Zemplén, 1937. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1937-03-07 / 10. szám

1937. március 7 ZEMPLÉN 3. oldal Varga Mihlósné újabb bűnügyét március 16-án tárgyaljál! Ujhelyben A sárospataki hitvesgyilkossági bűnügyben elhangzott az elsőfokú Ítélet, melyet a „Zemplén“ közölt elsőnek. Halász Szabó Sándort életfogytiglani-, Varga Miklósnét 8 évi fegyházra Ítélte az újhelyi törvényszék. Mielőtt ez a bünügy másodfokú elbírálásra kerülne, Varga Miklós- nénak egy másik bűnügye kerül elbírálásra. Mint ismeretes, a tör­vényszék elkülönítette a hitvesgyil­kossági bünügy főtárgyalása során a Varga Miklósné angyalcsinálási bűnügyét, melyben dr. Szabó Gyula sárospataki orvos és Gajda Erzsé­bet nem jelentek meg. Az orvos és a szülésznő ugyanis orvosi bi­zonyítvánnyal igazolták betegsé­güket, ezért kellett a bűnügyet el­különíteni. A sátoraljaújhelyi törvényszék az elkülönített bűnügyben a fő­tárgyalást március 16-án délelőtt 9 órára tűzte ki.- - — - - - - - - - - — — — —■ — ­A sátoraljaújhelyi Kereskedelmi Társulat, amely 1887-ben alakult, ebben az esztendőben lesz 50 éves. A Társulat választmánya el­határozta, hogy ezt a nevezetes dátumot országos keretek között ünnepli meg. Tagjai közül pro­paganda bizottságot küldött ki, amelynek feladatává tette megálla­pítani a jubileumi díszközgyűlés teljes programját és országos meg­szervezésének módozatait. A jubileumi ünnepséget az ide­genforgalmi akcióval karöltve ren­dezik meg és e célból küldöttség utján már is érintkezésbe léptek dr. Orbán Kálmán polgármesterrel, aki örömmel vette tudomásul a kereskedők szándékát és legmesz- szebbmenő támogatását helyezte kilátásba. Halálos DU Mia meg a sir« so inas mitóiizai tazialatíny Véres bűntény történt kedden este Mikóházán: egy mulatozó le­gény lőccsel agyonverte Vizsgyák András 36 éves pálházai gazdát, amint ez szekerén hazafelé tartott Pálházára. Az utón leütött gazda véres fejjel bukott a szekéroldalra. Csupa vér lett az első kerék, igy érkezett haza a szekér. Rajta a gazda — holtan. A szekeren még egy ember tar­tózkodott, holt részegen. Ez nem tudta, hogy mi történt a szekeren, kik ölték meg Vizsgyák Andrást. A csendőrség a véres bűntény tettesét Loncsák Miklós 28 éves mikóházai legény személyében ki­nyomozta és letartóztatta. A vizs­gálat megállapította, hogy a tettes és áldozata a tett elkövetése előtt Izrael Henrik mikóházai korcsmá- rosnál borozgatott. Itt a lócseréről tárgyaltak, majd nagyobb mennyi­ségű ital elfogyasztása után össze­vesztek és Loncsák kétszer arcul- ütötte Vizsgyák Andrást. Loncsák távozott a kocsmából. Az utón ismét szembekerült korcsmái ellen­felével. Loncsák kezében már ekkor lő­csöt tartott, amit egy 15 éves mi­kóházai fiútól vett el, amikor ez a lőcsöt a kovácshoz vitte. Lón csák a kezében lévő lőccsel aztán végzett a szekerén hazafelé tartó Vizsgyák Andrással. Vizsgyák András holttestét az újhelyi törvényszéki osvosszakér­tők felboncolták. Loncsák Miklóst beszállították a sátoraljaújhelyi törvényszéki fogházba és dr. La­katos Dániel elé állították. A vizsgálóbíró előtt Loncsák Miklós azzal védekezett, hogy tettét részegségében követte el. Vizsgyák, aki maga is ittas volt, állandóan sértegette, még akkor is, amikor a szekéren hazafelé tartott. Amikor az utón sántaságát gúnyolta, mellette haladt el az a fiú, akinél a szekér-lőcs volt. Ki­kapta kezéből a lőcsöt és tehetetlen dühében agyonütötte a sértegetőt. — Ha nem ittam volna, ép eszemnél vagyok, még dühömben sem csinálok, ilyet, — védekezett. A vizsgálóbíró Loncsák Miklóst arra való tekintettel, hogy apja 16 holdas birtokán gazdálkodik, szökésétől tartani nem kell, sza­badlábra helyezte. A vizsgálat tovább folyik. ki haját helyesen ápolja, mindig örömét leli benne. ELIDA SHAMPOO ■< •- - ■ V V ' .' ■ • .vvv. t” ' '■ ‘‘ Zilahy „Süt a nap”-ja a Városi Színházban Az újhelyi műkedvelő színészet nagy erőpróbája lesz a március 19-én a Városi Színházban elő­adásra kerülő „Süt a nap“ elő­adása. Zilahy pompás magyar levegőjű darabjában több mint 30 szereplő játszik s a komikum­tól a drámáig a színészi alakítás legszélesebb skálájára szüksége van a szereplőknek. A SAC sportcéljai javára szinre- kerülő előadás szerepeit a Jávor— Lőrinczy müvészpárral megerősített műkedvelő gárda legjobbjai ala­kítják. A rendkívül nagy érdeklő­déssel várt műkedvelői előadás jegyei már elővételben kaphatók a Főtözsdében. Felmentő Ítélet az erdobényei községi jegyzd bűnügyében A sátoraljaújhelyi törvényszék pénteken tartott folytatólagos fő­tárgyalást a 27 rendbeli hivatali sikkasztás bűntettével vádolt Pa­lotai János erdőbényei községi jegyző bünügyébnn. Palotai az előző tárgyalások so­rán tagadta bűnösségét. Elismerte, hogy súlyos szabálytalanságok azok, amit a vád képviselője bűncselek­ményként ró a terhére, de nem vezette bűnözési szándék. Pénteken újabb négy tanút hall­gatott ki a bíróság, majd elhang­zottak a perbeszédek. Dr. Adriányi Béla a vádlott felmentését kérte. A bíróság Palotai Jánost fel­mentette. Az ítélet indokolása meg­állapítja, hogy Palotai az esetek legnagyobb részében tisztázta ma­gát, mig a többi esetben fegyelmi eljárás alapját képező szabályta­lanságot lát fennforogni a tör­vényszék. Furcsa bonyodalmak egy „menyasszonycsere“ körül Nem mindennapi érdekességü kihágási eljárás indult az újhelyi rendőrkapitányságon. Újhelyi műkedvelők purimi elő­adást hirdettek. Előzetesen enge­délyt kértek „A bécsi menyasszony“ bemutatására, de aztán a „Toroc- kói menyasszony“-t mutatták be. A menyasszonycserére rájött az inspekciós rendőrtiszt, aki megál­lapította, hogy a „Torockói meny­asszony" előadására csak a hiva­tásos színészek jogosultak, s igy Ólomkristály vázák — Márkás figurák és egyéb ajándéktárgyak nagy választékban! Szakszerű képkeretezés és üvegezés! 808/10 Lregolcsóbb árakban HIRTH VIRGINIA újonnan berendezett üveg- és porcellán üzletében. bokor6Antal cég. Sátoraljaújhely, Rákóczi-u. 10 itt a torockói menyasszony a — Kardoss Gézáé. Miniszteri rendelet állapítja meg, hogy milyen darabokat mutathat­nak be a műkedvelők; ezzel védi a hivatásos színészek kenyerét. A műkedvelők, miután az idő rövidsége miatt már nem gondol­hattak arra, hogy a menyasszonyt visszacseréljék és betanulják a „Bécsi menyasszony“ szerepeit, az előadásokat beszüntették. Az első előadás miatt a rendezőséget en­gedély nélküli előadás címén von­ják felelősségre. Postás lövészverseny Ujhelyben A Postás Sportegyesület újhelyi csoportja március 14 én délelőtt 10 órakor a régi villanygyári csar­nokban lövészversenyt rendez, me­lyen résztvesznek a vármegyei lövészcsapatok. 783/10 Férfi*, fiú* és gyermekruhák Káplánok, bőrkabátok, esőkabátok SATTLER SÁMUEL UTÓDA SÁTORALJAÚJHELY, HORTHY MIKLÓS-TÉR 1. A „TAKARÉKOSSÁGI“ tagok bevásárlási helye A cégnél 9 Kereskedelmi Társulat 50 égés jubileuma

Next

/
Oldalképek
Tartalom