Zempléni Kisujság, 1947. január-november (1. évfolyam, 1-49. szám)

1947-08-17 / 34. szám

Kimaradt a választói névjegyzékből? zában s mindenütt a földön, ahol ma­gyarok élnek és magyarul énekelhet* nek és imádkozhatnak. Ebben a gyö­nyörű dallamu ősi énekben ma össze­forr minden magyar szive és lelke, mert az ének csodálatos ereje évszá- zadok óta nem tört meg, mint ahogy töretlenül áll ma is népünkben a val­láshoz és a nemzeti érzéshez szikla— szilárdan ragaszkodó hit és bizodalom. Választási naptár Augusztus 19. A felszólalások elbírá­lását a központi összeíró bizottság megkezdi és azokat augusztus 26-ig be kell fejezni. A határozatot rá kel! vezetni az összeirott személy számlálólapjára, majd a névjegyzé­ket helyesbbiteni kell. A központi összeiróbizottság a helyesbbitésről szóló határozatait jegyzékbe foglalja és ennek megjegyzési rovatában a határozat indoklást feltünteti A jegy­zéket ugyanannyi példányban ké­szíti el, mint amennyiben az össze­író bizottság az ideiglenes választói névjegyzékeit elkészítette. Az első példányt megküldi az il.etékes ösz- szeiró bizottságnak, a további pél­dányokat pedig a rendelet 8. §-nak 2. bekezdésében felsorolt szervek­nek oly módon, hogy azok legké­sőbb augusztus hó 28. napjáig reg­gel 7 óráig kézhez kapják. Augusztus 28. összeíró bizottság a kér. elüljáró, a polgármester, a községi elüljáróság a névjegyzéknek nála levő példányát a központi ösz- szeiró bizottságtól kapott helyesbbitő határozatok alapján megfelelően he- lyesbbiti és az ily módon véglegessé vált névjegyzéket augusztus hó 28, 29 és 30. napjain a rendelet 8, íj­ban meghatározott módon közszem­lére teszi. A végleges névjegyzéket a választás eredményének kihirdeté­se után legkésőbb 1947. szeptem­ber hó 13. napjáig a Belügyminisz­terhez kell felterjeszteni. A házmegbizottak a helyesbbitő határozatokat feltüntető jegyzéket a ház kapujában az alap névjegyzék­hez csatolva kifüggesztik Augusztus 31. reggel 8-tól este 8-ig. Szavazás. SZAVAZZ A KISGAZDAPÁRTRA! Kik, meddig és hol kérvényezhetik megvont nyugdijaikat? Kormányrendelet jelent meg a nyug- ellátásosoknak az államháztartás egyen­súlyának helyreállítása érdekében szükséges korlátozásáról. A rendelet értelmében azok a közszolgálati alkal­mazottak akiknek nyugdiját, özvegyi ellátását 6.800/1946. M. E. sz. ren­delet alapján elvonták, vagy csökken­tették a határozat megsemmisitését kér­hetik, ha ügyükben a fenti számú rendelet intézkedésének figyelmen kívül hagyá­sával döntöttek, vagy ha »azt életkö­rülményeik, pl. haditogság, elhurcol- tatás, hadigondozottsag, munkaképte­lenség, életkor, különösen indokolják. A miniszterelnökhöz címzett kér­vényt legkésőbb 1947 aug. 22-ig kell a Miniszterelnökséghez, Bu dapest, V. Parlamentbe beküldeni. A kérvényben a tényállást, a sze­mélyi és anyagi körülményeket ismer­tetni kell, továbbá csatolni kell a sé­relmes határozat másolatát. A kére­lemben felhozott indokot alkalmas bi­zonyítékokkal, községi bizonyítvány, hatósági bizonyítvány, hadigondozási bizonyítvány, igazolni kell. tömegekben, melyek a Kisgazdapárt kell az ország újjáépítése érdekében, mögött állanak. Meg kell, hogy értsük — fejezte bé Szakács József képviselő­egymást, s minden erőt összpontositani jelölt érdeklődéssel kisért beszédét. Polgári vonalon a demokrácia a végcél Ezután dr. Dulin Jenő igazságügyi államtitkár, a nagygyűlés vezérszónoka tartotta meg ünnepi beszédét. Ez a választás, amely előtt állunk végzetesen komoly lépés a nemzet történetében. E nemzedék beleszüle­tet a történelembe. Iszonyú sirgödörbe kerültünk, Isten csodája, hogy felka­partuk mapunkat a napfényes szabad ég alá. Még egy ilyen zuhanást ez a nemzet nem birna ki. Itt az idő, hogy történelmünk sötét lapjaiból levonjuk a tanulságot. Ez a nemzedék köteles magábaroskadni, s megállapítani, me­lyik az a helyes ut, melyen járnia kell. Nem szabad szivszerinti politikát csinálni, csakis a józan, higgadt, előrelátó eszünk lehet az irány­adó. Lehet, hogy ez nem lesz népszerű, de mindenesetre okos és igaz. „Az észre hallgattunk“ Ezután rátért az államtitkár azokra a vádakra, amelyekkel a Kisgazdapárt politikáját szokták illetni. — A párt tehetetlenségéről, enge­dékenységéről hangzanak el panaszok,, s hogy a párt föladott bizonyos esz­méket, általános csalatkozást váltott ki. Ezekre a vádakra kitérve az államtit­kár rámutatott arra, hogy a párt át­engedte a hatalom egy részét, mert az eszére hallgatott. — Gazdasági csőd előtt álltunk — mondotta a továbbiadban, — s tudtuk, de nem lármáztuk ki, hogy a béke- szerződés kész, egy olyan határvona­lat állapítottak meg, mely az országot ismét parányivá nyo­morítja, s olyan nagy jóvátétel* kötelezettségeket róttak rank a mull kormány bűnei , miatt, amely szinte már elviselhetetlennek látszik. A polgári Kisgazdapárt felelőssége tudatában nem fogadhatta el a kor­mány teljes vitelét, hanem azon volt, hogy közösen, a kisebbségi pártok be­kapcsolásával hidalja át a nehézsége., két, s vegye kezébe az ország politi­kai és gazdasági vezetését. alapján, ez a nép a nyugalmat, békét kivánja, egységes, átfogó kiegyenlítésre törekszik. A heréket nem tartom osztálynak csak a dolgozókat. Aki dolgozik, annak azonban joga van életét munkája után békésén megélni. „Az Isteu munkatársa.,.“ Osztálypártnak akarnak minket fel­tüntetni, pedig 1931 ben, amikor Gaál Gaszton megalakította a pártot, küldetése volt a pártnak, roegakadá­Lenyesik szárnyamat, lábamon Já­rok; levágják lábamat, kezemen fogok járni; kiszakítják kezemet, hason fo­gok mászni. Csak használhassak. (Széchenyi István) ség, az abszolút megbízhatóság példa­képére a magyar parasztra. A paraszt együtt dolgozik az Istennel, az O munkatársa — Szabad ég alatt dolgozik szánt-vet, harcol az elemekkel, nem tud Tőle elszakadni. Telítve van vallással, s ha jégverés, vagy más elemi pusztitás teszi tönkre munkáját, a paraszt sose mondja, hogy most pedig nem vetek. Ellenkezőleg, ha az Ur számitását át­húzta, újra és újra nekigyürkőzik a földnek és termeli a kenyeret, amely­lyozni a katasztrófát. így gondolt a hű-Iyel mindnyájan élünk. „Ahol a demokrácia csak eszköz...“ rácián tulfejló'dni. mint más poli­tikai pártok, ahol a demokrácia csak eszköz. A mi végcélunk, csak általunk való­sítható meg. Ezért ügyelnünk kell arra, hogy szét ne széledjünk, mert akkor a forgószél sem tud többé összehozni. A bölcsesség, tisztesség, becsület arra int, hogy a lazítással ellentétben az amugyis felkavart izgalmakat lehűtsük. Ez lehet, hogy pillanatnyilag nem népszerű, de ez nem játszik szerepet. Most elhatározó lépések kellenek, jó­zan észre, higgadt, megfontolt csele­kedetekre van szükség. — A pártnak nincsenek személyi problémái, a párt nem egy emberért lett, aki magának tábort toborozzon, hanem az eszmékért, amiket tőzön-vi- zen keresztül megvalósítani akar. A személyek, amelyek a pártot válságba juttatták, csak sodródjanak, a csapások csak őket illetik, s nem a pártot. El­jön az idő, mikor minden helyen az lesz egyszer, aki arra hivatott. Nem a vezér a fontos, hanem a gondolat. Nemzeti politikát folytatunk, s ezért ápoljuk a hagyományokat. Polgári vonalon a demokrácia a végcél. Mi nem akarunk a demok­„Magyar ember nem félős...“ — Nagy tét van kockán, min­denkinek szavaznia kell. Itt senki nem játszhatja a közönyöst, mert ami jön, mindenkit érdekelni fog. Mindnyájunknak hozzá kell já­rulni az ország véleményének a ki­alakulásához. Az államtitkár ezután felhívta a hallgatóság figyelmét a választás kö­rüli visszaélésekre és kérte, ne hagyják magukat befolyásolni és megfélemlíteni A választótörvény a falusiakra nem is vonatkozik, itt önkényes eljárásokról nem lehet szó. Nem lehet kizárni senkit a választójogból, mert zöld ka­lapot hord, vagy valamelyik föloszía­tott katolikus szervezetnek, vagy „kuglikörnek“ a tagja. Magyar ember nem féló's, erre gondoljunk! Ezzel dr. Dulin Jenő államtitkár befejezte nagyhatású beszédét, s a jólsikerült gyűlés a „Himnusz“ elének- lésével végétért. Majd az államtitkár a Kisgazdapárt he yiségében fogadta a különböző já­rások küldöltségét, akik választás körüli panaszaikat adták elő. Az államtitkár Ígéretet tett arra nézve, hogy a bajok orvoslása érde­kében illetékes helyen személyesen fog eljárni. „Ha nem ezt tennénk...“ — A lelkek békéjét keli megterem­teni, hogy végre meginduljon az ered­ményes munka. Nagyobb párt vagyunk, ezért türelmi álláspontra kei! helyez­kednünk. Ha nem ezt tennénk, akkor ebben az indulatoktól fütött küzde’ lemben ismét pusztulásba vezetnénk az országot. Nem állunk az osztályharc Vigyázat I Zavartkoltők I Az egyik budai kerületben felelőt­len elemet néhány, az 1945-ás vá­lasztásokra készült és visszamaradt pla­kátokat ragasztottak ki. A Kisgazda párt Országos Központja, amint erről tudomást szerzett, azonnal elrendelte, Kimaradt a választói névjegyzékből? Még augusztus i 5-ig helyesbbittieti! Az ideiglenes névjegyzékbői való kihagyás miatt bárki felszólalhat augusz­tus II—18 ig bezárólag, tehát még 18.-án is. A felszólalásokat a Köz­ponti Összeíró Bizottsághoz kell be­nyújtani, mely a benyújtásról elismer­vényt köteles adni. Mindenki, aki agy érzi, hogy jogtalanul törölték a válasz­tók névjegyzékéből, saját érdekében sürgősen járjon el és adja be fel­szólamlását. Ma még nem késő! — A Független Kisgazdapárt és a Független Ifjúság f. hó 16.-án este 8 órai kezdettel nyári nagy táncmu­latságot rendez a párt kerthelyiségében. A RADVÁNYI KASTÉLYSZÁLLÓ étterme a legszebb vacsorázóhely! Kitűnő konyha! Polgári árak! Asztalreijdelés, telefon: Páliiáza 3. I hogy az engedély nélkül kiragasztott plakátokat távolítsák el, az ügyben pe­dig megindította a vizsgálatot. Nehogy hasonló eset a jövőben elő­fordulhasson a Kisgazdapárt Központi vezetősége ezúton is felhívja valameny- nyi budapesti és vidéki szervezetét, éberen őrködjenek, nehogy a választá­si harcok során egyik-másik szerveze­tünkben felelőtlen elemek zavartkeitő szándékkal olyan plakátokat, röpcédu- Iákat és bármilyen egyéb nyomtatványt használjanak fel, amelyet az Országos Központi Sajtó és Propaganda Osz­tálya újonnan, a most folyó ország- gyűlési választások során nem enge­délyezett és nem láttamozott. — Közöljük az Oroszországból ér­kezett kikézbesithetetlen lapok listá­ját: Halász Sándor H, Sándornak, 241/2 táb. p. Kállai Gábor K. Gábor­iénak 159/4. Oláh József feleségének 139/10. Orosz József O. Istvánnak 52/6. Tóth József feleségének 417/11 Béres Gábor özv. B. Gábornének 280/19. Deák János feleségének 324/6 Bacsó János feleségének 256/0. Ha­lász Miklós H. Károlynak 525/ Küh­ner János feleségének 270/3. Tóth József T. Józsefnének 417/2. A lapok átvehetők: Budapest V. Személynők u. 21—23, Magyar Vöröskereszt Rá­dióosztályán. Azonosság esetén postán kérhetők, I I c M ti H

Next

/
Oldalképek
Tartalom