Zemplén, 1937. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1937-04-18 / 16. szám

ß. oldal ZEMPLÉN 1937. április 18 Az újhelyi „Hősök tere" Sátoraljaújhely város nagyszabá­sú munkára készül: megvalósítja a katolikus templom környékén a hő­sök emlékére emelt „Hősök terét". A „Zemplén" elsőnek mutatott rá arra, hogy a róm. katolikus templom környékének rendezése mennyire fontos idegenforgalmi szempontból, de kézenfekvőnek láttuk azt is, hogy ott legyen a „Hősök tere". A város polgármestere megértés­sel foglalkozott ezzel a tervvel, mely most már a megvalósulás felé kö­zeledik. A város — tudomásunk szerint — legközelebb pályázatot ir ki a „Hősök tere“ rendezése ér­dekében. A város nyilvános pályá­A törvényszék Köröskényi taná­csa most hirdetett ítéletet Molnár Gyula és Lukács Fejes Zsigmond tiszalöki tüzkőcsempészek bűnü­gyében. Mint megírtuk, mindketten azért kerültek vádlottak padjára, mert — a vádirat szerint — meg akarták ölni az őket előállító Sipos Ferenc újhelyi határőrt. A bíróság mindkét vádlottat bű­nösnek mondta ki szándékos em­berölés kísérletének és hatósági Csütörtökre virradó éjjel nagy tűz pusztított Pálháza községben. Eddig ismeretlen okból kigyulladt Mizsák János gazda szalmássze­kere és a tűz gyorsan terjedt to­vább. Mizsák János nádastetejü házára szállt a vöröskakas, majd meg innen Rostás János, Emri János és Glück kereskedő házának tete­jére röppent át. A pálházai tűzol­tóság azonnal munkába lépett és KE KÍSÉRLETEZZEN! Ha igazán szép képet akar, azt a KÖTTNER jmtBPBmbBi^ I (Horthy M.-tér 30) kaphatja meg Árban, kivitelben utolérhetetlen 1 1 drb. levelezőlap felvétellel együtt 80 fillér. — Gyermek felvételekben specialista. (Ottho­nában is). — Amatőr munkák kidolgozása, fotócikk eladás zatot hirdet annak megállapítására, miképen épüljön meg a „Hősök tere". A tervpályázatokat természe- tesan pénzjutalomban részesítik. Apályázatok kiírása előtt szüksé­gessé vált a katolikus templom környékének terepfelvétele. A te­repfelvétel hétfőn megkezdődött és rövidesen véget is ér. A terepfelvé­tel után elkészítik a térképeket és kiírják a tervpályázatokat. LÖW MIHÁLY f0 árusítótól közeg elleni erőszak bűntettében és ezért Molnár Gyulát 4 évi fegy- házra és Lukács Fejes Zsigmondot 2 évi és 3 havi fegyházbüntetésre Ítélte. A törvényszék súlyosbító körül­ményként mérlegelte vádlottaknál, hogy szívós kitartás és kegyetlen­séggel ki akarták oltani a súlyos sérülést szenvedett határőr életét. Az ítélet nem jogerős. segítségül hívták az újhelyi tűz­oltóságot is. A tűz álmából verte fel a falu lakosságát. Az égő házakban alud­tak az emberek és Emri János családját már az ablakon keresz­tül kellett kimenteni. A tűznek 4 ház esett áldoza­tául. Mind a négy épület bizto­sítva volt és igy a kár megtérül. Városi Mozgó Szombaton, április 17-én 6 és l/a9 órakor Vasárnap, április 18-án sh4, 6 és 7*9 órakor WILLY FORST a legnagyobb filmrendező mesteri aikotása: jjurgszinház Főszereplők: Olga Csehova, Hortense Raky, Werner Krauss, Hans Moser, Wiliy Eichberger. Tk. 58/1937. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Birnbaum Márkusz végrehajta- tónak Spisák Irén végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi hatóság a végre­hajtási árverést 299 P tőkeköve­telés és járulékai behajtása végett az Erdőbénye községben fekvő s a 1. az erdőbényei 262. sz. tkvi betétben A. I. 1—2. sorszám, 6444, 6445. hrszám alatt felvett ingatlanra 290 P — f. 2. az erdőbényei 995. sz. tkvi betétben A. I. 1—3. sorsz., 6462, 6463, 6464. hrsz. alatt felvett in­gatlannak végrehajtást szenvedő tulajdonát képező '/«-ed részére 926 P 50 f. kikiáltási ár mellett elrendelte. Az árverést 1937. évi május hó 11. (tizenegy) napjának dél­után 1 órakor Erdőbénye köz­ségházánál fogják megtartani. Az erdőbényei 262. sz. betétben felvett ingatlant, ha az árverés megtartását a végrehajtatók közül a Cipőkülönlegességi Áruház kéri 3205 P, ha Maibaum Mária kéri 3303 P, ha Birnbaum Márkusz kéri 4052 P-nél, az erdőbényei 995. sz betétben felvett ingatlant, ha az árverés megtartását a Cipőkülönlegességi Áruház kéri 3289 P, ha Maibaum Mária kéri 3387 P-nél, ha Birn­baum Márkusz kéri 4137 P vétel­árnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. Bánatpénz a kikiáltási ár 10%-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyan­annyi %-ára keli kiegészíteni. Tokaj, 1937. január 15. napján. Dr. Kosinszky József sk. kir. járásbiró. A kiadmány kiteléül: Olvashatatlan aláírás 843/16 kiadó. Értesítés. Van szerencsém a mélyen tisz­telt Közönség szives tudomására hozni, hogy Sátoraljaújhelyben, Széchenyi-tér 15. szám alatt villanyerőre berendezett késes- és műköszörüs üzletet nyitottam. Elvállalok minden e szak­mába vágó munkát. Általam rozsdamentes acélból készített kések, ollók és más egyéb szerszámok Ízléses és szakszerű készítéséért felelősséget vállalok. Metsző ollókat, oltó és szemző késeket tetszés szerinti kivitelben rozsdamentes acélból készítek, va­lamint javításokat elvállalok. Miután ügynököm nincsen, csak az általam átvett tárgyak­ért vállalok felelősséget. JUHÁSZ FERENC késes és műköszörüs. I A sátoraljaújhelyi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. Tk. 294/1937. szám. Árverési hirdetmény kivonat. Magyar Általános Hitelbank rt. végrehajtatónak Dókus Imre vég­rehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság elrendeli a végrehajtási árverést 2500 ar. P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett. I. füzérkajatai 20. sz. tjkvben A. I. 1—20. sorsz. s 29/b. 59., 60., 71., 113., 131., 161., 180., 212., 234., 258, 269., 306., 316., 343., 390., 408., 432., 456. hrsz. a. foglalt B. 18. sorsz. szerint Dó­kus Imre nevén álló illetőségre 548 P 06 f. II. a füzérkajatai 20. sz. tjkvben A. II. 1—18. sorsz. 5/a. 84, 100., 120., 148., 169., 199., 223, 247., 282, 295., 335., 363., 377., 397., 421, 445. hrsz. a. foglalt s B. 18. sorsz. szerint Dókus Imre nevén álló illetőségre 545 P 50 f. III. a füzérkajatai 59. sz. tjkvben A. I. 2-7., 9—13., 15-16., 19. sorsz. s 78., 106., 138., 154., 187., 205., 265., 276., 314., 323., 348., 415., 439., 463. hrsz. a. foglalt B. 13. szerint Dókus Imre nevén álló illetőségre 391 P 85 f. kikiál­tási árban. A telekkönyvi hatóság az ár­verésnek Füzérkajata községházá­nál megtartására: 1937. évi má­jus hó 10. (tiz) napjának d. u. 3 (három) óráját tűzi ki. 1. Az árverés alá eső fentebb I—III. sorsz. alatti ingatlanokat külön-külön: A Magyar Általános Hitelbank Rt. végrehajtató kérelmére a ki­kiáltási ár 2/»-ánál, Rehály Miklós végrehajtató kérelmére 5300 P-nél, Krauszmann Zsigmond végrehaj­tató kérelmére 7300 P-nél, Belvá­rosi Takarékpénztár rt. végrehaj­tató kérelmére 7380 P-nél, Fried Zoltán végrehajtató kérelmére 8230 P-nél, Dr. Safir Jenő és Miklós végrehajtató kérelmére 8330 P-nél alacsonyabb áron eladni nem lehet. Bánatpénz a kikiáltási ár 10%-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyan­annyi % ára kell kiegészíteni. Sátoraljaújhely, 1937. febr. 10. Dr. Ilykovits sk. kir. tvszki biró. A kiadmány hiteléül; Hazay József 841/16 telekkönyvvezető. BIRTOK Megvételre kerestetik a sátoraljaújhelyi határban 20 —30 hold szántó, 3-5 hol­das szőlő, több nagyobb ki terjedésű erdő, egy 3—4 szobás családi ház. Cim: a Zemplv. Gazdasági Egyesület ingatlanforgalmi irodájában. PUCH-MERAY 200 a--------------------------------------A LEGÚJABB MOTORKERÉKPÁR 6 lóerő — 2.7 lt. fogyasztás, 80-85 km. óránkénti sebesség — 40 wattos világítás — 3 fokozatú sebességváltás Kapható; ÄRA: P »80. I 18 havi RÉSZLETRE IS! | Felsőmagyarországi Villamossági, Rádió és Műszaki Vállalatnál Városi Moziépülct Telefon 14 Sátoraljaújhely Nyomatott a laptulajdonos: Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt. betűivel Sátoraljaújhely. Felelős kiadó: Balia János. wen sorsjegyet ítélet a tuzköesenpszek bűnügyében Molnár Gyulát 4 évi, Lukács Zsigmondot 27 havi fegyházra Ítélte a törvényszék Négy ház leégett Pálházán

Next

/
Oldalképek
Tartalom