Zemplén, 1934. július-december (65. évfolyam, 26-52. szám)

1934-11-11 / 45. szám

6. oldal. ZEMPLÉN 1934. november 11. ha, amely név a főmagánvádló javára védjegyezve van. S mert a vádlottnak, mint szakmabelinek forgalomba hozatal előtt meg kel­lett volna győződnie vájjon a megylelke név használatával nem sérti e mások jogát, de mivel ezt nem tette ez a mulasztás pótolja a tudatosság hiányát s igy vét­kességét meg kellett állapítani. Főmagánvádló az ítéletet tudo­másul vette, vádlott és védője az ítélet egész terjedelme ellen fel­lebbezést jelentett be bejelentett semmiségi panaszai fenntartásá­val. Egymásbanyiló két utcai szoba lakásnak, esetleg irodahelyiségnek azonnal kiadó. Cim a kiadóhivatalban. 9 város tisztviselő létszámának uj megállapítása hoz forgalomba. Erre a cég uta­sította, hogy küldjön be a kérdé­ses üvegekből. Bár a főmagán­vádló tiltakózott, a bíróság a tanút vallomására megeskette. Dr. Be- nyovszky László védő Vaskó Györgyné kihallgatását is kérte ezen körülményre, a bíróság azon­ban ezt mellőzte mire a védő semmiségi panaszt jelentett be. Kaffka Ferenc spataki Hangya üzletvezető tanú előadta, hogy 7 éve nem tart Schrank-féle meggy- leikét, viszont a Szövetkezet megy- lelkéjét február óta tartja s azt vevői nagyon szeretik. Vallomása során elmondotta, hogy augusztus­ban Vékony Sándor 2 üveg szö­vetkezeti meggylelkét vásárolt nála megjegyezve, hogy azt cégének kell beküldeni. A 2 üveg áru el­küldését Vékony postai feladóve­vénnyel igazolta nála s a vevénye ■ két a tanú a bíróságnak be is nyújtotta. A főmagánvádló által beidézett, de túlnyomórészt a vádlottra ked­vező vallomást tevő tanuk kihall­gatása után v. Asbóth Aladár vád­lott is azt hangoztatta, hogy a megylelke elnevezés a magyar nyelvben közhasználatú s igy te­hát a legnagyobb gondosság mel lett sem tételezhette fel annak védjegyzett voltát. A tárgyalás so­rán egyébként beigazolta, hogy a világhírű Meinl cég is ugyanabba a hiába esett, mint ö, pedig a Meinl cégről igazán senki sem tételezheti fel, hogy anyagi elő­nyökért védjegybitorlást kövessen el. Állítása igazolására bemutatta a Meinl cég 1934-es árjegyzékét, amellyel a cég az egész országot elárasztotta s ahol a „Meinl-féle likőrök“ rovatában megylelke is szerepel. Eredetben becsatolt egy Meinl féle megylelke címkével el­látott palackot, majd előadta, hogy bár a Meinl-cég is ugyanabba a hibába esett tudtán kívül, mint ő, a főmagánvádló mégsem állította bíróság elé a Meinl-céget, mint ahogy ezt vele tette, hanem igen helyesen és szerinte az üzleti kor­rektség követelményei szerint el­járva, felhívta a tévedésre Meinl ék figyelmét, mire a cég megylelke elnevezésű likőrjét azonnal kivonta a forgalomból. Állítása igazolására becsatolta az erre vonatkozó köz­jegyzőileg hitelesített nyilatkozatot. De ugyancsak becsatolt a vádlott 2 üveg megylikört is, 2 külön­MŰVÉSZI KÉPEK nagyon olcsó áron SZEPESSY fényképész műtermében SÁTORALJAÚJHELY Petőfi-ucca 14. szám. Amatőrfelvételeket olcsón és szakszerűen azonnal kidolgozok Kezdőknek szaktanács (A volt Szipál műteremben készült felvételek utánrendelhetők.) Eötvös Jenő, a sárospataki Hangya igazgatója volt a következő tanú. Elmondotta, hogy 8 éve nem tart Schrank árut, mert azt nem kereste senki. Ezzel szemben a Szövetkezet által gyártott meggy- lelke nagy közkedveltségre tett szert s aki egyszer vásárolt belőle, állandó fogyasztójuk maradi. Tud arról, hogy Vékony Sándor az újhelyi hét alkalmával ő és mások előtt kijelentette, hogy a Schrank cég utasítására 2 üveg szövetke­zeti meggyleikét beküldött a cég­nek. Nem tud arról, hogy a Schrank-féle meggylelke védje­gyezve lenne, a meggylelke szó különben is közhasználatban van s igy védjegyzésre senki sem gon - golhat. Erről valószínűleg Vékony­nak sem volt tudomása, aki mint a cég ügynöke, már márciusban is látta üzletében a Szövetkezet meggylelkés palackjait. böző fővárosi cég számlájával, melyekben azok is megy lelkét szám­láztak. Ebből nyilvánvaló szerinte, hogy a megylelke szó annyira közhasználatban van, hogy an­nak védjégyzettségéröl maga a szakma sem tud s igy fel sem tételezhető itt a visszaélés, mert- hiszen ez a megjelölés a számlá­kon tényleges anyagi hasznot sem hozhatott. Miért indult meg a per? Általános figyelem mellett arra kérte a bíróságot, hogy mérlegelje azt a különbséget, amit a főma­gánvádló közte és a Meinl cég között tett, akit figyelmeztetett tévedésére, míg neki időt adott aira, hogy jóhiszeműségében to­vább menve a forgalomba ho­zatalba belemelegedjen. Érzése szerint a Schrank cég ezt azért tette, hogy a védjegyzettség által öt esetleg megillető vélt kártérí­tést biztosítsa és növelje. Vége­zetül kijelentette, hogy a Schrank cég és az ő áruja között nem csak a palackozásnál és címké­zésnél volt óriási különbség, ha­nem a címkéken cége felirata és pecsété éppen olyan erősen érvé­nyesült, mint a megylelke felirat. Hite szerint cégéről fel sem téte­lezhető olyan rendkívül nagy könnyelműség és szinte bűnös kor átoltság, hogy tudva a védett­ségről, ilyen cselekményt elkö­vessen. Mivel a törvény, — mon- do/ta Asbóth igazgató, — a bű­nösség megállapítását a tudatos­sághoz köti, nyugodtan néz az ítélet elé s ártatlansága tudatában felmentő ítéletet kér. Az Ítélet A perbeszédek után a bíróság kihirdette Ítéletét, amely szerint vitéz Asbóth Aladárt bűnösnek mondotta ki védjegybitorlás vét­ségében, s ezért az enyhítő körül­mények figyelembe vételével 100 pengő pénzbüntetésre Ítélte és a felmerült költségek megfizetésére kötelezte. Az indokolás A rövid indokolás szerint a be­ismerésben lévő vádlott megylelke néven likőr árut hozott forgalom­Sátoraljaujhely megyei városhoz a napokban érkezett meg a bel­ügyminiszter leirata, amely szerint a város képviselőtestülete által előző évben hozott és a takaré­kosság szem előtt tartásával elő­irányzott tisztviselői létszámról szó­ló véghatározatot részben helyben hagyta, részben pedig további létszám apasztás és egyes állások­nak más fizetési osztályba való sorozásával újabb megtakarítás elérését rendelte el. Nevezetesen hozzá járult ahhoz, hogy a keres­kedelmi iskolánál egy tanári állás megszüntettessék, és ennek teen­dőit óra adó tanárok lássák el. Egy tanácsnoki állás kivételével az összes tanácsnoki állásokat megszüntette; elrendelte, hogy az adóügyosztályt egy I. o. aljegyző vezesse, ennek állását rendszere­sítette. így a város tisztikara állani fog: VII. rangosztályba sorozott polgármesterből, VIII. rangosztály­ba sorozott egy tanácsnok, egy főjegyzőből, VIII. r. osztályba be­állított ügyész, IX. r. osztályba sorozott egy aljegyzőből és árva­széki ülnökből, X. r. osztályba sorozott egy közgyámból, egy II. oszt. aljegyzőből, XI. r. osztályba sorozott közigazgatási fogalmazó­ból, egy most rendszeresített —• fizetési osztályba nem tartozó — gyakornokból. A szakszemélyzet VIII. r. osztályba sorozott főmér­nök, IX. r. osziályba sorozott ügy­vezető orvos, X. r. osztályba so­rozott egy orvos és állatorvosból áll. A számvevőség létszáma: egy VIII. r. osztályba tartozó főszám­vevő, X. r. osztályba tartozó al számvevő, IX r. osztályba tartozó pénztárnok és X. r. osztályba tar­tozó ellenőr. A városi adóhivatal vezetője a IX. r. osztályba sorozott aljegyző, továbbá egy X. r. osz­tályba sorozott iktató, XI. r. osz­tályba sorozott 3 adótiszt és 3 végrehajtó. Az irodakezelést 4 ír­nok a X. r. oszt. és 4 Írnok a XI. r. oszt., egy kezelő és 6 dijnok fogja ellátni. Az altisztek és szol­gák létszáma I. oszt. 2 és II. oszt. 1 és napidijas 4. A tűzoltóság létszáma: egy X. rangosztályba sorozott tűzoltó parancsnok, 2 műszaki altiszt, 12. II. oszt. altiszt és egy napi béres szolga. A ke­reskedelmi iskola tanárainak lét­száma 6. A gazdasági szolgasze­mélyzet 7 napi béres szolga. A fogyasztási adóhivatalnál csak két tisztviselő lesz, egy hivatalvezető és egy könyvelő, a többi kezelő, vagy altiszt. Egyébb alkalmazott 23 napszámos. Az állások termé­szetes megüresedés esetére tölten­dők be és betöltésükhöz külön engedély nem kell. Csaplaky A tokaji járás tőszolgabirájától. Szám: 3619/1934. Pályázati hirdetmény. Zemplén vármegye tokaji járásához tartozó Olaszliszka nagyközségben nyugdíjazás folytán megüresedett községi vezető-jegyzői állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma a 62.000/1926. B. M. számú kör­rendeletben megállapított fizetés és természetbeni lakás. Felhívom a pályázni szándékozókat, hogy pályázati kérvényüket — eddigi alkalmaztatásukat, erkölcsi és po­litikai megbízhatóságukat igazoló helyhatósági bizonyít­ványokkal felszerelve hozzám folyó évi december hó 8. napjának déli 12 órájáig adják be. A később beér­kező kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A választás napját később fogom kitűzni. Tokaj, 1934. november 5. Fejér Andor sk. főszolgabíró. 238/45 9 IHeinl-cég is védjegybitorló 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom