Zemplén, 1934. január-június (65. évfolyam, 1-25. szám)

1934-05-13 / 19. szám

2. oldal. ZEMPLÉN 1934. május 13. Sárospatak nem hajlandó aláírni a villany szerződést A képviselőtestület ragaszkodik az eredeti szer­ződésben megállapított 3000 voltos primer áramhoz, amely nem zavarja a rádiózást Sárospatak város képviselőtestülete kedden délután rendkívüli ülésen foglalkozott a város és a sátoralja­újhelyi Közmüvek között fennálló villanyszerződés ügyével. Az eredeti szerződésben ugyanis a primer áram feszültsége 3000 volt­ban van megállapítva, viszont a mű­szaki bejárás alkalmával a kereske­delmi miniszter megbízottja a Köz­müvek kérésére megengedte, hogy a Közmüvek 22.000 voltos primer áramot vezessen végig a városon azzal a feltétellel, ha ez a feszültség nem zavarja a rádióvételt. Ezután jóváhagyás végett a belügyminiszter elé került az ügy, aki a jóváhagyást bizonyos feltételekhez kötötte. Ezek között szerepelt a 22.000 voltos fe­szültség kérdésének rendezése is, mire a város képviselőtestülete egy speciális villanybizottságot küldött ki, hogy az a Közmüvekkel a szükséges tárgyalásokat lefolytassa. A villany­bizottság egyik ülésén a Közmüvek képviseletében megjelent Geiger Ott- már igazgató főmérnök is, aki az ülésen* elismerte, hogy a rádiózava­roknak tényleg a 3000 volt helyett keresztülvezetett 22.000 volt az oka s megígérte, hogy a Közmüvek a sérelmeket orvosolni fogja, A bizott­ság és a Közmüvek abban is meg­állapodtak, hogy ilyen értelemben átdolgozzák a szerződést s azt a Közmüvek írásba foglalja. Az átdol­gozott szerződés el is készült, a bi­zottság azonban csodálkozva látta, hogy abban még mindig a 22.000 voltos feszültség szerepel. Időközben a rádiótulajdonosok ré­széről egyre több panasz hangzott el a magasfeszültségből eredő vételi zavarok miatt, mire a postavezérigaz­gatóságtól 1931-ben egy bizottság érkezett Sárospatakra. Ez a bizottság is azt állapította meg, hogy a zava­rokat a 22.000 voltos feszültség okozza, de alapos kifogás merült fel az oszlopokon elhelyezett H. 20-as jelzésű porcellán szigetelők ellen is, melyek belső felületén tisztán lát­szottak a kisülések okozta kormozó­dások, amelyek a nem megfelelő szi­getelés eredményei voltak. Közben a Közmüvek 1932-ben egyszer pró­íunius Zd-én zárul az istialaÉo Hóman Bálint kultuszminiszter a napokban adta ki az iskolaév szabá­lyozásáról szóló rendeletet. Ennek értelmében a folyó iskola­év junius 24-én zárul, az uj tanítási év pedig szeptember 10 én reggel 8 órakor kezdődik. Keresse fel a kiváló gyógyhatású gyógyfürdőt a Mátrában. Vastimsós arzénes fürdők. Szénsavas fürdők. Vizgyógyintézet. Uj modern strandfürdő. Különböző ivógyógymódok. Folyóvízzel ellátott modern szobák. — Pensio előidényben P 5.60—7.20, fő­idényben P 7—9.50-ig. Kitűnő konyha Diétás étkezés. — Prospektust készség­gel küld: FürdőigazgatóságParádfürdő. Telefon 4. Idény V/14—lX/30-ig Főidény Vl/1 — VIII/31-ig. baképen a 22 ezer volt helyett 5000 voltos áramot adott Sárospataknak s a rádiózavarok azonnal megszűntek. Ezek alapján a keddi képviselő- testületi ülés arra az álláspontra he­lyezkedett, hogy mivel beigazolódott, hogy a rádiózavarokat a 22 ezres feszültség okozza, a szerződést a mai formájában nem hajlandó aláírni. Borzalmas és a mága nemében példátlan halálosvégü szerencsétlen­ség történt hétfőn reggel özv. Fux Pálné királyhelmeci lakos zemplén- agárdi úgynevezett Veres-tanyáján. A tanya egyik melléképületében egy lokomobil által hajtott darálón szokták a sertések napi élelemadag­ját megdarálni. Hétfőn reggel 7 óra felé Dudás Menyhért tanyagazda Lukács István 30 éves napszámos­sal kukoricát akart őrölni a sertések­nek. A gazda nem várta be a dará­lót kezelő gépészt és megindította a lokomobilt. A gép alig működött pár percig, amikor a több részből összeállított darálókő egy darabja hirtelen levált és a súlyos kő a fején találta Du­dás Menyhértet, aki nyomban vére­sen esett össze. Pillanatok alatt az egész hatalmas kő szétesett s a szerte- huló kődarabok a rémületéből még Több év óta 6 községi irodafiszti állás van szervezve Sárospatak város­nál, mely állások azonban eddig választás utján nem töltettek be, hanem csak a főszolgabíró által be­helyettesített munkaerők látták el a szolgálatot. Felsőbb utasításra a közelmúltban a hatóság a 6 irodatiszti állásra ki­irta a pályázatot, mely május 14-én, hétfőn jár le. Az irodatiszti állásokra már eddig is sok pályázat érkezett be és érte­A Magyar Turista Egyesület Hegy­aljai Szakosztályának elnöksége szom­baton, május 5-én este a sátoralja­újhelyi Turistaházban vacsorát ren­dezett Mattyasovszky Kálmán vm. tb. főjegyző tiszteletére abból az alka­lomból, hogy őt a választmány az ügyvezető elnöki tisztségbe behelyet tesitette. A jól sikerült vacsorán igen nagy­számú közönség vett részt, köztük Bernáth Aladár alispán is. A vacsora során dr. Oláh István elnök üdvözölte Mattyasovszky Kál­mánt, akinek behelyettesítését közis­mert nagy agilitásánál és ügybuzgal­mánál fogva rendkívül szerencsésnek tartja. Mattyasovszky Kálmán emelkedett ezután szólásra és hálás köszönetét nyilvánította a meleg üdvözlésért, Görgey István a A költségvetési vita során Görgey István sátoraljaújhelyi képviselő a magyar gyáripar jelentőségével fog­lalkozott. — Mindig büszkeséggel beszélünk a magyar búzáról, borról, gyümölcs­ről — mondotta —, kívánatos volna, ha a magyar ipar termékeit is ilyen szeretettel emlegetnők. Ezután a ma­gyar ipar létének szükségességét hat pontban fejtette ki: 1. A mezőgazdaság érdeke az erős, fogyasztóképes ipar. A statisztika adatai igazolják, hogy a mezőgazda­fel sem ocsúdó Lukácsot az ajtón keresztül a szabadba röpítették. Az egyik kődarab áttörte az épület falát s a lehuló faltörmelékek egy a kö­zelben játszó kisleányra zuhantak, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A megrémült tanyabeliek nyomban a szerencsétlenség színhelyére siet­tek, ahol Dudás Menyhértet nagy vértócsában holtan találták. Nem messze tőle feküdt a súlyosan sérült Lukács István is, akit azonnal or­vosi kezelés alá vettek. A szerencsét­lenség hírére hivatalos bizottság szállt ki a tanyára, amely megállapította, hogy a szerencsétlen gazda halálát nyakcsigolya ficam és koponyaalapi csonttörés okozta. Lukács István sé­rülései rendkívül súlyosak, de nem életveszélyesek. A vizsgálat megin­dult a szokatlan szerencsétlenség kö­rülményeinek és a felelősség kérdé­sének tisztázására. sülősünk szerint a közeljövőben már sor kerül arra, hogy a főszolgabíró hármas jelölései alapján a községi képviselőtestület autonómiájában gyö­kerező jogát gyakorolni fogja. Meg vagyunk róla győződve, hogy úgy a főszolgabírói jelölés, mint a képviselőtestületi választás olyan pá­lyázókra fog esni, akik Sárospatak város érdekeit legjobban szolgálhat­ják és pedig az igazolt képesítés, gyakorlati rátermettség és szolgálati megfelelőség alapján. tartalmas beszédben fejtegetve a tu­risták Hegyaljai Szakosztályának cél­jait és legközelebbi feladatait. A szabadban való fürdés az idén már második halálos áldozatát köve­telte meg Sárospatakon. Az első ál­dozat egy 12 éves lelencfiu volt, aki a Rákóczi-vár alatt fűlt a Bodrogba. Áldozócsütörtökön délben Rozgonyi János 42 éves kőművesmester a Fa­zekas-sor közelében fürdött, amikor hirtelen görcsöt kapott és hangos segélykiáltásokkal elmerült a hullá­magyar ipar jelentőségéről ság ott tudta termékeit legjobban értékesíteni, ahol ipari telepek van­nak. Ha azt akarjuk, hogy a termény­árak emelkedjenek, a belső fogyasz­tást kell emelni. 2 A kereskedelmi mérleg egyensúlya csak fejlett iparral biztosítható, különösen a mai ter­ményárak mellett. Ipari exportunk örvendetes módon fejlődik, az utóbbi években olyan piacokra sikerült már kijutnunk, amelyekre azelőtt nem is gondoltunk. Amikor, körülbelül két éve, mezőgazdaságunk jóformán se­hová nem tudott exportálni, iparunk akkor is szép eredményeket ért el. 3. A népszaporodás fölöslegét csak ipar utján tudjuk elhelyezni. Az utolsó tizenöt év alatt a magyarság igen erősen szaporodott s mivel Magyar- országnak nincsenek gyarmatai, ahol emberfölöslegeit elhelyezhetné, ipa­runkat kell fejlesztenünk, mely az emberek százezreinek biztosit munkát és kenyeret. Annál inkább van erre szükség, mert az intenzív mezőgaz­daság egyre kevesebb embert foglal­koztat. 4. A diplomás középosztály elhelyezkedésének problémája is első­sorban az ipar fölvevőképességével oldható meg. 5. A munkabérek és munkások életszínvonalának emelése az ipartól várható. A racionalizálás és a technokrácia nem oka a munkanélküliségnek. Csonkamagyarország textilipara négy- szerannyi munkabért fizetett az utolsó esztendő folyamán, mint Nagyma- gyarország ipara ugyancsak egy év alatt. A munkabér mindig függvénye az általa termelt cikkek értékének. Nálunk ezt az arányt körülbelül 13 százalékkal fejezhetjük ki és Ameri­kában se sokkal több, ott 15—16 százalékról lehet szó. Ezzel szemben a mezőgazdasági munkásság kere­sete katasztrófálisan esett. Egy me­zőgazdasági munkás keresménye csak egynegyede az ipari munkás keresetének. 6. Végül a nemzeti jö­vedelem fokozása csak ipar utján ér­hető el. A legutóbbi válság alatt a mezőgazdasági termelés értéke állan­dóan esett, az ipari termelés értéke pedig emelkedett. 1929 ben már meg is haladta a mezőgazdasági termelés értékét. A TESz rendezésében meg­valósított munkahét igazolta, hogy Magyarország ma már ép úgy ipari, mint mezőgazdasági állam. A költ­ségvetést bizalommal elfogadja. Beszéde végeztével a sátoraljaúj­helyi képviselőt számosán üdvözöl­ték és lelkesen megéljenezték. A vacsora további során Meczner Tibor dr. vármegyei főlevéltárnok a SAC nevében és Csernyiczky Kálmán sátoraljaújhelyi ipartestületi főtitkár köszöntötték az ünnepeltet. mokban. A segélykiáltásokra figyel­mes lett Molnár János ácsmester, aki nyomban a fuldokló segítségére sietett, (iozgonyit azonban már nem sikerült megmenteni. A szerencsétlen kőművesmestert, kinek holttestét egy óra múlva kifog­ták, felesége és három gyerme gyá­szolják. Halálos szerencsétlenség a Bodrogközön A gondatlanul kezelt kukoricadaráló egy emberéletet és két sebesültet követelt áldozatul Hat községi irodatiszti állást töltenek be Sárospatakon Turistasacsora Mattyasovszky Kálmán tiszteletére Halálos fürdés a Bodrogon Egy háromgyermekes kőmUvesmester a legújabb áldozat

Next

/
Oldalképek
Tartalom