Zemplén, 1930. július-december (61. évfolyam, 47-84. szám)

1930-11-30 / 79. szám

4. oldal. ZEMPLÉN 1930 november 30. — Betörtek egy szerencsi szesznagykereskedőbe. A szerencsi csendörség egy nagyobb szabású betörés ügyében folytat nyomozást. Ismeretlen tettesek az Engel Mór és társa szesznagyke­reskedő cég raktárhelyiségébe tör­tént behatolás után feltörték a Wertheim páncélszekrényt, de ab­ban csak csekélyebb összeget ta­láltak Hasonlóképen jártak a he­lyiségben lévő asztalok és szekré­nyek felfeszitésénél is. így azután meg kellett elégedniük a kevés pénzen kívül az elhordott szeszes italokkal és egyéb apróságokkal. €gy jó hangerejö 3 lámpás telepes rádió telepekkel, hangszóró nélkül 135 P-ért sürgősen eladó. Cim a kiadóban. Felelős szerkesztő: Dr. MIZSÁK JÓZSEF. BR1ST0L-SZŰLL0D9 BUDAPEST legszebb pontján, a Danaparton. Uj vezetés mellett ajánlja: Előkelő, patinás szállodájának gyönyörű szobáit a mai gaz­dasági viszonyoknak megfelelő polgári árakon. Egy ágyas utcai P 10—16-ig „ „ udvari P 6—10-ig Két ágyas utcai dunaparti P 24—40-ig „ „ utcai P 20 -24-ig » „ udvari P 15—18-ig A jobtTszobák árai fürdőszobával értendők. Minden szobában hideg- és melegvíz, telefon és rádió. ÉTTERMI ÁRAK: Complett reggeli: kávé v. tea v. kakaó egy tojással, vajjal és jam-el P 1.20 Kitűnő ebéd v. vacsora menü P 2.40 Kitűnő ebéd v. vacsora menü előétellel P 4. ­Ezen lapra hivatkozással a szobaárakból külön engedmény. Szobarendelés lehetőleg 2—3 nappal előbb eszkőzlendő. Bristol-szálloda szobáiból és terraszáról a leggyönyörűbb kilátás nyílik a Dunára és a budai hegyekre. MEGHÍVÓ. 9z Olaszliszhai Hitelbank Hésznénytársaság Olaszliszkán 1930 évi december hó 7-én d. e. 11 órakor az intézet helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a részvényesek tisztelettel meghivatnak. TÁROYSOROZAT: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes kijelölése. 2. Az igazgatóság előterjesztése az alaptőkének 2000 db. uj részvénynek 16.— pengő névértékben való kibo­csátása által 48.000 pengőről 80.000 pengőre való felemelése iránt. 3. Az alapszabály 4. és 14. §-ainak módosítása a rész­vények száma és az alaptőkét illetőleg, valamint a cégjegyzésre vonatkozólag. 4. 2 igazgatósági tag választása. 5. Egy felügyelő bizottsági tag választása. 6. Esetleges indítványok. Az igazgatóság. VÁROSI^MOZI Him MUSORAj Szombaton, november hó 29-én este 6 és 7*9 órakor Vasárnap, november hó 30-án d. u. 4, este 6 és 7*9 órakor Singing Fool (Az éneklő bolond) Főszereplők: AL JOLSON, BETTY BRONSON és DAVID LEE Kisérő műsor: MISHA ELMANN, a világ legnagyobb hegedűművésze játsza Dvorzák humoreszkjét. Zemplén vármegye alispánjától. 13.386/1930. szám. Pályázati hirdetmény. Sátoraljaújhely megyei városnál nyugdíjazás folytán megüresedett pénztárnoki állásra, amely állás a IX. fizetési osztálynak megfelelő illetmé­nyekkel van egybekötve és az ezen állás betöltése foly­tán esetleg megüresedő állásokra pályázatot hirdetek. A pályázati kérvényeket 1930. évi december hó 30. napjának déli 12 órájáig kell Sátoraljaújhely me­gyei város polgármesteri hivatalánál benyújtani. A kérvényhez a pályázók magyar állampolgárságának, kifogástalan erkölcsi magaviseletének, a forradalom és kommunizmus alatti magatartásának, eddigi működésé­nek, továbbá az 1883. évi 1. te. 18. §-ában megjelölt képesítésnek igazolására alkalmas okmányokat kell be­csatolni. A megválasztott pénztárnok, megválasztása alkalmával köteles azonnal a városi pénztárba egy évi fizetésének megfelelő óvadékot készpénzben, pénzintézeti betétben, értékpapírban, vagy jelzálogi biztosítékot nyújtó okmány­ban letenni. A határidő lejárta után beérkező pályázati kérvé­nyeket figyelembe nem veszem. Sátoraljaújhely, 1930. évi november hó 26 án. Bernáth Aladár sk. alispán. FOGALOM a közönség körében az a tisztaság, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet 20°|0 engedmény adása mellett nyújtunk ezen lap előfizetőinek, legolcsóbban nálunk étkezhet, mert olcsó áraink­ból külön kedvezményképpen (P 1-50-es menüt kivéve; 10°|„ engedményt adunk. Semmi költsége sem az érkezéskor, sem az elutazáskor, mert szemben vagyunk a KELETI PÁLYAUDVARRAL. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban Park-jfrgyszálloda Budapest, Vili., Baross tér 10. Szemben a Keleti Pályaudv. érkezési oldalával fehérnemű « har/s^ eVoppotós .varrás&fo^ WRRÓGÍP MS1'1- Sátoraljaújhely Rákóczi ucca 19. Nyomdahelyiségiinli Vármegyeház Il-ik udvar első emelet. Telefon: 179 Telefon: 179 Legjobb minőségű tüzelőanyag úgymint: cserfa, biikkhasáb és aprított fa, valamiül porosz és liazai szén házhoz szállítva — részletfizetésre is — jutányosán beszerezhető Friedmann Aladár fakereskedőnél Lakás: Justus ucca 22. Raktár: Máv. pályaudvar Nyomatott a laptulajdonos : Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt. betűivel Sátoraljaújhely. Felelős kiadó: Szentgyörgyi G. rt. igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom