Zemplén, 1937. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1937-01-03 / 1. szám

4. oldal ZEMPLÉN 1937. január 3. Zempléni Híradó 68-adik évfolyamába lépett ezzel a szá­mával a „Zemplén“, régi nagy és dicső hagyományok hordozója, régi igazán boldog újévek kró­nikása, mely alapításától kezdve mindig a zempléni lélek öntu datának és egységének hitval lásában, a zempléni élet szín­vonalának emelkedéséért, a zemp­léni nép jobb sorsáért küzdött, egyszóval annak érdekében, hogy szeretett Zemplénvármegyénk és annak népe méltóan elfoglalhassa helyét magyar hazánk egységében. — Hír tus Orvosi Kama­rából. A Miskolci Orvosi Kamara szerdán tartotta meg közgyűlését. Megállapították a tagsági dijat, melynek kulcsa ebben az esz­tendőben 40 pengő lesz, de azt, hogy az orvos kamara tagjai sze- mélyenkint mennyit fognak fizetni esetenkint bírálják meg. Az első- feku tagdíj megállapító bizottság kivetése ellen a hat tagú másod­fokú bizottsághoz lehet fellebezni, melynek egyik tagjává dr. Ember Jenő sátoraljaújhelyi kórházi fő­orvost választották meg. — A Szociális Missió Társulat sátoraljaújhelyi szer­vezetének propaganda bizottsága január 3-án, vasárnap délután 5 órai kezdettel, jótékonycélu mű­soros teadélutánt rendez a Kato­likus olvasókör nagytermében. Műsor: Előadást tart dr. Szombathy Béláné, szaval Kálnay Anna, ma­gyar dalokat énekel Lux Ella, zongorán kiséri Azary Évi. Késik a vonat, egyfelvonásos vígjáték, irta Gyula diák. Előadják: Fekete Sándorné, dr. Matolay Lászlóné, dr. Ember Jenőné, dr. Mester István, György Pál, Deák László. Belépődíj nincs. Teajegy meg­váltása kötelező, ára 50 fillér. Kedden temetik Frigyes hír. herceget Ez a vármegye sokat szenvedett, azonban az ősi vármegyei tradi dókból táplálkozó nemzeti hiva­tástudat mindig győzött s a vár megye tovább fejlődött az örök magyar élet folyamatában. Az újév küszöbén sok baj, nyomorúság és súlyos szociális probléma vár megoldásra, de mintha valahol messze már derengene. Biztató jeleket látunk itt is, ott is. A vármegye vezetése céltudatos és határozott kezekben, Frigyes kir. herceg tábornagy, a volt monarchia hadseregének egykori főparancsnoka elhunytéról érkező hir mély részvétet keltett Zemplénvármegyében. Zemplénvármegyéhez a kir. her­ceget külön szálak is fűzték leánya báró Waldbott Frigyesné Mária Alice királyi hercegnő révén. A megboldogult Frigyes kir. herceg temetése kedden délelőtt 11 órakor megy Magyaróváron végbe s azon Horthy Miklós kor­mányzó feleségével, a kormány több tagja és közéletünknek sok előkelősége vesz részt. Zemplénvármegye közönsége részvétét Bornemisza Miklós alis­pán táviratilag fejezte ki Mária Alice kir. hercegnőnek, akinek dr. Fáy István főispán is külön táv­iratban nyilvánította legőszintébb részvétét. — Sátoraljaújhely gór. bat. nőegylet január hó 16-án az országban a magyar összefogás a Darányi-kormány vezetése alatt egyre biztatóbb és eredményesebb módon valósul meg, kívülről pe­dig nagy és hü barátok rokon- szenvét érezzük. Mindezek a haza és a haza hü fiainak jobb sorsával biztatnak. Ezért bizakodó reményekkel eltelve igaz magyar és zempléni szívből kívánunk kedves olvasóink­nak egy igazán boldogabb újévet, hogy a szent célokból és szorgal­mas, kitartó munkás törekvések­ből minél több siker, eredmény és mindnyájunk jobb sorsa sár jadjon ki gazdag aratásra. — Nzily Zoltán községi főjegyző jubileuma. Decem­ber 20-án volt 25 éve annak, hogy Szily Zoltán tolcsvai főjegyzőt a képviselőtestület egyhangúlag jegy­zőjévé választotta. A 25 éves év­fordulón a jubiláns főjegyzőt a községi elöljáróság, képviselőtes­tület és a róm. kát. egyháztanács — élén Homér Gyula szentszéki biró plébánossal — meleg ünnep­lésben részesítette. A kiváló köz­ségi főjegyző meghatott szavakkal köszönte meg községének nagyon meleg és szeretetteljes ünneplését. — Eljegyzés. Böszörményi Nagy Erzsébet, dr. Nagy Béla sátoraljaújhelyi ügyvéd leánya és Oláh János m. kir. honvédhad­tartja meg szokásos jótékonnycélu táncmulatságát1 — A „Széli Józsefné Gyer­mek Otthon“ vezetősége hálás köszönetét mond mindazoknak, akik adományaikkal és fáradozá­sukkal 315 szegény magyar gyer­meknek karácsonyi örömet és bol­dogságot segítettek összehozni és előteremteni. — Köszönet és elis­merés illeti özv. Jelenek Gyuláné, Polányi Lajosné és Daraghy Irma állami óvónőket, akik apróságaik kai, bájos, hangulatos karácsonyi jeleneteket és téli tornát mutattak be nagy sikerrel. Hálásan nyug­tázzuk továbbá az alábbi adomá­nyokat: Széli Józsefné 100 P, Fáy Istvánná gyermek játékok, mesés könyvek és 3 ruha, Dr: Asztalos Kálmán 20 P, Monó Ferencné 2 P, Olchváry Dezsőné 2 játék és 1 kilo szentjános kenyér, Dr. Hor- nyay Béláné 1 doboz cukorka, Virág Ferencné 1 pár cipő, Farkas János 1 kosár alma, Szabó Valéria 2 kosár alma, Szeszlér Ödönné 1 doboz cukorka, Szent-Györgyi Zol tánné 1 játék, Zoltáni Gézéné 1 játék, Dobossi N.-né 2 játék, Dr. Azary Prihoda Lászlóné 1 játék, Lehoczky Sándorné 2 játék, Szta- vinszky Kázmérné 1 játék zongora, Dr. Schwartz Dezső 1 kg. szalon cukor és 1 kg. csokoládé, Köz tisztviselők 5 pengó éétékben ka­rácsonyfára való cukorkát, Fejes Ernőné és Benkő Sándorné 3 kilo mézet, Boross Istvánné 5 kg. má kos és lekváros patkót adomá­nyozott. — A Zemplén vármegyei Nemzeti Kaszinó a múlt évi december hó 31-én este fél 10 órai kezdettel kitünően sikerült kedélyes Szilveszteri vacsorát ren­dezett, melyen egy remek mala­cot sorsoltak ki. — Súlyos baleset. Csütör­tökön délelőtt súlyos baleset érte Hrotkó Ferenc Máv kocsivizsgálót. Szolgálata közben ugyanis meg­csúszott és oly szerencsétlenül esett el, hogy forgócsontja eltörött. Súlyos sérülésével a közkórházban ápolják. — Nagyszabásúnak ígér­kezik a sárospataki MOVE táueestély. A MOVE Sárospa­taki Sportegyesület január hó 9-én (szombat) este 9 órai kezdettel a református főiskola Mudrány ter­mében a budapesti regőscsoport közreműködésével s magyar tánc- bemutatóval egybekötött magyar táncestélyt rendez. Belépődíjak: személyjegy 1 pengő, családjegy (3 személyre) 2 50 pengő, táncos- jegy 50 fillér. Az estélyen remek cigányzene és szépségverseny lesz. Megjelenés: hölgyeknél lehetőleg magyar ruha, uraknál sötét utcai ruha. A „Zemplén“ a vármegye legjobb és leg­elterjedtebb lapja nagy a Szent estén családi kör­ben ünnepelték meg eljegyzésüket. — Uj zempléni község. A vármegye kisgyülése javasolta a belügyminiszternek, hogy Vily és Vitány községeket- egyesítse és az uj egyesitett községnek neve le­gyen: „Pálosvitány*. A „Vörös Ökör* jobboldali épület II. emeletén 764/1 egy Z szoba, I fürdőszoba és 1 előszobából álló lakás azonnal bérbeadó. Értekezni lehet a városháza emelet 6 sz. hivatali helyiségében. fi gyermekotthon karácsonyi ünnepségéhez Megírtuk, hogy a sátoraljaújhelyi MANSz Széli Józsefné Gyermek- otthonában magasnivóju, nagyon kedves és kitünően sikerült kará­csonyi ünnepélyt rendeztek. Tudósításunk kiegészítéséül — felkérésre — készséggel közöljük, hogy az ünnepélyt az Andrássy utcai állami ovóda vezetői: Jelenek Gyuláné, Polányi Lajosné és Da­raghy Irma állami óvónők ren­dezték és annak megrendezésében, betanításában és levezetésében ki­váló tanúságot tettek elismert szak- képzettségükről és pedagógiai tu­dásukról. Szükzégesnek tartjuk ezért, hogy az átlagból messze kiemelkedő karácsonyi ünneoségért nekik utó­lagosan a legnagyobb elismeréssel adózunk. Herendi figurák Művészi és képkeretezés 1 ajándéktárgyak Modern óriási választékban csillárok igen olcsó szabott árakban Pálmai Gyula üveg és porcellánkereskedésében Sátoraljaújhely Horthy Miklós tér 7 szám Vármegyeház mellett (Autóbusz megálló) 708/1 „Stuart jMária“ A tragikus sorsú angol királynő megható drámáját adja jan. 2 án, 3-án és 4-én a Városi Mozgó. Az amerikai filmgyártás egyik legki­magaslóbb alkotása ez a gran­diózus film, melynek főszereplői: Katherine Hepburn, Florence El- dridge, Douglas Watton stb. igazi nagy művészettel hangsúlyozzák ki a darab sok szerepét. Január 5-én és 6-án Jan Kie- pura nagy filmje kerül előadásra „Szerelmes város“ címmel. Bécs romantikája, szerelmei és fülbe­mászó zenéje, valamint Kiepura remek hangja szerezték meg a filmnek eddigi nagy sikerét. Január 7 én egy izgalmas né­met filmet ad a Mozgó, a „Savoy Hotel“-t. Főszereplői: Hans Al­bers, Brigitte Horney, Käthe Dorsch és a cselekmény lélekzetállitóan érdekfeszitő. Január 9-én, 10-én és 11-én Chaplin saját maga által irt és rdndezett pompás filmje, a „Mo­dern idők" kerül előadásra. A darab tartalma: egy kis ember küzdelme a kenyérért és boldog­ságért és az érdekes témát Chap­lin ulőlérhetellen művészete teszi még színesebbé. HyomdahBljjiségíinb Vármegyeház Il ik udvar első emelet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom