Zemplén, 1934. január-június (65. évfolyam, 1-25. szám)
1934-03-25 / 12. szám
1934. március 25. ZEMPLÉN 3. oldal. Négy bűnvádi eljárás és négy szobodlábrshelyezés a sátoraljaújhelyi kommunista ügyben Dr. Jozefovics Kálmán orvost a debreceni ügyészség fogházába szállították. — Az újhelyi törvényszék áprilisban tárgyalja a bűnügyet A rákosszentmibályi kommunista szervezkedéssel kapcsolatban történt sátoraljaújhelyi letartóztatások ügyében március 18-án váratlan fordulat történt. A bünügy újhelyi szereplőit, kiket azzal a gyanúval terhelten fogtak el, hogy tevékenyen közreműködtek Hriskó József sárospataki lakos 1919-ben Sátoraljaújhelyben történt kivégzésénél, Budapestről erős fedezet mellett a sátoraljaújhelyi kir. ügyészség fogházába szállították. A budapesti kihallgatások során beigazolást nyert, hogy a letartóztatottak újabb kommunista szervezkedésben nem vettek részt, de olyan adatok merültek fel, amelyek szerint többen közülük aktiv részesei voltak a szerencsétlen sárospataki kisgazda bestiális meggyilkolásának. S mivel a bűncselekmény elbírálására a sátoraljaújhelyi kir. törvényszék illetékes, szükségessé vált ideszállitásuk. A sátoraljaújhelyi kir. ügyészségen azonnal megkezdték a súlyos gyanúval terheltek kihallgatását és az erélyesen lefolytatott gyors vizsgálat eredményeként a kir. ügyészség azonnali hatállyal szabadlábra helyezte Szalontay Lajos vármegyei hajdút, Gyulay József fegyvermestert. Reha József kőművest és Hollós András kereskedősegédet, akik ellen az eljárást is megszüntették. A sátoraljaújhelyi kir. ügyészség megállapította ugyan, hogy nevezettek tagjai voltak a Hriskó kivégzéséhez kirendelt Sipos-féle törzsszázadnak, melynek hírhedt parancsnoka az igazságszolgáltatás elől román megszállott területre szökött, ahol bírói igazságszolgáltatás nélkül is elérte végzete. De megállapítást nyert az is, hogy a szabadlábra helyezettek a gyilkosságban nem vettek részt. A terrorista törzsszázadban való részességük miatt már nem vonhatók felelőségre, mivel ez a cselekményük még 1929-ben elévült. Egyedül Reha József került ezért bíróság elé 1920- ban. A törvényszék akkor Rehát 6 havi börtönre Ítélte, amit ki is töltött. Az ügyészségi kihallgatások után négy gyanúsított, névszerint Hirsch István, Sider József, Horváth András és Sonn János továbbra is letartóztatásban maradt, mivel a nyomozás eddigi adatai szerint részt vettek a kivégzési aktusban. Ellenük a Hriskó József sérelmére elkövetett gyilkosság bűntettében való tettestárs! tevékenység miatt folyik az eljárás s ügyükben az újhelyi kir. törvényszék a legrövidebb időn belül megtartja a főtárgyalást. Dr. Jozefovics Kálmán sátoraljaújhelyi orvossal szemben a kommunizmus előtti vörös terrorista szervezetek újhelyi kiépítésével kapcsolatos lázadás bűntettének gyanúját szolgáltatták a mostani kihallgatások során felmerült és eddig még ismeretlen adatok, miért is dr. Jozefovicsot Sátoraljaújhelyből a debreceni kir. ügyészség fogházába szállították, mivel az ilyen bűncselekmények elbírálására a tábla székhelyén működő törvényszék illetékes. Ezerötszáz pengő eisihbasztásával vádolják Erdélyi Rezső sárospataki üzletvezetőt A sárospataki főiskola könyvkereskedésének vezetését pár hónappal ezelőtt Erdélyi Rezső 23 éves debreceni kereskedősegéd vette át. Az uj üzletvezető eleinte a legnagyobb megelégedésre dolgozott, de meglehetősen költekező életmódjával felkeltette a főiskola vezetőségének figyelmét. A legutóbbi elszámolásnál az a gyanú merült fel, hogy Erdélyi, akinek havi 100 pengő fizetése volt, működése során mintegy 1500 pengőt elsikkasztott és számos sárospataki kereskedőt is megkárosított. A főiskola nyomban bűnvádi feljelentést tett a megtévedt üzletvezető ellen, akit a csendőrség csütörtökön szüleinek debreceni lakásán őrizetbe vett és Sárospatakra szállított. Pénteken reggel az újhelyi kir. ügyészség fogházába kisérték Erdélyi Rezsőt, akit azonnal kihallgattak. Az üzletvezető beismerte a sikkasztásokat és csekély fizetésével védekezett. A kir. ügyészség sikkasztás büntette miatt indítványozta a vizsgálóbírónál Erdélyi előzetes letartóztatásba helyezését. Az indítvány felett a vizsgálóbíró lapunk zártáig még nem döntött. Sárospatakon, ahol a jómegjelenésü fiatalembert nagyon sokan ismerték, az őrizetbevétel nagy feltűnést keltett. Tragikus úri muri Tokajban A főpincér és kávéslány a sátoraljaújhelyi fogházban Tragikus mulatság áldozata lett egy fiatal csobaji uradalmi alkalmazott. Farkas István 29 éves, ispán, hétfőn Csobajból bement a tokaji vásárra, hogy ott az uradalom megbízásából állatokat adjon el. A vásár után a befolyt 450 P-vel beült az „Aranysas“ szálló vendéglőjébe, hogy egy jó murit csapjon. A mulatság azonban nagyon szomorúan végződött, amennyiben az ispán a reggeli kábulatban megdöb benve vette észre, hogy minden pénze hiányzik. Hazasietett Csobajba és itt az uradalom tanyáján felakasztotta magát és meghalt. Megindult a csendőri nyomozás, mely súlyos gyanuokokat szolgáltatott Weinberger Dezső főpincérrel és K. Teréz kávéházi felirőnővel szemben, akiket pénteken este csendőri fedezet mellett Tokajból a sátoraljaújhelyi kir. ügyészség fogházába szállítottak, mert a gyanú szerint leitatták, megcsalták és meglopták a szerencsétlen sorsú fiatal ispánt. Az eljárás folyik. — Vakmerő betörés történt vasárnap délelőtt a sárospataki róm. kath. plébánián. Tiz óra felé, amikor a plébánia irodájában senki sem tartózkodott, ismeretlen tettes behatolt az irodahelyiségbe, ahol az egyik szekrényt felfeszitette és abból mintegy 50—60 pengőt ellopott. A plébánia feljelentésére a csendőrség széleskörű nyomozást indított az ügyben. Bölcs tanácsra aki hallgat: Nem hord mást csak Okmatalpat Kérjen cipészétől PALMA Okma talpalást A MARSZ márciusi ünnepsége Sátoraljaújhelyben A sátoraljaújhelyi MANSz és Leánykörének hazafias ünnepségén március 15-én délután 6 órakor a vármegye- háza nagytermében szépszámú és előkelő közönség vett részt, melynek soraiban többek között ott láttuk dr. Kozma György főispánt, Bernáth Aladár alispánt, és dr. Orbán Kálmán polgármestert és a katonai tisztikart csaknem teljes számban. A gazdag műsor keretében Molnár Sándor kegyesrendi tanár mondott hatásos ünnepi beszédet. A zenét a Lipcsey Tivadar által vezetett Kamarazene társaság szolgáltatta, amely a Rákóczi-indulóval keltett tetszést. Já- vory Ferenc, A Lévay Adél zongora kísérete mellett a Magyar miatyánk és Oláh Istvánná — Kovács egy dalával aratott tetszést, özv. Ujváry Zoltánná Bárd Miklós „Álmodom egyről“ és „Az égettek joga” c. verseit, valamint Végváry költeményeit interpretálta ösztönös művészi érzékkel és közvetlen melegséggel. Előadása az este egyik legbensőségesebb művészi élménye volt. Vay Gábor melodrámát adott elő A. Lévay Adél zongora és és Pavlovics István cselló kísérete mellett. Érdekes újdonság volt a műsorban a MANSz Leány-kör szavalókórusa, amelyet Molnár Sándor kegyesrendi tanár vezényelt. Figyelemreméltó volt még Purger Ede elemi iskolai tanulónak, a Széli Józsefné Gyermekotthon gondozottja saját szerzeményű versének elszavalása. (s) Rádiót w Sztruhola Sándornál kaphat SÁROSPATAKON. Készülékei modernek, megbízhatók és szelektívek. Vállalja a készülékek modernizálását, cseréjét. — Telepes supergépek kaphatók. Uradalmak, Hivatalok, Kereskedők figyelmébe! írógéppapírok Irógépszallagok Irógépgummik Irógép-indigópapirok Irőpapirok Fogalmazópapir Kereskedelmi levélpapírok Borítékok Rajzpapirok ivekben és tekercsekben Másolópapírok , „ „ Milliméterpapirok „ „ „ Milliméter-másolópapír „ „ Másolóvásznak tekercsekben és méterenként továbbá irodafelszerelések és üzleti könyvek meglepő olcsó árakért kaphatók! Fekete, színes én másolóiróiiob! Zsebesavarirón -különlegességek ! Szabó Pál könyv-, zenemű- és papirkereskedésében Sátoraljaújhely. Telefon 126.