Zemplén, 1930. július-december (61. évfolyam, 47-84. szám)
1930-08-27 / 57. szám
2. oldal. ZEMPLÉN 1930 augusztus 27. A képviselőtestület legutóbbi gyűlésének határozatából kérte a vármegyét a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák segélyezésének rendezése és a hadikölcsön- kötvények valorizációja tárgyában. A Törvényhatósági Bizottság e tárgyban Békés vármegyének ha- sonszellemü indítványát fogadta el. A vármegyei hozzájárulási ügyet levették a napirendről. Az uj villamostelep magasépítési munkáinak részletes leszámolása érdekes adatokat nyújtott a magasépítésnél mutatkozó hitel- túllépésről. Az építkezésre 180.000 pengő irányoztatott elő, a kivitel azonban 352.000 pengőbe, vagyis közel 100%-al került többe. A kiküldött bizottság megállapítása szerint hiba csupán az összeg előirányzásánál történt. Részben többet kellett építeni, másrészben már a vársenytárgyalások során kitűnt, hogy az elfogadott legolcsóbb ajánlat is aránytalanul többe kerül, mint az arra történt előirányzás. Dr. Lichtenstein Jenő bizottsági tag felszólalásában a hiteltullépés- ről szólva megállapítja, hogy súlyos mulasztások történtek. Az üzemi vezetést kifogásolja. A képviselőtestület helyes előirányzás birtokában nem épített volna villanytelepet. Fegyelmi vizsgálatot kér a Közmüvek vezetősége ellen, továbbá házivizsgálatot annak megállapítására, hogy az uj telep sokkal drágábban dolgozik, min1 a régi villanygyár. Dr. Orbán Kálmán polgármester válaszában kifejtette, hogy maga is feltétlen szükségesnek tartja annak megállapítását, hogy kit terhel felelősség a hiteltullépésért. Azonban a belügymiryszter a második kölcsön jóváhagyásánál már kifejezésre juttatta, hogy az elszámolások felterjesztése, illetve a felülvizsgálata után vizsgálatot tart fl „ZEMPLÉN“ EREDETI TflR[fl3fl Kisázsiai képek és tanulmányok Irta: Nemestóthy Szabó Gyula mérnök VI. Amint kissé rendbehoztam magam, azonnal nekiindultam a városnak. Megtudtam az ottani magyarok találkozó helyét, közébük siettem. Kedvesen fogadtak s minden tudnivalóval elláttak. Elkísértek a rendőrségre, ahol mindenkinek azonnal jelentkezni kell s tartózkodási engedélyt adnak nekünk magyaroknak. Sokszor volt alkal mam a török rendőrséget munkában látni. Csodálatos fegyelem, intelligencia és udvariasság jellemzi őket. A legutolsó rendőrlegény is rendkívül megnyerő és szimpatikus ember, mindenről a legnagyobb pontossággal vannak értesülve és mindenkit ismernek. Tudják pontosan, hogy ki viselkedik szimpátiával nemzetük iránt, ki tesz jót velük. Alkonyatbán felmásztam s igy ennek elébevágni nem lenne | kívánatos. Az egyik helyi lapban megjelent cikkek nyomán az üzemi bizottság gyakorlati szakértőt hiv meg, hogy megállapítsa, vájjon tényleg felesleges költségszapori- tásokkal dolgozik e a villanygyár. E szakértő valószínűleg Pattantyús egyetemi tanár lesz. Az elszámolást és az erre vonatkozó jelentést elfogadták. A városi bábák számának emelésére vonatkozólag kérik az illetékes minisztériumot, hogy tekintettel a Stefánia szülőotthon létesítésére s a születések számának apadására, ettől tekintsen el. Ujhelyben a lakásínség megszűntnek tekinthető, 184 lakás áll üresen. Arra való tekintettel is, hogy az iparosságnak több munka- alkalma legyen, kérik a minisztériumot, hogy Sátoraljaújhelyre nézve állapítsa meg a lakások szabad forgalmát. Bernáth Aladár alispán megboldogult neje emlékének megörökítésére 10 millió koronáról szóló államadóssági kötvényt juttatott el a városhoz. E nemesszivü adomány kamatjaiból évenként egyszer a Népkonyhán ebédet adnak a szegényeknek. Farkas Andor nyug. polgármesternek tüzkárkölcsön ügye nagyobb vitát eredményezett. Végül is úgy határozott a képviselőtestület, hogy a befejezéshez szükséges 12 ezer pengős kölcsönt nem adja meg, a házat elárverezteti, mert ezzel a nyugalmazott polgármester jár jobban, ellenesetben pedig azok, akik követelésükkel a város után vannak bekebelezve. A házat a város árverésen kívánja megvenni, ami természetesen azzal jár, hogy 10— 12 ügyvéd és végrehajtó költségét levonják a befolyt összegből, később pedig be kell fejezni az építkezést 12 ezer pengővel. A I város után következő 10-12 hiTimur Lenk várának romjaihoz s onnan néztem az alattam nyüzsgő keleti várost, a karcsú minarette- ket és a terjengő mecsetek kupoláit; a távolba elnyúltak a középázsiai hegyvonulatok gigantikus vonalai és az Elma dag (Alma-hegység) égbe nyúló csúcsai. Angora (régi nevén Ankyra) ma cca 120.000 lakósu város. — Az ókorban Kisázsia egyik legvirágzóbb városa volt, későbben Augusztus római császár Galathia fővárosává tette. Angora volt a Bizánc-Sziria hadiutvonalnak a közepe s mint ilyen fő helye volt a karavánkereskedelemnek és átrakodó állomása a tevekaravánoknak, melyek Ázsia belsejéből és a sós sivatagból jöttek. A lakosság Augusztus császár iránti hálájának kimutatásául, egy gyönyörű márványtemplomot építtetett Ango- rában, ezen templom romjai ma is meg vannak. Sokszor álltam elmerengve a római múlton és csodáltam az utólérhetetlen klasszikus építészeti finomságokat és nagytelező összkövetelése pedig mindössze 2400 pengő. Ebből 1000 P az építész követelése, aki az újabb munka fejében redukálná követelését. A HONSz újhelyi fiókjának 200 pengős segélyt nyújtanak. A polgármester bejelentette, hogy Majthényi Géza elhalálozása folytán Bokor Antal póttagot hívta be a képviselőtestületbe. Az óvoda- ellenőrző bizottság elnöki tisztségére Róth Sámuelt, alelnökké Vogler Oszkárt, uj tagnak Pálóczi Bertalant választották meg. A közegészségügyi bizottságba Zboray Károlyt, a felsőkereskedelmi iskolai bizottságba Schiller Kálmánt választották meg. A közgyűlés több kisebb ügy tárgyalásával ért véget. Szülői) figyelmébe! A sátoraljaújhelyi „Carolineum“ rk. leánynevelő intézet a következő hirdetményt küldte be hozzánk: „A sátoraljaújhelyi „Carolineum“ rk. leánynevelő intézet ellátásra felvesz elemi-, polgári- és kertgazdasági-háztartási iskolába járó növendékeket, kiket mérsékelt anyagi feltételek mellett lelkiismeretes gondozásban, családias ellátásban részesít s anyagilag gondoskodik lelki és testi fejlődésükről. Az intézet minden tekintetben megfelel a modern követelményeknek. Szép nagy kertje, torna- és játékterme van, ez utóbbi télen korcsolyapályául szolgál. A város hegyvidéken fekszik, levegője, vize kitűnő. A fentebb említett kertgazdasági és háztartási iskola 2 évfolyamos. A legkorszerűbb programot tűzte ki maga elé a „kenyéradó kultúra“ fejlesztésére. A hangsúlyozottan gyakorlati irányú tanfolyam kere tébe természetesen bevonja az elméleti tárgyak közül azokat, melyek az általános műveltség szempontjából szükségesek s igy ideális továbbképző iskolává teszi azok szerű formaérzéket, ami a római kor építészetét jellemzi. Ma a romok tetején gőlyafészkek ülnek és a romokon gólyák kelepeinek. A mi kedves gólyáinkat láttam ottan viszont. Különösen merészen rajzolódik a ragyogó keleti égbe a teljesen épen megmaradt templomkapu Csodálatosan szép dimenziók. A kereszténység feltüntével keresztény metropolita székhely lett Angora és két keresztény koncilium gyülekező helye 315 és 358 ban Kr. u. 621-ben Kr. u. pedig az arabok foglalják el, mig 1360-ban I. Murat szultán bele nem olvasztja a török birodalomba. 1402 körül beáramlanak a mongolok ésl. Bajazid szultánt Timur Lenk egy Angora mellett vivőit nagy csatában legyőzte igy Bajezid hatalmát és szabadságát elvesztette. A mongol világhatalom megszűntével Angora ismét török hatalom alá került. Angora tehát igen mozgalmas időket élt meg s csodálatos, hogy a római idők romjai még mindig olyan jó karban fennmaradtak. Érszámára is, akik leányaikat nem akarják külön pályára kiképezni, de továbbtanitásukat szükségesnek látják. A kertgazdasági gyakorlatokon kívül főleg a főzésben és varrásban képezi ki a növendékeket az iskola Az internátusról készséggel küld prospektust a Carolineum igazgatója.“ Részünkről e hirdetményhez a következőket füzzük: Ez a tanfolyam az 1929. évben szerveztetett a polgári, vagy középiskola IV. oszt. végzett leányok számára. Tanításukra a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter Csongor Teréz gazd. szaktanitónőt osztotta be. A tanfolyamnak f. évi junius 25-én volt az évzáró vizsgája, amelyen Széli Józsefné főispánná is megjelent. A vizsga tárgyai közt ott szerepeltek az általános műveltséget adó tantárgyakon kívül a kifejezetten gazdasági és ház- tartástani tárgyak, amelyeknél a gyakorlati résznek jutott a főszerep. A növendékek az iskolai év folyamán résztvettek az összes kerti és háztartási munkákban. Gyakorlataikat a zárda konyhájában és a Sátoraljaújhelyi Tanítói Üdülőtelep 9 holdas szőlőjében, gyümölcsösében, zöldséges kertjében s baromfitenyésztésében végezték. Ez az iskola vármegyénkben úttörő munkát végez. Azt a célt szolgálja, hogy a növendékek az iskola falai közül kikerülve, majdan mint müveit háziasszonyok helyüket úgy a családi életben, mint a társadalomban minden tekintetben íneg- állhassák. Ez az iskolatípus a családi élet produktiv munkával kapcsolatos erényeinek alapját rakja le. Ezért a legnagyobb örömmel propagáljuk ezt az iskolafajt s felhívjuk reá a t. szülők szives figyelmét azzal, hogy pótbeiratások szept. hó 1-én és 2-án fognak megtartatni. FlnDC7Dtt P,atina foglalatban blVGMBII i darab kétköves ■hh nagy függő. A Singer varrógépek mégis A LEGJOBBAK! dekes az Augustus-templom romjainak szomszédságában épült „Arslan Hane“ oroszlán templom. A templom udvarában némán nyúlik el, ugrásra készen, egy régi kőoroszlán. Angora egyik érdekessége a bizánci korból fennmaradt emlékoszlop, továbbá egy római völgyzáró gát, amely a Csibuk- Csáj folyó vizét duzzasztja fel. E márványkockákból készült gát Bajezid szultán és Timar Lenk várai közt lévő völgyben duzzasztja meg a vizet, öntözési célokra. Sokat sétáltam alkonyatban Rápolthy Lajos szobrászművész barátommal, kit a törökországi magyar egyesület kért fel Kemal pasa márványból való megmintázására és márványszobrának elkészítésére. Gyakran nézegettük a csodálatos megvilágítású alkonyatban azokat a ragyogó, napsütötte kontúrokat, a melyek csak Ázsiában láthatók. — Beszélgetve sétálunk Rápolthyval, midőn egyszer csak, jó messzire a várostól, egy csapat ember jön velünk szembe. Mikor hozzánk ér-