Zempléni Kisujság, 1947. január-november (1. évfolyam, 1-49. szám)

1947-08-24 / 35. szám

/ 2 Tedd a keresztet a 2-es kockába! vezérkolompos akarja. Mi az együtt-* működést nem úgy képzeltük el, hogy a szövetséges párt reánk atarja diktálni akáratát. Nekünk nem lehet diktálni és ab­ban a percben, amikor az együttmű­ködést erőszakolni akarják, nem lehet igazi együttműködés­Szakasits további beszédében kife­jezte, hogy a közönség döntésére bíz­za, hogy önálló, független pártként akar e tovább élni, vagy egyesülni akar-e a másik munkáspárttal, de ma]d csak akkor, ha a döntés ideje elérkezik. — Az egész fúzió kérdését, ame­lyet a kommunista párt felvetett, vá­lasztási trükknek tartjuk, — mondotta Szakasits Árpád. A Nemzeti Parasztpárt gyűléseinek szónokai túlzottan hangoz­tatták mindenfelé függetleségűket és azt, hogy ez a párt volt az első, me­lyik a nemzeti gondolatot meghirdette. Külön érdekes jelenség Molnár József a nagybudapesti szervezet főtitkárának a választási hadjárat és sajtópropaganda veze­tőjének a pártból való megválása. Molnár József követte Kovács Im­rét nemcsak a kiválásban, hanem Ba* logh-páter pártjába való belépésben is. Egyesek szerint ezzel a kiválással a Parasztpártban megkezdődött a bom­lási folyamat. 2x1 = 2 Kétszer egy az kettő Jól vigyázz teája. Tegyed a keresztet A kettes listába! Magyar vagy és az is Akarsz Te maradni. Ezért kell szavazatod Kisgazdákra adni. Választási naptár A Kisgazdapárt felsőmagyarországi képviselőjelöltjei Az elmúlt héten az összes pártok, s igy a Kisgazdapárt is nyilvánosságra hozta képviselőinek névsorát, A felsőmagyarországi kerület lista­vezetői a következők: Pártái Tivadar gazda, Miskolc, Szakács József kis­gazda, Olaszliszka, Illés Sándor kis— Családi, esküvői ÉS BVERIHEH SOROZÜTltFEH elsőrendű kivitelben D Z U B A Y fotószalonjában Sátoraljaújhely Ady-iér 30. gazda, Alsóvadász, G. Tót József kisgazda, Mezőkövesd, dr. Oubay Ist­ván ügyvéd, Sátoraljaújhely. Szakács József kisgazda, Boldva, Bodnár Já~ A választási bizottságok a Baran- kovits párt pécsi listavezetőjét Peer Viktort, mert bebizonyithatóan tagja volt az Ébredő Magyarok egyesületé­nek, törölték a képviselőjelöltek listá­járól. A Pfeiffer párt listájáról Vásáry István, B. Szabó István képviselő- jelöltek nevét törölték, mert a fentne- vezetteknek nincs aktiv választójoguk. nos kisgázda, Vilmány, Léhi Zoltán kisgazda, Susaa, Szabó Pap János kisgazda, Mezőkeresztes, Majoros György kisgazda, Miskolc, stb. Az említetteken kívül még harminc jelölt szerepel a felsőmagyarországi listán, akiknek neveit azonban helyszűke miatt nem közölhetjük. A Központi Választóhizottság a Balogh pártot pótajánlasra utaiifotta, mert kiderült, hogy az ajánlási aláírások egyrészét tör­vénytelenül fondorlatos utón sze­rezték meg. s ezeket az aláírásokat törölték az ajánlási listáról. Kiket zártak ki az ellenzéki képviselő­jelöltek listájáról Augusztus 28. Az összeíró bizottság a kér. elüljáró, a polgármester, a községi elüíjáróság a névjegyzéknek nála levő példányát a központi ösz- szeiró bizottságtól kapott helyesbbitő határozatok alapján megfelelően he- lyesbbiti és az ily módon véglegessé -vált névjegyzéket augusztus hó 28, 29 és 30. napjain a rendelet 8, §- ban meghatározott módon közszem­lére teszi. A végleges névjegyzéket a választás eredményének kihirdeté­se után legkésőbb 1947. szeptem­ber hó 15. napjáig a Belügyminisz­terhez keli felterjeszteni. A házmegbizottak a helyesbbitő határozatokat feltüntető jegyzéket a ház kapujában az alap névjegyzék­hez csatolva kifüggesztik Augusztus 31. reggel 8-tól este 8-ig. Szavazás. Balogh-póter útja o fajcsirke és fajnyul kereskedéstől SZAVAZZ a 2-es listára A KISGAZDAPÁRTRA! a kisgazdapárti főtitkárságon keresztül kisebb „kitérők kel“ az uj pártalapitásig Mindenki tudja, hogy a mai politi­kai élet egyik legkülönösebb figurája Balogh István karrierje Szeged-Alsó- központ parókiájáról indult el. A „jó“ Balogh páter itt volt plébános s mint ilyen fajcsirkéket, fajnyulakat tenyész­tett, velük kereskedett, ügyeskedett mindaddig, mig egyszer csak eljutott odáig, hogy az egyházközséggel autót vásárol­tatott magának s ezzel járt a környező falvakba mi­sézni. A felszábadulással indult el a politikai karrierje, amikor terjedelmes alakjával kiállt a porondra s meghir­dette a Kisgazdapárt eszméit. A pá­ternek nagy sikere volt, csakhamar úgy nyilatkoztak róla a pártszervezetek, hogy a „párt eszek. Fineszes, csava­ros gondolkozásu, akinek senki sem tud túljárni az eszén. Hát ez igaz is, mert mint Erőss János beszédéből is kitűnik, a Páter három miniszterelnök mellett valójában miniszterelnök volt. Igaz, hogy Erőss János azt is állít­ja, hogy ami politikai hiba történt a Kisgazdapártban, abban Balogh páternek nagy része volt. Pongrácz Aladár államtitkár beszé­dében úgy jellemezte a Pátert, mint a „magyar nemzet lelkiismeretét“ csak mint ilyen szunyókált, mint elhagyott java az országnak ... Katona Jenő rámutatott arra, hogy Balogh István 1945 októberében bajai beszédében azt ajánlotta, hogy a párt induljon a munkáspártok­kal közös listán és most a koalí­ció és a választási szövetség miatt támadja és rágalmazza, ugyanez a Balogh István a Kisgazdapártot. A fakultativ hitoktatásnak is Balogh István volt a kieszelője, majd igy folytatta beszédét Katona Jenő: — Felelősségem teljes tudatában ál­lítom, hogy Ő ennek a gondolatnak az atyja. A Kisgazdapárt egész akkori politikai bizottsága tanulságot tehet arról, hogy Balogh István a fakultativ hitoktatás­nak az atya, ez a pap, akit az illeté­kes egyházi hatósága felfüggesztett, s ezzel a legsúlyosabb ítéletet mondta ki róla. Katona Jenő súlyos vádat emel beszéde további részében Balogh Ist­ván ellen, mely szérint a Páter elkezelte a Miniszterel­nökség úgynevezett kisebbségi alapjának 200.000 forintját. — Hogyan lehetséges és vájjon miből — folytatta Katona Jenő, — hogy amikor ezrek küzdenek súlyos lakásgondokkal, Bologh Istvánnak luxusvillája van a Rózsadombon, pazar pompával berendezett lakása az Eöt­vös utcában és villája Leányfalun. Dobi István egyik beszédében rá­mutat arra, hogy Balogh páter a Kis­gazdapárt iránti nagy szeretetéöen a pártnak ajándékozott képeket távozá­sakor elvitte magával, de hátrahagyott 2 millió forint adósságot is... Sokmháden van még ezenkívül, amiről a szónokok még nem beszéltek. Nem beszéltek a Páter különös, titokzatos pénz­forrásairól, a fantasztikus mérete­ket öltöt képvásárlásairól és arról sem, hogy a Páter uj pártjának honnan került elő a gazdasági lehetőség a választási harc levezetésére. Lehet, hogy ezek a kérdések a választási harc további során lesznek megvilá­gítva ... — A sátoraljaújhelyi állami álta­lános és polBári fiúiskolában a javító- vizsgálat augusztus 29.-én reggel 8 órakor kezdődik. Beiratások augusztus 30 .-án és szeptember 1.-én 8 órától, 12 óráig. A beiratkozó tanulók, vagy kísérőik hozzák magukkal a következő okmányokat: I. iskolai bizonyítvány, 2. anyakönyvi kivonat, 3. ujraóltási bizonyitvány. A beiratási dij 2 Frt. Az évmegnyitó szeptember 2.-án, a tanítás kezdete szeptember 3.-án lesz. — A saujhelyi piarista gimnázium­ban a magánvizsgálatok írásbeli része augusztus 28 — 29.-én, a szóbeli augusztus 30.-án lesz. A javító vizs­gálatok agusztus 29.-én lesznek. A be­iratások szeptember l-én Veni Sancte szeptember 2.-án és szeptember 3.'án rendes tanítás. 400 Frt. hávi kereset férfiak és nők részére otthon végezhető munkával bé­lyeg ellenében kérjen ismertetőt, Kleopátra körkötögép lerakat Buda­pest Lónyai u 43 sz. — A kötelező betegbiztosítást a kormány 8.660/1947. sz. rendeletével az öt kát- holdnál nem nagyobb terü­letű gyümölcsösben, szőlőben és kertben önnállóan gazdálkodó gazda­sági munkavállalókra is kiterjesztette. Az OTI felhívja a rendelettel érintett gazdasági munkásokat, hogy biztosítá­sukat és bélyeglapjukat váltsák ki az OTI helyi megbízottjánál Sátoraljaúj­helyen a kerületi pénztár székházában (Földszint 1. szoba) mert f. hó 25 tői, csak biztosítási igazolvánnyal és bélyeg­lappal rendelkezők állhatnak munkába. —■ Figyelem! A debreceni honvéd­zenekar szeptember hó 12. én Sátor­aljaújhelyen ismét hangversenyt ad, hadifoglyaink felsegélyezésére. — Aki a hivatalos választási hir­detményeket, vagy a pártok választási hirdetményeit és falragaszait eltávolítja, megrongálja, vagy olvashatatlanná teszi, vétséget követ el. Az 1942. évi VIII. te. 73 §-ának 2. bekezdése értelmé­ben büntetés 6 hónapig terjedhető fogház. A törvény e szakaszé ellen vétőkkel szemben az illetékes hatósá- ságok a legszigorúbban járnak el, s minden egyes esetben lefolytatják velük szemben a megtorló eljárást. Legjobb sütemények és fagylaltok cukrászdában M O Z I—K Ö Z i i Jalusi üzenet Budapestről... /Kedves jó falusi asszonyok! hozzátok intézem soraim innen az ország szivéből, ^Budapestről, ahol én még sohasem voltam és talán sohasem kerültem volna, ha nem ég­ne bennem az én magyar hazám iránti szeretet, melg arra indított, hogg részt vegyek a politikába. jíagyon szép a fővárokunk, még igy a romjaiban is. 5)e nekem a legjobban tetszik az egészből az, hogy itt tiz órakor is mondanak a jó ferences-atyák szentmisét és igy mindig lehet áldozni, ha későn kelek is fel. üázasan folytatjuk a munkát itt a J-Cisgazdapárt /Központjában a /JVÍ/ö'i Szervezési Osztályon, gondolkozunk, tanácskozunk, Írunk és rajzo­lunk /JYÍinden munkánk és törekvésünk arra irányul, hogy fártunk erős legyen. falusi asszony vagyok, aki a nemzettől kapott öt hold kis földe­men egyedül, özvegyen gazdálkodom. /Dolgom odahaza is volna, de most mégis itt vagyok a politikai munkában és lázasan dolgozom a f árt szol­gálatában, amely tudom, hogy biztosítja nekem azt, hogy ez a nekem jut­tatott kis föld sajátom maradjon. Ott minden nő, Osten nevében fog a munkához. JYlost arra kérlek fiteket ott falun, Osten nevében menjetek fi is a férfiakkal dolgozni és ha az urnák elé kell élíani, szavazzon minden magyar asszony, aki hisz Osten- ben, hazában, szabadságban, a /Kisgazdapártra, amely régi idő óta áll a magyar eszmények és a fi szolgálatotokban és továbbra is rendíthetetlenül védi a mi tiszta eszményeinket. jYlagyar testvéri szeretettel üdvözöllek mindanngiatokat özv. Oíorváth Ostvánné Jlgnes néni, Kapuvár. € L c c t te { c ■ I I s «8 ( < m m

Next

/
Oldalképek
Tartalom