Zempléni Barátság, 1947. január- október (2. évfolyam, 1-44. szám)
1947-05-10 / 19. szám
Sátoraljaújhely, 1947 május 10. Ara 40 fillér TSÁtr II. évfolyam, 19. szám. Az ország szíve felől köze- ' ledő utas Zemplénbe érve, ko- j moly meglepetésekben lésze- | sül. Egyöntetűen állapítják meg — és ez a valóság — hogy ennek a csodálatosan szép j tájnak van a természeti szépségeken kívül más vonzóereje is: a gondosan megművelt földek majdnem százszázaié kig zöldéinek a szépen fejlődő vetésektől, lerombolt hídjaink egy kivételével vagy teljesen újjáépültek, vagy ideiglenesen faszerkezettel ugyan, de biztosítják a közlekedést. Jó termés is volt és a pincékben édes-kesernyés utolérhetetlen tokaji borok várják, hogy asztalra kerülhessenek, a szerencsi cukorgyárban és a sátoraljaújhelyi dohánygyárban békebeli létszám mellett folyik a munka, Sátoraljaújhely kapott valamicske újjáépítési segélyt, amellyel a munkanélküliséget enyhítette úgy ahogy és legutóbb a vármegyei józan vezetőség takarékossága révén még a fehérliszt adagot is fel lehetett emelni valamivel. De mindez ne tévesszen meg bennünket, akik halálos komolyan vesszük az újjáépítést és ettől várjuk jövőbeli jobb életünk kialakulását, j Garmadával állanak az el- j végzendő feladatok. Sátoralja- j újhelyben alig akad szabad j dolgozóhoz méltó lakás, falusi és városi iskolák épületei nem alkalmasak a korszerű nevelés eszközéül, a Bodrog- hid még mindig romokban és a Bodrogköz teljes elszigeteltségében semmi kapcsolatban nincs Sátoraljaújhely- lyeí az egyetlen komoly piaccal, az újonnan földliözjutta- tottak és gazdák tőke, állat és korszerű gazdasági felszerelések hijján, középipari vállalataink, kőbányáink nagy része, a megműveletien szőlőhegyek és a munkanélküliség rémétől rettegő dolgozók sápadt arca bizonyítják, hogy sok minden nincs itt rendben, akad megoldandó feladat an- közös munka! nak számára, aki őszinte segítő készséggel szánta rá magát, hogy vármegyénk gazdasági és szellemi újjáépítésének munkájában részt kíván venni. Mindeddig azonban — valljuk be őszintén — a terv- szerűflenség jellemezte munkánkat. Mindaz a kevés és helyi jellegű eredmény, amelyet eddig elértünk, egy-egy párt vagy pártjától támogatott közhivatal-vezető egyéni erőfeszítésének és buzgósá- gának pillanatnyi sikeréből adódott. Az építő erők ösz- szefogása nem valósult meg, Ragyogó napfényben, örömmámortól áthatva ébredtek május 1 én Sátoraljaújhely dolgozói. Sokan az egész éjszakát átvirrasztva várták a Dohánygyári zenekar zenés ébresztőjét, a nagy történelmi nap reggelét, a munkásság győzelmi ünnepét. Rég nem volt Ujhelyben ilyen hatalmas tömegmegmozdulás. A többezres tömeg zárt négyes sorokban 9 órakor indult el a sportpályáról az ünnepségek helyére. A díszes felvonuláson résztvettek az üzemek, gyárak, közhivatalok és más munkás szervezetek. Az impozáns felvonulás óriási meglepetéseket hozott. A vasufa- sok szakszervezeti csoportja mellett a bodrogközi kisvasút egyik feldíszített szerelvénye kisérte a felvonulást. A vagonokban a Máv dolgozói bemutatták, hogyan építik újjá a vasutat. Az államépítészeti hivatal csoportja után a rohammunkával újjáépített úthenger vett részt a felvonulásban. Tulajdonképpen az összes munkásszervezetek jelképesen mutatták be a felvonuláson, hogyan vettek részt az újjáépítésben. A szépen feldí szített OTI kapujában fehér köp- penyben a főorvos és aszisztensa meddő és dezorganizáló kritikát sokan többre becsülték az alkotó szorgalomnál. A magyar demokrácia új szakaszába lép, a tervgazdaság útját kívánja járni a 3 éves terv keretein belül.. Nekünk j is követnünk kell a példát, j Nem helyi és pillanatnyi ba- i jók orvoslására vagyunk itt pártok, pártvezetők, közfunkcionáriusoknak, hanem új világot, magyar demokráciát épí tünk. Közös akarattal, egymás megbecsülésével és egyenlő munkateljesítménnyel kell szolgálnunk a magyar nép fel- emelkedésének és Zemplén vármegye felvirágzásának ügyét. nője állt, fönt hatalmas felírás: ,,Az OTI a munkásoké“. A Dohánygyár, a város legjelentősebb munkástömege, teljes létszámmal vett részt a felvonuláson, — sportolóik külön csoportot alkotva vonultak fel. Az orosz hősi emlékműnél a felvonulás pár percre megállt s a két munkáspárt a magyar és orosz himnusz hangjai mellett megkoszorúzta az emlékművet. A fölvonulás a vármegyeháza előtt megállót}, a szervezetek hivatalok s egyéb csoportok külön- külöti sorakoztak egymás mellé. Itt kezdődtek meg tulajdonképpen a május elsejei ünnepségek. A Szózat hangjai után Horváth János, a szabad szakszervezetek megyei titkára üdvözölte az ünnepi tömeget. Majd Reisinger Ferenc belügyi államtitkár elvtársunk emelkedett szólásra. Bevezetésül a dolgozók ünnepének, május l-ének jelentőségét méltatta. Mint mondotta, május elseje 1889, a Párisban tartott II. internacionálé óta hivatalos ünnepe a világ szocialista munkásságának. A világ dolgozói 1889-ben ünnepelték meg először május elsejét nagy tömegdemonstráció keretében. Jói tudták, hogy csak a szabadságjogok birtokában, milliós tömegek erejével A demokrácia munkaakaratával, demokratikus szellemben kel! újjáépítenünk egy ősi vármegyét, amelynek dolgozó népe a régi szabadság- harcosok szellemében és nevében megköveteli, hogy ne csak ő dolgozzon, de vezetői — politikus vezetői is — tegyék meg kötelességüket a munka frontján. Közös munka és közös felelősség szelleme kell, hogy áthasson mindenkit, — főleg a valóban felelőseket — aki szívén viseli a magyar demokráciának, a dolgozó nép fel- emelkedésének és vármegyénk újjáépítésének sorsát. változtathatják meg a feudális és a polgári, meghamisított demokrácia rendjét. Azóta mi sem álltunk megl Seregszemlét tartottunk állandóan tagjaink felett és megállapítottuk, hogy az igazi szocialisták elvüket, célkitűzéseiket nem adják fel soha s még az elnyomás éveiben is dacolva az erőszakkal hűek maradtak hozzánk s nem csalták meg magukat hazug jelszavakkal s propaganda által. Magyarországon is hőskora volt a törekvő munkásmozgalomnak. Sokszor folyt a szocialisták vére a rendőr és csendőr harcokban egy-egy hatalmas politikai megmozdulás alkalmával. A Vörös Hadseregnek köszönhetjük, hogy ma ünnepelhetjük a harmadik szabad május elsejét. Egyszer s mindenkorra felszabadították a magyar munkásságot az évtizedes elnyomatás alól. Legyen ez a május elseje bizonyság a mellet, hogy a magyar múlt számára nincs többé visszatérés. Mindazok, akik belátják a múlt tévedéseit közénk állanak, legyen az értelmiségi, földműves, fizikai dolgozó és együtt haladnak velünk Méltó keretek közalt ünnepelték meg a harmadik szabad május elsejét Sátoraljaújhely dolgozói Többezres tömeg az ünnepi felvonuláson