Zempléni Gazda, 1928 (8. évfolyam, 5-24. szám)

1928-09-20 / 18. szám

18. szám. ZEMPLÉNI GAZDA 9 oldal lóság. E gyűlésen a vallás-és közoktatásiig) i mi­nisztérium részéről dr. Pogány Frigyes államtitkár is részt vett. A kiváló szakértelemmel s művészi formában megtartott előadásnak óriási volt a sikere. Az ál­lamtitkár is el volt ragadtatva. Az előadás nyo­mán el nem odázható következményképen alakult ki a tanítói gyümölcskertészeti tanfolyam gondolata. A Nagyasszony tárgyalt az államtitkárral. . . s még ugyanazon év augusztusában Tarcalon megtartottuk az első gyümölcskertészeti irányú tanítói tanfolyamot 40 zempléni tanító részvételé­vel. Ez aztán 1926. áprilisában a tavaszi munkák elsajátítása céljából kiegészíttetett egy újabb tan­folyammal. Nem sok államsegélyt kaptunk, de velünk volt a Nagyasszony s jótékony keze a „terülj asztalkám“ meséjét valóra váltotta. A nemes célért a tanítók is áldoztak. Ami az előadókat il­leti, azokat is Nagyasszony toborozta a várme­gyénk előkelő gazdái, szakemberei közül. Az elő adók élén természetesen ő vezetett, ő adott példát. Ezen két ciklusban tartott tanfolyamon a tanító­kon kívül mások is résztvettek. Ezek közül két rendkívül tanfolyamhallgatót névleg is megneve­zek : Tassonyi Dániel főhadnagyot, tarcali bir­tokost és Ösváth István tarcali kisgazdát, mert e két hallgató a grófné előadásainak inspirációja folytán a gyümölcsészet terén már eddig is elis­merésre méltó eredményeket ért el, amelyeknek megismertetésére a jövő számban visszatérek. A tanfolyam kitűnő eredménnyel záródott. Ámde 60 gazdasági iskolához több tanítóra van szükség (egy-egy népesebb iskolához 5—6 tani tóra) s olyanokra is, akik egyéb gazdasági ágak­ban is otthonosak. Ez irányban is kedvező ered ményt értünk el. Ugyanis a minisztérium 1927-ben az ország néhány helyén mintegy mutatóba gaz­dasági irányú tanfolyamokat rendezett. Ezekre gróf Wolkenstein-Ernőné közbenjárására 3 tanító he­lyett 14 zempléni tanítót sikerült fölvétetni. De ez még mind kevésnek bizonyult, mert a vármegye időközben szabályrendeletet készített a községi faiskolákról, mely szerint minden községben fa­iskolát kell létesíteni s a faiskola a gazd. iskola gyakorlóterületét képezi. Még több gazdaságilag képzett tanítóra van szükség! Ezért a f. évben újból tartatott Tarcalon egy tavaszi és nyári cik­lusból álló gyümölcskertészeti tanfolyam, amelyen 20 faiskolakezelésre kiszemelt tanító vett részt. Ennek a tanfolyamnak a megszervezésénél is Pet- reczky Jenő kir. tanfelügyelő hivatalos közremű­ködése mellett a Nagyasszony volt az egyik cso­datevő kéz. E tanfolyamra Széli József főispán személyes közbenjárásával eszközölt ki 1200 P államsegélyt. A tanfolyam előadói voltak : gróf Széchenyi-Wolkenstein Ernőné, Hegedűs Sándor borászati és szőlészeti főfelügyelő, Korponay Gyula kir. kertészeti főintéző és alólirott. A záróvizsgán elhangzott feleletek garanciát nyújtanak arra, hogy a tanfolyamot elvégzett tanítók képesek lesznek a gyakorlati tanítás és gyümölcsészet céljait szolgáló jó faiskolát létesíteni. E tanfolyammal a zempléni tanítók gazdasági átképzése általánosságban befe­jezést nyert. Örömmel állapítom meg, hogy e te­kintetben minden vármegyét megelőztünk. Elmond­hatjuk immár, hogy vármegyénk minden gazda­sági irányú továbbképző népiskolával biró közsé­gének van gazdasági irányban átképzett ta­nítója. Megindult a munka a nép gazdasági analfa­betizmusának a leküzdésére szerény eszközökkel, de annál több hittel, lelkesedéssel. A tanítók 60 gazdasági irányú népiskolában eredményesen ta­nítják a gazdasági tárgyakat s a gazdasági isko­lákkal kapcsolatban sikerrel vezetik a községi fa­iskolákat. Néhány községi faiskola már a folyó év őszén többszáz gyümölcsfaoltványt tog kiadni a községi lakosságnak. A mezőgazdasági terme­lési kísérletek tekintetében pedig az egyik gazds- sági iskola e lap hasábjain részesült a legilleté­kesebb helyről dicséretben. Ez az eredmény kétségtelenül a vármegye intézkedésre hivatott bölcs vezetőségének s a tan­felügyelőségnek, továbbá a munkában fáradhatat­lan tanítói karnak együttműködéséből származik, de hogy a társadalom részéről gróf Széchenyi- Wolkenstein Ernőné Öméltósága a gazdasági s fő­leg a gyümölcskertészeti irányú népoktatás terén soha eléggé nem értékelhető kezdeményező és következetes kitartással szervező tevékenységet fej tett ki s hogy munkássága folytán az eddig elért eredményekre ő joggal büszke lehet, ezt most, a zempléni tanítók átképzésének befejeztével a puszta igazság érdekében le kell szögeznünk. Kívánom, hogy a Nagyasszony teljes diada­lát lássa eszméinek, kívánom, hogy nemes elgon­dolásához fűzött összes reményei való váljanak s a gyümölcsészet terén kiképzett tanítói kar mun­kája nyomán szép Hegyaljánkon s a vármegye gyümölcstermő helyein elsőrendűen jövedelmező gazdasági ággá fejlődjék a gyümölcstermelés. Részemről szerény munkakörömben mindent meg fogok tenni a gyümölcsészet érdekében. Ez­zel remélem kifejezni köszönetemet azért az ál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom