Zemplén, 1934. január-június (65. évfolyam, 1-25. szám)
1934-01-21 / 3. szám
6. oldal. ZEMPLÉN 1934. január 21 . Sátoraljaújhely az országos érdeklődés központjában Lapszemelvények a zemplénvármegyei ünnepélyes zászlóbontásról Az elmúlt vasárnapon Sátoraljaújhely felé iráuyult az egész ország figyelme. Sátoraljaújhely városa olyan jelentőségre tett szert ezen a napon, mint talán még soha, hiszen nem kevesebb történt igénytelen falai között, mint az, hogy Magyarország felelős miniszterelnöke ezt a szomorú, megcsonkított várost érdemesítette arra, hogy innen adja meg az 1934. év programját. De nemcsak ez a tény volt igen nagy dicsősége Ujhelynek, mely eddig meglehetősen mostoha gyermeke volt az országos mozgalmaknak. Hanem egyúttal az is, hogy éppen az a miniszterelnök szólalt meg falai között, aki a magyar életnek egy olyan nagyszabású uj mozgalmát hívta életre, melynek sorsdöntő fontossága lesz a közeli években. Az sem véletlen, hogy a nemzeti egység vezére éppen ezt a fájdalmas várost választotta ki arra, hogy innen nyilatkozzon meg a világ minden része felé. Sőt ez a tény messzire világitó szinbolum. Nincs még Magyarországnak olyan szomorú, Trianon által sújtott városa, mint Ujhely. Gömbös Gyula miniszterelnök, a nemzeti egység Vezére éppen ezt a helyet választotta kormányprogramjának kinyilatkoztatására, ahonnan, mint a magyar bajok és szomorúságok legfájdalmasabb helyéről kiáltotta világgá a szebb magyar jövő ígéretes célkitűzéseit. . Soha Sátoraljaújhely városa nem volt ilyen jelentőségű országos, sőt Európára szóló esemény központja. Az országnak mindenféle hírlapja és sajtóterméke hasábokon keresztül foglalkozott a sátoraljaújhelyi vasárnapi eseményekkel. Helyszűke miatt csak néhány szemelvényt közlünk a vonatkozó méltatásokból. Függetlenség — A program, amelyet a magyar miniszterelnök Sátoraljaújhelyen adott, önmagáért beszél. Alig volt még példa rá, hogy a kormányzat feje az esztendő első hónapjában ennyire őszintén és eny- nyire részletesen tájékoztassa a közvéleményt egy egész esztendő kormányzati programjáról. Ez a konstruktiv és építő őszinteség volt az, amely a program gazdasága és életrevalósága mellett Zemplén- vármegye közönségét elsősorban megragadta s amelynek hatása országszerte jelentkezni fog. Pesti Hírlap — vAkik rendbontást szeretnének, tudják meg, hogy rájuk ütök„! — mondotta Gömbös Gyála Sátoraljaújhelyben katonás határozottsággal. Nagyon helyesen 1 Ebben a tekintetben a magyar kormány feje nem lehet elég katonás és határozott. Semmi szükségünk arra, hogy a külföldi politikai káoszt a mi határainkon is átplántálják. Itt kapcsoljuk be fejtegetéseinkbe a miniszterelnök beszédének azt a részét, amelyben újra keményen és eltökélten kormány- programnak vallotta a revízió követelését. — A mi számunkra megbecsülhetetlen előnyt jelent az, hogy amig a szomszédos országokban nyílt és rejtett diktatúrák önkényeskednek, Magyarországon továbbtart a törvények jogfolytonossága. Magyar Hírlap — Nyíltak, egyenesek és — ahol kellett, kemények voltak a sátoral- jaujhelyelyi beszéd szavai. Olyanok, amilyeneket megkövetel a körülöttünk nem egy irányban felszabadult káosz továbbterjedésének veszélye. Mert amikor a miniszterelnök felsorolta, milyen aktiv tételeket mutathat fel idáig kormányzása: elhallgatott egy döntően fontos aktívumot. Azt, hogy a káosz megállt Magyarország kapui előtt és nem lépte át a magyar küszöböt. Ez nagy eredmény, komoly érdem. Budapesti Hírlap — A sátoraljaújhelyi zászlóbontás nagysikerű volt. A városi színházban, a színház előtt ezrek és ezrek hallgatták Gömbös Gyula szavait, amelyeket a színház előtt felállított hangszórók messze elvittek, talán túl a Ronyván is, az elszakított magyarokhoz. Az ünneplő közönségben a lelkesedés lángja magasra lobogott, s ahol évtizedek óta nem járt magyar miniszterelnök, most ott boldogság és büszkeség remegtette meg az embereket. 8 Órai Újság — Kossuth Lajos megyéjében hirdette vasárnap a magyar hit és bizakodás igéit Gömbös Gyula miniszterelnök a belső átélésének azzal a szuggesztiv kifejezésével, amelynek varázsa mindig oly ellenállhatatlanul hat hallgatóságára. De a sátoraljaújhelyi nagy beszéd nemcsak szónoki lendületének erejével ragad meg, hanem kon'tré tumainak bőségével is. Ennek a beszédnek túlnyomó része tények, kormányintézkedések, folyamatban lévő és a közeljövőben megvalósításra kerülő reformok bejelentéséből állott s lehetetlen, hogy ebben az országban akadjon jószán- déku ember, aki megtagadná támogatását és aktiv részvételét e nagyszabású épitőmunkától. — IümeretterjcsztŐ előadások Tállyán. Atállyai ipartestületben Poppe Béla ev. igazgató tanító, iparhatósági biztos irányítása mellett sorozatos ismeretterjesztő előadásokat tartanak. Január 7-én dr Irsa László orvos az ipari betegségekről tartott nagy- érdekességü szép szakelőadást, amely után Fecske György szavalt. Vasárnap, január 14-én Poppe Béla iparhatósági biztos .Hogyan alakultak ki a céhek“ címen ismertette a céhek fejlődését. Mindkét alkalommal zsúfolásig megtelt az ipartestület helyisége érdeklődőkkel, akik hálásan megtapsolták a kitűnő előadásokat. Január 21-én Vongrey Gusztáv községi főjegyző tart előadást, amely alkalommal a szépen fejlődő iparos dalárda is közreműködik. — Eli! éllék Pálányi Lajos kabáttoivajál. Megírta a Zemplén, hogy az elmúlt hét folyamán Pólányi Lajos Andrássy utcai lakásának előszobájából ismeretlen tolvaj egy kabátot ellopott, továbbá, hogy a kabát az eset megtörténte után az orgazdával együtt megkerült. A rendőrség az orgazdától kapott személyleirás alapján a tolvaj kézrekeritésére a nyomozást elrendelte s ennek ered- ményeképen a sárospataki csendőrségnek sikerült is azt özv. Balog Imréné többszörösen büntetett cigányasszony személyében elfogni. Lopás büntette miatt csütörtökön került Balogné dr Lakatos Dezső törvényszéki büntető egyesbiró elé, aki Balognét mint visszaeső bűnöst 3 hónapi fogházra, a kabátot 1 P-ért megvevő Fátyol Lajosnét orgazdaság miatt 10 pengő pénzbüntetésre ítélte. Ujhely nagy napja Sátoraljaújhely szomorú határ- állomása Csonkamagyarországnak valamikor forgalmas csomópontja volt, lüktető, eleven élet jellemezte s ma különösen és elsősorban magán viseli a trianoni határállomások jellegzetes csendes képét. Ilyen körülmények is közrejátszottak abban, hogy Gömbös Gyula megjelenése különös eseménye lett ennek a vidéknek. Elmenni az ország határállomásába s ott mérleget készíteni az elmúlt esztendő politikai és gazdasági tényeiről, majd programot adni a folyó esztendő közélete számára, már magában véve is komoly figyelmet keltő jelenség. Külpolitikailag elfoglalt álláspontunk nem fog változni. Tehát változatlanul előtérben tartjuk ^a revízió gondolatát és ha elkövetkezik az a pillanat, amikor meghívnak bennünket nemzetközi tárgyalásokra, nem késlelkedünk megmondani, hogy mit értünk revízió alatt, de addig politikai hibát látna a miniszterelnök abban, hogy ha eleve leszögezné álláspontját, mert ez a pisztoly időelőtti eldurrantása volna. Felelős férfiú, akinek ilyen nagyfontosságu kérdésben minden szavára vigyázni kell, egyebet nem is mondhatott. Amikor a miniszterelnök ötne- gyedevvel ezelőtt átvette az ország ügyeinek vezetését, úgynevezett rögtön megvalósítandó programot is tűzött maga elé. Érthető önérzettel állíthatta Sátoraljaújhelyben a miniszterelnök, hogy ez a program minden intrika, lebecsülés és gáncsvetés ellenére is, úgyszólván százszázalékig megvalósult. Az 1934-ik esztendő még mindig a rögös és kátyúkkal telitett magyar országút képét mutatja. Lépésről-lépésre, kitartással, és nem kishitüen halad a kormányzat a cél felé; alkotja egymásután reformjait, amelyek nem a kormányzás könnyebbé tételét, hanem a nemzet érdekeit szolgálják. Az uj életforrások után sóvárgő magyar közgazdasági élet meguj- hódó reménnyel kiáltja a kormány elé; igy, tovább és akkor nem keli félnünk, hogy elveszünk 1 így, tovább, belpolitikai vonalon is, konzerválni értékéit, lehetőséget adni a tehetség kibontakozásának, biztosítani a rendet, a nyugalmat és a munka zavartalan haladását a közélet, a társadalom és gazdasági élet minden vonalán és akkor, ez a megpezsdült magyar erő áldásosán ki fogja bontani életforrásait mindnyájunk számára osztály, foglalkozási ág, vallásfelekezet és faji megkülönböztetés nélkül. A sátoraljaújhelyi program szerves alkatrésze a Gömbös-kormány működésének, ötnegyedéves ke serves erőmegfeszitésekre támaszkodik és megcsillantja előttünk a boldogabb magyar jövő reménysugarait. Zempléniek Budapesten a METROPOLBA szállnak. Rákóczi-ut 58. 150 kényelmes szoba hideg-meleg folyóvízzel, telefonnal, rádióval, elektromos fényjelzésekkel. Patináshirfi kiváló konyha. Cigányzene. Virágoskert. Szoba P 4-től. Penzió P 9-től.