Zempléni Gazda, 1926 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1926-11-20 / 22. szám

22. szám. ZEMPLÉNI GAZDA 7. oldal. rolni, bár tartok tőle, hogy ezáltal száraz és lecke- szerű lesz a mai cikkem. Az őszibarackfa (pruusso amygdalus pertica) hazája China. A lapos alakú Peen-Too és a veres- bélü Schanghai már nevükkel elárulják származá­sukat. Perzsiából is sok szép régi fajt nyertünk. Mindenesetre az őszibarackfa a meleg éghajlat gyermeke és érzékeny a fagy iránt. Rügyei 15—20 C. fok hideg után lehullanak, de még az ősszel be nem ért farészek is tartós hidegben és különö­sen zuzmarás napokon fagykárban sokat szenved­nek, tavasszal pedig az éjjeli, csak egynéhány fo­kos hideg az őszibarack gyönyörű szép virágait gyakran tönkre teszi, reményeinket megsemmisíti. Szabadon álló fákat tehát védett hegyoldalakon, redélyfákat jó fekvésű falakon kell nevelni Legjobb fekvésű a délkelet felé néző fal, ezután a déli, és végre a délnyugati. Észak felé fekvő lejtőn vagy falon sohase ültessünk őszibarackot, mert szomorú csalódás lenne az eredménye! Talajra nem igen válogatós, csak a hideg, nyirkos talajt nem kedveli. Legjobban diszlik a középkötött, jól megmunkált és javított mély talaj­ban, amelyben megtalálja a szükséges ásványi anya­gokat, de különösen a csontképzést előmozdító meszet. A talaj sokféle volta miatt ki kell válasz tanunk az őszibarackfa alanyai közül a legmegfe­lelőbbet : homoktalajon legjobb a vad vagy szelíd őszibarack magjaiból nyert alanyt felhasználni. A vad őszibarack csemetéje edzettebb és hosszabb életű. Kötöttebb talajon, és különösen a Hegyalján, a mandula alany jobb, hideg talajon a St. Julien szilva, ha pedig edényfákat akarunk nevelni, akkor vegyünk kökény alanyt. Egynéhány őszibarackfajta jó tulajdonsága az, hogy a nemes mag megtartja a fajta tulajdonsá­gait és e magból nemes gyümölcsfa lesz. E fajok a Proskau, Vézerle, Aubine és egynéhány amerikai faj is, de erre biztosan számítani nem lehet és ne­hogy a harmadik esztendőben a várva-várt nagy- szemű, nemes őszibarack helyett csalódással apró keserű kis vadgyümölcsöt arassunk, legjobb min­den magból fejlett csemetét augusztusban vala­mely nemes fajjal beszemezni, (alvó szemre.) Az őszibarackfa csonthéjas termésű fa, (ilyen a kajszi, meggy, cseresnye és szilva is) és rügyei az almás termésű fák (alma, körte stb.) rügyeitől teljesen eltérők. Utóbbinak a tavaly fejlődött, te­hát az egy éves vesszőn mindig csak egyesével ta­lálunk rügyeket, a csontmaguakon pedig kettős és hármas rügyek is vannak. így p. o. az őszibarack egy éves vesszőin találunk egyes rügyet, (ez néha nyúlánk, hegyes, akkor levélrügy, néha duzzadt, gömbölyded, akkor termőrütry), vagy kettős rü­gyeket, (néha egyik levél a másik termőrügy vagy mind a kettő termő) vagy találunk hármas rügye­ket (többnyire két gömbölyű termőrügy között egy levélrügy). A magányosan álló levélrügyek legtöbbször a vessző legfelső és legalsó részén ta­lálhatók; a kettős és hármas rügyek pedig a vessző közepe táján. Néha több termőrügy csoportosulása bokrétához hasonlít és ezeket bokréta nyársnak hívjuk. Az almafákon az egyéves nyesetlen vesszőn csak igen ritkán mutatkozik termőrügy, az őszibarackon csakis az egyéves vesszőn találunk termőrügyeket. Az őszibarack rügyei rövid életűek, mint rü­gyek csakis egy évig élnek. Ha a tavaly fejlődött éves vessző rügyei tavasszal ki nem hajtanak, akkor azok elpusztulnak és ezen a farészen virá­got vagy gyümölcsöt soha többé nem remélhe­tünk! Tehát ismételten, csakis a tavaly fejlődött termővessző rügyeiből nyílik a virág és fejlődik kedvező esetben a gyümölcs. De ha ezek vala­mely ok miatt (fagy, rovarkár stb) nem hoznak termést, akkor ezek a részek elkopaszodnak elszá­radnak és mindenféle betegség (mézgafolyás, rák, stb.) fejlődik rajtuk. Épen ezen oknál fogva szük­séges, hogy a helyes metszés által mindig gondos­kodjunk évről-évre póthajtásokról, amelyek a ta­valyiak helyett újra szolgáltatják az idei termő­vesszőket. A helyes metszéssel az őszibarackfát minden­féle alakra nevelhetjük (bokor, katlan, szabályos redélyalak és szabálytalan legyező alak) de ezek leírásával majd a jövő számban foglalkozom. „FAGOL“ (védjegyezve) VÉRTETÜ ELLEN legjobb Használata egyszerű. — Kapható használati utasítással: Behyna Testvérek üzletében és Hrabéczy Kálmán drogériájában Saujhely. 100 gramm (1 deciliter) 12.5oo K 4 1 kilogr. (1 liter) lOO.ooo K Szőlővétel. A Gazdasági Egyesület Ingat­lanforgalmi iroda Mádon fekvő, jó karban tartott 8—10 hold szőlőt keres megvételre. Ajánlatok a dűlő és ár megjelölésével fenti címre kéretnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom