közeli napok olyan eredményt hoznak, mely- íyel végérvényesen megoldódik a mádi szilvásvölgyi borházban elkövetett borzalmas 'családirtás minden rejtélye. tette, ugyanakkor a feljelentő fél- testvért, Halász Szabó Sándor fe- gyencet 8 hónapi börtönre ítélte. Halász Szabó Sándor a tárgyalás során bevallotta, hogy a „juss“ miatt háborúságban állt féltestvérével s ezért jelentette őt fel. 22/1947 vght. sz. Pn. 985/1947. Árverési hirdetmény Dr. Pilát József tokaji ügyvéd által képviselt özv. Gyenes Kornélné és trsai. javára 1461 forint 20 f tőke és több követelés járulékai erejéig, a végrehajtást szénvedő lakásán Tárcái községhez tartozó Hártyás-ta- nyán leendő megtartása határidőül 1947 szept. hó 18. napjának délutáni 3 órája, tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt gazdasági élő és holt felszereléseket s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek el fogom adni. Tokaj, 1947. aug. 28. Gyulai s. k. bir. végrehajó. Hirdessen a Zempléni Kis Újságban A választás napján három kecske azzal vonta magára a saujhelyi utcák járókelőinek figyelmét, hogy a házak faláról rágni kezdték a szél által félig leszaggatott választási plakátokat. Az egyik túlbuzgó párttag felháborodott a nem mindennapi látványon és követelte^ a kecskéket ha már nem internálják, de legalább a rendőrség vegye őrizetbe. * A választások alatt szesztilalom volt, mégis megtörtént, hogy két tsmert újhelyi fiatalember alaposan a pohár fenekére nézett. Jókedvően tértek haza, ahol hogy az asszonyt megyigasztalják, ezzel állítottak be: — Nem úgy nézünk ki, mint Tristán és Izolda? — Eltaláltátok: nem — válaszolt az asszony, — hanem úgy, mint Delirium és Tréraens. .. * Mindenfelé azt beszélik, hogy a Barankovics-párt belép a koalícióba. Barankovics is nyilatkozott ebben az ügyben. Nyilatkozatában nem állította, hogy szándéka van belépni a koalícióba, de azt kijelentette: a többi ellenzéki pártoktól teljesen független és velük semmi közösséget nem vállal. * Az egyik szavazókörzetben a pártbizalmi megkérdezte az egyik szavazót: — Döntött a saját sorsa felett? — Nem, a maga sorsa felett döntöttem — válaszolt a szavazó. * Egy csinos fiatal újhelyi lány, aki tudvalévőleg pártkülönbség nélkül Jogadja a férfiak hődolását, a szavazások után találkozott lovagjaival. A férfiak, akik különböző pártoknak a tagjai voltak, szinte egyszerre tették fel a kérdést: — Ugye, a mi kockánkba tette a keresztet ?-- Én mindegyik kockában berajzoltam a keresztet, mert egyiküket sem akartam megsérteni, — válaszolt mosolyogva a kislány. * Egy ismert újhelyi polgár, aki tudvalévőn minden párttal jóban akar lenni, néhány pohár bor elfogyasztása után elmesélte, hogy oldotta meg a helyzetet, hogy minden párttal fenntartsa a jóviszonyt: — Beléptem a M. K. P.-ba, a Szocdem pártba és a Kisgazdákhoz. Mindenütt pontosan fizetem a tagdijat, eljárok a gyűléseikre is. A kisgazda gyűlésen Marx és Lenin ideológiáját ismertettem, mert úgysem tételezik fel rólam, hogy kommunista vagyok. Barankovics gyűlésen az első sorban álltam és tapsoltam Barta Bélának: viszont Vándor Ferinek megígértem, hogy reá szavazok. — No és hogy szavaztál végül mégis-kérdezték a bölcs férfiút? — Ez volt a legkönnyebb — válaszolt — mert nem volt szavazati jogom. BYÖZÖIT A GYERTYAFÉNY KÁVÉHÁZI Sikerült leszerződtetnie a közismert HolÓCZy--együttes jazz zongoristáját: Bódy Zoltánt és a Moulin Rouge országos jazz humoristáját: Patkányt Kiváló hangulat, polgári árak Nyitva este 8-tól reggel 4 óráig Szives támogatást kér a Tulajdonos — Zongoratanitás. Kezdők és haladók részére méltányos áron ad zongoraórákat Podobják Ilona oki. zongora- tanárnő. Deák utca 6. Legjobb sütemények és fagylaltok Fegyverrejtegetésért feljelentette féltestvérét egy fegyenc, de a bíróság a feljelentőt Ítélte el