Zempléni Gazda, 1928 (8. évfolyam, 5-24. szám)
1928-09-20 / 18. szám
18. szám. ZEMPÉN1 GAZDA 5. oldal. súllyal bíró megállapítások leszögezésére, melyek rávilágítanának a rentábilis gazdálkodásnak a gazda hatáskörén kívül eső, vagyis a mai általános gazdasági viszonyokból folyó akadályaira és ennek folyományaként rámutathatna egy olyan agrárpolitikai irányra, melynek kiküzdése és követése a gazdák helyzetén könnyíteni és vele az agrárválságból kibontakozni segítene. F.hhez megvolna a súlya és ereje, ha a gazdák tömegesen lépnének be a Szövetségbe, mert a tömörülés egymagában is súlyt és erőt jelent, jelen esetben pedig még a szakerők országos testületének véleményére is támaszkodhatna. Amennyiben ezen belátásoktól ve- zetetetve a gazdák tömegesen lépnének be a Szövetségbe, ez esetben ez voltaképen egy oly termelési tömörülés jellegével bírna, amely a szakerők gazdasági irányítására támaszkodnék jobb időkben az akkori gazdasági viszonyokhoz mérten felfektetett és akkor megfelelőnek is bizonyult üzemmel folytatja a gazdálkodást. A viszonyok gyökeresen megváltoztak, gyökeresen kellene tehát változtatni a gazdálkodás módját is avégből hogy az adott lehetőségek között a rentabilitás fókoztassék, vagy rosszabb eshetőségben a sülyedési folyamat megakasztassék, vagy legrosszabb eshetőségben a sülyedés tempójának gyorsasága csökkentessék. Ezen elkerülhetetlen gazd. átszervezés idejének elérkezéséből önként adódott egy olyan szervezet létrehozásának szükségessége, amely összetételénél fogva hivatva van az átszervezés nehéz feladatának megfelelő keresztülvitelében a gazdák segitőszerve lenni. Ez a szükségesség tömöritette egy táborba „Mezőgazd. Tan. O. Sz.“ elnevezés alatt mezőgazdasági életünk számos szakférfiát. A Szövetség eddigi összetételében túlnyomórészt országoshirü tudósok és közismert nagykoncep- cióju gazdák szervezete, mely a gazd. életben országos viszonylatban jelent tekintélyt Ez az az alap, melyre most építünk. Ez a fundamentuma a szakszerű, körültekintő céltudatos, egységes irányításnak. De emellett a cél gyakorlati megvalósítása szükségessé teszi oly szakerők sorompóba állítását is, akik helyi viszonylatban jelentenek tekintélyt, akiknek közgazdái és gyakorlati működése egybeforrt az azon vidék gazdasági életével és akik ebből folyólag a helyi speciális gazdasági viszonyok alapos ismerői. A most megyénkint megindult vidéki szervezkedés egyrészt ezen szakerők bekapcsolását célozza. De célozza a gazdatársadalom egyöntetű összefogását is ezen cél érdekében és ezen célon keresztül távolabbi célok érdekében. A gazdák tömeges belépése a Szövetségbe népszerűsítené az elérhető legnagyobb tisztajövedelem elérésére való törekvés gyakorlati keresztülvitelének eszméjét és lehetővé tenné a Szövetségnek széles körben való működését. A széles körben való működés megfelelő irányba terelné és megfelelő keretek között is tartanná a termelést, amely ma szervezetlen és ebből folyólag egyes üzemágaknak illetve egyes rentábilisabb termények termelésének rovására más üzemágaknak, illetve más improduktívabb termények termelésének erőltetésével tulprodukciót mutat, vagy irreális üzemet jelent. A termelés megfelelő keretek között való tartása a termelésnek rentábilisabb lendületet adna. A Szövetséget széles kőiben való működése folyamán bővülő látóköre a tapasztaltak összegezésével képessé tenné olyan A megyénkinti szervezkedés kapcsán érintkezést keresek Zemplénvármegye mezőgazdasági életének tényezőivel abban a reményben, hogy miként legutóbb Hevesvármegyében, úgy Zemp- lénvármegyében is alkalom fog adódni arra, hogy a vm. Gazdasági Egyesület egyik ig. választmányi ülésén mindezeket részletesebben fejtegethessem. Ahogy Hevesvármegye gazdatársadalmánál osztatlan megértére és buzdító támogatására találtam, ugyanis remélni bátorkodom, hogy egy eszmecserével kialakulandó plattformon Zemplénvármegye gazdatársadalmával is szerencsés lehetek kölcsönös megértéssel találkozhatni. Egy dolog bizonyos: ölbe tett kezekkel való sopánkodás helyett összefogásra, céltudatos cselekvésre lenne szükség. Hirdessünk a % ,Zempléni gazdádban