Zempléni Barátság, 1946. február-december (1. évfolyam, 1-47. szám)

1946-10-10 / 36. szám

4 ZEMPLÉNI „BARÁTSÁQ“ HÍREK — Dr Tóth Dezső meghalt. A sátoraljaújhelyi törvényszék nyugalmazott elnöke dr Tóth Dezső életének 74 ik évében hét­főn meghalt. A megboldogult a sátoraljaújhelyi református egy­házközségnek az 1944. évben történt lemondásáig és a felső­zempléni református egyházme­gyének a háború befejezéséig őt éven át buzgó főgondnoka, az egyetemes református zsinat­nak és a sárospataki református főiskola igazgató-tanácsának tagja volt. Temetése nagy részvét mel­lett szerdán délután történt meg. — Sorozás. Felhívom az 1924. évben született azon állí tásköteleseket, akik még eddig a sorozási kötelezettségüknek ele­get nem tettek, hogy utósoro­zásra folyó évi október 19-án délelőtt 8 zárakor a Városháza tanácstermében törvényes követ­kezmények terhe alatt jelenjenek meg. — Vásár. Értesítjük a lakos­ságot, hogy Pálháza községben 1946. évi október 10 én országos állat- és kirakodó vésárt tartunk, melyre vészmentes helyről ser­tések kivételével (sertés zárlat va) minden állat felhajtható. Elöl­járóság. — Borral is fizethető a föladó. Az a szőlőbirtokos, aki saját gazdaságában nem termelt elegendő gabonát, kukoricát és hüvelyest, az adót borban is megfizetheti. Egy kiló búzának föladó szempontjából nem direkt termő szőlőfajtából származó borból 6 malligád-literfokos, di- rektíermőből 8 malligád literfokos felel meg. A szőlőbirtokosnak, amennyiben adóját borban akarja fizetni, ezt előzőleg a községi elöljáróságon be kell jelentenie. — Gyümölcsképző tanfo­lyam. A gyümölcsösök szak­szerű kezelése és biztos kenyeret nyújtó elhelyezkedés elősegítése céljából, a Tiszajobbparti Mező- gazdasági Kamara Miskolc szék­hellyel, október 21-től december 21 ig tartó gyümölcskert munkás­képző tanfolyamot nyit, amelyre jelentkezni október 15 ig lehet (Miskolc, Szemere-u. 20. címen.) Január 3-tól március elejéig új tanfolyam nyílik. A kertmunkás- képző iskola előadásainak máso­dik része 1947 őszén, illetőleg 1948 első Hónapjaiban kerül szer­vezésre. Beiratási díj 50 forint. A tanítás ingyenes. Egyszerű szállásról gondoskodás történik. Részletes felvilágosítást a Gazda­kamara nyújt. — Felhívás. A vármegye te­rületén lakó állatkereskedők, amennyiben a közellátási kötött forgalomban tevékenykedni óhaj­tanak, kijelölésük felterjesztése végett mielőbb jelentkezzenek a Hús- és Zsiradékhivatal zemplén- vármegyei kirendeltségénél (Sá­toraljaújhely, Petőfi-u. 2. sz.) A Közellátásügyi miniszter úr ugyanis a kijelölés iránti kérések elbírálásának végső határidejét f. évi október 15, napjában álla­pította meg. Hús- és Zsiradék hivatal vezetője. Nyilas főispán a Népbiróság előtt Emlékezetes, hogy Szálasi uralomra jutása után 1944. év október havában Zemplén vár­megye főispánságát dr Szsthmári Dezső sárospataki ügyvéd vál­lalta. Az ezen minőségben elkövetett különféle bűneiért a volt nyilas főispánt október hó 2-án vonta felelősségre a sátoraljaújhelyi Népbíróság. A vádlott védelmét dr Dubay István helybeli ügyvéd kisgazda­Ifjúság és sport SEgyetértés—Mezőkövesd 2:0 (2:0) 800 néző. Vezette Mikola. A hazai csapat jól játszott, de eiienfele is megállta helyét. Gól­lövő Moldován (2). Jók voltak Menyhért (a mezőny legjobbja), Végvári, Moldován, Tiszolczy, il­letve Homovics és Kovács I. Vasárnap 13-án az Egyetértés itthon játszik a zagyvapálfalvai KÜSE ellen, az SMávSC Rózsa- szentmártonba utazik, hogy az ottani RSC-ve! mérje össze erejét. A II. o. rangadója itt Ujhely- ben lesz az Egyetértés II. és a sárospataki VSE csapata között, A SESC és SMávAC közös rendezésében asztali tenisz ver­senyt rendezett, melyen a sáros­pataki ASC is részt vett. Ered­mények: SMávAC—Sárospatak 7:0, SMávAC—Egyetértés 5 :2. Egyetértés—Sárospatak 4 :3. Első a MávAC csapata lett. A jólsikerült versenyt szomba­ton Sárospatakon ismétlik meg. Észak —Nyugat 1:1 Pécs A sátoraljaújhelyi Máv kél já­tékost adott az Észak válogatottba, Ujj János hátvédet és Csabai bal­szélsőt. Jó játékuk után valószí­nűleg helyt kapnak a magyar vas­utas válogatottba, mely a közel­jövőben Svájcba fog játszani. Hirdetmény A Nyugatról Hazatérők Igazoló Bizottsága az alább felsorolt egyéneket vonja igazolás alá 1946 októbsr 18 án: Salamon Kálmán kereskedő, Kuríyák János főiskolai hallgató. Krósz Béla v. uradalmi főintéző, Farkasné Mózes Margit ny. áll, tanítónő, Tirpák Sándor ács­mester, Bányai Béla szakács. Akinek a fentnevezettek ellen panasza van, azt írásban jelentse be a bizottság elnökének Kenye­res Istvánnak (Justus-u. 32 ). Csak pontos név és címmel ellátott föl­jelentéseket veszünk figyelembe. Sátoraljaújhely, 1946 okt. 8. Igazolóbizottság. párti nemzetgyűlési képviselő látta el. A Népbíróság a volt nyilas főispánt 2 évi fegyházra Ítélte és leromlott egészségi állapotára való tekintettel szabadlábra he­lyezését elrendelte. A szabadlábra helyezés után Szathmári Dezső volt nyilas fő-„ ispánt a vármegyei rendőrség politikai osztálya Őrizetbe vette és a kijelölt internáló táborba kísértette. A sárospataki járásbíróságtól Pk. 2113/1946 szám. Hirdetmény A sárospataki Járásbíróság közhírré teszi, hogy Lányi Dezső sárospataki lakos részéről 1911. I. t.-c. 733. szakaszának 5. pontja és a 4700/1946. M. E. számú rendelet alapján előterjesztett kérelem folytán az állítólag el­tűnt Lányi Dezsöné sz. Weisz Jolán volt sárospataki lakos holtnaknyilvánítása iránt az síjárást a mai napon msgindí- totta. Felhívja a járásbíróság az el­tüntet és mindazokat, akiknek az eltűnt életbenlétéről tudomá­suk van, hogy a bíróságot vagy ügygondnokot az eltűnt életben­létéről értesítsék, egyszersmind közöljék azokat az adatokat, amelyekből az eltűntnek életben- léte megállapítható, mert ellen­kező esetben a bíróság az el­tüntet a jelen hirdetménynek a „Barátság" című lapban történt egyszeri beiktatatását követő naptól számított 60 nap letelte után bíróilag holtnak fogja nyil­vánítani. Sárospatak, 1946 okt. 2. A kiadvány hiteléül: Némedy Dr Timár sk­iroda segédtiszt >*rasb,ró MOZI Az elmúlt hónap műsora vál­tozatos volt. Bemutatásra került több magyar film, azonkívül ter­mészetesen néhány külföldi is. A mozgóképszínház látogatott­sága állandóan fokozódik. Az elmúlt héten magyar új­donság volt: „Egy csók és más semmi" című vígjáték. A Tolnai Klári, Rajnai Gábor és Jávor Pál játéka őszinte derültséget szerzett. A másik bemutató „Az örök Éva" amerikai vígjáték volt. Az előadásokat híradók és kultúrfilmek egészítették ki. Itt felhívjuk az illetékes ható­ság figyelmét arra a botrányos viselkedésre, amelyet az erkély és karzat látogatói tanúsítanak. Rendzavarásszátnbamenő kiabá­lásuk élvezhetetlenné teszik az előadásokat. A közönség nyu­galmat és rendet kíván. Épp ezért a színházba nem való ele­meknek azonnali eltávolításáról a rendőrhatóság ügyeletes szol­gálata a közönség érdekében gondoskodjék. MOZI MŰSOR Október 6-én szerdán és 10-én csütörtökön „Urllány szobát keres“ c. magyar filmvígjáték. Főszerep­lők : Ziiahy Irén, Ajtay Andor* Kabos Gyula, Somló István. — Fényes kisérő műsor. Okt. 12-én szombaton, 13-án vasárnap, 14-én hétfőn és 15-én kedden a „Cirkusz“ című orosz látványosság. — Fé­nyes kísérő műsor. Az előadások hétköznap d. u. 6 este 8-kor kezdődnek. Vasárnap d. u. a 4 órai előadás, az Egész­ségnap keretében rendezendő műsoros délután miatt elmarad* tehát csak 6 és este 8 érakor lesz előadás. — Gépkezelői tanfolyam. Az Országos Mezőgazdasági Ka­mara a budapesti felsőiparisko­lával karöltve okt. 14 i kezdettel Budapesten az állami felsőipar­iskolában (VIII., Népszínház-u. 6.) négyhetes mezőgazdasági gép­kezelői tanfolyamot rendez. A hallgatók a fontosabb mezőgaz­dasági gépek, elsősorban a trak­torok, cséplő- és vetőmagtisztító- gepek szerkezetével és kezelésé­vel ismerkednek meg. A tanfo­lyamra a 18. életévüket betöltöt­ték jelentkezhetnek az Országos Mezőgazdasági Kamaránál, (Bu­dapest, V., Szabadság-tér 10.) Tandíj 30 forint. A tanfolyam elvégzéséről a hallgatók bizo­nyítványt kapnak. A sárospataki Járásbíróiágtől Pk. 2114/1946 «zám. Hirdetmény A sárospataki járásbíróság köz­hírré teszi, hogy Lányi Dezső sárospataki lakos részérői az 1911. I. te. 733. § áriak 5. pontja és a 4700/1946 M. E. sz. rende­let alapján előterjesztett kére­lem folytán az állítólag eltűnt Weisz Albert és Weisz Alberíné szül. Weinstock Róza sárospa­taki lakosok holtnaknyilvánítása iránt az eljárást a mai napon megindította. Felhívja a járásbíróság az el­tűnteket és mindazokat, akiknek az eltűnt életbenlétéről tudomá­suk van, hogy a bíróságot vagy ügygondnokot az eltűnt életben­létéről értesítsék, egyszersmind közöljék azokat az adatokat, amelyekből az eltűntnek élet- benléte megállapítható, mert el­lenkező esetben a bíróság az el­tüntet a jelen hirdetménynek a „Barátság" c, lapban történt egy­szeri beiktatását követő naptól számított 60 nap letelte után bíróilag holtnak fogja nyilvání­tani. Sárospatak, 1946 okt. 2. A kiadvány hiteléül: Dr Timár sk. Némedy larasblrő s.hiv. tisztviselő A Szociáldemokrata Párt zemplén vármegyei lapja Felelős szerkesztő: KOVÁ3ZNAY REZSŐ Felelős kiadó: RILYÁK JÁNOS Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely, Deák-utca 14 Nyomatott a „Barátság“ nyomdában Sátoraljaújhely Deák-utca 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom