Zemplén, 1930. július-december (61. évfolyam, 47-84. szám)
1930-11-09 / 73. szám
4. oldal. Anélkül, hogy ennek a kérdésnek részleteibe bocsátkoznék, itt csak arra a tapasztalati tényre mutatok rá, hogy az évi áramfo gyasztás fokozatos emelkedésével az árambeszerzési költségek vásáron áram esetén rohamosabban emelkednek, mint a saját telep termelési költségei; ami azt jelenti, hogy előbb-utóbb (gyakran még az első évtized derekán) bekövetkezik az az eset, hogy a két megoldás gazdaságilag is egyenértékűvé vált. Ezt követőleg azután mindinkább az önálló telep előnyei lépnek előtérbe. Ezt a kérdést azonban nem volt szabad egyedül csak gazdaságosság szempontjából elbírálni, hanem a döntésnél a város és a város közönségének érdekében egyéb feltételek teljesítése is tekintetbe jöhetett. Csak példaképpen sorolom fel a következőket. A város határszéli fekvésénél fogva távolsági vezeték esetén csak egyoldalról való táplálásra számíthatott, ami az üzem biztonsága és folytonossága szempontjából korántsem egyenértékű az önálló telepével. Egyébb lényegesebb előnye az önálló telepnek a város nagy óbb függetlensége, amely lehetővé teszi úgy az üzem vitelében, mint az energia eladás irányításában városi érdekek kielégítését is. Helyes tarifapolitikával a város meglevő iparát felvirágoztathatja, uj iparokat teremthet s ezzel közönségének jólétét közvetve is előmozdíthatja, ha ily irányú tevékenységében idegen áram- szolgáltatóval kötött szerződés nem korlátozza. Végül pedig az országos energia elosztóhálózatba annak idején maga is, mint energiaszolgáltató kapcsolódhatik be, oly módon, hogy egészséges kooperációt létesítve a szomszédos telepekkel, azoknak adja el áramfeleslegét és viszont a csúcsterhelés megnagyobbodása esetén saját telepének bővítése helyett a csúcs ellátásához szükséges hiányt kívülről pótolja. Említenem sem kell, hogy ilyen megoldással a telep gépeinek csaknem egyenletes megterhelése által a fajlagos szénfogyasztás a mai értékének csaknem a felére csökkenthető. Az önálló telep építését eszerint igen nyomós érvek indokolják. ad. b) Uj központi telep gépegységeinek nagyságát a közel jövőben várható csúcsterheléssel kell összhangba hozni olymódon, hogy az a fogyasztásnak kb. 20 %-al való megnövekedése esetén is még megfeleljen. Az 1929. évben előfordult 410 kilowattos csúcsterhelés teljes mértékben indokolta az 500 kilovatlos gépegységek beszerzését. 500 kilowattos gépek üzemben tartásához 750 lóerős gőzturbinára van szükség, ilyet is szállítottak, tehát nem értem, miért kifogásolja a cikkíró ennek a nagyságát. (Úgy látszik, cikkíró arra gondolt, hogy 750 KVA-s generator Z E M izzólámpaterhelésnél, vagyis 100 %-os teljesítménytényezőnél 750 kilowattot is ki tudna fejteni, persze csak akkor, ha a vele kapcsolt gőzturbina 750 lóerős helyett 1120 lóerős volna! A gépcsoport nagyságát a valóságban a gőzturbina teljesítőképessége határozza meg, ez pedig motor- árain fogyasztásánál csak akkor használható ki, ha az áram fáziseltolásának megfelelően az 500 kilowatt termeléséhez kb. 700— 750 kilowattamperes generátort használunk.) Cikkírónak ezen javaslatával kapcsolatos bírálata tehát nem helytálló. ad. c) Ami végül az 500 kilowattamperes gépcsoportnak egy nagyobb és egy kisebb egységre való bontását illeti, ezt a kérdést a b) pontban mondottak alapján oda kell helyesbitenem, hogy 750 KVA együttes teljesítőképességet kellene két egységre bontani. Maga az elgondolás helyes és az egy gép helyett két gép beszerzéséből eredő befektetési többlet dacára is az első időben a mostaninál gazdaságosabb üzemi eredményekre vezetne, feltéve, hogy ezeket a kisebb egységeket is a nagyobb gépével azonos hatásfokkal lehetne elkészíteni. Köztudomású azonban, hogy a gőzturbina gazdaságosan dolgozó típusai 500 lóerőnél kezdődnek, ennél kisebb típusokat normálisan nem is gyártanak, igy tehát gőzturbinás telepnél ez a javaslat épp oly kevéssé valósítható meg, mint ahogyan gyakorlatilag lehetetlen a telep háromfázisú áramát ac- cumulatortelepben tárolni, holott elméletileg ez a megoldás is sok előnyt nyújtana. A kis egységekre való bontás gyakorlatilag csak egyféle módon lett volna lehetséges, ha gőzturbinás üzem helyett a cikkíró által előtérbe helyezett tulhevitős fél- stabil lokomobilok kerültek volna felállításra. Ha pl. egy 250 lóerős és egy 500 lóerős lokomobil látta volna el az üzemet, akkor egészen bizonyos, hogy a telep 1929. évi szénfogyasztása kedvezőbb lett volna a mostaninál. Mindjárt hozzá kell tennem azonban azt is, hogy ez a megállapítás csak az első évekre vonatkozik, mert a nappali áramfogyasztás megnövekedése által csakhamar a gőzturbinás telep válik gazdaságosabbá. Nem kívánok részletesebben rámutatni azokra a szempontokra, amelyek egy végtére mégis csak egy ideiglenes jellegű félstabil gépnek beszerzése helyett a gőzturbinás üzem mellett szólnak, — elég arra rámutatnom, hogy a városi közmüvek létesítésekor a gazdaságosság mellett a létesítmény tartósságának és esztétikájának a szempontja sem hagyható figyelmen kívül. A városi középületek, templomok, parkok és utcarendezési munkálatok jövedelmezőség szempontjából többé-kevésbé meddő befektetések, mégis hozzátartoznak egy modern város jogos kultur- igényeihez. Az elmondottakat talán a legjobban egy példa világíthatja meg: A müveit ember elsőrendű élet- szükségleteinek kielégítésénél nem elégszik meg azzal, hogy pl. a fogyasztott ételek kalória-értékét vizsgálja. A gazdaságosság és a takarékosság elve itt sem vihető túlzásba azáltal, hogy a terített asztalról és az ebédlő berendezésről lemondva, a konyhában foP L E N gyasztjuk el ételeinket. * Befejezésül még azzal a kérdéssel kívánok foglalkozni, hogy mik azok az eszközök, amelyekkel a villamosmü szénfogyasztása apasztható és az üzem jövedelmezősége fokozható ? Kimutattam, hogy a villamostelep szénfogyasztása a múlt évben azért volt oly kedvezőtlen, mert a gépcsoportok az üzemidő nagy részében igen kis terheléssel jártak. Ha tehát a fajlagos szénfo gyasztást a teljes terheléssel elérhető garanciális értékekre kívánjuk apasztani, akkor elsősorban az áramfogyasztás megnöveléséről kell gondoskodnunk. A villamos mü üzemvezetőségének és üzletvezetőségének a város közönségével együtt vállvetve azon kell tehát dolgoznia, hogy egyfelől helyes tarifapolitikával, a villamos energiának ipari és háztartási célokra való használhatóságát ismertető propagativ tevékenységgel, — másfelől pedig a technikai kultúra vívmányaival szemben érzett előítéletek leküzdésével és megértő áldozatkészséggel — az áramfogyasztás különösen a nappali órákban lényegesen emelkedjék. Egykét malom bekapcsolódása — különösen akkor, ha kettős, esetleg hármas tarifával a malom áramfogyasztását a csúcsterhelés idejében minimumra lehet szorítani — a telep kihasználási tényezőjét és ezzel az üzem gazdaságosságát egészen jelentékenyen megjavítja Végül pedig a gépek teljes kihasználása szempontjából úgyszólván ideális állapotot teremtene más telepekkel való kooperálás lehetősége, mert ezáltal a villamos mü áramfeleslegeit teljes egészükben, maradék nélkül értékesítheti. Teljesség kedvéért említést teszek azokról az igen kétes értékű eszközökről is, amelyekkel a telep jövedelmezősége — mindenesetre csak a fogyasztóközönség érdekeinek a rovására — megnövelhető lett volna. A nappali áramfogyasz tás ugyanis ma még oly kicsiny, hogy az éjjel-nappali üzem fenntartása jövedelmezőség szempontjából káros. A városi hálózatnak a nappali órákban való kikapcsolása az üzem gazdaságosságát mindenesetre fokozná. Kétséget nemszenved azonban az sem, hogy ily erőszakos eszközökkel a kultúra terjedését visszafojtani nem szabad. II. VizmU. A vizmü üzemvezetősége ellen a cikkíró két vádat emel, amelyek egyike a régi Diesel-szivattyucso- port olajfogyasztásának megnövekedésére, a másik pedig az uj elektromotoros turbinaszivattyuk teljesítőképességére vonatkozik. A „melléklet“ 4. és 5. pontjában mindkét kérdéssel részletesen foglalkoztam és kimutattam, hogy az üzemvezetőséget e téren mulasztás nem terheli. A cikkben kifogásolt jelenségek megértéséhez első sorban ismerni kell a turbinaszivattyuk ama sajátos tulajdonságát, hogy — eltérően a dugattyús szivattyúktól — vízszolgáltatásuk még azonos fordulatszámnál sem állandó, hanem annál több vizet szállítanak, minél kisebb ellenállást kell legyözniök, más szóval: minél kisebb a manomet- rikus száilitómagasság. A turbinaszivattyunak ez a „hajlékonysága“ eredményezte az uj szivattyucsoportnál, hogy az órán- kinti vízszolgáltatása 144 m*-ről 120 mg-re esett vissza, mihelyest a száilitómagasság az előirt 70 m-ről kb. 75 méterre emelkedett. 1930 november 9. A két turbinaszivattyunak a III. számú mellékletben ábrázolt jellemzőgörbéinek alakjából kétséget kizáró biztossággal megállapítható, hogy mindkettő megfelel a garanciális feltételeknek, mert 70 méteres manometrikus magasságra az egyik a garantált vízmennyiségnél 2.5% kai, a másik kereken 10°/t> al többet tud szállítani. A Diesel-gépcsoport fajlagos olajfogyasztásának megnövekedése is részben a turbinaszivattyunak erre a sajátosságára vezethető vissza. Az idők folyamán ugyanis a kutak vízállása kb. két méterre- leszállt, a nyomócső ellenállása pedig a lerakódások miatt megnövekedett, ami a vízszolgáltatás apadására vezetett. A teljesítőképesség hatványozott megfogyatkozását okozta azonkívül az a körülmény is, hogy a Dieselmotor avulása következtében a szivattyút az utolsó években kb. 4%-kal csökkentett fordulatszámmal kellett járatni. Mindezen okok következtében a 40 lóerős gépcsoport eaedeti álla potához képest kereken 30%-kal kevesebb vizet szállított és ennek következtében a Dieselmotor is csak 70°/o os terheléssel járt. A Dieselgép fajlagos nyersolajfogyasztása ennél a kisebb terhelésnél kb. 12°/o-kal nagyobb a teljes terheléshez viszonyítva, igy tehát az 1924 óta megfigyelt, helyesbítve 15% os többletfogyasztás jórészt ezzel magyarázható még akkor is, ha feltételezzük, hogy az olajfogyasztásnak a teljes terhelésre vonatkoztatott fajlagos értéke nem emelkedett. A „melléklet“ 4. pontjában részletesen foglalkoztam az évi olajfogyasztásra vonatkozó számadatokkal is és kimutattam, hogy Geiger igazgató-főmérnök augusztus 23-iki jelentésének idevágó részében foglalt okfejtések és helyesbítések helytállók. Más szóval: a vízóra felszerelését megelőző időben becsléssel megállapított vízszolgáltatások a valóságban kb. 30%-kal kisebbeknek bizonyultak és ennek következtében az összehasonlító kimutatásban említett 6/%-os emelkedés helyett a fajlagos olajfogyasztásban mindössze kb. 15°/o emelkedés mutatkozik, amely jórészt indokolást talált az üzemi feltételeknek fentebb vázolt megváltozásában. Kimutattam végül azt is, hogy ezen helyesbítés következtében cikirónak az elpazarolt nyersolaj értékére és a várost ért veszteség nagyságára vonatkozó kimutatásai és következtetései sem helytállók, Véleményemben igyekeztem a cikksorozatban érintett műszaki és gazdasági jellegű kérdéseket helyes megvilágításba hozni és a kifogásolt jelenségekről szakszerű magyarázatot adni. Az elmondottakból kitűnik, hogy a cikkíró a kalorikus erőgépek működésével tisztában van ugyan, de a gépcsoportok és telepek sajátos üzemi viszonyaival, — különösen pedig a változó terhelés okozta jelenségekkel eddig még behatóan nem foglalkozott és ennélfogva nem tudott felemelkedni arra a nézőpontra, amely egy nagyobb közmű üzemvitelének és üzletvitelének áttekintéséhez és tárgyilagos bírálatához szükséges. Ebből a megállapításból következik az is, hogy az üzemvezetőséget a cikksorozatban taglalt kérdésekben mulasztás nem terheli. Dr. Pattantyús Á Qéza s k miiegy. ny. rk. tanár.
