Zempléni Gazda, 1930 (10. évfolyam, 3-24. szám)

1930-12-05 / 22-23. szám

10. oldal. ZEMPLÉNI GAZDA 22-23. szám. Kulin István jelentését a megjelentek egyhan­gúlag és nagy lelkesedéssel vették tudomásul. Az int. biz. — melynek tagjai gróf Bethlen Pál elnök dr. báró Waldbott Frigyes társelnök, Grosz Andor, dr. Melczer Béla, Vitéz Árpád, Gosztonyi Andor, Lukács Béla, dr. Műnk István és Kulin István — az értekezletnek felajánlotta mandátumát. Dr. Vitéz Győző országgyűlési képviselő fel­szólalásában nagy elismeréssel szólt az intézőbi­zottság működéséről s felkérte annak tagjait, hogy maradjanak meg továbbra is az akciónak az élén. Őszinte és hálás köszönetét fejezi ki az összes gazdák nevében az intézőbizottságnak, egyben és különösen a nagyobbfoku szellemi és fizikai mun­kát kifejtő Kulin István urnák. Bethlen gróf megköszöni az általánosan meg­nyilvánuló bizalmat és kijelenti, hogy legjobb tu­dásuk szerint, a legjobb igyekezettel fogják intézni tovább az akció ügyeit. További feladok. Kulin az intéző-bizottság nevében javasolta, hogy az akció újjászervezése és kiszélesítése érde­kében tegyék meg a szükséges lépéseket. Indítványozta, hogy a már meglévő beszer­zési gazdakartell mellett egy speciálisan kisgazdá­kat érdeklő beszerzési kartellt is életrehivjanak, amely ha szorosan együtt fog működni ezzel a meglévő szervvel, az oly siralmas helyzetben lévő kisgazdatársadalom, sőt közvetve a mezőgazdasági cselédségen és munkásságon is segíthetnek. — Minden kilátásunk megvolna atekintetben, — hangzik az előterjesztés — hogy az akció által képviselt 300.000 hold szántóterület már január végére egymillió holdra is felfokozható legyen. Meggyőződésünk szerint ezen beszerzési kartell üzemanyagszükségletének kielégítéséért nemcsak a hazai, de a legnagyobb külföldi vállalatok is ver­senyre kelnének. Minthogy pedig csak egymillió hold szántóterületet reprezentáló gazdakartell szük­ségletének kielégítése kapcsán is oly óriási ered­mények lesznek elérhetők, amely erősen zsebbe vágó voltánál fogva a legkonzervatívabb gazdát is csatlakozásra bírja, a szervezési munkálatok orszá­gos megvalósítása után a világ első igazi termelő gazdakartelljével ipari vállalatok lesznek éltethetők és megbuktathatók. Chavrák László sajósenyei birtokos ajánlotta ezután, hogy egy biztositó társaságot ugrassanak ki a kartellből és kötelezzék magukat az annál való biztosításra. Elnök megjegyezte, hogy minden célja az akciónak a kartellek ellen való összefogás és ezért csak helyeselheti a felszólalást. Ezután vitéz Oláh Gyula egerfarmosi föld- birtokos javasolta, hogy az intézőbizottság, kész­kiadásait térítsék meg, majd az elnök megköszöni a figyelmet, de hangoztatja, hogy az intézőbizott­ság továbbra is önzetlenül kíván működni és költ- ségmegtéritésre nem tart igényt. Lukács Béla az indítványokat helyesli, meg­jegyzi azonban, hogy egy külön speciális kisgazda beszerzési kartellnek a megszervezésében nehéz­ségeket lát. Kéri, hogy hatalmazzák fel az intéző- bizottságot arra, hogy az üzemanyagok beszerzé­sénél, illetve lekötésénél oly szerződést kössenek a gyárakkal, hogy a nagybani beszerzési áron elégítsék ki a gazdák igényeif valamilyen praktikus módon és ezeket a községekben fennálló szövet­kezetek utján bocsássák a kisgazdák rendelkezésére. Z.J. Vegyesek. Olvasóink szives figyelmébe 1 Az össze­torlódó egyesületi események miatt lapunk 22.-i és 23.-i számát — hogy mindenről részletesen egy­szerre beszámolhassunk — kivételesen összevontuk. A 24-ik szám rendes időben, e hó 20-án fog megjelenni. Felhivjuk Egyesületünk t. tagjainak és lapunk előfizetőinek figyelmét, hogy tagdij- és előfizetési hátrálékaikat mielőbb beküldeni szíves­kedjenek. Téli gazdasági tanfolyam Ricsén. A Föld- mivelésügyi Miniszter ur báró Láng Boldizsár bod­rogközi országgyűlési képviselő közbenjárására — úgy mint az elmúlt éven is — téli gazdasági tan­folyam rendezését engedélyezte Ricsén, melynek vezetésével Engelberth Rezső egyesületi ügyvezető titkárt bizta meg. A baromfikiállitás szines plakátjait Péter Sándor budapesti képzőművészeti főiskolai hall­gató, a kiállítás helyiségében kifüggesztett propa­ganda plakátokat pedig Csorna Károly tanitóképző- intézeti növendék rajzolta. A tojáspiac az enyhe időjárás és az uj tojás egyre emelkedő termelése következtében lényege­sen ellanyhult. Az export erősen visszaesett, mi­után a külföldön a magas árak miatt nagyon meg­csappant a fogyasztás. Ennek következtében a tojás ára nagyobbmérvü olcsóbbodására van ki­látás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom