Zemplén, 1937. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1937-04-11 / 15. szám

1937. április 11 ZEMPLÉN 3. oldal Szándékos emberölés HstrlM vilit Ucsiilisd az íjbilyi biitti itt Kedden lesz az ítélet az újhelyi határőr támadói ügyében Az újhelyi törvényszék most vonta felelősségre a szándékos emberölés kísérletével vádolt Molnár Gyula és Lukács Fejes Zsigmond tiszalöki lakosokat, aki­ket az ügyészség azzal vádol, hogy az őket csempészésen tettenérő Sípos Ferenc határőrt meg akar­ták ölni. Mindketten már többször jártak a túlsó oldalon, ahonnan az új­helyi határon keresztül tűzkövet és nagymennyiségű cigarettapapírt hoztak és azt Szabolcsba szállí­tották. Zemplénvármegye újhelyi járá­sában a céltudatos irányítás és ve­zetés nagy lendületet adott a lö­vészsportnak. Ennek a vasárnapi vitányi lövészverseny volt egyik legszebb bizonyítéka. A vármegye távoli községeiből, de még a szom­szédos Abaujból is jöttek a ver­senyzők és érdeklődők. A kis körzeti versenyen több mint 200 induló vett részt és a verseny a felsőzempléni községek valóságos ünnepévé vált. Reggel 8 órakor a lövészek és leventék testületileg vettek részt a vitányi róm, kát. és a vitányi ref. templomban tartott istentisztelete­ken, majd 9 órakor a gróf Károlyi uradalom területén levő, szép fek­vésű pályán kezdetét vette a ver­seny. A versenypálya mellett, nem­zeti zászlós diadalkapu alatt, két magyarruhás leányka — Ruzsin- szky Margit és Csorba Ilona — fogadta üdvözlő szavakkal és vi­rágcsokrokkal Gerlay Iván testne­velési tanácsnokol, vitéz dr. Teleky Sándor altanácsnokot és vitéz Le- hoczky Lajos tb. főszolgabírót, a lőtéren pedig Kubus Gyula Kör­jegyző — a verseny fáradhatatlan agilitásu megrendezője — üdvö­zölte a vendégeket. A verseny részletes eredménye: Vilyi lövészek versenye; 1. Szabó Értesítés. Van szerencsém a mélyen tisz­telt Közönség szives tudomására hozni, hogy Sátoraljaújhelyben, Széchenyi-tér 15. szám alatt villanyerőre berendezett késes- és műköszörüs üzletet nyitottam. Elvállalok minden e szak­mába vágó munkát Általam rozsdamentes acélból készített kések, ollók és más egyéb szerszámok ízléses és szakszerű készítéséért felelősséget vállalok. Metsző ollókat, oltó és szemző késeket tetszés szerinti kivitelben rozsdamentes acélból készítek, va­lamint javításokat elvállalok. Miután ügynököm nincsen, csak az általam átvett tárgyak­ért vállalok felelősséget. JUHÁSZ FERENC késas éi műköszörüs. ha meg akarták volna ölni az újhelyi határőrt. Lukács azzal vé­dekezik, hogy csak el akarta vá lasztani a földön fetrengő Molnárt és Sípost és ezt azzal is kívánja igazolni, hogy az elválasztás során kartörést szenvedett. A határőr szerint vádlottak tűz­követ csempésztek, amikor elfog­ta őket. Bekisérés közben meg­támadták és meg akarták ölni, több szúrást szenvedett. A vád és védbeszédek elhang­zása után a bíróság az ítélet ki­hirdetését április 13-án délelőtt 9 órára tűzte ki. Miklós, 2. Demeter József. Vitányi lövészek versenye: 1. Rá­kos László, 2. Eperjessy Ferenc. Leventék versenye: 1. Ifj. Barna Bertalan Vily, 2. Szabó Géza Vily, 3. Záveczky Mihály Felsőregmec. Vidéki haladók és mesterlövészek: 1. Barna László Felsőregmec, 2. Obráz János Alsóregmec, 3. Timkó Mihály Alsóregmec. Vidéki kezdők: 1. Vojkó János Alsóregmec, 2. Kurta József Vitány, 3. Fedor György Alsóregmec. Vendégverseny haladók és mes­terlövészek: 1. Bozsán Mihály Sa- ujhely, 2. Polányi Lajos Saujhely, 3. Halmi Árpád Pálháza. Vendégverseny kezdők: 1. Zelina József Hosszuláz, 2. Halmi Zoltán Pálháza, 3. Pirigyi Zoltán Pálháza. Hölgyverseny: 1. Szántó Ilona Mikóháza. Pisztolyverseny: 1. Barna László Felsőregmec, 2. Géczy Ferenc Sá­rospatak, 3. Szénás Mihály Sauj­hely. A nagyszerűen sikerült versenyre következő számunkban még visz- szatérünk. Ujhely idegenforgalmának szolgálatába áll az átalakí­tott Erzsébet szálló A Magyar Király szálló meg­szűnése óta Sátoraljaújhelyben csak egy megfelelő szálloda, a Pannónia állott a városban megforduló ven­dégek rendelkezésére. A Magyar Király épületét ár­verésen megvevő miskolci pénz intézet foglalkozott ugyan olyan tervekkel, mely az idegenforgalmi szempontokból rendkívül káros szálloda hiányt megszüntette volna, azonban a szálloda berendezés nagy költségei miatt a terv meg­valósításától elállóit. A vendégforgalmi kivánalmak­nak megfelelő szállók száma most kettőre szaporodott, mert az Erzsé­bet szálloda tulajdonosa nagy költséggel átalakításokat végeztetett a régi szálló épületen. A szobák legnagyobb részben már elkészül­tek, s uj, modern berendezéssel állanak a vendégek rendelkezésére. A megfiatalitott Erzsébet szálló ked­vezően fogja befolyásolni Ujhely vendégforgalmának kialakulását. A MANSz leánykor tárgy- sorsjátéka A sátoraljaújhelyi MANSz leány­kör jótékonycélu teadélutánján a következő számok nyertek: 2, 14, 18, 23, 25, 34, 42, 48, 50, 52, 55, 57, 58, 59, 63, 65, 66, 69, 71, 75, 76, 80, 81, 83, 84, 86, 89, 101, 103, 112, 118, 121, 127, 129, 133, 138, 144, 146, 147, 152, 157, 160, 162, 165, 166, 167, 169, 171, 174, 175, 180, 181, 187, 188, 190, 194, 196, 197, 199, 200, 206, 210, 213, 216, 218, 222, 224, 225, 226, 227, 228, 229, 239, 240, 241, 242, 246, 248, 249, 250, 251, 255, 258, 260, 261, 265, 269, 270,273, 275 276, 277, 281, 285, 296. 297, 299, 300, 304, 306, 309, 311, 312, 314, 315, 319, 323, 325, 329, 330, 331, 335, 348, 350, 352, 355, 356, 361, 365, 367, 368, 369, 370, 372, 374, 377, 381, 382, 383, 384, 385, 386, 392, 395, 398, 399, 402, 404, 406, 407, 409, 410, 412, 413, 416, 420, 421, 422, 423, 426, > 427, 433, 437, 441, 445, 447, 448, 450, 451, 452, 457, 460, 462, 463, 464, 470, 472, 473, 475, 476, 479, 481, 483, 486, 487, 491, 493, 496, 497, 500 Nyereménytárgyak átvehetők a MANSz munkaotthonban. Az áp­rilis 15-ig ki nem váltott tárgyak a MANSz leánykör tulajdonába mennek át. ************************* c r n n na 8árosPatak> aiső­L L H U U határban 9 k. hold 843 G-öl szántó­föld, a Füzesér mellett. Ugyanott bérbeadó, esetleg eladó további 18 k. hold szántóföld. — Cim: a Zemplénvárm. Gazdasági Egyesület ingatlanforgalmi iro­dájában, Sátoraljaújhely. Meleg ünnepléssel csütörtök dél­ben búcsúztatta a szerencsi járás a bodrogközi járás főszolgabírójává választott Radácsy Györgyöt. A szerencsi Nagyszálló termei­ben tiszteletére rendezett banketten több mint kétszázan vettek részt. A járás tisztikara részéről Goszto­Az újhelyi törvényszék még az elmúlt nyáron tárgyalta Körösi— Koleszár János tolcsvai ács szán­dékos emberölési bűnügyét. Az a vád ellene, hogy haragosát Erdő­horváti községben megölte. A törvényszék 10 évi fegyházra ítélte Körösit. A tábla előtt Körösi arra hivat­kozott, hogy még csak nem is TdKfLETIS flLRKOT m%TÚ£$T Ü Á legfinomabb „GUTEX“ gumifonalból minden színben és minőségben készült gumifüzők melegvízben is moshatók. 825/15 Szavalókórus a Carolineum jótékonycélu előadásán Jótékonycélu előadást rendez a Carolineum folyó hó 18-án, va­sárnap délután fél 5 órakor az intézet dísztermében. Százharminc kis elemista gyermek készül nagy ambícióval erre a délutánra. A műsor igen változatos. Hal­lunk majd egy szavalókórust, lá­tunk vig kis cserkészeket, gyö­nyörködhetünk egy négyfelvonásos irredenta mesejátékban A műsor végén külön látványosságban lesz részünk: fess fiúcskák, sikkes kis lányok egy matyótáncot adnak elő eredeti mezőkövesdi öltözetben, melynek beszerzése bizony elég fejtörést, fáradságot okozott a jó­ságos nővéreknek, (h. k. s.) nyi István főszolgabíró, a járás közönságének nevében Tantó Já­nos törvényhatósági bizottsági tag, megyaszói lelkész üdvözölte, majd az egyesületek részéről elhangzott beszédek után Radácsy György meleg szavakkal köszönt el a sze­rencsi járástól. azon az utón ment, melyen a ha­ragosát holtan találták. A védelem bizonyitás kiegészítést kért, amit a tábla elrendelt. — Ingyenes fényfoépntal- ványnnkat e héten Lukács Péter r. k. tanító bodrogolaszi előfizetőnk nyerte, kinek az utalvány ellenében a Kottner fotószalon teljesen ingyen 2 db. művészi fényképet szolgáltat ki. 2x naponta ez a J helyes fogtisztitás! Kalodont ha­zánkban az egyet* \ len fogkrém, mely \ Dr. Braunlich-féleSul- í forizinOleatot tártál- j máz. Ezen nyugszik / egyedülálló hatása a fogkó ellen. KALODONT A vádlottak tagadták azt, mint­Kétszáznál többen indultak a vitányi lövészversenyen 9 szerencsi járás meleg búcsúja Radácsy György főszolgabirútál Hz erdőhorváti gyilkosság a tábla előtt Bizonyitáskiegészités a 10 évi fegyházra ítélt Körösi ügyében

Next

/
Oldalképek
Tartalom