Zempléni Barátság, 1947. január- október (2. évfolyam, 1-44. szám)

1947-04-18 / 16. szám

Mennyi lesz a köztisztviselők új fizetése 2 ZEMPLÉNI „BARÁTSÁG“ nem tekintetes, hanem nép - vármegyeháza, a magyar dolgozóké, kik úgyszólván éhen, kenyér nélkül, óriási lemondás­sal építették újjá az er­kölcsileg és gazdasági­lag lerombolt országot. (óriási taps). Addig mig a be­csületes magyar épített és dol­gozott, akadt egy pár emberi mivoltából kivetkőzött hazaáruló, aki újból elakarta adni az orszá­got. Dicséret rendőreinknek, akik- jől, mint a demokrácia védő bástyáiról kell megemlékeznem. Az ő éberségüknek köszönhető, hogy az összeesküvés céljait meghiúsítottuk és országunkat tovább vezetjük a demokratikus fejlődés utján. Végül tájékoztatta a népgyűlést Magyarország gaz­dasági és külpolitikai helyzetéről. Oyűlés után a párt tagjai köz­ebéden vettek részt, majd este nagysikerű családias összejövetel volt az uj párthelyiségben. Vármegyei közigazgatási bizottság ülése Zemplén vármegye közigaz­gatási bizottsága Pásztor József főispán elnöklete alatt április 15 én tartott ülésében a szakelőadók beszámoltak a vármegye március havi helyzetéről. Többek között megállapítást nyert az, hogy az őszi vetéseink állása nem jó, mert március hó­ban a hó rohamos elolvadása után fedetlenül maradt vetések a többszöri fagy miatt igen sok kárt szenvedtek. Gyors vetőmag- segitségre általánosan szükség van. Az állatállomány takarmányo­zása nincs kellő mértékben biz­tosítva. A közellátás szabályozása a kormánytól függ, annak akadály- talansága érdekében a vármegye vezetősége kellő időben előter­jesztést tesz az illetékes minisz­terhez. Az albizottságokat újonnan megalakította a közigazgatási bi­zottság. Erdőtűz * Vasárnap délután a Sátoralja­újhely város tulajdonát képező, de jelenleg az állam kezelésé­ben lévő várhegyi erdőben tűz ütött ki, A tüzet a hegyőrök, kereske­delmi iskolai cserkészek és a tűzoltóság oltotta el, Tíz és fél katasztrális hold erdőség és ka­száló ^gett le- A rendőri vizs­gálat megállapította, hogy a tü­zet gondatlanság okozta. FIGYELEM! A város legszebb helyén most van újjáépítés alatt, 222 D-ölön fekvő családi sarok-ház az Erzsébet királyné és Csalogány- ut sarkán fásitott udvarral, tiszta, levegős, zajmentes helyen, a város kellős közepén, előtte aszfaltjárda. Pénzhiány miatt a valódi érték egyharmadrészéért eladó! Érdeklődni lehet Kocsa András építőmester, Wckerle-tér 4. Tel. 36 A május 1-én életbelépő tiszt­viselői fizetésemelés tervezeten már dolgoznak az egyes minisz­tériumok. Az egyik elgondolás szerint az állami szolgálatban a jövőre nézve bárom fizetési ka­tegóriát állapítanának meg. Az első a kezelő szak 200 forint, a A dán Nemzetközi Ifjúsági Szervezet 200 magyar paraszt- ifjút hivott meg Dániába. A meg­hívottak május 1-től november 1 ig gazdaságokban, mezőgazda- sági üzemekben, szövetkezeti központokban dolgoznának. Min­dig örömmel fogadtuk, ha a kül­föld segítő keze felénk nyúlt, de ez a meghívás túlnő az egyszerű segítés keretén. A földbirtokreform megvalósí­tása után Magyarországon mint­egy 2000 főldművesszövetkezetet létesítettek ; ezek nagyrésze szer­Az egyre fokozódó patkány- I veszedelem leküzdésére a polgár- mester e hó 26., 27. és 28-ára ! általános és kötelező patkány­irtást rendelt el az egész város területén. Az irtószert a helybeli gyógy­szertárak és a Fest Zoitán dro géria árusítják egység csoma­gonként 3 Ft 50 filléres álban. Ez az egység csomag kb 40—50 patkány elpusztítására elegendő. A polgármester rendelete sze­rint az irtószert legkésőbb április 24-ig kell az elárusító helyeken megvásárolni és 26-án délután 4 és 7 óra között egyszerre és egyidőben kihelyezni a patkány­járta helyekre. Az irtószer fekete pépszerü paszta, amelyet lehet kenyér hé- jára, szalonna bőrre, burgonya hajára felkenni, kb mogyorónyi nagyságban. Lehetőleg óvakodni kell attól, hogy az irtószert kézzel meg­érintsük, mert a patkány igen tanulékony állat és a friss ember­szagot megérezve, nem nyúl a csalétekhez. Az irtószert lehetőleg felnőttek helyezzék ki, mert bár a méreg ilyen kicsi mennyiség­másik a számvevőségi szak, érettségi képesítéssel, 300 forint, végül a főiskolai végzettséghez kötött fogalmazói szk 400 forint alapfizetéssel. A fizetésekhez min­den év után öt forint emelés járul, A családi pótlék 40 forint lenne. szám, igaerő, takarmány és tőke­hiány következtében csak nehe­zen boldogul. Vannak olyan szö­vetkezetek is, ahol a hiányok mellett szakképzett vezetők sin­csenek, tehát a most megalakuló országos szövetkezeti központ­nak az lesz a feladata, hogy ez a 200 parasztifjú, hazaérkezése után a falusi szövetkezetek ren­delkezésére áiljon. E képzett pa­rasztinak irányításával szöveike- zeti mozgalmunk az ország legha­ladóbb szervezete lesz. ben teljesen veszélytelen az em­berre nézve, mégis szükséges minden óvatossági rendszabályt betartani. A polgármester rende­lete előírja, hogy az egyes há­zaknál milyen mennyiségű irtó­szert köteles a háztulajdonos, gondnok, megbízott stb. meg­vásárolni és kihelyezni. Ezt a hatósági közegek fogják ellen­őrizni és a rendelet be nem tar­tóit szigorúan felelősségre vonják. Figyelembe ajánljuk még a közönségnek, hogy az írjási na­pokon a kutyákat és kisebb házi állatokat lehetőleg tartsák távol azoktól a helyektől, ahol az irtó­szert kihelyezték. Minden háztulajdonos, gond­nok, megbízott stb figyelmét fel­hívjuk a polgármester rendeleté­nek szigorú és pontos betartá­sára, mert csak így lesz az irtás eredményes. Váltópénz Mivel az egyfilléres váltópénz előállítása két fillérbe kerül, elha­tározták, hogy egyfillérest nem vernek. Pedagógus ankét A Magyar Pedagógusok Sza­bad Szakszervezetének sátoralja­újhelyi csoportja a vármegyei titkár Kovásznay Rezső kezde­ményezésére 1947 március 31-én nevelő ankétot rendezett az a!!. I ált. fiúiskolában azzal a céllal, hogy a pártok, közigazgatás stb. exponenseinek bevonásával meg­beszéljék és megoldják a legége­tőbb t\eveiési problémákat. Tárgysorozatban a magyar ne­velésügy két fontos problémája szerepelt: a beiskolázás kérdése és a társadalom közreműködése a gyermekek nevelésében. A be­iskolázás arányszáma egyes he­lyeken nagyon szomorú képet mulat. Dr Plávenszky Pál előadó szerint a nevelő egyedül tehetet­len e téren akkor, ha a gyermek anyagi, megélhetési okok mialt nem tud iskolába járni, vagy szüleit nem lehet meggyőzni az iskolába járás nemzeti és saját érdekű fontosságáról, vagy pedig törvényes presszió alkalmazása­kor a közigazgatás részéről semmi tényleges támogatást nem kap. Égetően szükség van külső tá­mogatásra. Böröcz Gyula kér. isk. igaz­gató szintén a társadalomhoz fordul segítségért a jobb tanul­mányi eredmény elérése érdeké­ben. Meg kellene szüntetni a diákok állandó utcán való csa- tangolását és megkedveltetni ve­lük a munkát. A szülők közönye csak ront a mai helyzeten, segít­ségük nélkül az emberfeletti ne- velőmunkának is csak kétes eredménye lehet, A politikai pár­tok is felkarolhatnák a mi ügyün­ket, felvilágosíthatnák a szülőket gyermekeik iskoláztatásának élet­bevágó szükségességéről — hisz a szülők nagy többsége párt­ember és a pártok gyűlésein igazán nagy számban vesz részt, Sajnos, az ankét kitűzött célját nem érte el, mert éppen azok nem jelentek meg, akikre a leg­jobban számítottunk: a pártok képviselői. Hozzájuk kiáltottunk segítségért, hiszen nekik »szív­ügyük* a nevelés, folyton a ne­velőket bírálgatják és tartanak nekik erkölcsi kioktatásokat. Öles hasábokat írnak arról, hogy így meg amúgy kellene nevelni — mikor azonban komoly közre­működésüket kérjük, sehol sin­csenek. Nekünk nagyon fáj ez a közöny és ez adja toliunkra a keserű szavakat. Nemcsak azért, mert úgy éreztük, hogy a neve­lők felé arccal nem akar senki sem fordulni, hanem azért is, mert azt kell látnunk, hogy a társadalom számára közömbös kérdés a nevelésüggyel együtt a nemzet sorsa is. Vagy nem értik meg, hogy a nevelésen áll vagy bukik a nemzet, és a várva várt magasabb életszínvonal. Mi megtettünk egy kezdemé­nyező lépést közös munka irá­nyában és még ez a pofon sem fog letérfteni minket a megkez­dett útról. De illetékesek ne fe­ledjék : a nevelés nem kizárólag a nevelők magánügye és akiknek elsőrendű feladatuk a közügyek kifogástalan intézése, ne hanya golják el ezt a — merem állítani — legfontosabb közügyet. Se­gítsenek a nevelőknek! Terényi József a ped. szakszervezet sátorsljaájhelyi osop. elaöke R ATEX a „fekete patkányhalál“ a legbiztosabb irtószer kötelező patkányirtáshoz KAPHATÓ Polgár János gyógyszertár Kardos György „ Kádár Andor „ Rákosfalvy (Éhiert) „ Fest Zoltán drogéria Helyezzen ki egy dobozzal többet, sínt e hivatalos előírás I 200 parasztifjú tanulmányútja Dániában Április 26., 27., 28. PATKÁNYÍRTÁS!

Next

/
Oldalképek
Tartalom