Zempléni Barátság, 1946. február-december (1. évfolyam, 1-47. szám)

1946-08-01 / 26. szám

2 ZEMPLÉNI „BARÁTSÁG“ „Egy mindenkiért, Pártunk vasárnap a szövet­kezeti osztállyal karöltve, szö­vetkezeti napot tartptt, amelyen a vidék képviselői is szép szám­mal jelentek meg. A szövetkezeti eszme meg­valósítását célozza pártunknak ez a mind erősebbé váló moz­galma, amely most vasárnap nagy tömegeket gyűjtött össze és hozott közös nevezőre. A pártunk által a dolgozók érde­kében megindított e mozgalom sikerrel kecsegtet. A délelőtt megtartott szövet-, kezeti nagygyűlést Rilyák János elvtársunk nyitotta meg. Helyi pártszervezetünk részé­ről Dankó István polgármester elvtárs rámutatott az összefogás fontosságára, mely hatalmas erőt és tőkét jelent. Kihangsúlyozta, hogy pártunk gondoskodik tag­jairól és nemcsak politikai, de Vasárnap délután a Szociál­demokrata Párt Nőmozgalma a Vármegyeháza dísztermében köz­gyűlést tartott. A gyűlést Dankó Istvánné elvtársnő nyitotta meg. Utána Józsa Erna, nagy tet­szés mellett szavalta Várnai Zseni „Anyácska" című versét. Majd Kőműves Józsefné köz­ponti kiküldött tartott előadást, amelyben elsőben a Szociáldemo­krata Párt nőmozgalmát ismer­tette. Nőink a társadalmi rend­del szemben küzdenek a szocial­izmusért. Megindult a küzdelem a nőknek a férfiakkal, nemcsak Zemplén vármegye alispánja az összes járási főjegyzőkhöz és a város polgármesteréhez felhí­vást intézett, melyben . elrendeli, hogy azonnali hatállyal megfelelő létszámú polgárőrség alakuljon azzal a céllal, hogy a rendőrség­gel karöltve és együttműködve biztosítsa a stabilizáció és mind­annyiunk létalapját jelentő termés zavartalan betakarítását. * * Már régen vártuk ezt a rende­letét. Örülünk, hogy az alispán elvtárs még kellő időben telte meg ezt a rendkívüli fontosság­gal bíró intézkedést. Minden erőnkkel támogatjuk célja eléré­sében, nem fogjuk engedni, hogy rendelete az irattárak poros ho- molyában szenderüljön jobblélre. Tűrhetetlen, ami itt történt. Tűrhetetlen, hogy szegény kis emberek utolsó fillérei árán be­vetett és munkaidejükön túl be­dolgozott földei kopáran, ki­fosztva heverjenek és helyettük a tolvajok szüreteljenek. mindenki egyért!“ gazdasági téren is szervezkedik. Az ország gazdasági erején áll, vagy bukik a politika. Befejezé­sül felszólította a város és me­gye dolgozóit,- hogy a szövet­kezés munkájában komoly részt vállaljanak. . Pártunk központjának üdvöz­letét Rőműves Józsefné elvtárs tolmácsolta. Beszédében részle­tesen ismertette, a szövetkezés szükségszerűségét és történeti fejlődését és hogy a gazdasági felemelkedést csak a munkás­ság teremtheti meg. A szö­vetkezés célja : egy mindenkiért, viszont mindenki egyért. A dol­gozók egymásra vannak utalva az. életszínvonal felemelésének előmozdítása érdekében. Az igaz­ságos termelési rend a szövet­kezés alapja: közös munka, közös fogyasztás és közös ha­szon gazdasági, hanem politikai téren leendő egyenjogúsításáért. A kö­telességekkel együtt járnak a jo­gok is. Szükség van a nőknek az országos politikába való be­kapcsolódására. A MNDSz sátoraljaújhelyi cso­portja nevében Péter Erzsébet fő­titkár elvtárs szívélyes szavakkal köszöntötte Kőműves Józsefnét. A műsort Kelecsényi Zoltánná szép énekszámai, melyet Szem- melweisz Pálné kísért zongorán, Józsa Lajosrié lelkesítő záró be­széde és a Marseillaise hangjai fejezték be. 1944-ben állami segédlettel ho­nosították meg a lopást. A gettó kirabTók szelleme ismét kísért. Vissza vele, ahová való : a bör­tönbe ! További intézkedést kö­vetelünk. Itt fekszik hegyein­ken az ország egyetlen, ex­portképes valutája védtele­nül, kiszolgáltatva: a bor. A forró nyár szokatlan korai időben érleli a szőlőt, ami kivételesen jó, sőt minőségi bortermésre nyújt kilátást. Kellő védelem nélkül szőleink ugyanarra a sorsra fognak jutni, mint a kipusztított kertek és zöldségesek. Főispán úr I Alispán úr! Rázzák életre az alvó hegy­községet, .-ha másképpen nem megy: paranccsal. A polgárőrség keretén belül szervezkedjenek a szőlősgazdák és őrjáratokkal biz­tosítsák szüretig a termést és védjék a más verejtékes munká­jából élősködő gazfickók ellen. Aki pedig hurokra kerül, azzal i szemben nincs irgalom! Mező- . rendőri ^örvényeink elavultak, ' nem a mai idők számára készí­tették őket. De ott van az inter­nálótábor és a diósgyőri és egyéb gyárak munkáshjányban szenved­nek. Külön kérjük vármegyénk Főkapitányát, hogy a leg­messzebbmenő módon támo­gassa a polgárőrség megszerve­zését és munkáját. Termés nélkül nincsen stabilizáció.. Már pedig Évekkel ezelőtt néhány egye­temi diák sétálgatott esténkint a Kazinczi-utcán, Köztük a mai polgármester úr és e sorok írója. Azon lázadoztak, hogy a ma­gyar irodalom és kultúra ügyét akkoriban szinte kisajátította az Erdélyi Szépmíves Céh. A Fel­vidéken Kossuth, Kazinczy, Mik­száth, Fáy András szűkebb-ha­zájában pedig senki sincsen, aki lángralobbantaná a szunnyadó tüzet. Miért nem kulturközpont vá­rosunk ? Miért nem emlegetik országszerte ennek az igényes szellemiségű istenáldotta föld­nek, valóban sugárzóan tehet­séges szellemi harcosát, a fel­vidéki embert ? Vasárnap este, a Vigadó néző-. terén mindketten' régi tervezge- téseinkre gondoltunk. Mintha néhány fiatalember a mi egy­kori terveinket próbálná meg­valósítani a színpadon. A kapott díszletek és jelmezek fölött valami tiszta, friss fény világított: a szellem és tehetség fénye. A kiváló vendégművészek, Róna Vera és Megyey Imre, a bécsi operaház tagjai, akik ének­számaikkal ragadták tapsra az újhelyieket. Örömmel vették tu­domásul,. hogy ebben a városban Kosztolányi, Katona, Madách jegyében szórakoznak az embe­rek. A kultúrest műsorszámai kö­zül kiemelkedik az ifjú újhelyi költőnek, Matolay Etelének je­lentkezése. Tartalmilag gaz­dag és formailag tökéletes csen-' gésű versére sokan felfigyeltek. A kritikus szeretettel öleli ma­gához az új kollégát, a halkan, • > Pácini cigányok rablása Szomotoron Klein Olga szomotori lakos feljelentést tett a sátoraljaújhelyi kapitányságon ismeretlen tette-, sekf ellen, hogy Szomotoron lévő üzlethelyiségét-kirabolták és on­nan több, mint 45 ezer korona értékű cikket vittek el. A nyo­mozás lefolytatására Vasvágó László r. ny. alhdgy-ot bízták meg, aki a tettesek kilétét rövid időn belül, Makola János és Ko­vács Ferenc pácini cigányok sze­mélyében állapította meg. A nyomozásba később bekap­csolódott Frank Károly r. ny. hdgy. is, s így karöltve sikerült a tetteseket elfogni, és az elrab lőtt holmi egy részét Pácin. kör­nyékén megtalálni. A tetteseket, elfogatásuk után, a sátoraljaújhelyi kapitányságra kísérték. kormánynyilatkozat mondja ki* hogy a stabilizáció érdekében egyelőre minden más szempon­tot félre kell tenni. Határ razziá­kat kell tartani. Nem hagyjuk ezt a kérdést elaludni! Reméljük, sőt városunk lakói nevében intézkedést köve­telünk, hogy jövő számunkban már eredményekről számolhas­sunk be. Ha pedig nem lenné eredméqy, akkor nem fogunk habozni és a nagy nyilvánosság ítéletére bízzuk a mulasztókat. elfogódottan recitáló ifjú költőt, aki megjelenésében a csendes­hangú, szelíd Tóth Árpádra em­lékeztetett. Mint elődje, ő is ió költő, de a szavalás nem ke­nyere. Gyenge Árp^ö kiváló, intelli­gens színész, és ez még fonto­sabb — bátor rendeaüi teljesít­ményét illeti elismerés. Kitűnően, izgalmasan interpretálta Molnár Ferenc szövegét. A színdarab­részletek közül a Tragédia egyip­tomi képe tetszett jobban. Meg­lepően kész, egységes előadás, volt. A Faludy-féle Haláltánc- ballada színpadias hatásossága alkalmas arra, hogy a legbizal­matlanabbakat is az irodalomhoz édesgesse. Kenyeres József Kosztolányi szavalatán — az átérzésen és áhitatón túl — a fáradság látható jeleit greztük. A színjátszó gárda Vala­mennyi tagját, a színházi be­számolók szokott lagymatag di- csérgetései helyett meleg baráti szeretettel öleli a kritikus, re­mek kultúrmunkájukért. Végül nem utolsó sorban, min­den elismerésünk az újhelyi kö­zönségé, -mely csattanósan rá­cáfolt arra a kényelmes színház- szakmai álhiedelemre, hogy ma­napság csak olcsó kabaréval, vagy időszerű frázíspuffogtatás- sal lehet sikei# aratni. A vasárnapi szociáldemokrata kultúrest rivaldafényébe mintha a tehetséges felvidéki ember -lé­pett volna pódiumra. Talán ezek a lelkes fiatalok kultúrközpontot csinálnak városunkból s talán ez a gárda teremti majd meg a fel­vidéki Szépmíves Céhet. A magyarországi aratás eredménye várakozáson felüli A földművelésügyi miniszté­rium-legújabb vetésjelentése sze­rint a gabonaneműek aratása' a tavaszi árpa és zab kivételével befejezéshez közeledik, Az ő.szi árpa cséplését nagyrészt befe­jezték. A csépléseredmények nagy­részt azt mutatják, hogy a ga­bona idei hozama a legutóbbi hivatalos becslésnél mintegy 250 ezer mázsával több lesz. A tengeri igen szépen fejlődik, a burgonya jó terméssel biztat. A répafélék, a len és a takar­mánynövények gyenge termést ígérnek, A kerti vetemények, a hüvelyeseket és lencsét kivéve, valamint a gyümölcs és a szőlő jó közepes, a dohány jó termés­sel biztat. Szociáldemokrata szövetkezeti nap Ufhelyben Nők a szocializmusért Börtönbe és internálótáborba a hegyaljai bor ellenségeivel Polgárőrség alakul a termés védelmére ! Madách; Katona, Kosztolányi jegyében! (atnbyózy)

Next

/
Oldalképek
Tartalom