Zemplén, 1934. január-június (65. évfolyam, 1-25. szám)
1934-04-01 / 13. szám
2. oldal. ZEMPLÉN 1934. március 31. Elsejétől olcsóbb lesz a telefon A kereskedelmi miniszter legújabb rendeletével a távbeszélő díjszabás egyes díjtételeit lényegesen mérsékelte. Ez a nagyszabású mérséklés megszünteti azokat a panaszokat, amelyek a telefondíjak túlméretezése miatt hangzottak el. Az uj rendelet szerint, amely már április 1-én életbe lép,, a belépési dij az eddigi 48 pengőről 8 pengőre, az esetleges elköltözés esetén eddig érvényben volt áthelyezési dij 30 pengőről 5 pengőre csökkent. Az esetben pedig, ha úgynevezett belső áthelyezés történik, ennek költsége a rendelet értelmében 5 pengő helyett 3 pengőbe kerül. Sátoraljaújhelyi vonatkozásban még egy jelentős újítást tartalmaz a rendelet. Megszünteti ugyanis a beszélgetések számlázását s az eddigi havi előfizetési dijat 6 pengővel szemben 12 pengőben állapítja meg. A 12 pengős havi átalányért az előfizető korlátlan havi beszélgetést eszközölhet. A rendelet megjelenése előtt fennállott különböző díjkedvezmények továbbra is érvényben maradnak. Sárospataki vonatkozásban a rendelet a havi 6 pengős előfizetési átalányt továbbra is változatlanul hagyja, a díjmérséklések természetszerűleg Sárospatakra is érvénnyel bírnak. Április 1-től még egy újítást tartalmaz a rendelet. Eszerint a jövőben a postai levelezőlapok eladási ára a levelezőlapokra benyomott postabélyeg névértékével egyenlő. Az eddig 11 fillért árusított póstai levelezőlapok tehát április elsejétől 10 filléres áron kerülnek forgalomba. A sátoraljaújhelyi r. kath. templomban husvét vasárnapján reggel 7 órakor húsvéti eledelek megáldása, 8 és 9 órakor rendes szentmise, 10 órakor ünnepélyes szentmise és szentbeszéd, fél 12 órakor rendes szentmise. Husvét hétfőjén a vasárnapi Istentiszteletek rendje szerint. A gör. kath. templomban husvét- vasárnap reggel 8 órakor csendes mise, 9 órakor nagymise, utána a húsvéti eledelek megáldása, d. u. 3 órakor nagyvecsernye. Húsvéthétfőn reggel fél 7-kor istentisztelet, 9 órakor csendes mise, 10 órakor nagymise szentbeszéddel, olajkenettel és körmenetjel. D. u. 3 órakor vecsernye. Husvétkedd. Az istentiszteletek a szokott vasárnapi rendben tartatnak meg. A ref. templomban husvétvasárnap d. e. 10 órakor ünnepi istentisztelet, prédikál Kiss Ernő esperes; Úrvacsorát oszt Martin Miklós s. lelkész; d. u. 3 órakor prédikál Karsay Sándor legátus. Húsvéthétfőn d. e. 10 B „ZEMPLÉN" EBEDET! TÁRCfllfi " Gyurka huszár megbízása Az 1919-es vörös rémuralom alatt sokan menekültek el Sátoraljaújhelyből és Sárospatakról, akik hazafias magatartásuk miatt a kommunisták bosszújától tartottak. A menekülők nagy része Ivonics lengyel fürdőben telepedett le. Köztük volt dr. Chu- dovszky Móric, az országos hirü sebész és kórházigazgató is, aki naplót vezetett a menekülési időszakról. A napló egyik kedves részlete, egy bodrogközi magyar fiú bravúros ténykedését jegyzi fel, aki cseh, oláh, lengyel és vörös megszállt területeken át megvitte elmenekült gazdájának otthonmaradt felesége üzenetét. * „Alázatos tisztelettel jelentem, Nagy György ötös honvéd huszár vagyok', jelentkezik egy mokány barna napsütötte fiú úgy 11 óra tájban Dókus Gyula alispán előtt a nagy sétányon. — Honnan ösmersz ? — Kapitány urnák jelentem alá- san még Ujhelyből, a nagyállomásról, amikor dolgomat eligazítani mél- tóztatott és ráadásul még tiz cigarettát is kaptam. — Honnan jösz és mit hozol ? — Rimanov fürdőből küldött ide T. százados ur. Küldi a tiszteletét és ezt a levelet. — Te Gyurka, mond, hogy találtál ide? órakor és d. u. 3 órakor istentisztelet. Prédikál az ünnepi legátus. Az ág. ev. templomban husvétvasárnap d. e. 10 órakor prédikációs Istentisztelet, vezeti Dómján Elek főesperes, utána Úrvacsorát szolgáltat ki; d. u. 3 órakor prédikál Szikszay Zoltán s. lelkész. Húsvéthétfőn d. e. 10 órakor prédikációs Istentisztelet, Valamikor Sátoraljaújhelyben járvány volt a névtelen levélírás. Megrágalmaztak mindenkit, akinek csak valami szerepe is volt a közéletben. Hurokra is került néhány ilyen névtelen levélíró, akik között úrasszonyok neve is szerepelt. Egy idő óta, mintha ez a járvány alábbhagyott volna Most azonban — ugylátszik tavasz közeledtével — Ujhelyben ismét névtelen leveleket rügyeznek ki — Hát a százados ur azt mondta, itt a levél, elviszed azt Dókus alispán urnák és senki másnak, a huszárkapitánynak. — Hát Rimanov fürdőbe hogy kerültél ? — Lóháton és talyigán. — Hogy, hogy? — Pusztakarádon ott a Tisza mellett szolgálok a gazdámnál' A tekintetes asszonv becsomagolta a fehérneműt, három napra kenyeret, szalonnát, egy uj pipát, hozzá dohányt. A lónak ötven kiló zabot és három köteg szénát. Aztán azt mondta: Gyurka elmész Rimanov fürdőbe a Kárpátokon át. Kis ut, 150 kilométer. Levelet viszel gazdádnak, és kezébe juttatod. A te dolgod, hogy az a kezébe jusson. Ujhelynek mész a szerdahelyi hegy irányában. Veresekkel fogsz ott találkozni. Ujhelyre nem mész be, hanem az Újhelyi hegyeken át Mál- cára. Nagymihálynál eléred a kettős vágányu laboréi vonalat. Ahol igen magasak a hegyek és sok a csurkás, ottan balra mész, falut találsz s megkérded Rimanovot. .. Senkit útközben a kocsidra fel ne végy I Megértettem. Három nap alatt ott leszek. Egy nap pihen a Villám s három nap múlva elhozom a százados ur levelét. — Mond el Gyurka, hogy csináltad meg azt, hogy oláh, vörös meg lengyel területen ide eljutottál? vezeti Szikszay Zoltán s. lelkész. A sárospataki róm. kath. templomban husvétvasárnap reggel 8 és 9 órakor csendes mise, 10 órakor szentbeszéd, tartja Szabolcs József hitoktató, utána ünnepi nagymise. Húsvéthétfőn az istentiszteletek sorrendje azonos az előző napival. Szentbeszédet mond Stumpf Mátyás káplán. A sárospataki ref. templomban husvétvasárnap reggel fél 6 órakor az ifjúsági és leányegyesület hajnali istentisztelete, tartják Darányi Lajos lelkész és Kocsis János s lelkész. Délelőtt 10 órakor istentisztelet és urvacsoraosztás. Prédikál dr. Mátyás Ernő theol. és közigazgató, ágendázik Darányi Lajos lelkész. D. u. és az ünnep másodnapján d. e. és. d. u. az ünnepi legátus, Orbán József szénior prédikál. A tanyákon ünnep mésodnapján lesznek az istentiszteletek. Györgytarlón Darányi Lajos prédikál és ágendázik, Dorkón (Vá- róczy Endre házában) Kocsis János prédikál és ágendázik. Az istentiszteletek alatt az énekkarok is szerepelnek. A gör. kath. templomban vasárnap reggel 8 órakor diákmise, 9 órakor nagymise, melynek végén a húsvéti eledelek megáldása. D. u. 3 órakor nagy vecsernye szentbeszéddel. Hétfőn reggel fél 9 órakor diákmise, 10 órakor nagymise szentbeszéddel. Mise végén áldott kenyér kiosztás. D. u. 3 órakor vecsernye. Husvétkeddjén reggel fél 9 órakor diákmise, 10 órakor nagymise szentbeszéddel, mise végén körmenet. D. u. 3 órakor nagy vecsernye. magukból egyes túlfűtött egyéniségek, akik mérgezett nyilaikkal a háttérből próbálják elérni azt, amire szemtől-szembe gyávák és pipogyák volnának. Megkezdődött az apró aljas kis inlrikusok munkája, akik saját nyomorult piszkos egyéni céljaik érdekében más becsületébe és jóhi- rébe igyekeznek mosdatlan kézzel bele pimaszkodni. Tekintettel arra, hogy ezek az er— Kqvesdnél megállít egy ruminy. Kiabál, kér pakszust, volt valami pecsétes írásom, hogy a faluban s a mezőn járhatok. Rajta volt az oláh pecsét. Ő se tudott olvasni, de én se. Újammal bögdöstem: nézd pecsét van rajta, s a kövesdi templom tornyára mutattam. Elengedett. Szerdahelyen a hidasnál azt kérdezték a veresek, hogy merre ? Nem látod? Szőllőskére! Málcán az ut mellett aludtunk. Én a talyiga alatt, a lovam meg mellettem. A lengyel határon a zsandár megállított. A pipám főstől, tehát nem válaszolok. Kiabál, valamit akar. A fülemet odatartom. Odakiabál. Kezeimmel nemmelek. Fülembe kiabál a másik oldalról. A fülemet odatartom és nemet intek. A buta süketnek tartott. Küldött oda, ahol a bors terem. — Jelentkeztem Rimanovban a gazdámnál. Elmondtam, hogy a búzák szépek, egy borjú megdöglött. Az oláhok, ha nem adunk, hát — lopnak. A tekintetes asszony sokat sir. — Gyurka neked az elmondottakért kijár egy jó ebéd. Erre ítéli az alispán. — Nem lehet, egykor a gazdámnál kell lennem 1 Fiuk vegyétek gondozóba! Félóra múlva egy dupla adag pörkölttel, fél cipóval, fél-liter fröccsel a gyomrában s két csomag pipa I dohánnyal a zsebében, egy ritka kékölcsi orvtámadók legelsősorban a vármegye főispánján keresztül igyekeznek hazug rágalmaikat és személyi hitelrontási szándékaikat érvényesíteni, megkérdeztük dr. Kozma György főispánt, hogy nem-e kapott ő is ilyen névtelen leveleket ? A főispán őszinte közvetlenséggel nyilatkozott, mondván, hogy a közelmúltban valóban kapott ilyen névtelen leveleket, azok azonban valamennyien papírkosárba vándoroltak, mert a névtelen levélírást olyan aljas foglalkozásnak tartja és a névtelen levelek annyira nem érdeklik, hogy azokat újabban el sem olvassa és ilyenekre a jövőben sem fog reagálni. Örömmel regisztráljuk főispánunk állásfoglalását, amely biztosítéka annak, hogy a vármegyében az intrikusok és névtelen betyárok hiába nyújtják ki mérges fulánkjaikat. Sátoraljaújhely uj testnevelési bizottsága A sátoraljaújhelyi 6 tagú testnevelési bizottságba 3 évi időtartamra három tagot delegál a város, három tagot pedig a főispán nevez ki. A város részéről legutóbb dr. Chu• dovszky Móric, Lehoczky Sándor és Poós József képviselőtestületi tagok választattak meg. Dr. Kozma György főispán az alis • pán előterjesztésére a maga részéről most a következőket nevezte ki a bizottságba: Mattyasovszky Kálmán vm. tb. főjegyzőt, dr. Domokos Sándor vezető rendőrkapitányt és Kud- licska Károly főgimnáziumi tornatanárt. A tagok megbízatása 1936 december hó 31-ig tart. Alig használt 500-as FÜCH motorkerékpár oldalkocsival eladó Sárospatak, Kossuth-u. 25 pet, egy boldog magyart mutatott. Pintér Jenő rajzán Gyurka még hu • szár ruhát is kapott. Nem féltjük nemzetünket, amig ilyen magyar fiuk vannak I Pedig az átadott levél szomorú tartalmú. Bodrogközben bitang minden dolog. Egyik-másik oláh tiszt 25 bottal javítja az erkölcsöket, de közben ő maga is emlékeket pakol az egyes úri házakból. Nem kíván ott maradni. A veresek Ujhelyen már nem garázdálkodnak annyira, mint azelőtt, de ott is bekövetkezett a tök és árpagyöngy korszaka. Szóval a szociális termelésből fakadó jóléti A csehek Ungvárig húzódtak vissza, mások úgy mondták, hogy bizony ők szaladtak. Mindenütt szétbomlás és züllés. Szép Zemplén ebek harmincadjára jutott. A levél elolvasása után azt az üzenetet viszi Gyurka magával, hogy a zempléni 120 menekült mind egészséges. Gyurka, a közhuszár összeüti a bokáját, kiveszi a pipáját, köszön s megy a hegynek, hogy egy óra múlva Rimanovban jelentkezzék gazdájánál s másnapra „visszaugorjon* a tekintetes asszonyhoz, le 150 kilométerre — a bodrogközi Tiszapartra. Oda is ért másnap estére, mert az igaz magyar legény eszén nem fog ki sem cselák, se rumuny, se verest Húsvéti istentiszteleteh a sátoraljaújhelyi és sárospataki templomukban Névtelen levelek Sátoraljaújhelyben