Zemplén, 1937. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)

1937-10-31 / 44. szám

4. oldal ZEMPLÉN 1937. október 31 HÍREK Irta: Reskó János. Az éter hullámain pénteken röp­pent szerte a világban a gyászhir: Miklósy István püspök elhunyt. A legnagyobb megdöbbenést kel­tette a lesújtó hir vármegyénkben, melynek nemcsak szülötte volt a nagy férfiú, hanem hosszú időn át köztiszteletben álló munkása is. Miklósy Istvánt a zemplénrákóci egyszerű házból hívta el a Gond­viselés. A lázas, nemzeti építés korsza­kában, 1894 ben került Sátoralja­újhelybe, ahol a társadalmi és politikai életben rövid időn belül az elsők között is első lett az akkor még ifjú pap. A zemplénvármegyei kulturális, egészségügyi intézményeinek léte­sítésénél — igy a zemplénvárme­gyei kórház létrehozásánál — mindenütt ott találjuk nevét. Erős nemzeti érzés irányítja áldásos életét. Mint zempléni főesperes a ma­gyar nyelvterjesztő egyesület cél­kitűzéseit tekintélyével, izzó haza­szeretetével s lankadatlan munkás­ságával támogatja. Az ősi munkácsi egyházmegyé­nek nagytekintélyű papja, híveinek a szó legnemesebb értelmében, lelkivezetője s amikor a g. kát. magyarság csaknem százados küz­delme folytán a római Szentszék és az apostoli király elhatározásá­ból megalakul a hajdudorogi ma­gyar egyházmegye, első püspöke Miklósy István lesz 1913-ban, amikor a boldogemlékü Damja- novich Ágoston foglalta el örökét. Alig vette át a főpásztori jogart az egyházmegye első, szervező püspöke, leküzdhetetlennek látszó akadályok tornyosulnak előtte. Miklósy István nem torpan meg az akadályok előtt. Vállalta a munkát, a felelősséget, vállalnia kellett a martiromságot, a Golgota­járást. Védszentjéül a keresztény­ség első vértanúját: István fő- diakonust választotta, mintha érezte volna, hogy élete martiromság lesz. Rendíthetetlen magyarságáért or­gyilkosok leselkednek sarka után, életére törnek. Amikor eldördült a világháború első bombája, az isteni Gondvi­selés csodálatos módon mentette meg a főpásztor életét. És láttam őt a zöld asztalnál, mosolygó szemű gyerekek előtt az iskolában, a szószéken. Láttam, amikor először vette kezébe a hajdudorogi székesegyházban a pásztorbotot. Mindig éreztem ki­válóságát, de a legnagyobbnak akkor láttam, amikor a debreceni templomtéren a három vértanú koporsója fölött tízezrek zokogása közben a megkínzott test végső erejével az utolsó gyászének előtt felhangzott ajkáról: „Áldott a mi Istenünk ...“ Áldott a mi Istenünk, aki nekünk adta őt. Áldott, aki most elvette őt! . . . Imádkozzunk érte . . . — Reformáció emlékün­nep. A sátoraljaújhelyi református egyház reformációi emlékünnepe d. e. 10 órakor kezdődik ünnepi istentisztelettel, melyen az Igét Kiss Ernő esperes lelkipásztor hirdeti. Utána urvacsora-osztás, melyen ágendázik Kiss Ernő. Délután 5 órai kezdettel a Lorántffy Zsuzsánna Ref. Nőegylet az egyház tanács­termében jótékonycélu műsoros tea­estélyt tart. — Eljegyzés. Bodnár Terézt (Budapest—Sátoraljaújhely) elje­gyezte Széplaky Béla városi tiszt­viselő. — A sátoraljaújhelyi érettségizett leventék no­vember hó 6-án este fél 8 órai kezdettel a rőm. kath. olvasókör­ben nagyszabású, igen változatos és szórakoztató műsoros esttel egybekötött táncestélyt rendeznek, mely az ősz egyik legérdekesebb és leghumorosabb estjének ígér­kezik. — Helyreigszitás. Filó Géza a következő helyreigazítást kérte: „Nem fedi a valóságot, hogy én „re áljogu kéményseprőmester“ nem fizetem meg segédeimnek a nekik járó illetményt, mert e f. év január hó 1-től április hó végéig a kódex­ben előirt 100, azaz egyszáz pengő havi fizetést adtam, májustól kezdve csupán azért, mert nyári hónapok­ban kevesebb a bevételem, 80 pengőt fizettem októberig, azonban megvan ígérve, hogy az 5 hónap óta elmaradt differenciát vissza­menőleg meg fogja kapni I Ez tehát a tényállás, amit elszámolási könyvvel igazolhatok." — Állítá­sunkat fenntartjuk. — Ökölvlvóverseny. A sá­rospataki leventeegyesület novem­ber 6-án a Gazdakörben több vi­déki város ökölvívóinak részvéte­lével városokközti versenyt rendez. Halálos szerencsétlenség történt hétfőn éjjel Hernádnémeti határá­ban. Oláh Kiss János 77 éves földmives kétlovas fogatával Her- nádnémetiben járt, hogy az ottani borospincéjében a mustot lefejtse. Éjfél felé haladt már, amikor el­indult hazafelé. Hernádnémeti ha­tárában azonban a sötétségben eltévesztette az utat és a lovakkal a Hernád partján haladt végig, egyik kisebb kanyarnál a lovak — Moziműsor. Szombat, vasárnap, hétfő: „Camille, a vég­zet asszonya“. Angolnyelvü film­dráma. A főszerepben: Greta Garbo, Robert Taylor és Lionel Barrymore. Kedden és szerdán: „Néma vár“. Főszereplő: Anna­bella. — Csütörtök: „Fények az éjszakában". Francia filmdráma. Filléres helyárak. — Rendőrségi hir. A cseh­szlovák hatóságok közölték az új­helyi rendőrséggel, hogy ott elfog­ták Krajcsik József 39 éves rovott- multu egyént, aki Sátoraljaújhely és Balassagyarmat környékén is elkövetett betöréseket. Krajcsik be­törés és rablásért már tizenkétszer el volt ítélve. A nyomozás fogja megállapítani, hogy Zemplénben milyen bűncselekményeket köve­tett el. — Rajnobi futballmér­kőzés. Vasárnap délután fél 3 órai kezdettel a SAC bajnoki mér­kőzést játszik a bajnokság élén haladó SSE csapatával. A SSE ezideig még veretlen. Nagyon kell igyekezni a piros-sárgáknak, ha itthon akarják tartani a bajnoki pontokat. — Peches zsebmetszés a szerencsi vonatban. A sze­rencsi csendőrség letartóztatta és az újhelyi ügyészségre előállította Büchler Zsigmond zsebmetszőt, aki a Budapest felé induló vonat­ban a szerencsi állomáson zseb­metszést követett el. A zsebtolvaj Horváth Lajos kisgazdát szemlélte ki áldozatául. Büchler Horváth nadrágjának hátsó zsebéből ki­húzta a pénztárcát, de pechére a tárca üres volt és amellett még a kezét is elkapták. Gyorsított eljárás alapján még ma a törvényszék elé kerül. Gyümölcsheptészt keresek, aki az őszi barack­fakezelésben jártas. Megfelelés esetén állandó alkal­mazás. — Dr. Bessenyey Zénó viókai gazdasága. Telefon 72/c. annyira közel jutottak a part szé­léhez, hogy a szekér a két méter magas partról a folyó medrébe zuhant, magával rántva a lovakat és a szerencsétlen idős gazdálko­dót is. Oláh Kiss Jánost az ár magával ragadta, mig a fogatot a lovakkal együtt a part mentén találták meg hajnalban. Az idős gazda holt­testét kedden délután fogták ki a Hernádból. — Az 1938 évi házbér­be vallási ivek beadása. A háztulajdonosok november havában tartoznak az 1938 évi házadó ki­vetés céljára vallomásaikat beadui. A házbérbevallási ivekben a no­vember 1-én érvényben levő bér- jövedelmet kell bevallani, s a bér­lők aláírásával igazolt bevallási ivet a községi elöljáróságánál,Ujhelyben a városi adóhivatalban benyújtani. — Hatósági közeg elleni rágalmazásért elitélték Nemes Dezsőt. Dr. Illykovits Endre tanácselnök tárgyalta a ha­tósági közeg elleni rágalmazás vétségével vádolt Nemes Dezső végelbánás alá vont volt taktahar- kányi tanító büntetőügyét. Nemes Dezső alap'alan feljelentéssel illete a község vezetőjegyzőjét. A bün­tetőtárgyalás során Nemes kijelen­tette, meggyőződött a vádak alap­talanságáról és kész a legteljesebb elégtételadásra. A főjegyző kéite a vádlott megbüntetését. A birócág a vád szerinti minősítéssel meg­állapította a vádlott bűnösségét és pénzbüntetést szabott ki. Enyhítő körülményként mérlegelték a vád­lott megbánását, elégtételadásának felajánlását és nagy családját, vi­szont sulyosbbitóul mérlegelték, hogy Nemes Dezső már több ízben volt büntetve. Jólfőző, a háztartás minden ágában jártas, szorgalmas férfi-szakács állást keres azonnalid Fizetés megegyezés szerint. Cim: BODNÁR, Taktaszada. — Vódelejtés egy gondat­lanságból okozott ember­ölési bűnügyben. Még június­ban történt, hogy Biró Desső olaszliszkai szőlőbirtokos hatvan méter mély kútjába beleesett a vincellér kisfia, aki már csak holtan került ki a mély kutból. A vádlott előadta, hogy másfél méteres desz­kaperem van a kút körül és a gyermek csak saját vigyázatlansá­gának lett az áldozata. Ezt meg­erősítették a tanuk is és igy az ügyészség elnöke a vádat elejtette. NE KÍSÉRLETEZZEN 1 Ha igazán szép képet akar, azt a KOTTNEB műteremben I (Horthy M.-tér 30) kaphatja meg Árban, kivitelben utolérhetetlen! 1 drb. levelezőlap felvétellel együtt 80 fillér. — Gyermek felvételekben specialista. (Ottho­nában is). — Amatőr munkák kidolgozása, fotócikk eladás Tartsa állandóan figyelemmel Klein Kálmán Sátoraljaújhely Jtorthy JViiktós-tér DIVATHÁZÁNAK HIRDETÉSEIT M ahol állandóan aktuális újdonságait, fáuárosi választékban, igen olcsó áron ajánlja OSt férfi és női ruha, Valamint kabát és kosztümszöVeteimet tekintse meg, mely alkalommal a lehető legolcsóbb árakkal állok nb. VeVőim rendelkezésére. Kötött áruk : Sportingek, sportharisnyák, blúzok, szvetterek. Vidékre minták ! — Takarékossági bevásárlóhely. Ép dráma a Hernád partján

Next

/
Oldalképek
Tartalom