Zemplén, 1937. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1937-02-28 / 9. szám
2. oldal 1937. február 28 Zempléni tisztviselők a köz- igazgatási továbbképző tanfolyamon A kormányzat által a közigazgatási tisztviselők elméleti és gyakorlati tudásának fejlesztése céljából rendszeresített közigazgatási továbbképző tanfolyamot ez évben március hó 1-től kezdődő négy héten át tartják meg Budapesten. A tanfolyamra ez évben is úgy Zemplénvármegye, mint Sátoraljaújhely megyei város egy-egy tisztviselőjét küldi fel. A vármegye dr. Váró Indár szolgabirót, a város Dómján Zoltán városi tanácsost jelölte, s mindkét tisztviselő megkapta már a tanfolyamra meghívását. A közigazgatási továbbképző tanfolyam ünnepélyes megnyitása március 1-én délelőtt 11 órakor lesz a belügyminisztérium dísztermében. Szülői értekezlet az újhelyi gimnáziumban Zsúfolásig megtelt teremben dr. Neuhauser Frigyes igazgató elnöklésével értekezletet tartottak a piarista diákok szülei. Szepesi Bódog tanár mindvégig élvezetes előadásban vázolta: mi a szülők feladata a félévi bizo- nyitványosztás után? — Három tényezőn múlik az eredmény javítása — mondotta beszédében — s ez: 1. a tanár munkája, 2. a tanuló munkája, 3. a szülők közreműködése. — Bírálta a tanár mánkáját. Ott, ahol a tanárban lát hibát, őszintén megmondja. Rámutat a szülő hibáira, de ezzel nem elégszik meg. Megmutatja a helyes diáknevelést. A diáknál elsősorban a figyelmet és a szorgalmai emeli ki, mint a tanulás leglényegesebb kellékeit. Előadásának keretében mindazokkal a problémákkal foglalkozott, melyek méltán érdekeltek minden szülőt. Előadását dr. Neuhauser Frigyes igazgató köszönte meg. A szülők részéről nem történt hozzászólás. LOW MIHÁLY főárnsitétól vegyen sorsjegyet azápr. 10-én kezdődő 38. m. kir. osztálysorsjátékra 1 Az ország rendje A magyar miniszterelnök felelőssége teljes tudatában a legerélyesebben állást foglalt minden szélsőséges megmozdulás ellen és közmegnyugvásra kijelentette, hogy semmiféle nyugtalanságra nincs ok, mert az ország békéjét es nyugalmát bármilyen ismeretlen erőkkel szemben is biztosítani tudja. Nemcsak az egyes ember, hanem az ország magasabb szempontjai is azt kívánják, hogy szűnjék meg végre minden olyan szándék vagy kísérlet, amely meg akarja bontani a nagy áldozatokkal elért és fenntartott rendet és köznyugalmat, ami a körülöttünk lévő országok zavaros bel- és külpolitikai viszonyaival összehasonlítva 15 évig biztos alapul szolgáltak ennek a sokat szenvedett nemzetnek, hogy erre támaszkodva készítse elő a jobb jövőt. Az állam nyugodt, biztos rendjét, a nemzet jövőjét a legjobban szociális munkával lehet fenntartani. Éppen ezért létesülnek Darányi Kálmán miniszterelnök előrelátó, határozott vezetésű kormányzata alatt sorozatosan és fokozatosan az állami, társadalmi és gazdasági élet teljességét frissítőén, megerősitően átfogó szociális törvények. Kormány és törvényhozás komolyan dolgozik a nagy magyar tömegek sorsának megjavításán és ebben a munkában egyre eredményesebben, amelynek legfőbb vezérlete Darányi Kálmán miniszterelnök kezében van. A nehéz viszonyok, a haladás, a fejlődés követelményei hívták életre, küldték igaz, nemzeti munkára az uj közigazgatást, amely barátja, támogatója a népnek, amiben Darányi Kálmán a mintaképe. A hangzatos jelszavakból csak a tavalyi hó marad vissza, a komoly építő munka nyomán ellenben egyre jobban kialakul az uj magyar tavasz. Uj életlehetőségekkel, melyek megjutalmaznak majd a nehéz napokért, a szenvedésért és kitartásért. I »wwwwwww» il Kereskedelmi Társulat közgyűlése Vértesi Zsigmondot diszelnökké választotta a közgyűlés A Kereskedelmi Társulat vasárnap délben tartott közgyűlésén Vértesi Zsigmond könyv-és papir- kereskedőt, — aki évek során át vezette a Társulat ügyeit a kereskedői társadalom egyik legkiválóbb tagja, Vilkovszky Kálmán melletti — diszelnökké választották. Elnök a jelenlevők egyhangú- szavazatával Kornitzer Lipót, al- elnök Szenczy Ernő füszerkeres- kedő és Klein Ignác építési vállalkozó lett. Szövődményes influenzában meghalt Ujhelyben de. Katona Géza Csütörtök este néhány heti betegség után a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházban tragikus hirtelenséggel meghalt dr. Katona Géza, a sárospataki járásbíróság elnöke. Szövődményes influenza következtében fellépett mellhártyagyulIadás végzett a járásbíróság kitűnő elnökével. 56 éves volt. Halála általános mély részvétet keltett a megyében. Péntek délben folyt le a sátoraljaújhelyi temetés. Ma délután Sárospatakon helyezik örök nyugalomra. Ezerbetszáz hektoliter bort szolgáltattak be eddig a tokaj- hegyaljai kölcsön törlesztésére A szőlőfelujitási kölcsön esedékes részletének visszafizetése serényen folyik. Deák Andor főfelügyelő közlése szerint borban ez- időszerint 1200 hl-t szolgáltattak be. Sokan jelzik, hogy készpénzben fizetnek, mert a bor átvételi árak irányitólag hatottak a piacra, úgyhogy a bor ára az utóbbi napokban literenként 3—4 fillérrel emelkedett. A beszolgáltatott bor 11 — 12 fokos, de akad 13-14 fokos idei bor. A hét elején Tolcsván folytatják a bor átvételét, Patak és Ujhelyre a hét végén kerül a sor. Kétezer hl. bor beszolgáltatására számítanak. Befejeződtek az Alföldfási- tási előadások Múlt heti számunkban közöltük, hogy Zemplénvármegye alföldi részének egész területén alföldfási- tási propaganda előadások voltak Zemplénagárdtól Sajóhidvégig. Az előadásokat Bencze András népművelési titkár látta el bevezetővel, majd Szy Dénes m. kir. erdőtanácsos ismertette az alföld- fásítási törvényt és vázolta az alföld történetét. Utána Kováts Árpád erdőmérnök tartotta meg vetitőképes előadását. Az előadásokat nagyszámú hallgatóság látogatta és mindvégig lekötött figyelemmel kisérte. Az előadót meleg üdvözlésben részesítették az előadáson résztvevők. Az előadások hatása folytán pedig fokozódott az érdeklődés az alföldfásitás iránt a gazdák és birtokosok részéről, akiknek külön felkérésére Szy Dénes m. kir. erdőtanácsos az előadások után szaktanáccsal szolgált. futballbiró jelöltek vizsgája Sátoraljaújhelyben Szombaton délután folyt le Ujhelyben a nagy érdeklődéstől kisért futbalibirói tanfolyam elméleti vizsgája, mely után következik még a későbbi időpontban magtartandó gyakorlati vizsga. A vizsga, — amelyen ott láthattuk Vámos Somát, az országos birótestület alelnökét, dr. Jeny J. T. tagot, Györkefalvy Élasz főtitkárt — két csoportban folyt le. Az első csoportot vizsgáztatta: Vámos Soma, Györkefalvy és Mattyasovszky Kálmán MLSz al- elnök. A második csoportot: dr. Jeny, Baneth és Szűcs bírók. Mindkét csoportban hatan-hatan vizsgáztak. Valamennyien megfeleltek, de négy jelölt gyakorlati vizsgáját szigorítva teszi le. Vizsgáztak: Egry Béla, Feldmár Mózes, Kustán Dezső, Kardos Béla Pallai Mihály (Pundzsella), Papp György, Szilva Ferenc Vilmányi Ferenc, Guttfreund Gyula, Veress György, Ligeti Béla és Buday Gyula. A vizsga után bankettet rendeztek. WEISZ BENŐ női szabd divatházát Rákóczi-utca 3, szám alá helyezte át Tekintse meg uj üzletét, női és leányka ruhákkal dúsan felszerelt, kibővült raktárát Szabott árak. s!s Mérték szerinti osztály! j) J 3 R 3 R É R 0 5 5 Ä 6" tapjliall bBDáSáPláSÍ faljC