Zemplén, 1934. január-június (65. évfolyam, 1-25. szám)
1934-05-20 / 20. szám
6. oldal. Zß M P L E N 1934. május 20. SPORT Pünkösd mindkét napján Salgótarjánban játszik a SÄC jegyeink pünkösdi turista forgalma Pünkösd ünnepére hegyeink két jelentősebb turistatársaság érkezését várják. Az egyik csoport — mintegy 20-an — szombaton este érkezik Sátoral- ujhelybe. Részben Pestről, részben Diósgyőrből. A pestiek a Magyar Turista Egyesület Központjának tagjai, Papp Dénes Máv. felügyelő vezetése alatt, a diósgyőriek pedig a Diósgyőri M. T. E. Osztály tagjai Háyer állami vasgyári felügyelő vezetése alatt. Túrájuk előkészítésére és levezetésére a Hegyaljai Osztály egy aktiv turistákból álló 5 tagú társaságát kérték fel. Az útiterv szerint a László-tanyát, a Nagy Milicet, a füzéri várat, majd ünnep másodnapján a Hutákat, a regécei és boldogkőváraljai várat fogják felkeresni. — Tekintettel arra, hogy már az előkészítés során úgy az érintendő erdőuradalom részéről Onczay főerdőla- nácsos és Gösswein főmérnök, mint a közigazgatás részéről Csoök pál házai főjegyző a legmesszebbmenő jóindulatot mutatták a vállalkozás iránt — minden remény meglehet ahoz, hogy a túra résztvevői megelégedetten fognak elbúcsúzni pünkösd másodnapján gyönyörű hegyeinktől. A második csoport Jász Géza MTE alelnök vezetésével Telkibányára érkezik szombaton este, ahonnan a Nagy Péter menykő csoportján át Sárospatakra vonulnak hétfőn estére. Amint halljuk, ehez a csoporthoz a Hegyaljai Osztálynak csupán 1—2 tagja fog csatlakozni. (—s.) 6Z. M. Kir. Államsorsjátéh 17.000 nyeremény 250.000 ar. pengő értékben. Főnyeremény: «'•p 40.000ar p Nyeremények: 20.000. — ar. pengő 10.000. — ar. pengő 2-szer 5.000.— ar. pengő 4-szer 2.500.— ar. pengő 6-szor 2.000.— ar. pengő 10-szer 1.000.— ar. pengő és még több nyeremény, melyek mind készpénzben fizettetnek ki. H U Z fl S: június B-io. Sorsjegyárak: Egész P 3 — Fél P 1.50 Kapható minden bank, sorsjegy és fő- árusitónál, valamint az összes dohánytőzsdékben. Postai rendeléseket a pénz előzetes beküldése után azonnal teljesít a M. Kir. Pénzügyigazgatóság, Budapest, V. Szalay-utca 10. NYARALÓ a Várhegyi fenyvesben, amely 2 szoba, konyhából áll, teljes berendezéssel f. évi jun. 1-től KIADÓ. Cim a kiadóban. (B. S.) A SAC a pünkösdi ünnepek alatt Salgótarjánban játsza le még idegenben lévő két bajnoki mérkőzését. Nehéz feladat előtt áll a SAC csapata. Ha az első nap sikerül is a SSE-t megvernie, akkor is félsikerre van kilátás, mert az ünnep második napján az országos amatőr bajnok SBTC ellen áll ki a fáradt SAC. Az SBTC-nek minden pontra szüksége van, hogy ismét észak bajnoka legyen, éppen ezért a SAC-nak kevés kilátása van a győzelemre. Az újhelyi csapat a következő játékosokkal megy Salgótarjánba: Űr- bán, Malomhegyi, Dankay, Báthy, Gombos, Berényi, Komjáthy, Kleer, Nagy Józsi, Nádassy, Erdei, Bre- zovszky II. és Brezovszky I. Mindkét mérkőzést budapesti biró vezeti. Az SMÁVSC itthon, vasárnap 13-án II. osztályú bajnoki mérkőzésen, a már úgyis bajnok ózdi VTK t 5:1 (3:0) arányban hengerelte le. Az SMÁVSC a következő felállításban állt fel: Tóth, Geletta, Liscsey, Pun- dzsella, Lévay, Gergely II., Szabados, Bede, Dudkievits I., Dudkievifs II. és Moszka. Az SMÁVSC régi formájára emlékeztető lelkes, szép játékkal verte meg nagyhírű ellenfelét. — Ha az SMÁVSC az egész szezont igy játszotta volna végig, akkor ez a mérkőzés II. osztályú derbi lett volna. A gólokat Dudkievits I. (3), Bede és Szabados 1 — 1 -et, illetve Pakot lőtték. Jók a MÁV-ból: Tóth a kapus, Liscsey és Dudkievits I., mig az OVTK-ból: Jancsó és Alberti II. tűntek ki. A mérkőzést Zsiday vezette. romnegyed %-os bordói lével, ugyancsak Hl.-ként 250 gramm arzola, vagy 500 gramm darzin felhasználásával. Ezen két arzolás permetezés sok hernyócskát pusztít el, de mivel még mindig előfordulhat, hogy ezen két permetezés után is találhatók her- nyócskák a virágzó fürtökön, alkalmazandó még külön két nyers niko- tinos (gazda-nikotin) permetezés. Az egyik permetezés virágzás alatt, a másik pedig a virágzás után nyomban végzendő, mely oldattal kizárólag a fürtöket kell csak permetezni és nem az egész tőkét, már csak az anyaggal való takakarékoskodás tekintetéből is és nem bordói lével együtt, hanem külön kell alkalmazni. Készítése az oldatnak a következő: 100 liter vízben feloldunk 1 kg. káliszappant és ezen szappanos oldathoz adjuk aztán Hl.-ként a 200 gramm nyers nikotint. Ily módon eljárva illetve védekezve a szőlőmoly ellen, a szerzett tapasztalatok igazolása szerint sikeres eredményeket érhetünk el a védekezés terén. 9 Move Lövész Liga uj országos vezetősége A Move Lövész Liga évi rendes közgyűlését május 10-én tartotta meg Budapesten a Move Podmaniczky- utcai székházában. A szokásos közgyűlési tárgyaktól eltekintve országos érdeklődés kiséte a tiszségek betöltését. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel választotta meg tb. elnökéül dr. Prokop Sándort olimpiai céllövő világbajnokot. Elnökévé választotta a közgyűlés vitéz Feördeös Vilmos ny. ezredest, alel- nökökül Virányi Ferenc, vitéz Matus Gyula, Dénes Jenő, Repold Károly, Kiss Gyula, Henkey Hónig Vilmos, Zsdánszky László és Szeder János Move vezetőtagokat. Eszerint a Move VII. kerületét, amelybe Zemplénvármegye is beletartozik, Henkey-Hőnig Vilmos ny. tábornok miskolci lakos fogja az elnöki tanácsban képviselni. Két szoba, előszoba, konyhából álló vizvezetékes lakás kamrával augusztus 1-re kia<16. Sárospatak Szent Erzsébet-u. 11. Hernyóenyv! Káliszappan! Nyers nikotin beszerezhető! Krayer-Iakkok a legjobbak! •J utolsó Évtized elismert £5 vezető permetező szerei ÖVAKQOf UNK a gyakran hamisítói perzselő ZOLO POROKTÓL £S KIPROBÁLAHAN HATÁSTALAN SZEREKKEL NE KOCKÁZTASSUK A TERHEST! USZTHARMAT ELLEM AHONIL EGYÜTTESEN VÉD GOMBA BETEGSÉGEK ÉS PÁGÓ-KÁPTEVÖK ELLEN NOSPRASEN vaoyTUTOKIL GYÁRI ÁRAKON KAPHATÓ. ASZTALOS BÉLA festék és háztartási cikkek áruháza és építkezési anyag nagy raktára SÁTORALJAÚJHELY Petőfi-u 1. Fióküzlet SÁROSPATAK Kossuth L.-u. 65. Közigazgatási tisztviselők kedvezményes szállítója. KÖZGAZDASÁG Fontos tudnivalók e zempléni szőlősgazdák részére Irta: Deák Andor m. kir. szőlészeti és borászati főfelügyelő (Folytatás.) A Bordói lé készítése ismeretes előttünk. Pl. egy százalékos Bordói lé készítéséhez szükséges 100 liter viz, egy kg. rézgálic és egy kg. égetett mész, vagy 1 és fél kg. szalonnás mész. Az 1 kg. égetett meszet 2—3 liter, az 1 kg. rézgálicot pedig 3 liter vízben feloldjuk. Az igy nyert mésztejet finom szitán átszűrjük és átszürés után a mészoldathoz öntjük a rézgálic oldatot. Az igy nyert mész és rézgálic oldatot aztán beleöntjük folytonos keverés közben 100 liter vízbe, mely oldattal mint egyszázalékos bordói lével végezhető el az első permetezés. A permetező levet a permetezés előtt vörös lakmuspapirral megvizsgáljuk, hogy nem perzselő-e? Ha a vörös lakmuspapiros bemártás után kék lesz, úgy az oldat jó, nincs perzselő hatása; ha bemártás után azonban vörös marad a lakmuspapir, az annak a jele, hogy az oldat perzselő hatású, tehát még mésztej öntendő hozzá mindaddig, mig az oldatban a lakmuspapir meg nem kékül, mely esetben már jó az oldat és nem perzsel. Eredményes védekezés esetén meg- kivántatik két permetezés a virágzás előtt és két parmetezés a virágzás után, de közben legalább két rézporozás is szükséges, különösen nedves időben és a fürt Peronospora jelentkezése esetén. Az első permetezés félszázalékos, a második, közvetlen a virágzás előtti permetezés háromnegyed %-os és a virágzás utáni 3-ik, esetleg a 4-ik permetezés 1 és fél %, esetleg 2 °/o-os bordói lével végzendő. A réz- kénporozás alkalmazandó a virágzás kezdetén, a második nyomban a virágzás után teljesítendő, közvetlenül a fürtöket porozva. Nagy jelentősége van a porozásnak különösen esős időben. Esős időben természetesen a permetezések megismétlendők. — Eredményes permetezéseknél kívánatos, hogy a permetlé finom, köd szerű elosztásban kerüljön a lombozatra és a zöld részekre, mert csak ilyen alakban pusztítja el a permet a spórák tömegét. A lé finom, köd- szerü elosztását pedig csakis tökéletes s jó szerkezetű permetező gépekkel tudjuk elérni. 2. Szőlőmoly és ellene való védekezés: Az utóbbi években Tokajhegy- alján a szőlőmoly is mindjobban kezd fellépni s mutatkozni, sőt már helyen- kint ijesztő pusztításokat is végzett és nagy károkat is okozott a szőlőkben. A szőlőmoly a kis éjjeli lepkék csoportjába tartozik és nem a lepkéje, hanem hernyócskája az, amelyik nagyon káros a szőlőre. Kétféle szőlőmoly ismeretes, u. m. a nyerges és a keresztesmoly. A nyergesmolynak évenkint két generációja, a keresztesmolynak évi 3—4 generációja is (nemzedéke) van, miből látható, hogy mindkétfajta moly igen szapora. A szőlőmoly 4 alakban fordul elő, u. m. pete, báb, lepke és hernyóalakban, melyek közül csak a hernyócskák veszedelmesek a sző lőre, a többiek nem. A szőlőmoly bábalakban telel át a karó repedésekben, a tőkék héja alatt, a tőkék nyakán; tavasszal aztán a bábokból megjelennek a lepkék és ezek rajzás után a szőlőfürtöcskékre május végén, május elején lerakják petéiket és a petékből kikelő hernyócskák aztán pusztítják, falják a szőlőfürtöket. Mivel a molynak a hernyóalakja a legveszedelmesebb, ezúttal az ellene való védekezést is ismertetem. Minthogy a lepkék a peték'legnagyobb részét már a meglevő szőlőfürtöcskékre rakják, tehát a peték lerakásával egyidejűleg a molyok elleni védekezés is kezdetét veszi, mindjárt az első permetezésnél a permedébe arzéntartalmu mérgező szereket kell tenni, amelyek a her- nyócskákat megölik. Ilyen az arzola, darzin, uránia zöld stb. Leghasználatosabb az arzola, melyből április végi, május eleji permetezéskor a fél %-os bordói lébe Hl.-ként 250 gr.-ot teszünk és ezzel együttesen permetezzük szőlőinket. — Virágzás előtt permetezünk másodszor, de már háNyomatott a laptulajdonos: Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt. betűivel Sátoraljaújhely. Kiadásért felel: Dr Bogyay Kálmán.